Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)

2008-07-16 / 164. szám

4 NÓGRÁD MEGYE 2008. JÚLIUS 16., SZERDA Kézműves táborban Varsány. Helybeli és szécsényi gyerekek számára szervezett kézműves tábort Nagyné Mákos Izolda, a helyi idősek klubjának vezetője. A pénteken záródó színes prog­ram során nem csak a külön­böző kézműves eljárásokkal is­merkedtek a táborozok: spor­tolásra, múzeumi és könyvtári látogatásra egyaránt volt lehe­tőségük. Jártak a hét folyamán a faluhoz közeli tábi tónál és egy tehenészetet is megtekin­tettek. A zárónapot szellemi já­tékokkal és bográcsozással töl­tik. Pályáztak a kulturális alaphoz Szécsény. A városi könyvtár a 2008. évi könyvtári érdekelt­ségnövelő támogatáson 180 ezer forintot nyert az állo­mánygyarapításra. Sikeres volt a Nemzeti Kulturális Alap­hoz benyújtott pályázatuk is, ahol 164 ezer forintot kapnak az ősszel sora kerülő országos tini könyvtári napok szécsényi programjának a szervezésére. Megszépült Szátok. Értesüléseink szerint a múlt héten fejeződtek be a munkálatok a helyi római ka­tolikus templom tetőszerkeze­tén. A felújítás alól a torony sem maradt ki. A megszépült épület immár új pompájában várja a híveket. Nyár a könyvtárban Tar. A helyi könyvtárban nyá­ri szabadidős programok vár­ják heti két alkalommal a ki­sebbeket és a nagyobbakat. Az intézetbe látogatók kézműves foglalkozásokon vehetnek részt: rajzolhatnak, festhetnek, gyöngyöt fűzhetnek, valamint megismerkedhetnek az üveg­festés fortélyaival. Uj parkolók, megfordított forgalmi irányok Teljesen megváltozik Salgótarján közlekedési rendje Lapunkban többször be­számoltunk a megye- székhelyen tapasztalható áldatlan állapotokról a parkolási helyzettel kap­csolatban. A június 24-ei közgyűlésen megismer­hettük azt az előterjesz­tést, amelynek köszönhe­tően a jövőben jelentő­sen átalakulhat a város forgalmi és parkolási rendje. Utóbbit a Salgóterv-Plusz Kft. vizs­gálta felül és javasolta a mostani rendszer kisebb- nagyobb átalakítását. Salgótarján, a felülvizsgálat oka, hogy a tehermentesítő út egy részét már átadták, s rövi­desen várható a teljes szakasz átadása. Ezt követően a forga­lom egy része a tehermentesí­tő útra terelődik, felszabadít­va ezáltal a Füleki, illetve a Rákóczi utakat. A szakembe­rek szerint a belváros parkoló­hely hiánya egyre égetőbb, ezért megvizsgálták, hogyan lehet a parkolóhelyek számát növelni. Kiderült ugyanis, hogy az országos település- rendezési és építési követel­mények (OTÉK) által előírt norma szerinti ötvenszázalé­kos -értékhez képest is 1689 darab parkolóhely hiányzik a belvárosból. Ezt csak parkoló­házak megépítésével lehet biztosítani. Utóbbiak felépíté­séig azonban új parkolóhelye­ket kell kialakítani a város­ban. A tervek szerint 348 da­rab parkolóhelyet alakítaná­nak ki a Tanács, a Kissomlyó, az Alkotmány, az Arany János és az Úttörők utakon, a Kassai soron, a STC-klub mellett, a te­hermentesítő út közúti felüljá­rója alatt, illetve a Damjanich úti óvoda előtt. További het­venkilenc kialakítása várható a Meredek, a Pécskő, a Rákó­czi utakon és a Kassai soron. Az előterjesztéshez csatolt mellékletek alapján látható, hogy a megyeszékhelyen több parkolóház is épülhet a jövő­ben. Egyebek mellett a Gagarin általános iskola kör­nyékén, az Alkotmány úton, a Karancs Szállónál, az Európa park alatt, illetve a József At­tila Művelődési és Konferen­cia-központ mögött. A vizsgálat a városközpont Arany János, Kistarján, Pécskő, József Attila, Mere­dek, Tanács, Zemlinszky, Al­kotmány utak, Hargita körút, sportcsarnok és Kassai sor ál­tal határolt területen több mó­dosítást is javasol. Ezek közül az egyik talán leglényegesebb, hogy az Alkotmány út egyirá­nyú szakaszán megfordítják az eddigi forgalmi rendet és az útszakasz elején a Karancs úttól mintegy száz méteres szakaszon kétirányú forgalmi rendet vezetnek be, a Kassai sor díszburkolatos szakaszán megtartják a jelenlegi forgal­mi rendet, viszont megfordít­ják az eddigi forgalmi irányt. Szintén a Kassai soron a Me­szes és Kossuth út közötti sza­kaszon a Meszes út irányába egyirányú forgalmi rendet ve­zetnek be. Ugyancsak sokakat érint, hogy a Rákóczi út - Arany Já­nos út - Kossuth út, valamint a Rákóczi út és a Karancs Ho­tel mögötti út által alkotott csomópontokban minden ka­nyarodási »irány biztosított lesz, illetve megfordítják a Március 15. út egyirányú for­galmi irányát. Változás várha­tó a Rákóczi és a Salgó út ke­leti oldalán, a Munkás, illetve a Jónásch körút közötti terüle­ten is, ahol megszüntetik az óránkénti harminc kilométe­res sebességű övezetet. Utób­bit az Acélgyári, a József Atti­la, a Meredek, illetve a Pécskő út egyes szakaszain vezetik be. A különféle intézkedések határideje egy év, ez idő alatt várhatóan teljesen megválto­zik Salgótarján közlekedési rendje, reméljük, a változást balesetek nélkül vészeli át a megyeszékhely s az új parko­lóhelyek kialakításának kö­szönhetően megoldódnak a városközpontban mai napig érezhető parkolási gondok. Élmények égen, földön 50 év - 59 kérdés Balassagyarmat Farkas Bertalan- azok az érdeklődők, akik ellátogat- tőén kicsik és nagyok egyaránt jól nal, az első magyar űrhajóssal és tak a II. balassagyarmati nemzet- szórakoztak, s immár másodszor Veres Zoltánnal, mű repülős Euró- közi repülősnapra június 21-én. A térhettek haza a repülősnapon pa-bajnokkal találkozhattak mind- színes programoknak köszönhe- szerzett, életre szóló élményekkel. A Salgótarjáni Pedagógus Kórus idén ünnepli 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból 10 fordulós játékra invitáljuk az olvasókat „50 év - 50 kérdés” címmel. A játék gondolatát Boros Istvánná sal­gótarjáni olvasónk karolta fel, állította össze. A sorozat hiteles forrása a Virág Laci bácsi által írt 20 éves krónika, illetve a Gedőczi Ildikó által lelkiismeretesen vezetett kórusnapló képekkel, dokumen­tumokkal. A fordulókénti 5 kérdésben nem csupán a kórussal foglalkozunk. Ez egy kicsit zenetör­ténet, sőt város- (pici megye-) történet. A megoldást a következő címre küldjék el minden forduló után. Nógrádi Média Kiadói Kft 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9., e-mail: ^tpedkar@gmail.com A helyes megfejtők között ajándéktárgyakat és hangversenyjegyeket sorsolunk ki a november­re tervezett ünnepi koncertre. Várjuk a játékos kedvű, muzsikát szerető olvasók minél nagyobb számú részvételét. Várjuk továbbá sorainkba a dalolni vágyó és szerető zenebarátokat - nem csak pedagógusokat - hiszen Kodályt idézve: „A zene mindenkié” VI. forduló 1. A kórus 1. minősítése még kevésbé sikerült Békéscsabán. Milyen fokozatot ért el? 2. A kórus Sopronban, Veszprémben, Szombathelyen, Gyöngyösön, stb. szerepelt különböző fesztiválokon. Egyik Sikerének székhelyén, Pécsett az opeéa megteremtőjének művét is énekel­ték. ( Meghalt 1643-ban, műve pl. a Poppea megkoronázása). Ki ő? 3. A kórus több alkalommal is szerepelt a rá­dióban. Egyik sikerszámuk, ami „Ezüst fokozatot'' is hozott számukra, a Négy szlovák népdal. Ki a mű híres népdalgyűjtő írója? 4. A balatonalmádi zenei táborban - ami a Me­gyei Tanács Műv. Osztályának és a KÓTA megyei szervezetének ajándéka volt - tanulta meg az együttes a nehéz Békeódát, a Vízizene és a Tű­zijáték szvit szerzőjétől, Azaz kitől? 5. Ennek szoprán szólóját helyi énekes szólal­tatta meg, aki a Liszt Ferenc Kamarakórus kar­nagya volt sokáig. Ki ő?

Next

/
Oldalképek
Tartalom