Nógrád Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-05 / 104. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2004. MÁJUS 5., SZERDA Egyből a közepébe! Mercedes-Wilson Golf Akadémia és Golf Tour Magyarországon A DaimlerChrysler AG a Mercedes-Benz márkán keresztül elsődleges támogatója különféle motorsportoknak, ezen kívül azonban még három különböző koncepción keresztül további sportágakat is támogat az egyes országokban. A nemzetközi ATP teniszversenyeken felül egy-egy országban kiemelt támogatója nemzeti csapatoknak (Németországban a labdarúgó-szövetségnek és a Nemzeti Olimpiai Bizottságnak, az Egyesült Államokban a PGA golfversenyeknek, Magyarországon pedig a Magyar Olimpiai Bizottságnak), ezen kívül alapítója a sport „Oscar-díjának”, vagyis a Laureus World Sports Awardsnak, amelyet minden évben Monacóban, Albert herceg védnökletével adnak át. A csillagos márka támogatásával Magyarországon hamarosan egyszerre két nagyszabású rendezvény-sorozat is indul, ezek bemutatását pedig egybekötötték a legújabb sportkabrió, az SLK hazai bemutatójával. Teljes mobilitás Ez év május elsejétől lehetőség nyílik a mobil telefonszámok belföldi szolgáltatók közötti áthordozására, azaz a hívószám megtartása mellett válthatunk mobil szolgáltatót. A rugalmasságot és valós piaci versenyt lehetővé tevő számhordozhatóság számos kérdést vet fel, az alábbiakban ezekre kértünk választ a két legnagyobb magyarországi szolgáltatótól, a Pannon GSM-tőI, a Westel (T-Mobile)-től. NMH-információ A Mercedes-Benz sporttámogatásai hosszú távra szólnak és lehetőség szerint nem korlátozódnak egy-egy szezonra. Németországban nagy sikerrel réndezik meg idén a Mercedes-Benz CLK Challenge golfversenyt, amelyen helyi klubok havonta pályázhatnak egy férfi és egy női győztessel, akik egy Par3 pályán „Nearest to the Pin”, azaz a lyukhoz legközelebb próbálnak ütni. A sorozat záróeseményét októberben tartják. A sikeres amerikai és európai szponzorációk után Magyarországon is letette névjegyét a konszern a golfozás mellé. A Mercedes-Benz saját, amatőröknek kiírt golfversenyt is szervez: a Mercedes Trophyt, amelyre nem titkolt szándék a magyar versenyzők delegálása is. A Mercedes márka kiemelkedő presztízsével és ismertségével a golfsport népszerűsítését is kívánja ezáltal támogatni. Magyarországon 2003-ban több golfverseny támogatása mellett „bemelegítésként” a téli szezon beltéri sportolásának helyet adó budapesti Golf Box Pubban zajló szimulátoros bajnokságot, az I. Mercedes- Wilson Matchplay Bajnokságot támogatta. A rendezvény másik névadója az a Wilson, amelynek magyarországi képviselete a szükséges kellékek (ütő, labda, ruházat) forgalmazásán túl e gyönyörű sport népszerűsítését is céljául tűzte ki. Szándékuk szerint az ilyen és ehhez hason- * ló versenyek nagyban segítenek abban, hogy minél többen megismerjék és játsszák ezt az izgalmas játékot. A Wilsonnal való együttműködés következő lépcsője két intézményesített golf-sport kezdeményezés támogatása: Mercedes-Wilson Golf Akadémia és a Mercedes-Wilson Golf Tour. Mindkét hosszú távú projektet egyik névadóként a Mercedes-Benz magyarországi vezérképviselete, az MB-AUTO Magyarország Kft. támogatja. Az akadémia programját a Golf Services Kft. szervezi, Damian MacPherson PGA professzionális oktató, és egy amerikai swing-elemző software segítségével. Az Mercedes-Wilson Golf Akadémia lehetőséget nyújt a golfozással való megismerkedésre és az alapok elsajátítására professzionális trénerek segítségével, kis csoportokban, 8x3 órás rendszerben a fővárosi, Hajógyári szigeten található Golf Tanyán. A Mercedes-Wilson Golf Tour pedig egy amatőrök számára ez évre kiírt nyílt bajnokság négy fordulóval, hét kategóriában júniusban Hencsén és Máriavölgyön, júliusban Tatán, szeptemberben pedig Bükön. A turnén vonzó díjakat lehet nyerni, akár egy egyhetes tartózkodást is Spanyolország egyik legnevesebb golfklubjában.- Hogyan zajlik a szolgáltatóváltás?- Ügyfeleink és leendő ügyfeleink május elseje után kezdeményezhetik a szolgáltatóváltást - válaszolt Tajti Norbert, a cég salgótarjáni képviseletének vezetője. - A váltást igényelheti bárki (magánszemély és céges előfizető), akinek jelenlegi (átadó) mobil szolgáltatójával kötött szerződése legalább 30 napja érvényes, személyazonossága és ez alapján számhor- dozási jogosultsága egyértelműen megállapítható és átadó szolgáltatójával szemben nincs tartozása. Ez egyben azt is jelenti, hogy két számhordozás között legalább harminc napnak kell eltelnie. A váltás lehet „egykapus”, vagy „kétkapus”, előbbi esetében csak a Pannon GSM ügyfélszolgálatára kell befáradnia, nyilatkozni, s a „kikérést” a PGSM végzi el. Kétkapus eljárásnál az előfizető először az átadó szolgáltatót keresi meg, majd keres fel bennünket. Ez az egyébként 14 napban maximált eljárást kb. tíznaposra rövidíti.- Előfizetéses (post paid) és feltöltőkártyás (pre-paid) ügyfelek is választhatnak új szolgáltatót? Ha egy előfizetéses vált, a társ/partner kártyásnak is váltania kell, vagy ő maradhat az eredeti szolgáltatónál?- A Pannon GSM minden egyes áthordozni kívánt telefonszámot külön előfizetésként kezel. így egy számlafizető korlátlan számú telefonszám áthordo- zását igényelheti, azokat akár egy szerződés keretében, de kü- lön-külön feltüntetve és engedélyeztetve hordozhatja át átvevő szolgáltatójától. Felhívjuk azonban figyelmét, hogy a jelenlegi szolgáltatója által az azonos számlafizetőhöz tartozó több előfizetés (hívószám) után nyújtott esetleges csoportos vagy egyéb kedvezmények jogosultsága, illetve mértéke az előfizetések számának csökkenésével megváltozhat; ennek feltételeiről átadó szolgáltatójánál érdeklődhet.- Honnan fogom tudni, hogy akivel beszélek, az pannonos, westeles, vagy vodafone-os? Mi lesz a „hálózaton belüli” és „hálózaton kívüli" percdíjakkal? Hogyan lesz ez a számlán nyomon követhető?- A hívás kezdeményezésekor egyik mobil szolgáltató sem jelzi, hogy a hívott szám melyik hálózatba tartozik, a hívás a hívó fél szempontjából a korábbiakkal megegyező módon épül fel. Bármely hálózatból elérhető lesz azonban az az azonos számon, ingyenesen hívható információs vonal, amelyen tájékoztatást kaphatunk arról, hogy a keresett szám hordozott-e, és ha igen, jelenleg melyik belföldi mobil szolgáltató hálózatába tartozik. Mivel a számhordozás lehetőségének következtében május 1-jétől az előhívószám alapján nem állapítható meg, hogy egy adott telefonszám melyik hálózatba tartozik, érdemes lehet olyan tarifacsomagot választani, amely minden időben és minden célhálózatba azonos percdíjakat biztosít. A számhordozást követően értelemszerűen más számít majd „hálózaton belüli”, illetve „hálózaton kívüli” hívásnak mind az előfizető irányába, mind az előfizető által kezdeményezett beszélgetések esetében.- Hová fordulhatunk, ha szolgáltatót akarunk váltani, mit kell magunkkal vinni, mibe kerül az átállás?- fordultunk Kormos Lászlóhoz, a Westel (T- Mobile) régióvezetőjéhez.- A váltáshoz érdemes mindkét mobil szolgáltató területi képviseletére elmenni, ez néhány nappal megrövidíti a váltást. Magánszemély a személyigazolványt a lakcímkártyával és a szerződéskötéshez szükséges még egy személyes iratot (útlevél, tb-, adókártya) kell magával hozzon, céges előfizető pedig társasági szerződést, aláírási címpéldányt, illetve meghatalmazást a cégvezetőtől - hogy egészen pontosan mit, a képviseleteken megtekinthetők. A szolgáltatóváltásnak nincs az ügyfelet terhelő költsége, azaz ingyenes. Természetesen az átadó szolgáltató felé az utolsó számlát minden esetben ki kell fizetni, ez a váltás alapfeltétele. Kártyás ügyfeleknél ajánlott a rendelkezésre álló egyenleg lebeszélése, mivel a váltáskor az nem vihető át. Hálózati korlátolt készülékeknél az átadó szolgáltató által kedvezménnyel értékesített, hálózati zárral ellátott készülék kizárólag akkor használható az átvevő hálózatában, ha a kedvezmény ellenértékét és a hűség- nyilatkozatból még hátralévő időszakra az előfizetési díjat az előfizető kiegyenlítette. Ezt követően az átadó szolgáltató a hálózati zárat feloldja. Az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokat a választott szolgáltató területi képviseletein lehet megtenni, ez egyben az új előfizetési szerződésnek is minősül, s ekkor kell az új szolgáltató tarifacsomagjai közül is választani. Siker az országos döntőben NMH-információ A közelmúltban Balatonfüreden rendezték meg a középiskolás közlekedésbiztonsági kupa országos döntőjét. Amint arról korábban lapunk is beszámolt, az április elején megtartott megyei döntőből a kategóriák első helyezettjei jutottak tovább az országos megmérettetésre, ahol elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot kerékpár, segédmotor-kerékpár és személygépkocsi kategóriában. Az eredményeket látva megállapítható, hogy a nógrádi versenyzőknek nincs okuk a szégyenkezésre: kerékpáros kategóriában Litavszky Zsófia (Balassagyarmat, Balassi Bálint Gimnázium) bizonyult a legjobbnak, így az első helyet szerezte meg. Segédmotorkerékpár kategóriában Bocsó Péter (Szécsény, Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola) a 15. helyen végzett. Személygépkocsi kategóriában Szilágyi Sándor (Pásztó, Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola) a 6. helyet szerezte meg. Csapat- versenyben az összesítés alapján Nógrád megye az ötödik helyen végzett a megyék között. H. E. Figyelem! * A számhordozás során az e-mail, fax- és hangbeállítások, valamint -üzenetek nem vihetők át az új szolgáltatóhoz. * A SIM-kártyán tárolt telefonszámok, megjegyzések és SMS-ek szolgáltatóváltáskor elvesznek, érdemes azokat előre „megmenteni”. * Ugyancsak elvesznek a hangpostafiókban tárolt hangüzenetek. $ Május elseje után érdemes minden telefonszámot a +3620..., +3630... vagy +3670... formátumban elmenteni, mert a hétjegyű szám azonos szolgáltatón belül is ismétlődhet. Két körzeti megbízott Mátraverebélyben Meredeken emelkedik a nyomozás eredményességi mutatója A közelmúltban jelent meg lapunk hasábjain az az információ, amely a mátraverebélyi körzeti megbízott (kmb) hiányáról, illetve az ennek következtében kialakult helyzetről szól. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság szerint azonban más a helyzet, mert a területen két kmb-s is teljesít szolgálatot. Amint azt Bakai Mátyás rendőr alezredes, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta, 2002 kora őszén átszervezték a körzeti megbízotti működési területeket azért, mert úgy látták: a terület lefedettsége, illetve a kialakult bűnügyi helyzet ezt szükségessé teszi.- Mátraverebélyben akkor nem volt állandó kmb-s, helyettesítéssel oldottuk meg - kezdte Bakai Mátyás. - Éppen ezért 2002 szeptemberétől két fő körzeti megbízott kezdte meg működését. A szolgálati feladatoktól függően egyszerre vagy osztottan látják el feladatukat: kezdetben többnyire egyszerre teljesítettek szolgálatot azért, hogy megismerjék egymást és a területet. Most már inkább az osztott szolgálat a jellemző, annak érdekében, hogy a 24 órából minél több időt tudjanak lefogni. A polgár- mester partner volt, hiszen azonnal felajánlotta kmb-iroda létesítését, minden segítséget megkaptunk tőle. Az alezredes elmondta: a két kmb-s kinevezésével az volt a cél, hogy az elszaporodott bűncselekmények számát csökkentsék, különös tekintettel azokra a jogsértésekre, amelyek a lakosság nyugalmát nagy mértékben zavarják. A 2003-ban ismertté vált bűncselekmények száma ugyan nem változott az előző évi adatokhoz képest, de a lopások száma például 55 százalékkal csökkent. Garázdaság vonatkozásában 75 százalékos, a vagyon elleni bűncselekmények számában 20 százalékos a csökkenés a 2002-es adatokhoz képest. A rongálás nyolcról kettőre, a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények száma 25-ről 15-re csökkent. 123 százalékkal meredek emelkedést mutat a nyomozás-eredményességi mutató: ez az adat azt jelenti, hogy adott ügyszámból mennyit tud a rendőrség bizonyítani.- Figyelembe vesszük a lakossági igényeket - folytatta Bakai Mátyás. Az önkormányzat többször megkeresett bennünket, hogy a segélyek fizetésének napján segédkezzünk a pénz- szállításban, legyünk ott a segélykifizetés helyszínén a különféle atrocitások megelőzésére. A kmb-sek minden esetben ott vannak. A másik nagyon fontos dolog az: ha nem látják a kmb-st, az nem azt jelenti, hogy nincs. A bűncselekményeket, a lakosságot irritáló szabálysértéseket általában nem nappal követik el, hanem a késő esti, éjszakai órákban. A szabályzat szerint a szolgálat egyharmadát kell a kmb-snek éjszaka ellátnia, Mátraverebélyben ez több, közelít a feléhez. Az eredmények azt támasztják alá, hogy jól döntöttünk, amikor a két kmb-st odahelyeztük. Lassan olyan állapot alakul ki Mátraverebélyben, hogy elég lenne egy is, de nincs szándékunkban változtatni a jelenlegi felálláson: ezt a helyzetet nemcsak megtartani, hanem még tovább szeretnénk javítani. Az osztályvezető hangsúlyozta: a kmb-sek szoros kapcsolatot alakítottak ki a helyi polgárőrséggel is, ami megnyilvánul például a közös járőrözésben is. Ennek ellenére természetesen előfordulhat az is, hogy nincs kmb-s: ilyenkor összehangolt szolgálattervezés folyik a kapitányságon, az URH-s járőrök gyakrabban kerülnek Mátraverebély felé. Jelentős javulást várnak attól is, hogy április elsejétől az önálló akcióalosztály a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot: jelenlétük várhatóan pozitív elmozdulást jelent a közterületek rendjében. HEGEDŰS ERZSÉBET A Mercedes-Benz SLK először a Hajógyári szigeten, a Goit Tanyán mutatkozott be a nagyközönségnek FOTÓ: SCHOUUFRIENDS