Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-29 / 202. szám
4. oldal Világtükör 1995. augusztus 29., kedd Magyar diplomatát tüntetett ki Angelo Sodano bíboros, a Vatikán miniszterelnöke. Vékás Domokosnak, aki a közelmúltban távozott a Magyar Köztársaság vatikáni nagykövetségéről, a Nagy Szent Gergely lovagrend tiszti keresztjét adományozta a Szentszék. Szlovákiai magyar politikusokat fogadott hétfőn Michal Kováé szlovák elnök. A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke és Gyurovszky László alelnök tájékoztatta az államfőt 13 magyar iskolaigazgató visszahívásáról. A találkozó a magyar pártvezetők kérésére jött létre. Bukarestbe érkezett hétfőn Max van der Stoel, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa. A politikus részt vesz és fölszólal a romániai Nemzeti Kisebbségi Tanács és a hollandiai Interet- nikai Kapcsolatok Alapítványa által rendezett szemináriumon. Max van der Stoel Bukarestben tárgyalásokat folytat Adrian Nastaséval, a román parlament alsóházi elnökével, Teodor Me- lescanu külügyminiszterrel, Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkárral, és fogadja őt Nicolae Vacaroiu miniszterelnök. Magyar nyelvű adással jelentkezik vasárnap óta a kézdi- vásárhelyi Siculus Rádió. A heti háromszor kétórás műsort, a brassói Cenk Alapítvány támogatja. Soros György elfogadta a Hospodárske noviny pozsonyi gazdasági napilap meghívását, és részt vesz a szerkesztőség kerekasztal-beszélgetésén. A találkozóra előreláthatóan szeptemberben kerül sor. A magyar származású amerikai üzletembert az utóbbi hetekben sok bírálat érte Szlovákiában egy nemzetközi tanácskozáson elhangzott beszéde miatt. Molotov-boktélt hajított egy ismeretlen tettes hétfőn reggel Aleksander Kwasniewski baloldali elnökjelölt varsói választási irodájába. Az akció nem okozott komolyabb károkat és sérüléseket, mert a fellobbant tüzet az iroda dolgozói még a tűzoltók megérkezése előtt eloltották. Előrehozott parlamenti választásokat tartanak idén Horvátországban - jelentette be Franjo Tudjman horvát elnök. Jól értesült zágrábi körök szerint a szavazást valószínűleg október 29-én rendezik meg. Világkörüli útra indul a három világhírű tenorista: Luciano Pavarotti, Placido Domingo és José Carreras. A hírt Luciano Pavarotti közölte egy londoni lapnak adott interjújában. Egyedül Dániában sikerült „káoszt” teremteni fotó: feb/reuter Kemény intézkedések után illegalitásba vonul a kemény mag Bajban vannak a német neonácik Amióta Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese 1987-ben ön- gyilkosságot követett el a spandaui börtönben, a neonácik minden évben tüntetéseket szerveznek az évfordulón. 1990- ben ezerháromszázán gyűltek össze a náci vezető sírjánál, egy évvel később kétezren vonultak fel Bayreuthban. Idén meghirdették a „jobboldali káosz napjait”, s fölszólították híveiket, hogy a stadionok nézőterén bontsanak transzparenseket, amelyek a televíziós közvetítések során is láthatók, és okozzanak forgalmi dugókat. A német akcióhét azonban eseménytelenül telt el, az egyetlen említhető tüntetés külföldön, Dániában volt. A neonácik visszaszorulása a hatóságok határozottságának és a társadalom önvédelmi fellépésének köszönhető. Németországban tizenegy szélsőséges szervezetet betiltottak, több alkotmánysértő neonáci vezetőt perbe fogtak és elítéltek. Szászországban 80, Thü- ringiában , 45 letartóztatásra került sor. Hivatalosan kikérték Norvégiától a neonácik egyik vezéralakját, Lars Bur- meistert, aki külföldre szökött, és a norvég hatóságok kapták el Oslóban. A Der Spiegel hamburgi hírmagazin szerint a német szélsőjobboldal elbizonytalanodott, vezető neonácik felhagytak eddigi tevékenységükkel, több körözés alatt álló személy pedig önként jelentkezett a rendőrségen. Természetesen nem mindenki hagyta abba. Peter Naumann-ná\ például, akit bombamerényietek és terroristák kiképzése miatt négy és fél évi börtönre ítéltek, kiszabadulása után nem sokkal ismét fegyvert és lőszert találtak. 27 kilogramm robbanóanyagot, kézigránátokat, Kalasnyikov- géppisztolyt és régi Wehrmacht pisztolyokat őrzött a lakásán. Az alkotmányvédők felhívták a figyelmet arra, hogy a kemény mag illegalitásba vonul. Egyelőre azonban sikert hoztak az intézkedések, ezek nyomán most nincs csúcsszervezet, az egyes próbálkozások elszigetelődnek. A hatóságok büntetlenséget biztosítanak a „megtérteknek”. Réti Ervin / Aradozás az elárasztásról Binder bírálja Budapestet A nagymarosi gát bontása önhatalmú és egyoldalú lépésnek tekinthető, s Magyar- ország szakmai szempontból is ráfizethet - mondta Július Binder, a szlovák Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat igazgatója a szlovák rádiónak adott nyilatkozatában. Binder úgy véli, hogy Magyar- ország a nagymarosi gát bontási terve szerint nem tudja elérni a hajózáshoz szükséges vízszintet. „Feltételezem, hogy Budapest változtat az álláspontján. Nekem mindegy, hol fog működni egy vízszintet kiegyenlítő gát, de mindenképp szükség van rá” - állította. A szlovák rádió abból az alkalomból szólaltatta meg a bősi erőmű legfőbb védelmezőjét, hogy szombaton véget értek a 35 napig tartó mesterséges elárasztások a Duna bal parti ágrendszerében. Ezeket az elárasztásokat az akció felügyeletét végző környezetvédelmi tárca igen hasznosnak tartja és nagyra értékeli. Július Binder szerint csak a víztározó megépítése tette lehetővé a környezetvédelem szempontjából általa rendkívül lényegesnek tartott elárasztásokat. A „nagy gátépítő” egyébként annak a beruházási vállalatnak az igazgatója, amely a közeljövőben két további víztározó építésére készül: Zsolnától délre a Vágón, valamint a Zólyom melletti Slatina és San- tovka folyók összefolyásánál. Az utóbbi ellen hevesen tiltakoznak a környezetvédők, akik a vidéket még ezt megelőzően tájvédelmi körzetté kívánják nyilvánítani. A palesztin autonómia kiterjesztéséről Eilatban Felújították a tárgyalásokat Folytatódtak hétfőn Eilatban az izraeli-palesztin tárgyalások. A palesztin küldöttség előzőleg felfüggesztette részvételét az autonómiáról tartott megbeszéléseken, azt követelve az izraeli hatóságoktól, hogy tegyék lehetővé Jerikó biztonsági főnökének részvételét. Dzsibril Radzsúb ezredes, a jerikói palesztin biztonsági szolgálat vezetője - aki részt vett a tárgyalások korábbi fordulóiban is - időközben Eilatba érkezett, és csatlakozhatott a palesztin delegációhoz. A palesztin igazgatás alatt álló Jerikót múlt szerdán azért zárta le az izraeli hadsereg, hogy a helyi hatóságoknál elérje a Hamasz nevű szélsőséges szervezet két letartóztatott és elítélt tagjának kiadatását. Ez a zárlat akadályozta egy ideig a biztonsági főnök Eilatba utazását. Jerikó - a Gáza-öVezet nagy részével együtt - az 1993-ban megkötött palesztin-izraeli ke- retmegállapodás értelmében került palesztin fennhatóság alá 1994 májusában. A mostani szakaszban arról folynak a tárgyalások, miként terjesszék ki a palesztin autonómiát a Jordán- folyó nyugati partjára. Palesztinok egy csoportja hétfőn kövekkel dobálta meg a Jerikó déli részén szolgálatot teljesítő izraeli katonákat. A palesztin rendőrség közbelépett és leállította az akciót. Elégethető-e büntetlenül a csillagos-sávos lobogó? Amerikai zászlóvita Ha az amerikai törvényhozás elfogadja az előterjesztést, akkor az USA alkotmányába is felveszik: büntetlenül senki sem gyalázhatja meg az amerikai nemzeti lobogót. A washingtoni konzervatív politikusok ezzel szeretnék kiegészíteni az alaptörvényt: „A kongresszusnak és az államoknak joguk van arra, hogy megtiltsák az Egyesült Államok zászlajának bárminemű fizikai megszentségtelenítését.” A napirend azért került a honatyák elé, mert nem értenek egyet az alkotmánybíróság állásfoglalásával. A bírák ugyanis kimondták: a csillagossávos lobogó elégetése a szabad véleménynyilvánítás kifejezése, amelyet az alkotmány is szavatol, ezért nem büntethető. Ez a döntés csak akkor változtatható meg, ha a törvényhozás mindkét háza kétharmados többséggel, a szövetségi államoknak pedig a háromnegyede akarja. A zászlóügyben illetékes Walter Dellinger helyettes szövetségi főállamügyész viszont már most nagy gondban van. Ha ugyanis a közakarat elsöpörné az alkotmánybírák véleményét, igen sok embert kellene a törvény elé citálni. Például azokat a kölyköket is, akiknek pólóján csillagos-sávos lobogó virít, és játék közben elszakad. Akik az emlékeikből élnek Szuperagyat kitiltották minden kaszinóból Kevin Horsley az iskolában butának számított, a középiskolát sem végezte el. 23 évesen a délafrikai Durbanben büntetőcédulákat ragasztott a szélvédőkre, miközben talán a világ legokosabb hekusa! Három éve olvasott egy könyvet az agytomáról. Megérte, mert most beválogatták abba a csapatba, amely Londonban részt vett a IV. Memória V ilágbajnokságon. Hat nemzet képviseletében tizenkét úr és egy hölgy vágott neki a feladatoknak. Nagy érdeklődés kísérte a 37 éves Dominic O’Brient, akit nem engednek be a kaszinókba, mert fantasztikus emlékezőtehetsége révén mindent letarol. A másik nagy esélyes, a 23 éves Jonathan Hancock volt, aki Oxfordban kitüntetéssel végezte az angol szakot, a tavalyi memóriaviadalon pedig minimális előnnyel került O’Brien elé. Az idei verseny alaposan próbára tette a résztvevőket. Reggel nyolctól kilencig egy kétezer jegyű számot ^kellett bebiflázniuk, majd 45 perc állt rendelkezésükre, hogy emlékezetükből előhívják. Nos, Dominic O’Briennek 1140 számjegyet sikerült megjegyeznie, hatvannal többet, mint tavalyi világrekordja alkalmával. Derekasan megállta a helyét a szavak egymásutániságának rögzítésében is. Ötszáz, egymással nem összefüggő szó közül 153 helyes sorrendjét idézte vissza. 45 másodperc alatt sorolta fel 52 kártya sorrendjét, háromszáz felolvasott szám közül kétszázra jól emlékezett. A tizenegy versenyfeladatból hetet megnyert, így ő lett az idei összetett világbajnok is. A legtöbb versenyző képekben gondolkodik: az egyes szám gyertyává alakul át, a kettes hattyúvá, a hármas szigonnyá. Ha az első helyen fa áll, a versenyző - visszaemlékezve - fát lát maga előtt, sok gyertyával. A profik a számokat egytől százig képekké alakítva vésték az elméjükbe. Többen elmondták, hogy séta közben megjegyzik a szembejövők arcát. Kevin Horsley edzésként az autók rendszámát rögzíti az emlékezetében. Ferenczy Europress Filozófusok és biológusok különös követelése Emberi jogokat a majmoknak! A kutatás fényt derített arra, hogy csekély a különbség az emberek és az emberszabású majmok génállománya között. Majom rokonaink azonban állatkertekben tengődnek, vadásznak rájuk, és a kihalás fenyegeti őket. Természettudósok és filozófusok most összefogtak, hogy érvényt szerezzenek az emberek és a majmok egyenértékűségének. A „Nyilatkozat az emberszabású majmokról” című állásfoglalás követeli számukra az élethez való jogot, az egyéni szabadságjogok védelmét és a kínzás tilalmát. Tosiszada Nisida, a kiotói egyetem professzora így támasztotta alá e követelést: „Sokan nemrég azt sem hitték el, hogy akár a szomszédaink ugyanahhoz a fajtához tartoznak, az ember fogalmát csak a saját törzsükre vonatkoztatták. Egy angol utazó a század elején úgy vélekedett, hogy a megfigyelt bennszülött vadászok és gyűjtögetők nem is emberek, hanem emberszabású majmok.” Nisida egyike annak a 35 szakembernek, akik tanulmányt írtak az .Emberi jogokat a nagy emberszabású majmoknak” című kötetbe. Az egyik írás arról a csimpánzlányról szól, amelyik (aki?) elsajátította a süketnéma beszéd száz jelét. „Az emberszabású majmok szellemileg egy két-három éves gyerek vagy egy értelmi fogyatékos felnőtt szintjén állnak” - olvasható a könyvben. Az állatvédők be akarják til- tatni a majomvadászatnál használatos lőszer árusítását, el akarják érni, hogy a kormányok tartsák meg az állatvédelmi előírásokat. Az aktivisták célul tűzték ki, hogy felvásárolják az állatkertekben és másutt „háziállatként” tartott emberszabású majmokat. A felhívás kibocsátói hangoztatják, hogy az emberi jogokkal kapcsolatos követelés fontosságából nem von le semmit az a szomorú tény, hogy világszerte sok millió ember sem tud élni az őt elvben megillető jogokkal. Makai György