Nógrád Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 228-252. szám)
2003-10-07 / 233. szám
2003. OKTÓBER 7., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Mesemondók találkoznak „Fejet hajtunk elődeink bátorsága előtt” (Folytatás az 1. oldalról) többi katonára is, akiknek nevét ritkábban halljuk- fogalmazott az iskola tanára. A Váci Mihály Gimnázium tanulóinak műsora után Vanya Gábor, Bátonyterenye polgármestere emlékezett az aradi vértanúkra.- Bár gyászolni jöttünk, mégis azt kell mondjam, hogy az ember nem a gyászra, hanem az emlékezésre termett - fogalmazta meg Vanya Gábor.- A gyász egyszeri, ám az emlékezet az, amit emberöltőkre, nemzedékekre, vagy akár örökre méretik. Élni előre nézve kell, de az életet megérteni csak a múlt történelméből lehet. Ez a nap az egymást követő nemzedékek hagyományőrző kegyeletén, tiszteletén keresztül örökítődött át mára és őrződik meg a későbbi korokra is. Ezen az ünnepen, mint bár- Vanya Gábor polgármester mely nemzeti ünnepünkön fe- — jet hajtunk elődeink bátorsága előtt, visszatekintve ezzel a távoli múltba. Amikor a jövőt alapozó jelenkori küzdelmeink közepette évente egyszer megállunk az üldöztetést és gyötrelmes halált elszenvedett hősök és áldozatok emlékoszlopánál, a kegyelet érzésével a szívünkben lebegjen a szemünk előtt a múltat idéző történelmi sorsunk soksok tanulsága. Az elmúlt másfél évszázad távlatából visszatekintve minden okunk megvan arra, hogy nagy tisztelettel adózzunk az egyéni érdekeiket a haza szolgálatának, követelményeinek alárendelni kész generáció kivételes egyéniségei, az aradi vértanúk előtt. Azok előtt, akiket Magyarország és Erdély tejhatalommal felhatalmazott ura, Haynau tábornok 14 tagú törvényszéke tanúk, védők részvétele nélkül halálra ítélt. Azokra a honvédtisztekre, akik a szabadságharc kitörése előtt császári és királyi seregekben büszkén szolgáltak, tábornoki rangot értek el, vagy önálló seregtestet vezettek. Ezek a katonák hősiesen harcoltak a magyar szabadságért, nemzeti függetlenségünkért életüket áldozták. Sorsukat végiggondolva becsüljük meg a életünk hétköznapjait - mond- — ta Vanya Gábor, polgármester, akinek beszéde után a kivégzésük sorrendjében elhangoztak a vértanúk nevei, majd a 3. Sz. Általános Iskola diákjai gyertyákat vittek az iskola kertjében található kopjafához. Végül a jelenlévők koszorúkat helyeztek el, ezzel adózva az „aradi 13” emlékének. Készítsük autónkat télre! A hirtelen jött hideg váratlan dolgokat hozhat. A nem kellően felkészített autó pedig egy fagyos reggelen sok bosszúságot okozhat gazdájának. Kellő odafigyeléssel azonban mindez megelőzhető. Ehhez szeretnénk néhány tippet adni. (Folytatás az 1. oldalról) Vitaindító előadást Kerekes Ferenc igazgató tart. 19 órakor az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központban nyitja meg a meseillusztrációs kiállítást Molnár Péter szobrászművész. 20 órától táncház kezdődik. A Hotel Medves előadói termében október 10-én 9 órától folytatódik a mesemondóverSalgótarján A közelmúltban Salgótarjánba látogatott Fenyves Kornél, a Köz- gyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete országos elnökségének tagja és a köz- művelődési tagozat vezetője. Fenyves Koméit a KKDSZ megyei ügyvivője, dr. Bódi Györgyné fogadta, aki a Balassi Bálint Megyei Könyvtár munkatársa is egyben. Az elnök egy fórum alkalmával találkozott a megyei könyvtárban a népművelők, múzeumi, levéltári és könyvtári dolgozókkal, ahol főként szakmai kérdéseket beszéltek meg. A fórumot követően Fenyves Kornél ellátogatott a Nógrád Megyei Levéltárba, és a Nógrádi Történeti Múzeumba, majd pedig Borenszki Ervinnel, a megyei közgyűlés alelnökével, valamint Kovácsné Czene Csillával Salgótarján alpolgármesterével találkozott. Mindkét helyen tájékoztatást kért a megyei intézményekről, továbbá szóba került a megyei könyvtár jövő évi helyzete is - hiszen mint ismeretes, decemberben lejár a városi és a megyei önkormányzat szerződése a könyvtárral, s még mindig nem tudni milyen változásokra számíthatnak az ott dolgozók és a könyvtárat látogató nagyközönség 2004-től. A kérdés azonban továbbra is nyitott marad, hiszen, mint az illetékesek elmondták, jelenleg tárgyalások zajlanak ez ügyben, s mindkét önkormányzatnak anyagi nehézségeik vannak a jövő évet tekintve. Fenyves Kornél ellátogatott még a pásztói Teleki László Városi Könyvtárba, valamint megtekintette a helyi művelődési házat is.- Szakszervezetünk akkor jár jó úton, ha ragaszkodik mindazon vívmányoldioz, melyeket az elmúlt 13 évben elértünk, mindseny. 18.30 órakor kezdődik az ünnepélyes eredményhirdetés a József Attila Művelődési Központban, majd a gálaműsor következik, amelyen a meghívott művészek mellett fellépnek a kategóriagyőztesek is. A 8. kárpát-medencei mesemondóverseny és találkozó 21 órakor tábortűzzel zárul. azokhoz amelyeket a KKDSZ-t a magyar szakszervezeti élet élvonalába emelte. Meg kell őriznünk kezdeményezőképességünket, harcosságunkat és támogatnunk kell azokat a törekvéseket, amelyek a közszolgálati reformot, az egységes közszolgálati törvény megszületését segítik. Azt gondolom - folytatta az elnök - ehhez egyrészt erősítenünk kell a köz- gyűjteményi, közművelődési szakmai szervezetekkel való együttműködésünket, másrészt a kormányzati, önkormányzati szervekkel, szövetségekkel való kapcsolatrendszerünket is. Az erős érdekérvényesítéshez nélkülözhetetlen az érdekegyeztető folyamatok minden szintjén megnyilvánuló, elvi alapon álló pártós politikasemleges érdekképviselet. Mint elmondta, egy szak- szervezet nem csak azért van, hogy aktuális bérfejlesztésekről tárgyaljon, hanem az ágazat munkahelyteremtő képességével éppen úgy foglalkoznia kell, mint az intézmények perspektívájával az EU-ba való belépés után.- Hazánk elsősorban kultúrájával csatlakozik Európába, s így ezt a területet kiemelten kellene kezeim - véli a szakszervezet elnöke, s hozzátette, az EU nem ad majd pénzt a kultúrára, hiszen a nemzetek kultúrája belügynek számít.- A kultúrának nem az igényeket kellene kiszolgálni, hiszen erre vannak a tömegkultúra szolgáltatói, nekünk az értékeket fejleszteni kell, értékközvetítő és értékteremtő szerepünk van. A kultúrát nem lehet Idtenni közvetlen piaci mechanizmusoknak. Magyarország jövője többek között a kulturális fundamentális alapintézményeinek a színvonalán múlik - fogalmazta meg Fenyves Kornél, szakszervezeti elnök. SZ. E. NMH-információ Az első és legfontosabb dolog amit érdemes ellenőrizni, az autó hűtőrendszerének fagyállóval való feltöltöttsége. Ezt megtehetjük akár a benzinkutaknál is. A megfelelő érték 30 fok körüli, ami azt jelenti, hogy mínusz 30 Celsiusig nem kell félnünk attól hogy szétfagy kedvencünk hűtő- rendszere, esetleg motorblokkja. És ha már a hűtőrendszernél tartunk, sokunkban él még az emlék azokról a Skodákról és Ladákról melyeknek hűtőrácsára alufólia, esetleg papír volt szerkesztve. Nos ez nem elvetendő ötlet a mai nyugati autóknál sem. Nem kell persze otromba takarásokra gondolni, egy darab ' kartonpapír bedugva a hűtőrács mögé szinte észrevehetetlen de nagyon hasznos. Nemcsak autónk termosztátját kímélhetjük, de sokkal hamarabb lesz meleg benne ami a téli, fagyos hajnalokon igen hálás lehet. A következő és igen fontos dolog, az ablakmosó folyadék fagyállóra való cserélése. Ez azonban nem ösz- szekeverendő a motorban található fagyállóval. És ha már a folyadékszint-ellenőrzéseknél tartunk, ne feledkezzünk el az akkumulátorról sem, bár ennek feltöltését bízzuk szakemberre! Amennyiben a motortér ellenőrzésével végeztünk, térjünk át a futóműre. Fontos és nem elhanyagolható kérdés a téli gumira való áttérés kérdése. Nem kötelező, de ajánlott! Annál is inkább mert az úgynevezett nyári gumik 7 Celsius-fok alatt elvesztik igazi tapadásukat, köszönhetően a nem hidegre tervezett keveréküknek. Nem elég tehát csak a hajtott, vagy csak a kormányzott kerekeken télire cseréim a gumikat. Szerencsés a könnyűfém felniket is kímélni és télre beszerezni egy garnitúra lemezfelnit Az úgynevezett alufelniket ugyanis gyorsan tönkreteszi a sós latyak, illetve a kemény fagyok. Ügyeljünk a kerekek nyomására is, illetve a helyes váltóméretre - alufelniről való áttérésnél lényeges - mert ha nem megfelelő a váltóméret csalni fog a kilométeróra, sőt megváltozik a futómű geometriája is. Érdemes még ellenőrizni a világítást, hiszen egyre korábban sötétedik. Ajánlatos - ha nincs az autón beszerezni egy közlekedésfelügyelet által is hitelesített ködlámpát. És ha mindezekkel végeztünk, minden reggel nyugodtan indulhatunk utunkra. Beváltak a buszmegállók SÁGÚJFALU Beváltották a hozzáfűzött reményeket a nemrég átadott buszmegállók. Szentes Attila polgármester elmondta: az egyenként valamivel több mint 400 000 forintba kerülő utcabútorok nagy népszerűségnek örvendenek a faluban. A tervek szerint jövőre a Szécsény felé közlekedők is hasonló megál- lókban várhatják buszokat. ■ Puj a-kiállítás Hétfőn délután Szécsényben, a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola Ben- czúr-galériájában megnyílt Púja Károly Rezső festőművész kiállítása. Az ünnepélyes megnyitón közreműködtek az iskola tanulói. A művész képeit dr. Ser- főzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester asszony ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. ______■ K álmán-napi könyvek Horpács Mikszáth Kálmán A ló, a bárányka és a nyúl című, gyermek- és ifjúsági novellákat egy- begyűjtő kötetének bemutatóját hallgathatják meg az érdeklődők október 12-én, délután fél háromkor a községházán. A könyv a Kálmán-napi könyvek címmel induló sorozat első kötete, amelyet Németh Árpád festőművész, a könyv illusztrátora mutat be. ■ KERESZTBEN A KERESZTEZŐDÉSBEN. Autó elé fordult egy motoros tegnap délután egy óra körül Salgótarján városközpontjában, a Rákóczi út és az Erzsébet tér kereszteződésében. A baleset következtében a motoron ülő férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, az autó vezetője sértetlenül úszta meg a „találkozást", fqtóí gócs éva H. E. Kultúránk és intézményeink szerepe Egy alsó-középkategóriás autó költségvonzatai*: Opel Astra F (1996)' Fagyálló hűtőfolyadék Fagyálló ablakmosó folyadék 4 darab téli gumi 4 darab használt lemezfelni ködlámpa bekötéssel 370 forint/liter 200 forint/liter 35 000 forint 10 OOO forint 6 500 forint *Az árak tájékoztató jellegű irányárak! Vállalkozások az Európai Unió kapujában PÁSZTÓ A VII. pásztói regionális kiállítás és vásár keretében a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Pásztói Kistérség Fejlesztéséért Köz- alapítvány „Vállalkozások az EU kapujában” címmel szimpóziumot rendezett. Sisák Imre országgyűlési képviselő, Pásztó város polgármestere megnyitóját követően Pongrácz Tibor gazdaságpolitikai főtanácsos Gazdasági előnyök és hátrányok az EU-ban című előadásában rövid történeti áttekintést követően a nemzeti identitás kérdésével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy céljaink kultuA szimpózium elnöksége Thomas Glaser, Sisák Imre, Brunda Gusztáv és Mészáros Sándor rált politizálással érhetők el, a nemzeti érdekeket kell követni. Szólt a szellemi tőkeberuházásról, az árak és bérek alakulásáról. Bírálta a szakmunkásképzés minőségét, kiemelte, hogy a felsőoktatás is színvonalbeli gondokkal küzd. Elmondta azt is, hogy logisztikailag nullák vagyunk, nem tudjuk megszervezni a munkát. Tóth Péter, az Agrár Európa Tanácsadó Kft. ügyvezetője Az EU-csatlakozásból adódó lehetőségek a mezőgazdasági vállalkozások részére címet viselő előadásában a közös agrár- politika a KAP általános hatásairól beszélt. Bemutatta a 2004. évi brüsszeli forrásokból finanszírozott támogatási rendszeréről, a búzatermelés jövő évre prognosztizált költség- és jövedelemhelyzetéről készült táblázatot. Elemezte a sertés- és szarvasmarha-ágazat csatlakozási előnyeit, hátrányait. Thomas Glaser, az EU Bizottság Magyarországi Delegációjának főtanácsosa hozzászólásában kifejtette, hogy egyetért azzal, hogy a magyar mező- gazdaságban vannak problémák, hangsúlyozta, hogy a marketinggel van a baj. Példaként említette, hogy meglátogatott egy termelőt, megkóstolta a termékét és megkérdezte, hogy exportálja-e. A válasz nem és ez is igazolja, hogy nem jó a marketing. Hozzátartozik, hogy mindezt összefüggésbe lehet hozni a bankrendszerrel, a mai bankárok hozzászoktak, hogy nemet mondjanak. A főtanácsos tájékoztatta a jelenlévőket, hogy vidéken szervezetek alakulnak és tanácsokat adnak a mezőgazda- sági tevékenységhez, és hangsúlyozta, hogy hárommilliárd euró van a problémák megoldására. Berendi Judit, a Nemzetközi Bankárképző Központ projekt menedzsere A Phare kis- és középvállalkozások humánerőforrások fejlesztési programjának jelenéről és jövőjéről tartott előadást. Rövid történeti áttekintést adott a piacgazdaság létrejöttéről. Mondandójában elemezte a kis- és középvállalkozások szerepét a magyar gazdaságban, megoszlásukat helyileg és meny- nyiségileg. Kiemelte, hogy a regisztrált vállalkozások gazdasági formánkénti megoszlásában 64,6 százaléka egyéni vállalkozás, méretkategóriáját illetően pedig 72 százaléka alkalmazott nélküli. A vállalkozások jövedelemtermelő képesség szempontjából 55,7 százalékban járulnak á GDP-hez a nagyvállalkozások és ugyancsak ez a réteg 74,7 százalékban veszi ki részét az exportból. Az előadó beszélt az EU-célki- tűzésekről, foglalkozási stratégiákról, valamint a szakmai továbbképzések lehetőségéről. Brunda Gusztáv, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója röviden bemutatta szervezete tevékenységét, szólt a támogatási lehetőségekről a kis- és középvállalkozási szektorban, kiegészítve a kormány által tervezett lehetőségekkel. Elmondta, hogy általában a fejlődő vállalkozások keresik a kapcsolatot az alapítvánnyal. Kiemelte, hogy mintegy 600 vállalkozót szólítottak meg, hogy bevonják őket a számítás- technikai rendszerbe. Nagy Imre Gábor, az AKHB képviselője az erópai technológiai fejlesztési pályázatot mutatta be, milyen kritériumai, hiteljellemzői, kondíciói vannak. Milyen összeget, mennyi futamidőre lehet igénybe venni. Mészáros Sándor, a Pásztói Kistérség Fejlesztéséért Közalapítvány irodavezetője a közalapítvány szerepét mutatta be a helyi gazdaság- és térségfejlesztésben. ESLA