Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)
2001-10-06 / 233. szám
.................... ......... L 1 1 1 -1 \ / 1 I / -1 / / / L L I I 11 Li_ LA’V l-ill k. LWiLL-^L- L 2001. OKTÓBER 6., SZOMBAT A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 1 Nem mindenki ment el Salgótarjánból Formálódik a Palócföld igazi arca.- Megjelent a 2001/4-es szám Még csak a negyedik száma jelent meg az idén megújult Palócföldnek és máris további változások láthatók a folyóiraton, rögtön a kézbevételkor. Ez azonban nem zavaró, sőt, az ember azonnal, már a külcsín megformálásán érzi, tapasztalja, hogy a folytonosság és a megszakítottság dialektikája érvényesült a szerkesztésben. Ugyanis úgy keresi (időlegesen) végleges formáját a lap, hogy közben mindig előnyére módosul. Most valahogy még elegánsabb, még ember-közelibb, még olvashatóbb, mint az előző kettő. (A 2. és 3. ugyanis egy összevont lapszámként látott napvilágot.) Mindez Lipták György tipográfiáját dicséri. Azt azonban nem tudni, hogy mennyiben tudatos az irodalmi, művészeti, közéleti jelzők felcserélése közéleti, irodalmi, művészetire, s az sem igazán előnyös, hogy a címlapon nem találni, hogy az adott évfolyamon belül hányadik szám jelent éppen meg. Továbbra is megmaradt azonban a szerzőket bemutató s egyszersmind érdekes böngészni valót kínáló „Névjegy” című összeállítás a borító 2. oldalán és ugyancsak üdvözlendő az olvasónak „ajándékozott” betét, amelyen ezúttal ifi. Szabó István horpácsi „Mik- száth”-ja kapott helyet, mint ahogyan az egész lapszámot, a címlapot is a művész alkotásainak reprodukciója gazdagítja, színesíti. Eleddig jobbára csak formai elemekről beszéltem, mert ezt kívánta az olvasás logikai menete. Ami a belbecsét, azaz a tartalmat illeti, ott még egyértelműbb a pozitív tendenciák felerősödése, ami alatt azt értem, hogy még inkább rólunk nógrádiakról, s nekünk palócföldieknek szól a lap. Ezt úgy teszi, hogy nem válik igénytelenné, provinciálissá sem témaválasztásában, sem a megjelent írások stílusában. Bevallom: nem elölről kezdtem az elmélyedést, hanem tal- lózásszerűen, a verseket - elnézést a szerzőktől - először átugorván. Elsőként Kovács Sándor Iván Rimay Jánosról írott „Szép szónak szárnyát nem szegik” című tanulmányát (amelynek még folytatása is lesz a következő számban) olvastam el, nem tagadom személyes okok miatt is. En ugyanis 1963- ban a „Rimay János pályaképe” című zsenge dolgozatommal debütáltam a Palócföld hasábjain és azóta sem sokat olvastam a 16. századi - Balassi Bálint árnyékában egy kicsit elfelejtett felföldi - költőről, akitől pedig - mint Kovács Sándor Iván írja: „...mindenki tanult:...ma is eleven hatású költő.” Lírájának igényes elemzése természetesen a Balassival való összevetésből indul ki és jut el 1978-ig, illetve 1992-ig. Az előbbi évben Keresztúry Dezső irányította a figyelmet Rimay gyászversére, az utóbbiban ennek egy szakasza, kilenc sora került KÍaniczay Tibor irodalomtörténész gyászjelentésére. A következő írás, - amelyre mintegy ösztönösen találtam - Bozó Gyula „Gondolatok Szepesi József halálakor” című elmélkedése volt. Nem is csalódtam, hiszen az írás nemcsak a Salgótarjánból Budapestre származott, de itt eltemetett költő immár végleges hiányát érzékelteti, hanem arra a nagyon izgalmas, aktuális kérdésre is keresi a választ, hogy miért megy el, vagy marad itt a megyeszékhely értelmisége. A mai Nógrádból kitekint ugyan - még egy országhatárt is átlép - Sulyok László írása, de marad a másik, a történeti Nógrád területén, amikor bemutatja a losonci Ardamica Ferenc ötödik novellás- kötetét, amely „A hetedik” címet viseli. Ugyancsak messze vezet - bár Tarjánban gyökerezik - Pienták Attila „Önéletrajz vagy tanúvallomás?” című elemzése Nagy Pál, a Párizsban és Budapesten élő író Journal in-time” című kötetéről. Visszafelé lapozva a Palócföldben jutottam el ahhoz a két íráshoz, amely ifj. Szabó István munkásságát tárgyalja. Éppen itt volt az ideje, hogy a Benczúrfalván, Benczúr Gyula és id. Szabó István - azaz édesapja - egykori műhelyében alkotó szobrászművészről érdemi mondandó jelenjen meg szülőföldje folyóiratában is. Fecske András „A művész igazi arca” címmel írott tanulmányában a figuratív művészet „ a Váci-, Csohány- és Mikszáth-szobrok” felől közelít Szabó alkotásaihoz. Nem kis, de megtisztelő feladatot ró rájuk, amikor á következőket írja: „... hol van a helye ifjabb Szabó István tevékenységének? Röviden és tömören: a nemzett művészetnek abban a történelmi folyamatában, amelyben a XX. század két szobrász-zsenije a meghatározó: Medgyessy Ferenc és Ferenczy Béni. Ebben a körben kell műveinek megtalálni helyüket a rangsorban. ”Praznovszky Mihály, - aki „mellesleg” újra fő- szerkesztőként jegyzi a Palócföldet -, Az író igazi arca” című írásában elemzi ifj. Szabó István íróportréit. (Aligha véletlen, hogy a két opus hasonló címet visel.) A legtöbbet a Mikszáth-szobrokkal foglalkozik, kitér a művész Madách mintázásaira is, majd ekképp összegzi véleményét: „Ám ifjabb Szabó István osztályrészt a teremtésből mégsem ők, hanem a mindenkori néző fogja kimérni. Akire Madách, Mikszáth, Váci Mihály, s Petőfi szobra láttán egyszerre hat a kettős varázs: mindaz, amit tud az íróról, amit ismer műveiből, amiért szereti az adott alkotót s maga a művész megjelenítés csodája Lehet, hogy ő is így képzelte, lehet, hogy megerősíti a benne kialakuä képet, lehet, hogy tovább gazdagítja az is lehet, hogy újabb rétegeket nyit fel benne az irodalmi mű megértéséhez. Megérzi, hogy hárman teremtik a szobrot. Kívánhat-e magának ennél nagyobb dicsőséget a szobrász- művész?” Ugyancsak két írás - Székelyhídi Ágostoné és Hubai Gruber Miklósé - idézi meg a 2001-es, fő témájában Németh László születésének századik évfordulójára emlékező Tokaji írótábort. Az előbbi szerző megnyitóbeszédét közli itt, az utóbbi életszerű riportot közöl a helyszínről. A megszólaltatottak között van a kuratórium elnöke is, aki nemcsak a tábor jelenéről, jövőjéről beszélt: ,Az irodalom és a kultúra kapcsolataira is jobban oda keü figyelnünk. A külső kapcsolataira A közép-európaiságra Hiszen a közép-európaiság mostani alakulása azt igazolja hogy vagy együtt fogunk belesüllyedni a globalizáció tengerébe, vagy együtt találjuk meg ellenszerét annak, hogy miközben a globalizáció jólétét vállaljuk és akarjuk - meg részint el is szenvedjük - aközben át tudjuk menteni ezeket a sajátságos történelmi nemzeti kultúrákat a globalizádós korszakba is. ” E néhány, konkrétan is említett írás csak ízelítő a Palócföld legfrissebb számából, amelyben a szép- irodalmi művek - mások mellett Szőcs Géza versei, Balogh Elemér „vidéki” állatmeséi - ugyancsak sok élménnyel kecsegtetnek. A költők, írók sorából viszont ezúttal hiányoznak a Nógrád megyei nevek... CSÖNG RÁDY BÉLA Művészeti könyv Benczúrról Október 7-én, vasárnap zár „Az utolsó festőfejedelem”, Benczúr Gyula (1844-1920) című kiállítás Budapesten, az Ernst Múzeumban. A Nógrád megyéhez is kötődő Benczúr egész életművét tematikusán átfogó kiállítást Bellák Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze rendezte s ő írta a katalógust is. Az idei ünnepi könyvhéten jelentette meg a Corvina Kiadó Bellák Gábor „Benczúr” című művészeti albumát. Könyvéről a fülszövegből idézünk: „Új megközelítésben vizsgálja Benczúr festészetét: a kor értékrendjébe helyezve értelmezi, portréiban, történeti munkáiban a 19. századvég ember- Bellák Gábor munkájának címlapés történelem- ja ______________________■ s zemléletének sajátosságait fedezi fel legjelentősebb munkái mellett több olyan művet is tartalmaz, amit eddig elveszettnek vagy elpusztultnak véltek. Művészet- történeti szempontból a könyv legfontosabb megállapítása Benczúrra vonatkozóan: „Az ő életműve összegző életmű, melyben sok irányból futnak be inspirációk, tapasztalatok. Az ő művészete zárja le a magyar festészetnek azt a romantikus-historizáló korszakát, amelynek monumentális művei történelmi kompozí- ciók voltak, s amelyekben nemzeti program, ráadásul arisztokratikusrendi program fogalmazódott meg...” A szerző új nézőpontja, - hogy „nem is a modern felől kell őt szemlélnünk” - valóban célravezetőbb módszer. Bellák Gábor nagy érdeme abban van - a szakmai értékén túlmutatóan is, - hogy megtisztította Benczúr életrárakódott A tanulmányt Benczúr Gyula életét felölelő kronológia, válogatott irodalom egészíti ki. Az albumot 58 Benczúr festmény reprodukciójával illusztrálták. A kiadvány az életmű művét a hamis, torz ideológiákban gyökerező, politikai érdekből fakadó, igaztalan kritikusi megítélésektől, s ezért írásműve etikailag, erkölcsileg is méltányolandó. Ez nem kevés! LORINCZ GEZANE „Rétsági ősz” A hónap közepén „ifjúságvédelmi napok” voltak, a közelmúltban átadták a civil szervezetek házát s megnyílt a helytörténeti állandó kiállítás is. „Bemutatkozott” a pusztaszántói Kovács-kúria és a rétsági római katolikus templom is. Volt meseszínház és Pál Istvánnal, a tereskei népművésszel is találkozhattak az érdeklődők. Az Ipolyságon élő keramikus, Kutak Adrién kiállítása is megnyílt. A katolikus templomban Pemeczky Zsolt orgonaművész a fiával lépett fel. Megtartották a szüreti rendezvényt s megemlékeztek a zene világnapjáról is. Újra ellátogat a városba a Petőfi Musical Stúdió, hogy színre vigye az ,Anna Karenina" című produkciót. Réti-tárlat két városban A Balassagyarmaton élő Réti Zotián festőművész saját városában a Szerbtemplom Galériában rendezett tárlatát október 5-én, pénteken 17 órakor nyitotta meg Csemniczky Zoltán szobrászművész. Közreműködött: Réti Emőke és Kanyó András. A kiállítás november 30-áig látogatható. Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában október 12-én, 15 órakor nyílik Réti-tárlat. Megnyitóbeszédet mond: Halászná Szilasi Ágota művészet- történész és Korill Ferenc intézményigazgató. Közreműködik: Réti Emőke, Kanyó András és a Balassagyarmati Dalegylet Ember Csaba karnagy vezetésével. A tárlat megtekinthető november 8-áig, naponta 10-től 18 óráig. Nógrádi nyír a budapesti portán Beszélgetés Tóth Sándor József Attila-díjas költővel a szülőföld szeretetéről „Ha Nógrád megyébe visz az utam, felmerül a gyermekkorom. Ott nőttem fel a kékellő hegyek alatt, Kisterenyén, ott jártam elemi iskolába. Apám, az egyszerű vasutas tisztességre tanított, anyám imádságra és sze- retetre...” - Tóth Sándor fogalmaz így a szülőföldről „Vallomás szoros pátriámról” című könyvében. A József Attila-díjas költő, főiskolai tanár, újságíró amikor csak teheti boldogan jön, minden „ürügyet” megragad, hogy földijeivel találkozzék. Legutóbb a Szent József Egyházközség meghívására érkezett Salgótarjánba, majd ugyancsak a megye- székhelyen művészeti kiállítást nyitott meg a József Attila Művelődési Központban. Tóth Sándor ezernyi szállal kötődik a szülőföldhöz, életének „térképe” mint markáns, kitaposott út Nógrád megye, benne a szűkebb világ Kisterenye és a főváros Budapest, valamint az ősi történelmi város Esztergom közötti ingázást jelez.- Mi maradt a gyermekkori emlékekből s mit jelent ma, élete derekán járó embernek, s nekünk a szülőföld szeretete?- Minden megmaradt! Ez éltet ma is, s a családom „védőernyője” mellett a szülőföldtől kapott erények vezénylik utamat, hiszen megírtam: apám tisztességre tanított, anyám imádságra és szeretetre. De azokról is írtam és írok, akik jó szomszédként tanítóként, mesteremberként mutattak példát hétköznapok cselekvő szeretetéből közösségüknek, s maradt meg belőlük bennem is valami örök útra- valóul. Hát én is így szeretnék valamit adni másoknak... Hogy mit jelent szülőföld? Régen elhallgatott szó volt ez mindenki számára. Az egyik tévécsatorna „Szerelmes földrajz” címmel sorozatot indít, s megkértek nevezzem meg azt a kedves helyet, ahová én ezt a műsort elvinném, s ott el is készíteném. Szívem szerint egész Nógrá- dot belevettem volna, de ezt természetesen nem lehet, végül elhatároztam, hogy „gyermekkorom szép határát” rajzolom körül Kisterenyét és környékét. Megpróbálom megfogalmazni azt a belső élményt, amely eddigi utamon vezérelt és vezérel. Nem szégyellem kimondani, hogy sokszor elérzé- kenyülök, amikor az autóbusz átlépi a megyehatárt, felsajdul, felre- pes a szívem: jaj Istenem újra itthon vagyok, s onnan kezdve minden fontossá válik, még az a facsemete is az út szélén, amely tavaly még alig látszott ki a földből, mostanra viszont cseperedőben, keményen ellenáll a szél cibálásának is. Mint növendékfa, viszonyulok én is a szülőföldhöz: minél idősebb lesz, annál mélyebb gyökereket ereszt, erősítőket, valahogy így ad tartást nekem is a szülőföld emberekhez, tárgyakhoz, apró rezdülésekhez, múlthoz és jelenhez, temetői sétákhoz, találkozáshoz kötődő értékvilága...- A kitaposott út egy másik fontos állomás Budapest. Mit jelent Önnek a főváros?- A családot, életünk helyszínét, munkahelyet az „Új Ember” szerkesztőségében. Népes családom van, ahogy a palócok mondani szokták: „négy gyerek, meg egy jány”. Természetesen egy felnőtt kis társadalomról van szó, amelyben legifjabbak az unokák. Szerteszét szóródva élünk Pesten, jómagam egy XIII. kerületi házban kettecskén a fe- Ieségemmel. Kettecskén? Úgy kell elképzelni, mint egy valódi nagyüzemet, ahol soha nem állnak meg a gépek: a családból mindig van nálunk valaki, pezseg az életünk, hétköznapok gondjaival és örömeivel, ünnepek áhítatával, s így a jó. Az egymás közötti viszonyban is ott a szülőföld egy darabja, de még az udvarban, kertben is.- Maréknyi föld Kisterenyéről?- Valami hasonló, s kicsit több is: van ott mátrai nyírfa, „bikkfa”, egykor a gyergyói havasokból vízzel átitatott papírzsebkendőben csavart piciny, mára lassan két méterre cseperedett fenyő. Ezek ott a kertünkben a barátaink, összekötnek mindent, szívet, szeretett tájat és magyarságot...- A prímási székhely, Esztergom mit jelent Tóth Sándornak?- A szülői ház mellett egy másik „kapaszkodó” az esztergomi ferences gimnázium, ahol középiskoláimat végeztem. Az külön isteni kegyelem, hogy főiskolai tanárként visszajöhettem kedvelt városomba, ahol fiatalságomnak egy jó részét töltöttem, ahol most megszépülnek egykori emlékeim. Mert a diákélet küzdelmes is volt egy kamasz számára. Újra visszaköszön a régmúlt levegője, a templomok áhítata, Duna-korzó őszi csendje, nyáron sodró lendülete. Talán ez fiatalít, bár az évek haladnak könyörtelenül előre, de a lelke- met jó kondícióban tartja, legyen is bármekkora olykor a testi nyűg. A lényeg: most a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán tanítok, a magyar nyelv és irodalmi tanszéket vezetem, amellett XX. századi világirodaimat is tanítok, sőt művelődés- és vallástörténetet, de még újságírást is. Bár a főállásom a főiskolához köt, az „Új Ember”-nél is dolgozom.- Keresztény emberként mit tud többletet adni mai korunk szellemi bizonytalanságaival gyakran küszködő diákjainak?- Nagy értékválságot, szellemi bizonytalanságot tapasztalni a fiatalok, még a főiskolás, egyetemista fiatalok körében is. Sok az útkereső. Én abban próbálok segítséget nyújtani nekik, hogy ne kerüljenek tévútra. Ehhez próbálunk kollégáimmal nekik muníciót adni, s közben valahogy mi is erősödünk. Szerintem ebben van a tanári hivatás csodálatos volta. S végül, de nem utolsósorban a keresztényi szeretet fontosságát hirdetem, s nem elég hitünket szavakkal megvallani, ha életünk példája mindezt nem támasztja alá. A mindennapokban megnyilvánuló, embertársaink felé gyakorolt, tetteinkben megmutatkozó cselekvő szeretet az, ami áthatja életünket. Erre próbálom rávenni diákjaimat, s a magam szerény, gyarló módján példát is mutatni, talán ennyi a dolgom, nem több. SZABÓ GY. SÁNDOR Tóth Sándor (jobbra) Radios István festőművész kiállítását is meg- nyitotta a héten Salgótarjánban __________fotói oyurián tibor
