Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-29 / 74. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap GYEI KÖRKÉP SZOLGALTATAS 2002. MÁRCIUS 29., PÉNTEK Konferencia a regionális fejlesztésről A Brit Nemzetközi Fejlesztések Minisztériuma (DFID, korábban Koow How Fund) 1999-ben határozta el Magyarország és legke­vésbé fejlett térségeinek támogatását, illetve képzését, annak ér­dekében, hogy minél sikeresebben vehessenek részt az európai uniós előcsatlakozási, valamint a hazai pályázatokon. A választás a két legalacso­nyabb GDP-t felmutató megyé­re: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyékre esett. A régi­ók ebben az időben még nem igazán formálódtak ki. A Segal Quince Wicksteed Ltd (Camb­ridge) Tanácsadó és Gazdaság- fejlesztő Kft. versenytárgyalá­son nyerte el a munkát. A projekt előkészítése során számos alkalommal találkoztak a megyék döntéshozóival, külö­nös tekintettel a megyei munka­ügyi központok igazgatóira. Szándékaik találkoztak és meg­formálódott a projekt. A munka­ügyi központok mindkét me­gyében felvállalták, hogy a kis­térségek számára menedzsere­ket képeznek és 2, illetve 3 évre vállalják a menedzserek szinte teljes bérének finanszírozását. Ezen - középfokú - képzés is­meretében építette fel SQW a sa­ját képzési projektjét (ennek alappillére az addicionalitás volt, azaz olyan képzést nyújtot­tak, amelyet a magyar fél nem tudott biztosítani.) A képzése­ken a kistérségi menedzserek mellett civil szervezetek (me­gyei agrár és kereskedelmi ka­marák, egyesületek stb. ) vala­mint a térségfejlesztéssel foglal­kozó piaci szervezetek képvise­lői vettek részt. A SQW projekt­je végül is 2000 májusában in­dult. Igazából a SAPARD-pro- gram beindulására számítottak és a pályázatok elkészítésében való segítségnyújtásra, ez azon­ban számos ok miatt még ma sem indult el. Ezért a SQW - a képzés mellett - meghirdetett egy úgynevezett „Mag Alap” pá­lyázatot (megyénként kb. 8 mil­lió Ft összeggel), amelyre a kép­zés résztvevői pályázhattak. így a résztvevőknek a projektterve­zés minden szükséges fázisán végighaladva, az európai uniós követelményeknek csaknem megfelelő pályázatot volt lehető­ségük benyújtani és menedzsel­ni. A nyertes projektek megvaló­sítása jelenleg is tart, illetve ket­tő-három már befejeződött, és van néhány igen sikeres is (ro­ma gyerekek integrációja - Tar, általános iskola, roma egyesület - Demecser, Lucfalva - hagyo­mányőrzés és társadalomépítés stb. ) Mivel idén májusban a SQW projektje befejeződik. A minap Budapesten megrende­zett konferencián a szervezők igyekeztek számot adni arról, hogy a résztvevők milyen isme­retanyagra tettek szert, illetve az angol szakértők milyennek lát­ják a magyarországi regionális fejlesztés intézményrendszerét. Lehetőség nyílott a regionális fejlesztés kormányzati szintű szereplőivel - dr. Szabó Péterrel, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium helyettes államtitkárával, valamint dr. Szegvári Péterrel a Miniszterel- nölti Hivatal helyettes államtit­kárával - való találkozásra, a kormányzati szint véleményé­nek közvetlen megismerésére, megvitatására is. Erre a konfe­rencia első napján került sor a Brit Nagykövetségen. A máso­dik napon a megyék képviselői a Gellért Szállóban mutatták be a képzési projekt során fejlesz­tett projektjeiket: ipari parkok, befektetés-ösztönzés megyei marketing és képzés/társadalmi kirekesztettség, valamint diver­zifikált vidékfejlesztés témakör­ben. Végül a konferencia résztve­vői a következő ajánlásokat fo­galmazták meg. Elsődleges szükségességű: - a területfejlesztés intézmény- rendszerének további finomítá­sa, a szereplők ’ felelősségének meghatározása - a kistérségi fej­lesztési társulások szerepének jogosítványainak tisztázása, a működési feltételek biztosítása - a civil szerveződések, piaci sze­replők bevonása a kistérségi tár­sulásokba. SZENOGRÁDI FERENC „Tarjám Tátika” - az első fürt... Hatévesektől a tizenhét évesekig, gyerekek és fi­atalok álltak színpadra a Tarjáni Tátika első - a Jó­zsef Attila Művelődési Központban pár napja meg­tartott - fordulóján, amely ismét bizonyította: a könnyűzene világában kisebbek és nagyobbak egyaránt otthon érzik magukat. Remek szóló és csoportos bemutatók szórakoztatták a közönsé­get, ezért nehéz volt a legjobbak kiválasztása. A zsűri döntése alapján öt produkció előadói jutot­tak tovább az április 27-i döntőbe: Nagy Zsaklin, Péter Szilvia, Csizmadia Barbara, Jenei Mercédesz, Bialkó Aletta, Győri Evelin, Tolmácsi Virág, Tolmá- csi Ádám, Bakos Katalin, Molnár Melina, Varga Tímea, Szőrös Mária, Radios Julianna, valamint Komka Nikolett és csapata. .Kapásom van!” - Horgászsarok Az egyesületek megyei szövetségének 2002. évi versenynaptára Május 19: Varsány-Tábpusztai HE, megyei gyermek és ifjúsági verseny Június 9: Mátraterenye, Tóaljai Bányász HE, „A” csapatbajnokság Június 16: Mihálygerge-Komravölgyi víztáro­zó, Nógrádi Vízügyi HE, „B” csa­patbajnokság Június 23: Ipoly folyó, Ipolyvece, megyei egyéni kétfordulós bajnokság Július 20-21: Velencei tó, országos horgász csa­patbajnokság, I-II. osztály Augusztus 25: Ipoly folyó, Ipolyvece, Ipoly Kupa A BÁTONYTERENYEI BÁNYÁSZ HE RENDEZÉSÉBEN: Június 8-án: Maconkai víztározó, „Tóparti rande­vú”. IV. Nógrád Megyei Hírlap Grá­tisz Kupa + halászléfőző verseny Szeptember 21: VII. intézményi és vállalkozói hor­gászverseny Várhatóan - augusztusban és szeptemberben - további nyílt, pénzdíjas versenyekre kerül sor a víztározón, melyekről a megyei sajtó ad hírt. A LUDÁNYHALÁSZI ÖREGPOTYKA HE RENDEZÉSÉBEN: Május 18: Ludányhalászi tavak, tóparti ta­vaszköszöntő versenyek - horgász óvoda gyermek versenyzők Szeptember 15: Ludányhalászi pontyos tó, II. Rákóczi Vez. Fejedelem Kupa Szeptember 29: Ludányhalászi pontyos tó, Szeles András-emlékverseny (pénzdíjas) A PALOTÁS ÉS VIDÉKE SPORT HE RENDEZÉSÉBEN: Május 31- június 2: palotási víztározó, harcsafo­gó verseny (nevezéses) Június 29: palotási víztározó, Panker Tibor­emlékverseny (országos süllő és pontyfogó nevezéses verseny) HÉT VÉGI ÜGYELETEK Augusztus 3-10: palotási víztározó, nemzetközi bojlis horgászverseny A SZÉCSÉNYI PETŐFI SÁNDOR HE RENDEZÉSÉBEN: Július 27: szécsényi sóderbánya tó, Burda­Bagdal-emlékverseny Szeptember 14: szécsényi sóderbánya tó, II. Rá­kóczi Ferenc Vezérlő Fejedelem Kupa A Szécsényi II. Rákóczi F. HE rendezésében: Szeptember (még nincs pontos napja): Ipoly fo­lyó, nógrádszakáli szakasza, Tátraszéplaki Ede- emlékverseny Jónás György rendezésében Szeptember 8: diósjenői víztározó, Stomfó Kupa (meghívásos verseny) * Több mint 85 mázsa új telepítésű hal, többségé­ben ponty, de csuka, dévér és kárász, valamint amur került a maconkai tóba ez évben. 5 és 13 ki­logramm közötti csukák, 8-15 kg-os pontyok für- denek a „rekord” tórészben s a hírek szerint továb­bi telepítésekről számolhatunk majd be. Már hús- vétkor is különleges élményeket kíván a maconkai víz a horgászat kedvelőinek. Orvosi készenlét Salgótarján: a hét végi orvosi, (sürgősségi) ügyeleti ellátás - péntek 16 órától kedden reggel 08 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek) az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemibeteg-gondozó épü­letében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel a fenti napokon. Telefon: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: Rákóczi Fejedelem út 66. szám alatt, a 6. sz. rendelőben - péntek 16 órától kedden reggel 8 óráig lesz ügyeleti ellátás. Telefon: 35/301-621. Bátonyterenye, Rétság: a megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, - péntek 16 órától kedden 8 óráig. Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, tel.: 32/353-344; Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, tel.: 35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113. alatt - péntek 16 órától kedd reggel 8 óráig - lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370432. Pásztó: Gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a Rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) - péntek 16 órától kedd reggel 8 óráig tart a háziorvosi ügyeleti ellátás. Tel: 32/561-020, vagy 32/561- 000/2191-es mellék. Lelkisegély telefonszolgálat: Salgótarjáni körzet: 32/311-600. Balassagyarmati körzet: 06-80/505-502. (Ezen szám csak a 35-ös körzetből hívható!) Gyógyszertárak nyitva tartása A hétvégi ügyeleti ellátást - péntek 16.30 órától kedd reggel 7.30 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban - a Fő tér 9. szám alatti Pécskő, áp­rilis 1-én a Fő tér 2. sz alatti Kamilla, Balassagyarmaton - a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György, április 1-én a Bajcsy-Zs. u. 20. sz. alat­ti Remény gyógyszertár; Bátonyterenyén - a hétvégén és április 1-én a kisterenyei, Ózdi u. 31. szám alatti Elixir patika; Pásztón - a Fő u. 54. szám alatti Korona, április 1- én a Semmelweis u 9. sz alatti Gyógyír gyógyszertár; Szécsényben - a Rákóczi u 67. sz alatti Szent Há­romság, április 1-én a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób patika. Rétságon: nincs ügyelet,. Állatorvosi ügyeletek Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szer­vezetének magánállatorvosi ügyeleti szolgálatán a hét végén, - péntek 14 órától kedd reggel 6 óráig az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.-gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyarnándor és környéke). Március 30-31- én: - dr. Koós Hutás Ferenc, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 48., tel.: 06-35/310-960, mobil: 06-70/213- 3612; Április 1-én: dr. Renner Károly, Őrhalom, Ifjú­ság u. 2., tel.: 06/35-370-081. Rétság ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Ersekvadkert, Drégelypalánk és környéke). Március 30-31-én: dr. Lukáts András, 2645 Nagyoroszi, Kossuth u. 7., tel.: 06-35/374-107, mobil: 06-20/9835-362. Április 1-én: Dr. Mácsik László, 2659 Érsekvadkert, Petőfi u. 12. Tel.: 06-35/340-015, mobil: 06-30/368-2265. Salgótarján ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke). Március 30-3Í-én: - dr. Juhász Béla, 3183 Karancskeszi, Fő u. 42., tel.: 06-32/450-052, mobil: 06-30/9032-351. Április 1-én: dr. Mag Gyu­la, 3100 Salgótarján, Kővár u. 4. tel.: 06-32/421-307, mobil.: 06-20/9362-008. Pásztó ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke). Már­cius 30-31-én és április 1-én: dr. Lukáts Tamás, 3053 Ecseg, Béke u. 9., tel.: 06-32/490-007, mobil: 06-30/499-1820. Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerel­lenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén (péntek 14 órától kedd reggel 8 óráig) az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén március 30-31-én:- dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34., tel.: 06-35/350- 852. Április 1-én: dr. Mácsik László, 2659 Ersek­vadkert, Petőfi út 12. Tel.: 06-35/340-015. Balassagyarmat, Szécsény és környékén március 30-31, és április 1-én:- dr. Kecskeméti Nándor, 3170 Szécsény, Fürst S. u. 3., tel.: 06-32/370-404. Salgótarján és környékén március 30-31, és április 1-én:: dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár u. 4., tel.: 06-32/421-307, mobil: 06-20/9362-008; Pásztó, Palotás és környékén március 30-31, és áp­rilis 1-én: - dr. Osgyán Béla, 3042 Palotás, Szabad­ság u. 24., tel.: 06-32/480-002. | Istentiszteletek és miserendek Salgótarján Főplébánia: vasárnap reggel 7,9.30, 11 és este 7 órakor, hétfőn 7,10, és este 7 órakor lesz a szentmise. Szent József-tempbm: szombaton 17 órakor, vasárnap 8.30 és 10 óra­kor lesznek a szentmisék. Forgáchtelepi kápolna: havonta va­sárnap reggel 7 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmi­se. Zagyvapálfalván: szombaton 17 órakor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: vasárnap 8.15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor kezdődnek a szentmisék. Somoskőújfalu: vasárnap 8.15 órá­tól lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus tempbm: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 órakor. Baptista imaház: istentisztelet va­sárnap 9.30 óra. Református tempbm: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház St.-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mö­gött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a váro­si sportcsarnokban minden vasár­nap 15 órától. St. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kez­dődik az istentisztelet. Balassagyarmat Római katolikus tempbm: szomba­ton este 18.30 órakor, vasárnap 7, 8.30,11, és 19 órakor szentmise, 20 órakor feltámadási körmenet lesz. Új tempbmban: minden vasárnap 9.45 perctől kezdődik a szentmise. Evangélikus tempbmban: istentisz­telet vasárnap 9,10 és 18 órakor. Református tempbm: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, min­den hónap első vasárnapján úrva­csorái szolgálat. Bosco Szent János szalézi plébánia- templomban: vasárnap 7.30, 9, 11.30 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Hit Gyülekezet istentisztelete min­den vasárnap 16 órától a balassa­gyarmati Művelődési és Oktatási Központban, Balassagyarmat, Rá­kóczi F. u. 50. szám alatt. Balassagyarmati kórház kápolnájá­ban: minden vasárnap 15.30 órakor istentisztelet. Szécsény Római katolikus tempbm: szomba­ton reggel 7 és este 19.30 órától, va­sárnap 7,9.30,11 és este 19.30 órá­tól, hétfőn 10 és 19 órától lesznek a szentmisék. Református istentisztelet: minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Evangélikus istentisztebt: minden hó 3. vasárnap reggel 8.30-tól az evangélikus templomban. Pásztó Római katohkus tempbm: szomba­ton este 18.30 órától, vasárnap 9.30 és 18.30 órától , április 1-én 18.30 órakor kezdődik a szentmise. A Szentlélek-templomban: hétfő 18.30 órakor lesz a szentmise. Evangélikus tempbmban: vasárnap 9 órakor kezdődik az istentisztelet. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyü­lekezeti házban (volt Áfész-épület vasárnap 15 órakor. Rétság Római katolikus tempbm: szomba­ton 18 órakor, vasárnap 9.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye Nagybátony (falu), vasárnap 11.00 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 óra­kor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18 órakor, vasárnap reggel fél 6 órakor feltá­madási, 8.30 órakor ünnepi szent­mise lesz. Hétfőn 8.30-kor kezdő­dik az istentisztelet. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonyterenye) minden szomba­ton 16 órakor az intézmény könyv­tárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmi­se. Szentkút A kegytemplomban: szombaton 15.00 órakor feltámadási, vasárnap és hétfőn 9 és 10.30 órakor kezdőd­nek a szentmisék. Skandináv lottó Nyerőszámok Nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a március 27-én megtartott 13. heti Skandináv lot­tó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 1,3,4, 5,23,29,31 Második számsorsolás: 2,3,5,6,11,20,31 Ezen a játékhéten 7 találatos szelvény nem volt, a 6 találatos szelvények nyereménye egyen­ként 287 ezer 963 forint. Az 5 találatosokra 4323, a 4 találatosokra pedig egyenként 675 forintot fi­zetnek. / ' jjjL, TT^_1T Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRADY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség NflH K All UTD| A P és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. i 1 VjlV/ll/ MKYEI mi\mr Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439,30/475-83-80) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél KÖZÉLETI NAPILAP és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft, előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. _____________________________ s zerkesztőségi rendszerrel készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom