Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2006. JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Varázslat nem kell- a tárgy- és szakszerűség viszont kötelező! Erdély: a nyitott kincsesláda „Festői fekvése, sziklakörnyezete, epületremekei és szép viselete az egyik legérdekesebb közösséggé teszik, s ha múltja ismeretével járunk utcáin, úgy érezzük magunkat ott, mintha több százados kincsesládába tekintenénk, melyből egy eltűnt világ gazdag szépségei ragyognak felénk." Kelemen József A Tisztelt Olvasó megnyugtatása érdekében előrebocsátom, hogy a Czene Gyulával kialakult „vitát” a magam részéről ezzel a válasszal lezárom, mert vitatkozni is csak pontosan, szépen, úgy érdemes. Az általam egyébként becsült Czene Gyula ugyanis - mint a salgótarjáni városi közgyűlés és a kulturális bizottság befolyásos tagja, a közbeszerzési bizottság elnöke - véleményem szerint nem tehet úgy, mint a „messziről jött ember”. Egy városi képviselőnek illenék tudnia például, hogy a József Attila Művelődési és Konferenciaközpont költségvetésében nincsenek átcsoportosítható pénzek. Az ön- kormányzat egyrészt forintra kiszámítva állja az intézmény bér-, rezsiköltségeit, amelyek másra nem költhetők. Másrészt az úgynevezett programtámogatás működik (nagy részben a városi ünnepségekre), amellyel részletesen el kell számolni, és szintén nem átcsoportosítható, főleg nem intézményi hatáskörben. A program támogatás sajátja még az is, hogy - a városi ünnepségek kivételével - egyetlen támogatott rendezvény költségeit sem biztosítja teljes egészében. Az intézménynek tehát saját bevételeiből (jegybevétel, bérleti bevételek, pályázatok) kell kiegészítenie azt, hogy az elért - egyébként elismert - színvonalon működhessen. Ami pedig a valóban rendkívüli 2006-os évet illeti; minden jóváhagyott és támogatott feladat megvalósult, illetve megvalósul- a közgyűlés és a kulturális bizottság jóváhagyó tudomásával. A sort folytathatnám (pl. az intézményjó pályázati teljesítményének ismertetésével), de már ennyiből is világos; ha Tasziló - a Holdról megérkezvén - tesz fel a Czene Gyuláéhoz hasonló kérdéseket és javasolja pl. „a rendelkezésre álló anyagiak átcsoportosítását”, akkor nem nagyon csodálkozom. Ha viszont egy városi képviselő teszi ugyanezt, akkor - már elnézést- vagy megengedhetetlenül tájékozatlan, vagy nagyon is tájékozott, ami még rosszabb... Ez tehát az első számú oka annak, hogy ezt a vitának álcázott valamit befejezem. A második ok az, hogy a képviselő úr a nyári színházzal kapcsolatban mindig arról beszél, hogy hol lehetne nagyszerű programokat csinálni, én pedig - földhözragadt módon - arról, hogy jelenleg az adott körülmények között hol lehet, pontosabban hol nem lehet. Ehhez egy kis adalék; Czene Gyula alkalmas helyszínként ajánlja azt a megyei könyvtár előtti teret, ahol számtalan rendezvényen - sokszor együtt - hallgattuk a vasúti és a közúti forgalom dübörgését „zenei” aláfestésként. Persze, ha a menetrendet és a kamionforgalmat a produkciók szüneteihez igazítanák, akkor nem mondom... Más. A képviselő úr a szlovákiai példával kapcsolatban írja, hogy a nézők kiváló előadásokat láthatnak „padokon szorongva, nem éppen luxusmosdókat igénybe véve”. Azt persze én is tudom, hogy a színházban a művészi élmény a színpadon (lám, színpad is kell) születik, de bocsánat; a kultúra nálam ott kezdődik, hogy a néző kényelmesen ül és a szünetben nem a „pottyantós” előtt áll sorba... Az már persze haladás, hogy a Dolin- kával és a Gyurtyá- nossal kapcsolatban a képviselő úr is elismeri, hogy ezek „némi ráfordítással lehetnének remek helyszínek”. Csak remélni merem, hogy nem egy költség- vetési intézménytől várja el a „némi ráfordítást” a javasolt helyszínek alkalmassá tételéhez. És itt érkeztünk el a „vitazáró” harmadik okához, a pénzkérdés eltérő megítéléséhez. Az a furcsa helyzet állt elő ugyanis, hogy amikor én azt mondom, hogy a rangos színházhoz pénz kell, akkor a képviselő úr azt mondja, hogy kreativitás, ötlet kell. Ez így nem más, mint a „süketek párbeszéde” pedig a megoldás képlete adott; a pénz valóban nem helyettesíti a kreativitást, de ez megfordítva is igaz! Nagy tisztelettel azt javaslom, hogy a képviselő úr nézzen szét az országban a valóban színvonalas nyári színházak, rendezvények költségvetései körül és azt vesse egybe a helyi lehetőségekkel, feltételekkel. Biztos vagyok benne, hogy a kreativitás mellett mindenütt jelentős támogatási pénzeket talál majd. A lakossági fizetőképes kereslet és a szponzori háttér - finoman fogalmazva - eltérő lehetőségeiről már nem is szólva. Egyébként a színház nagyon fontos, több és jobb kéne belőle, télen- nyáron Salgótarjánban is. Ennek érdekében vitatkozni is érdemes, amennyiben a felek egyike sem viselkedik a Holdról jött ember módján, illetve senki sem keveri össze a vágyait a lehetőségeivel. Ez ugyanis az életben - legyen szó színházról, politikáról, vagy akár a szerelemről - még soha nem vezetett semmi jóra. ■ Korill Ferenc Gyimesi táj Nekem és még harminc utastársamnak volt alkalma bepillantani ebbe a kincsesládába, amelynek fedele mindig tárva van, s úgy várja honfitársainkat. A láda neve: Erdély. Június utolsó hetében jártunk ott, Kiste- renyéről és Salgótarjánból toborzott utasokkal. Sokaknak régi vágya teljesült ezzel a felejthetetlen kirándulással. Első nap megismerkedtünk Nagyvárad néhány nevezetességével. A székesegyház Szent László királyunknak állít örök emléket. A Káptalansorról eszünkbe jutott Ady, aki cikket írt a pompás palotákról. Aztán következett a csoda egyik fele: Torockó. A fehérre festett falú házak, a főtéren csobogó forrásvíz, s nem utolsósor ban a Székelykő, amely időtlen fenségével magasodik a kis - alig 600 lakosú - falucska fölé. Reméljük, hamarosan a világ- örökség része lesz, mert megérdemli. A falusi turizmusra berendezkedett emberek rendkívül barátságosak, vendégszeretők. Csodálatosan beszélnek magyarul és nagyon szeretnek bennünket. A következő napok sem teltek tétlenül. Ellátogattunk Beret- halomra, ahol egy szász erődtemplom uralja a tájat. Megtekintettük Segesvár érdekességeit, valamint a fehéregyházi csatateret, ahol elesett Petőfi. Az itt élő emberek méltó emléket állítottak nagy költőnknek a szoborparkkal, valamint az emlékmúzeummal. Utunk következő állomása Gyimesfelsó'lok volt. Nem írtam el, ugyanis a lók utónév patakot jelent. Nevéhez méltóan rengeteg kanyarog belőlük ezen a csángók lakta vidéken. Az itt található katolikus középiskola igen emlékezetes marad mindannyiunknak. Éppen érettségi zajlott, de László atya mégis mesélt nekünk az építés bonyodalmairól. Közben érkeztek a végzős diákok, akiknek nevét az atya mindnek tudta. Volt hozzájuk egy-két megnyugtató szava. A következő katartikus élményem a történelmi, Szent István- kori országhatár volt a Gyi- mesek aljában. Elhangzott a székely himnusz, s a Honfoglalás című film betétdala. Szem nem maradt szárazon a meghatottságtól. Torockói menyasszonyi ruha Csíkszereda. Makovecz Imre olyan csodálatos templomot épített ide, hogy egyik ámulatból estünk a másikba. Csíksomlyón megtekintettük a híres templomot, amit minden évben pünkösdkor százezrek látogatnak meg. Hazafelé megmásztuk a legnagyobb székelynek nevezett Orbán Balázs síremlékét, amihez 14 csodálatosan faragott székely kapun lehetett feljutni. A másik látogatásunk Tamási Áron síremlékéhez vezetett, aki Ábel figuráját a gyimesi havasokban élő emberekről mintázta. A Gyilkos-tóhoz és a Békásszorosban tett séta a kirándulás koronája volt. A vízesések hirtelen jelentek meg előttünk, még csodálkozni sem maradt időnk. Ennyi természeti szépséget egy helyen csak ritkán látni. Most pedig zárásként szeretnék írni azokról az emberekről, Szekelykó akik lehetővé tették ezt a kirándulást. Mindenekelőtt Németh Bélának szeretnénk köszönetét mondani, aki időt és telefon- számlát nem kímélve megszervezte ezt az utat. Ő a kisterenyei Kossuth Lajos iskola tanára és szakszervezeti titkára. Köszönet a szállásadóknak, akik finom falatokkal, ízes házi pálinkával és utánozhatatlan áfonyalekvárral traktáltak bennünket. Torockón Editke és Szabó Marika, akik a többiekkel együtt mindent megtettek a kényelmünkért. Kedves Deák Szilárd iskolaigazgató úr Torockón! Köszönjük a szakszerű és alapos idegenvezetést végig az úton, és kívánunk neked erőt és kitartást a csemeték neveléséhez. Gyimesfelsőlokon Kinga asszony, aki házi pálinkával és kemencében sült kalácscsal fogadott bennünket. Anyukája, Liliké, akihez éjjel kettőkor is bejelentkezhet a vendég, akkor is kap meleg ételt. A fáradhatatlan férjed, Karcsi és nagyon aranyos kisebbik lányod, Helga, akik lesték minden kívánságunkat. A többi kedves szállásadót csak azért nem említem név szerint, mert nem ismerem őket, de a csoport többi tagja nevében mondok köszönetét nektek a szívélyességetekért. Végül, de nem utolsósorban említem meg Várasi Zsolt gépkocsivezető nevét, aki hihetetlen profizmussal vezetett a nem mindig ideális útviszonyok között is. Aki már egyszer járt Erdélyben, visszavágyik. így vagyok ezzel én is. Ha lesz még rá lehetőségem, feltétlenül vissza fogok menni, mert a táj időtlen szépsége visszacsábít. Biztatok mindenkit arra, hogy aki teheti, látogasson el erre a tájra, nem fogja megbánni. ■ Budavári Lászlóné, a bátonyterenyei Kossuth Lajos iskola tanára 1 Torockói utcarészlet Vízesés a Békás-szorosban A történelmi országhatár
