Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-17 / 165. szám
1997. július 17., csütörtök SporTTüköR 9. oldal Nagyító alatt az St. Glass-Faipari SC labdarúgócsapata Jó kabala a „fenyegetettség” Magabiztos, mondhatni, rajt-cél győzelemmel végzett a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság élén az St. Glass-Faipari SC együttese, kivívta ezzel az NB III-ba való indulás jogát. Az elmúlt időszakról, valamint a jövő feladatairól beszélgettünk id. Simon Imrével, az egyesület elnökével.- Elégedett-e csapata teljesítményével? - kezdtük a beszélgetést a „Si- mon-müvek” fejével...-Természetesen, bár nem titkoltam a fiúk előtt a bajnoki pontvadászat megkezdésekor, hogy ameny- nyiben nem nyerik meg a bajnokságot, úgy a jövőben megszüntetjük a felnőtt csapatot, s csupán az utánpótlásképzéssel foglalkozunk majd. Egyébként rajtunk kívül csupán négy csapatot - a Balassagyarmatot, az Acélt, a Karancs- lapujtőt és a Bércéit - tartottam arra alkalmasnak, hogy „megszorítson” bennünket.- Mik voltak a gárda erényei?- Örömmel mondhatom, hogy a csapat kondicionálisan és taktikailag is sokat fejlődött. Nem utolsósorban említem meg, hogy a sportszerűségi versenyt is mi nyertük, ami azt jelenti, hogy játékosaink a dolgukkal foglalkoztak, azaz fociztak...- Hogyan „produkáltak” az új szerzemé- Ivitz Zoltán nyék?-Friss igazolásaink mindegyike igazolta választásunkat, Nádasdi, Ivitz, Szántó és Gyetvai jelentős érdemeket szereztek az aranyérem megszerzésében.- Miben sikerült fejlődni?- Az évek óta megbízható, stabil védekezésünket végre gólerős, hatékony támadójáték egészíti ki. Az újonnan igazolt Szántó, Ivitz ékpár rúgott góljaink közel felét szerezte, így a támadójátékunk hatékonyságának nagymérvű javulását említeném az első helyen (az Öblös 115 gólt lőtt, ebből Szántó 33, Ivitz 23 találatot ért el - a szerk.).- Hogyan tovább?-A csapat elkezdte az őszi idényre való felkészülést, a fiúk — természetesen munka mellett- nagyon szorgalmasan készülnek a jövő feladataira. Nem fenyegetésképp, de ismételten közöltem a csapattal: csupán becsületes helytállás esetén támogatom őket a jövőben is. Tehát minden rajtuk múlik... Megvalósulni látszik egy régi álmom, nagyszerű szakembergárda közreműködésével igazi utánpótlásbázis látszik kialakulni. A napokban kezdődött el - napközis rendszerben - Czene József, ifj. Simon Imre és Répás Béla edzők vezetésével a fiatalok felkészítése a jövő feladataira. Úgy gondolom, e szakmai stáb garancia arra, hogy utánpótlásunk a lehető legtöbbet tanulhassa meg a „szakmából”...- Mi a konkrét cél az NB III Mátra-csoportjában ?- Mindenképpen a magabiztos bent maradással járó középmezőny, azaz a 8-12. helyek valamelyike. Ehhez számításaink szerint legalább negyven pont begyűjtéséhez lesz szükség. Sipkó Szántó Zsolt A bajnoki címet szerzett csapat Jobb volt az Érd - Előkészületi mérkőzésen tegnap Salgótarjánban, a tóstrandi pályán az SBTC labdarúgócsapata 2-3 arányban kikapott a szintén másodosztályú Érd együttesétől. Góllövők: Győri (2), illetve Süveges, Varga, Kajdy. Képünkön: Sági (csíkos mezben) szereli a vendégek csatárát. (a részletekre holnapi számunkban visszatérünk). fotó: rigó tibor Magdolna-napi juliális a Hotel Medvesben - Bárki indulhat a versenyeken Nevezz, hogy sütizhess ! Pár nappal a „névadó” előtt, július 19-én, szombaton tartja a Magdolna-napi juliálist a Nógrád Megyei Sportigazgatóság, a Nógrád Megyei Szabadidős Clubok Szövetsége és a Hotel Med- ves. A salgóbányai intézmény sportlétesítményei e napon több sportág szerelmeseinek is kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak. A versenyeken bárki részt vehet egy szerény - százforintos - nevezési díj „leszurkolása” után. A befolyt összeget a rendezők további versenyekre, rendezvényekre ajánlják fel. Lássuk, mi mindenben próbálhatják ki tudásukat mindazok, akik szombaton a Medves Hotelhez látogatnak! Természetesen lesz kispályás foci 5+1 fős csapatok részére. Akik a kisebb méretű labdák iránt érdeklődnek, azoknak a tekét (női és férfi egyéni számokban), a teniszt (szintén mindkét nemnek), a biliárdot és az asztaliteniszt ajánlják. Emellett lehetőség van a hotel uszodájában különböző ügyességi vízijátékok kipróbálására, e versenyekre háromfős csapatok jelentkezését várják. A versenyekre 9.45 óráig lehet nevezni a helyszínen. A nevezők közt három tortát is kisorsolnak. Egyetlen kérés: a versenyzők a sportágukhoz szükséges felszerelést vigyék magukkal. Holnap újra nekigyürkőznek az éjszakának a Denevér-teniszezők Nincs vége, míg vége nincs „Korán”, már éjfélkor véget ért a salgótarjáni Denevér Kupa éjszakai teniszverseny múlt pénteki küzdelemsorozata. Az ok prózai: olyan zuhé szakadt a „batman- esek” nyakába, hogy jobbnak látták félbeszakítani a versenyt. De nem adják fel... A korábbi versenyekhez képest jóval több (24) páros toporgott a Lendület TE acélgyári pályáin múlt pénteken, hogy a gu- lyás-party, s némi szíverősítő után nekilásson a küzdelmeknek (néhányan, akik úgy érezték, nem érdemes időt, s energiát áldozni e versenyre, már sajnálhatják, hogy nem neveztek). Az első két kör remek hangulatban, s gyorsan telt el, amikor elkezdte „áldását” szómi az ég. A negyedóra alatt sárossá vált pályáknak ártott volna a további játék, így félbeszakították a versenyt - de nem fejezték be! Holnap délután újra nekiveselkednek a résztvevők, hogy eldöntsék, melyik kettős őrizheti egy évig a díszes serleget. A legfontosabb kellékek - gulyás, jókedv, s persze verseny - most is adottak lesznek, s a rémhírekkel ellentétben nem kell még egyszer leszurkolni a nevezési díjakat sem. Az éji derbi tehát holnap folytatódik (a korábban érkezők már délután is lejátszhatják meccseiket), s addig tart, míg vége nem lesz... Üjra nagy (röplabda)célok Egerben Csak kétszeres címvédés Az elmúlt évhez képest nyu- godtabb légkör veszi körül a magyar női röplabda-bajnokcsapatot, az AgriaCom- puter RC-t, amit az is bizonyít, hogy az egriek újra elindulnak a legrangosabb európai sorozatban.- A teljes nyugalomtól, gondtalanságtól azért még távol vagyunk, de tény, hogy valamelyest javult anyagi hátterünk, köszönhetően a névadó szponzorunknak és a városi ön- kormányzatnak, valamint a környékbeli vállalkozóknak - mondta el Seress Gábor, az egri röplabdaklub szakosztály- elnöke.-Milyen változások várhatóak a bajnokcsapatnál?-A legjobban annak örülünk, hogy a kezdő hatosunk kiváló edzőnkkel, Tatár Mihállyal együtt marad. Sőt erősíteni is sikerült, hiszen a korábbi válogatott Bóta Enikő nálunk folytatja pályafutását. A csapat egyébként augusztus 4-én, hazai környezetben kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.- Mik a tervek Egerben?-A hazai vetélkedésekben újra duplázni szeretnénk, vagyis a címvédés a célunk a bajnokságban és a Magyar Kupában is. A triplázás, mint volt az az elmúlt két esztendőben, viszont nem valósulhat meg, mivel a következő szezonban nem indulunk el az Interliga sorozatában. Annál nagyobb várakozással tekintünk a Bajnokok Ligája elé, itt mindenképpen szeretnénk kiharcolni a 16-os mezőnybe való jutást, ami nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a bolgár Levszki Szófia együttesével kell megküzdenünk a selejtező második fordulójában - mondta Seress Gábor. Tatár Mihály maradt Elfelejtett bajnokok - Szabó János sporttörténész kutatásaiból Róla mintázták a farkasölő Toldi Miklóst Szabó János, a salgótarjáni Strand Hotel recepciósa három évtizede végez sporttörténeti kutatást. Az 50 éves, tanári diplomával rendelkező férfi öt könyvnek a társszerzője. Munkássága elismertségét mutatja, hogy tagja a Magyar Olimpiai Akadémiának és a Magyar Sporttörténeti Társaságnak. Évek óta kutatja megyénk sporttörténetét, s eközben bukkant rá sorozatunk főszereplőire, az elfelejtett bajnokokra. A daliás termetű Zsingor Mihály Mostani írásunk Zsingor Mihály ról, a sokoldalú atlétáról, az elismert tornatanárról, a megszállott szerkesztőről szól.-Zsingor Mihály 1851. június 2-án, az akkor Nógrád vármegyéhez tartozó Ragyol- con született - kezdte Szabó János. - Elemi és középiskolai tanulmányait Gyöngyösön, Abodon, Besztercén és a pesti Református Gimnáziumban végezte. Sikeres záróvizsga után a József Műegyetemen tanult tovább, s 1873-ban torna- tanári képesítést szerzett.- Milyen teljesítményre volt képes Zsingor, az atléta?-A Nemzeti Torna Egylet 1874-es versenyén rúdugrásban és svájci rendszerű birkózásban egyaránt első helyezést ért el. Még ugyanebben az évben távolugrásban 16 láb és 3' hüvelyket ért el, amely 513.5 centiméternek felel meg. Rúddal simán átvitte a 94 hüvelyket, vagyis a 248 centit. Magasugrásban 170 centiméterre volt képes. Tudni kell, hogy az abban az időben megrendezett dísztomákon a távol-, a magas- és a rúdugrás dobbantóról, vagy ugródeszkáról történt, ám eredményeit Zsingor ezek nélkül érte el.- Idézzük fel a tornatanár személyét!-Zsingor Mihály 1876-ban átlépett, mai szóhasználattal élve, átigazolt a Budai Torna Egyletbe és a Magyar Atlétikai Clubba. A közismert sportembert hamarosan követte két öccse, László és Árpád is. Az év folyamán a IX. kerületi polgári fiúiskola tornatanára lett, majd négy évvel később rendes tornatanárrá léptették elő. A BBTE 1879-ben művezetővé nevezte ki. Ettől kezdve minden évben ő rendezte a budaiak híressé vált dísztomáit. Közülük az 1887. március 14-ei esemény vált a legemlékezetesebbé, amikor is az ide látogató Ferenc József uralkodó előtt hatvanhét tornász hat szeren mutatta be a tudását.- Végül ejtsünk szót a szerkesztőről!- Zsingor Mihály életének utolsó éveiben is megszállottként dolgozott, a német torna szaknyelvének magyarosításán fáradozott. Nevéhez fűződik a magyar-német tomaszó- tár szerkesztése, amelyet Mauer Mihállyal végzett. Az első magyar sportlexikont is elkészítette. Sajnos, a Tomalexikon című munkája már csak a halála után jelenhetett meg.- Mit érdemes még tudni hősünkről?- Viszonylag fiatalon, 1894. március 1- jére virradóra hunyt el. Emlékére a BBTE - Wein Dezső olimpikon javaslatára - vándordíját alapított. Még annyit: a daliás Zsingor Mihályról mintázták a farkasölő Toldi Miklós alakját azon a kisplasztikán, amelyet vándordíjként adományoztak. (kolaj)