Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14-15 / 62. szám
1998. március 14., szombat 184$ - 1998 5. oldal A lánglelkű Petőfi - Borbás Tibor szobrászművész alkotása Balassagyarmaton a Palóc ligetben fotó: rigó tibor Az önálló magyar pénz fegyverre, munícióra „Kossuth Lajos azt üzente.. ” Falujába álmodta a ’48-as eseményeket - A méltó emlékezés része a magyar ember életének Valóságot idéző ünnep március idusán Amikor megtudtam, hogy Mátranovákon évek óta a megszokottól eltérően ünnepük március 15-ét, kíváncsian vártam a Balláné Kollár Annával való találkozásunkat. A hölgy a helyi művelődési ház és könyvtár vezetője, mondhatni a helyi kulturális élet mindenese, motorja. 1848. július 11-én Kossuth Lajosnak a teendőket felvázoló hatalmas beszédére válaszul - 200 ezer katonát és 42 millió Ft hitelt szavaztak meg a hon védelmére. Az önkéntes nemzetőr-alakulatokból kiformálódtak az első honvédzászlóaljak és megkezdődött az önálló magyar papírpénz kibocsátása.- Mind kevesebb az ünnep - mondja keserűen. - Igaz, valamikor voltak nemzeti, meg politikai ünnepek, s ezek egyike volt az 1848-as magyar forradalom kitörésének ünnepe is. A megemlékezés az iskolákban meg a felnőtt-társadalomban is politikai divatok szerint történt. Pedig véleményem szerint március 15-e a magyarság legnagyobb ünnepe. Kollár Anna jól emlékszik arra az időre is, amikor a KISZ a forradalmi ifjúsági napok keretében próbálta felébreszteni a fiatalokban a forradalmi hangulatot. Azt mondja, szép kivitelű ünnepeket szerveztek, azonban mégsem sikerült lelki tartalommal megtölteni ezeket a megemlékezéseket.- Azután bekövetkezett a rendszerváltás - fűzi tovább az emlékezést - és az ünnep varázsa tovább csökkent. Engem ez nagyon bántott és elhatároztam, hogy a saját elképzeléseim szerint rendezem meg a március 15-ét. Amikor 1995-ben először látott neki a szervezésnek sok volt a kezdeti nehézség. Kollár Anna ugyanis azt vallja, hogy egy megemlékezés akkor az igazi, ha méltó az eseményhez. Éppen ezért a kis nógrádi faluba álmodta 1848-at. Korhű jelmezekben, valósághű díszletekkel s olyan lelkes fiatalokkal és felnőttekkel, akik megértették az ő elképzelését és segítették a megvalósulását.- Volt persze vita is, ellenkezés - emlékezik. - Többen is felvetették, hogy miért nem lehet csak fehér ingben, nyakkendőben ünnepelni. Miért van szükség jelmezekre? Szerencsére Csikó István Béla polgármester, a képviselő- testület, az iskolából elsősorban Juhász Gáhorné és Bakó Csa- háné mellém álltak és három éve ünnepeltünk először ezen a módon. Nagy munkát, sok időt kívánt az ünneplés új fajtája, de aki Kollár Anna mellé állt, tette a dolgát benne becsülettel. O összeállította a műsort, a szöveges rész kidolgozásában Bakó Csabáné magyar szakos tanár, Juhász Gábomé pedig az énekek betanításában, az iskolai énekkar dirigálásában segített. Nagy segítségükre van a tíz éve működő Artúr ifjúsági táncklub tagsága is.-A legnagyobb gondot az anyagiak jelentették- mondja Kollár Anna. -Kizárólag az önkormányzatra számíthattunk abban, hogy a jelmezeket, a szükséges korabeli kellékeket beszerezhessük a műsorhoz. A polgármester és a képviselők hozzájárultak, hogy a kultúrház költségvetéséből erre a célra fordíthassuk a szükséges ösz- szeget. Amikor a polgármestert kérdezem arról, hogy megéri-e számukra ez a befektetés, ezt mondja: -Március 15-ének a megünneplése a magyar ember életének része. Igaz, lehetne hozni a faluba ilyen vagy olyan együtteseket, nagy pénzekért. Úgy gondolom, hogy értelmesebb dolog ezt az önkezdeményezést támogatni, hiszen a mi lányainkat és fiainkat támogatjuk, akiket szívesebben megnéznek szülők, rokonok, ismerősök.- Az első alkalommal nem érdeklődtek nagy számban az emberek - idézi a múltat Kollár Anna. - Akik eljöttek arra voltak kíváncsiak, hogy miéit írtuk ki az Aladin bárra, hogy Pilvax kávéház, miért lett Táncsics Mihály börtöne a napközi pincéje, s mit is akarunk azzal a hintóval, amit Vizslásról hoztunk, hogy a kiszabadított Táncsicsát húzzuk végig rajta a falun. Ámde később már többen voltak a felnőttek is, s az elmúlt évben a létszámot félezerre becsülték. Az idén is megrendezik az ünnepi műsort, amely a forradalom kitörésétől a szabadságharc leveréséig tartalmazza a történteket. A rendezvény megálmodója végül azt kérte, hogy említsük meg azok nevét, akik a kezdettől mellé álltak és támogatják ebben a szép munkában, s köszöni ezt Répás Lászlónak, Répásáé Fodor Klementinának, Répás Zoltánnak. Kisbali Zsoltnak. Illyés Ágnesnek, Burányi Zsoltnak. Varga Veronikának, Bulla Gábornak, s természetesen Bállá Istvánnak. Pádár András Mátranovákon korhű jelmezekben ünnepelnek „Fényesebb a láncnál a kard” - Középiskolás diákok a forradalomról Ez az esemény példaértékű Egyszer egy képeslapgyüjtemény ajánlójában olvastam a következő gondolatot: .. csak az szeretheti igazán hazáját, aki múltját minden ízében ismeri, értékeit megbecsüli: így jobban megérti a jelent, és megsejtheti a jövőt.” Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola tanulóira vártam. Az, hogy érdekli őket a múlt, biztosnak látszott, hiszen mindannyian részt vettek azon a vetélkedőn, amelyet „Fényesebb a láncnál a kard” címmel rendeztek a közelmúltban a 150. évforduló tiszteletére. Nem volt kötelező A győztes csapat tagjaival -Alapi Ilona, Bíró Barbara, Fekete Krisztina - és a vetélkedő harmadik helyezett csapatával -Danyi Gyula, Huszár Krisztián, Medve László - arról beszélgettünk, hogyan is helyezik el saját értékrendjükben ezt az ünnepet: miben látják most, 150 év elteltével az akkori magyarok tetteit, hogyan készülnek a megemlékezésre, egyáltalán szívesen, önként teszik-e mindezt?-Ezen a vetélkedőn tényleg mi magunk dönthettük el, részt akarunk-e venni - mondja Danyi Gyula.- Sok segítséget kaptunk a könyvtáros Gabika nénitől. Előtte több alkalommal ültünk össze, átismételtük a tanultakat, vázlatokat írtunk, könyveket szereztünk be. Még „háziversenyt” is tartottunk. Időnként egyfajta „erőltetett menetnek” tartom ezt a megemlékezést, mert sokan úgy gondolkodnak, hogy szükségszerűen fontos évforduló, amelyet illik megünnepelni, pedig jó néhányan azt sem tudják, igazából mi is történt akkor.-Nagyfokú az emberek közömbössége - helyesel Alapi Ilona. - Ennek a napnak a jelentőségét mindenkinek magának kellene érezni, ha valakit meg kell győzni, akkor már régen rossz. Legtöbben letudják azzal, hogy kitűzik a kokárdát, de sokan még erre sem veszik a fáradságot. Medve László szerint a televízió nem tulajdonít különösebb jelentőséget az ünnepnek: az unalomig ismert filmeket tűzik állandóan műsorra, pedig ismeretei szerint több film is készült gyerekek számára. Danyi Gyula egyetért csapattársával, sőt ki is egészíti véleményét: sok vidéki ember nem tud eljutni Budapestre, éppen ezért nem lenne haszontalan a megmaradt dokumentumok bemutatása és készülhetne több dokumentumfilm is. ,,Értünk tették”- Pedig a szabadságharc a nemzetre nézve örökkévaló- summázza tömören Medve László. - Most is érezhetőek hatásai: ha nem lett volna, lehet, hogy még ma is harcolhatnánk a függetlenségért.- Tovább megyek, lehet, hogy magyarul sem beszélhetnénk - fogalmazza meg Danyi Gyula. - Ez az esemény példaértékű: gondolok itt az akkori politikusok magatartására, sokan követhetnék ma a példájukat. Hiszen ha nézem a tévéhíradót, nem nagyon veszem észre, hogy értünk akarnak valamit! A diákok valamiben teljesen azonosak: mindannyian szeretik a történelmet, az irodalmat, a képzőművészetet. Mint mondják, nem esik nehezükre a szabadságharccal kapcsolatos ismeretek bővítése: a délután nagy részét úgyis olvasással töltik. Teljesen tűzbe jönnek, amikor azzal a gondolattal játszadozunk, mit és hogyan tennének, ha őket bíznák meg az országos rendezvénysorozat szervezésével.- úgy érzem, hogy Kossuthon van nagy hangsúly - töpreng hangosan Alapi Ilona.-Valahogy jobban kiemelném a többiek szerepét is.- Széchenyiről is keveset szólnak a híradások -egészíti ki Medve László. - Mintha elfelejtenék mit tett a magyar nemzetért.- Végigjárhatnánk mondjuk a tavaszi hadjárat állomásait- szólal meg első ízben Huszár Krisztián. - Vagy felkeresnénk azokat a településeket, amelyek mellett nagy csaták voltak: vajon hogyan emlékeznek ott a most élő emberek?- Pesten is érdekes lenne végigjárni azt az utat, amelyet annak idején az ifjak - fűzi tovább a gondolatot Alapi Ilona.- Többet kellene szólni azokról is, akik nem voltak annyira jelentősek - mondja Medve László. -Elvégre nem csak a hadvezérek voltak, a szabadságharchoz közkatonák is kellettek. Hazafiság és kokárda-Biztos vagyok benne, hogy annak idején egy-egy lelkes Pe- tőfi-verssel többet lehetett elérni, mint akármilyen hadijelentéssel - állítja Fekete Krisztina. Danyi Gyula magára vállalta az összegzést: - Ha valaki igaz magyarnak tartja magát, úgy is tud ünnepelni, hogy gondol rájuk. Ezt tartom a legfontosabbnak. Sokszor elfigyelem a közvetítéseknél, amikor államférfiak, politikusok hatalmas koszorúk kíséretében, lehajtott fejjel emlékeznek az emlékműnél. Biztos, hogy emlékeznek?- Vagy csak az unott arckifejezést rejtik el? - kérdezi Fekete Krisztina. - Mert a hazafiság nem a koszorú vagy a kokárda nagyságától függ ám!- teszi hozzá. Hegedűs Erzsébet „Párbeszéd” Görgey Artúrral, a magyar honvédsereg főparancsnokával Időutazás a világosi síkra- Görgey főparancsnok úr?- Igen. Mit óhajt?- Tudom, nem a legalkalmasabb pillanatban érkeztem, de a magyar szabadságharc 150. évfordulója alkalmából egy cikket írok, s ehhez szeretném a segítségét kérni.- Petőfi barátja?- Bizonyos értelemben igen.- Várjon csak, hogy értsem ezt a 150. évfordulót?- Úgy hogy én a jövőből jöttem.- Tényleg, ez a fura nadrág, meg az a háromcsíkos bocs- kor.- A nadrág neve farmer, a lábbeli neve pedig Adidas- cipö. Egyébként elképzelhető, hogy ezt a fajta nadrágot Kossuth is viselte Amerikában.- Tegyük fel, hogy hiszek magának, de, hogy kerül Kossuth Amerikába? Tudtommal Orsóvá felé, a határnak tart. Amerika nem arra van...-Kossuth leborotváltatta a szakállát és James Bloomfield, angol kereskedőnek kiadva magát hamarosan átlépi a török határt szárnysegédével, Asbóth Sándorral. Onnan utazik majd Angliába, s utána Amerikába. Kossuthnak még az Újvilágban is szobrot fognak állítani. Akarom mondani, állítottak.- Kossuth, Kossuth . . . Úgy látom, a jövőben is őérte rajonganak majd. Pedig elhiheti, én nagyobb életveszélynek tettem ki magam. Én sem szórakoztam végig ezt a szűk esztendőt. 1848 szilveszterén például 25 fokos hidegben kellett kiüríteni a fővárost.- Amit ön aztán harc nélkül feladott...-De a feltétel nélküli megadást én is visszautasítottam. Aztán meg itt volt a tavaszi hadjárat. Május közepére, egy-két vártól eltekintve, az egész országot felszabadítottuk.- Főparancsnok úr, talán a presztízscsatákból kellett volna kevesebbet vívni. Köztük Dembinskivel, a „jöttment" lengyellel. Több energia maradt volna az osztrákok, meg az oroszok ellen.- Úgy látszik, a krónikások alaposan kiforgatták a szavaimat. Nem tartanak véletlenül árulónak is?- Ami azt illeti, Görgey úr, az ön történelmi megítélése, hadvezéri tehetségének elismerése mellett, meglehetősen ellentmondásos, s az ítéletalkotók közül sokan hajlanak kijelenteni azt, amit ön kérdőjellel tett fel.-Nézze, író úr, már jóval Világos előtt befejezhettem volna a harcokat. Tekintsen csak körbe, lát itt egyetlen osztrákot is?-Ezt csupán olyan érdemként kezeli a történelem, hogy az osztrákok utolsó arcul csapásaként az oroszok előtt tette le a fegyvert. Bár az életét mégis az osztrákoknak köszönheti. De ez már semmit sem old meg. Ráadásul, emlékezzen csak: Komárom után az osztrákok üldözése helyett Budavár felé vette az irányt. Talán .. .- Esetleg Damjanich szemét csípheti ez az egész! Nem tehetek arról, hogy a lábát törte Komáromnál. De ha már példálózunk, kezdhetnénk a legelején. Móga altábornagy akár Bécsig üldözhette volna Jellasicsot!-Ebben önnek igaza van, de hát Napóleon legfényesebb sikereit is beárnyékolja Waterloo. És a véghez végül is ön adta a nevét.-Ezt úgy is nézhetjük, és nyomatékosan mondhatjuk, hogy én adtam, nem pedig menekülök. Orsóvá felé . . .- Ez is tény. de sajnos az is, hogy alig két hónap múlva, Aradon 13 honvédtábornokot fognak kivégezni, s még sok ezren szenvedik meg a magyarok közül a világosi véget. Ráadásul Paszkievics egy Hay- nauhoz írott levelében arra céloz, hogy hálásak lehetnek Görgeynek, meg tisztjeinek, mivel a megmaradt hadtesttel és a száznegyven ágyújával ön meghosszabbíthatta volna a háborút, ami az őszi időszakban, az éghajlat besegítésével, gyászos kimenetelű lehetett volna Haynauék számára. Szóval, Világos, a budai elkalandozás, meg az egy-két ér- ■ telmetlennek tűnő kitérő, mindezek csorbítják a magyar szabadságharc főparancsnokának a hírnevét.-Lehet, hogy igazuk van, de ne feledjék, hogy most és itt ez az én korom és az én felelősségem. Kíváncsi lennék, hogy maguk, onnan, 150 év távlatából egy szál karddal, tele gonddal és egyszemélyi felelősséggel mi tévők lettek volna. Sajnálom, már semmin nem tudok változtatni. Azért annyit áruljon el, hogy meddig kell még jobbára a kard erejére bíznia magát egy parancsnoknak?- Olyan eszközöket fejlesztettek ki, amelyekkel nemhogy az osztrákokat és az oroszokat, de az egész világot le tudná most győzni, akár pár ezer emberrel is. De a máig, ahonnét jöttem, két szörnyű világégés vezet, a repülőgépeknek, a bombáknak, a harci gázoknak, a tankoknak, egy csomó szörnyű dolognak, de legfőképp' az embereknek köszönhetően. Az egyik világháború kezdetét még ön is megéli.- Tényleg, velem mi lesz?- Ón máris bevonult a történelembe, harmincegy évesen. Arról pedig, hogy mit miért tett, jól, vagy rosszul, bőven lesz ideje gondolkozni, kilencvennyolc évig fog élni. . . Benkö Mihály
