Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-10 / 84. szám
4 2007. ÁPRILIS 11., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Szépirodalmi pályázat A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (Révkomárom, Szlovákia) és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány (Budapest, Magyarország) pályázatot hirdet. A pályázat címe: Jókai-díj, a pályamunkák beérkezési határideje 2007. szeptember 30. A pályázat 2007. évi témája Esterházy János, a nemzet mártírja. Pályázni nyomtatásban meg nem jelent szépirodalmi írással - prózával, vagy tanulmánnyal lehet, melynek terjedelme nem haladhatja meg a 25 A4-es oldalt, de legalább 5 oldalas, 12- es betűmérettel és normál sortávolsággal, amelynek közlési jogával a szerző rendelkezik. A pályázat jeligés. A pályaműhöz külön, zárt borítékban csatolandó szerzőjének neve, lakcíme, s nyilatkozata arról, hogy a pályamű nyomtatásban még nem jelent meg. Ezen a borítékon kérjük feltüntetni a pályázó jeligéjét. A külső borítékra kérjük ráírni: Jókai-díj, pályázat. A pályázatokat egy nyomtatott példányban, .minden oldalán jeligével ellátva és digitális formátumban (floppy vagy CD) kell benyújtani a lentiekben megjelölt címre. A pályázatok értékelésre kerülnek. Az alapítók a pályázatra érkezett, arra érdemes írásokból egy antológia kiadását tervezik. A legmagasabb értékelést kapott művek közül az alapítók által delegált nemzetközi bírálóbizottság 2008. január 10-ig hozza meg döntését. A Jókai-díj tárgyiasult formája Jókai Mór kezének márványlapon elhelyezett festett gipszmásolata, melyhez 30 000 szlovák korona pénzjutalom társul a bírálóbizottság döntése alapján. Az elismerés 2008 februárjában, Jókai Mór születésnapja alkalmából Révkomáromban kerül átadásra. A díjnyertes mű első felhasználási joga az alapítókat illeti. A nem díjazott szövegeket az alapítók nem őrzik meg, s nem küldik vissza. Levélcím: Jókaiho vseobecnovzdelávacie a múzejné zdruDenie - Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, Valchovnícka 2 (Csapó u. 2), 945 01 Komárno, Szlovákia, vagy Falvak Kultúrájáért Alapítvány 1143 Budapest, Stefánia út 33, Magyarország. látogatás a szerkesztőségben A Hibó Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény I. III. és V. évfolyamos média tanszakos hallgatói A Hibó Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény média tanszakos hallgatói néhány napja látogatást tettünk a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőségében. Már előre örültünk a látogatásnak, hiszen mindenkit érdekelt az, hogy hogyan készül az újság. Felfegyverkeztünk a fényképezőgéppel, hogy néhány felvételt is tudjunk készíteni. Faragó Zoltán, a főszerkesztőhelyettes már várt minket. Először tájékoztatást kaptunk az újság múltjából, majd pedig a jelenéből. Bekukkanthattunk a különböző szerkesztőségekbe is. Az újságírók nagyon kedvesen fogadtak. Egy kicsit meg voltunk illetődve, nem nagyon mertünk kérdezni. Megtudtuk, hogy az egyes rovatoknál dolgozó munkatársaknak mi a feladatuk. Megismertük a tördelőszerkesztő és a lektor munkáját is. Mindkettő olyan szakma, amiről eddig csak hallottunk, de fogalmunk sem volt róla, hogy milyen. Aztán következett a hab a tortán. Megismerhettük a lap sajtófotósainak munkáját. Megmutatta nekünk a legújabb szerzeményt: egy csúcstechnikájú fényképezőgépet. Hát az aztán tetszett mindenkinek. Megismerhettük azt a számítógépet is, amelyre felkerülnek a később újságba kerülő képek. A hivatásszeretet sugárzott minden szavából Rigó Tibornak. Elmondta még, hogy a szakmája a hobbija, mert rengeteget jár az országban fotózni, több ezer képből álló gyűjteménye van. Zene volt ez füleinknek, hiszen a média tanszakon mi is rengeteget fotózunk. Biztos nem lesz belőlünk híresség, de ebben az iskolában megtanulunk egy látásmódot, amit majd később is hasznosíthatunk a mindennapi életben. Nem véletlenül szeretünk ide járni. A szerkesztőségben még elidőztünk volna egy keveset, de nem akartuk feltartani a dolgozókat. Köszönjük, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra a látogatásra. A sötétség fogságában Az emberek többsége még soha nem járt barlangban. Természetesen nem olyan üregrendszerre gondolok, ahol világos van, jönnek-mennek simán, botladozás nélkül, mint ahogy egy-két kalandfilm- ben lehet látni, hanem az igazi bársonyfekete sötétségre, amelyben az értelem már menekülne, hogy helyet adjon a mindent elsöprő pániknak. A következőkről szeretnék beszámolni. Az erdő vaskos ezüstösen csillogó bükkfáit már napok óta áztatta a szép csendes tavaszi eső. A mo- notonságba néha csak az elszáradt gallyak lezuhanása hozott változatosságot. Az ilyen pászmákban lejövő víz szép lassan mindent eláztat, embert és állatot egyaránt. Sátraink állták a vizet, néha azért körbetapogattuk, hogy valóban a száraz derékaljon fekszünk-e még. Két napja vártuk, hogy felmehessünk a barlanghoz, de valahogy a már vízszálakká merevedett esőben nem esett jól az öltözködés, a gyaloglás. Aztán csend lett, eljött a mi időnk. Denevérszakértő barátunk nem érkezett meg, ezért csak hárman indultunk az elázott talajon az erdő mélye felé. A barlang ugyanolyan volt, mint máskor, csak valami lehangoltság érződött a sziklákon, valami várakozás a levegőben. Bent aztán a rutin átvette a dolgok intézését. Sajnos már a bejáratnál egy lámpánk feladta a működését. Sebaj, volt már ilyen. A denevérterem volt az első cél. Hosszas kúszások és nyögések után lent voltunk. Denevérszámlálás következett, ellenőriztük a forrást, megnéztük a vizes helyek állapotát. Minden rendben volt, kivéve, hogy a forráshoz való bekúszás után a fejkarbidlámpáról elszállt az égőfej, sebaj gondoltam, hiszen itt van az elemes rész. Igen itt volt, kb. 10 percig, utána hirtelen lemerültek. Az időnkénti fájdalmas koppanásokat csak a li- hegések törték meg. Mivel a lámpám piezzogyúj- tós, azóta nem tartok magamnál gyufát. Óriási hiba volt, amikor kivettem a sisak belsejéből. Három- négyszer rossz irányba kúsztam el. Volt amikor centiméterrel vétettem el az átbújó réseket. Még szerencse, hogy óriási termek nem találhatók bent, mert akkor végünk lett volna. Volt így is maj- ré, amit próbáltunk humorral elütni. Persze a fényképezőgépem sem volt velem, azon a világító ablak segített volna talán, az órámban lévő mini izzó ért valamit. Igen nagy semmi sötétben, halvány remény. Mintha javult volna a helyzet. Már a „kémény” nevű helyen voltunk. Erről a helyről a következőket kell tudni. Egy kb. 45-50 centis résen kell felfelé kúszni úgy 3-4 métert. Világosban rutinfeladat, ám sötétA Csörgőlyuk-barlang denevérterme ben megváltozik a helyzet. Nem látod azokat a részeket, ahol tudsz támasztani lábbal, könyökkel. Embert próbáló munka volt. Hangok alapján tartottuk a kapcsolatot. Tudtam, hogy a nagyterembe fogunk kijutni és ez bizony aggodalommal töltött el. Nyílt tér, nincs támpont. Igyekeztem négykézláb haladni, hogy váratlanul ne essek valahová be. Egyszer azért sikerült. Jól bevertem a lábam és a fejem, ráadásul hiába kiabáltam az utánam jövőknek, mert nekik sem volt viszonyítási pontjuk. így megy ez. Szerencsére megtaláltam a nagyteremből kivezető faragott lépcsőfokokat. Tudtam merre van fölfelé. Itt még egy veszély volt. Le ne essek a „hajóorr” nevű sziklakinyúlásról. Megvolt a bádogdoboz, amibe tartalékok és a barlangi könyv volt elhelyezve. Hosszas kísérletezés után gyertyát gyújtottam. Ekkor helyére került minden. Megszűnt a lábbal a semmibe történő kalimpálás, mert ott csak félméteres üreg volt. Gyorsan kimentünk. Lihegtünk, sóhajtoztunk, káromkodtunk, de kint voltunk. A vándorrét fölött a pára furcsa alakzatokat prm dukált. Késő délután volt. A nap is sütött bágyadtan, mintha velünk lett volna az alvilágban. Tanulságos túra volt. Megtaláltuk a denevéres barátunk levelét. Itt volt. Kár, hogy nem jött le, rövidebb lett volna a túra. Ez van. Tanulságok, tanulságok, tanulságok. Tűzvész a gyárban - Szerencsére csak gyakorlat volt Ha nem tudta volna előre a szemlélődő, hogy csak katasztrófavédelmi gyakorlatról van szó, bizony meglehetősen hihetőnek vélhette volna a bajt. Pontban tíz órakor sziréna jelezte a bőrbútorokat gyártó Spektíva 2000 Kft. rétsági gyárában, hogy tűz ütött ki a bőrraktárban. A dolgozók az udvarra siettek, majd néhány perc múlva megérkeztek a tűzoltók is. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett kiemelt gyakorlatról lévén szó, jelen voltak a váci, balassagyarmati és gödöllői hivatásos, valamint a rétsági, nógrádi és diósjenői önkéntes lánglovagok, de feladatokat kaptak az üzemi tűzoltók is. Szervezetten folyt a mentés, hiszen kiderült, hogy a tűzesetnek két sérültje is van. Elsődlegesen az ő kimentésük volt a feladat, majd miután átadták őket a mentőknek, folytatódhatott a tűz oltása. Több irányból közelítették meg a tűz fészkét, s együttes összefogással megelőzték továbbterjedését. Ezután következhetett a másik legfontosabb szakmai feladat, hiszen az akció értékelése során fény derülhetett szervezési hiányosságokra, melyek elkerülésével egy éles helyzetben még gördülékenyebben folyhat majd a mentés. Remélhetőleg minél ritkábban kerül erre sor.
