Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-23 / 145. szám

1995. június 23., péntek 3. oldal Megyei Körkép Nógrád Megyei Hírlap Mihalik Júlia jegyzete Csibészek M ég ki sem tört a szünet, mikor sok szüld már fo­galmazta kívánságát egy szo­lid, mérsékelt gyerekvihánco- lással kísért nyárról... S ahogy az lenni szokott, a gon­dosan lakat mögé zárt tanévet követő első napokban kide­rült: az óhaj csupán egy fan­tazmagória. A bohó kölykök a palackba zárt szellem vehe­menciájával robbantak ki a nagy, szabad világba, a vá­ros, a falu utcáira, a terekre, aluljárókba. Es itt-ott gyufa sercen, a kamaszodók cigarettával próbálkoznak, s nagyokat rö­högnek, mikor a gyufaméreg­ből eszkábált durranó akár­mire a járókelők felfigyelnek. Titokban, kajáhkodva, kun­cogva pornófilmet lesnek, „vízbombát” gyártanak az el­csent óvszerből, aztán hence­gön elárulják tettüket. A játékkal álcázott csibész- ség, igen, ez az ő műfajuk. így akarják „elmondani” a telje­sítőképességük határai között futkosó felnőtteknek, hogy már nem kisgyerekek. Ko­rukra jellemző idétlenséggel kiprovokálják a figyelmet. Bebizonyítják, ha akarják, nagyon is célirányosan hasz­nálják az eszüket. Éppen ezért nem ártana egy kis munkára fogni őket. Egy-egy testre szabott feladat minden szülői féltésnél, szo­rongásnál többet ér. leinte persze húzódoznak, tettetik őkelmék a lustát, ám a honorárium - zsebpénz vagy apró ajándék - minden rábeszélésnél, atyai szónok­latnál többet ér. - Helyes kis fickó lesz az a csibész, akit így szeretnek. Áruházat nyitottak - Balassagyarmaton tegnap nyi­totta meg diszkontáruházát a Nógrádker Rt. A kétszázhúsz négyzetméter alapterületű áruházban mintegy kétezeröt- százféle árucikket kínálnak. A város és a környék bevá­sárló-áruházában a lakosság diszkontáron vásárolhat, míg a kereskedőket nagykereskedelmi áron szolgálják kipoTó: rigó Kulturális napok Kétbodonyfoan A helyi önkormányzat június 24-étől július 2-áig kulturális és sportnapokat rendez a me­gye öntevékeny csoportjainak részvételével. Két képzőművészeti kiállítás nyílik szombaton 15 órakor: a helyi művelődési házban a ba­lassagyarmati Réti Zoltán, Far­kas András, Pénzes Géza, Len­gyel Péter, Nagy Márta és a romhányi Sagyibóné Sára Anna festményeit, míg az általános iskolában a helyi és a környék­beli naiv festők, Bagyinszki Já­nos, Zagyvái Sándor, Potyecz Pál, Beszkovszki István képeit tekinthetik meg az érdeklődők a fesztivál 9 napján keresztül. Lesz még a programban triat- lon, motocross, erőemelés, a kertmoziban filmvetítés, au­tósmozi a horgásztó parkírozó­jában. Július 1-jén nyílt hor­gászversenyt és kis pályás foci­bajnokságot rendeznek. Július 2-án 15 órakor kezdő­dik a népdalkörök és a hagyo­mányőrzők seregszemléje, melyrç Buják, Bércéi, Hollókő, Herencsény, Szendehely, Nóg- rádsáp, Nógrádmarcal, Szügy és Bodony csoportjai fogadták el a házigazdák meghívását. A művelődési ház fotópályá­zatára a műsorról, a községről és annak környezetéről készült képekkel lehet benevezni. Nyugati segítség a kamarának Peter Bolton (balról a harmadik) a nógrádi kereskedelmi és iparkamara életével ismerkedett Salgótarján - Az Európai Kamarák Szövetségének kö­zép- és kelet-európai szakér­tője, Peter Bolton tegnap - Keszthelyi Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkár-helyettese kíséreté­ben - ellátogatott a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarához. A kamarai szövetség tanács­adó szakembere a magyaror­szági tájékozódó látogatásának részeként érkezett Nógrádba, ahol dr. Berenténé dr. Kurucz Erzsébet megyei titkár tájékoz­tatta őt a helyi kamarák helyze­téről, működésük kezdeti ta­pasztalatairól. Bolton úr elmondta, hogy feladata tizenegy ország kama­ráinak a felkeresése, felmérő és tájékozódó tanácskozások le­bonyolítása. A látogatás tapasz­talatairól jelentést tesz, amely­ben szerepet kap, hogy a Phare- programokra építve milyen se­gítségre van szükség a kamarai tevékenység fokozásához. A szakértőt megkérdeztük, hogy véleménye szerint milyen a Phare-programok perspektí­vája, mennyi ideig számítha­tunk az ebből fakadó gazdasági, szakmai segítségre. Válaszában Bolton úr min­denekelőtt arra utalt, hogy ő el­sősorban kamarai szakember, de megítélése szerint a Phare- programok addig funkcionál­nak egy-egy, az Európai Kö­zösségbe igyekvő ország életé­ben, amíg az be nem jut az uni­óba. (p. a.) Valami nagyon bűzlik Gyarmaton Hosszú idő óta foglalkoztatja a balassagyarmati embereket a főutcai nyilvános vécé sorsa. Az egyébként kiváló helyen lévő il­lemhely lerobbant állapotot mutat. Az eddigi hasznosítási kí­sérletek hamvukban holtak el. A város szégyenfoltja Nem járunk messze az igazság­tól, ha a városi képtár szom­szédságában lévő helyiséget Gyarmat szégyenfoltjának ne­vezzük. Körülötte gaz, belül omladozó falak, málló vakolat várja a betérőket. Bár az új ön- kormányzat egyik kampányjel­szava a tiszta, rendezett város­kép volt, eleddig semmit sem léptek az ügyben. Hozzáállásuk azt jelzi, nem gondolják komolyan e fontos tevékenység „kulturált mederbe terelését”. Próbálkoztak, de • •• Próbálkozások voltak, de a mai napig nem sikerült megol­dani a vécé ügyét. Még olyan elképzelések is születtek, hogy a betonfalak között büfé mű­ködjék. Az előző testület támo­gatta ezen elképzelést, ám va­lami oknál fogva megakadt a megvalósulás. Űjabb ötletekről nincs in­formációnk. Megeshet, hogy az Ipoly-parti város szégyenfoltja továbbra is megmarad. Megrökönyödve látják Ha büfé nem is, de legalább egy kulturált illemhely nem ár­tana a városlakóknak, de fő­képp az átutazóknak, akik meg­rökönyödve tapasztalják az ot­tani állapotokat. Nem nyugod­hat bele senki abba, hogy a vá­ros tele van utcasarkokon és kapualjakban bűzlő emberi ürü­lékkel. (eszen) Százezrek Nógrádnak a játékalapból Az Országos Játék Alapból - az Országos Játék Tanács ja­vaslatára a pénzügyminiszter döntése alapján - Nógrád megyében is számos pályázó nyert el vissza nem térítendő, illetve kedvezményesen visz- szatérítendö támogatást. íme, a nyertes Nógrád me­gyei pályázók. Egészségügyi terület: Külön­leges mentőszolgálat, Salgótar­ján: 200 ezer forint; Nógrád Megyei Alkoholellenes Klubok Tagjainak Egyesülete, Balassa­gyarmat: 300 ezer forint; Szív a Szívért Alapítvány, Salgótar­ján: 250 ezer forint; Városi Közművelődési Központ, Rét- ság: 60 ezer forint. Szociális te­rület: Magyar Máltai Szeretet­szolgálat, Salgótarján: 300 ezer forint. Kulturális terület: Ma­dách Imre Városi Könyvtár, Balassagyarmat: 40 ezer és 50 ezer forint; Tari Napköziottho­nos Óvoda: 23 ezer forint; Pásztói Múzeum: 50 ezer fo­rint. Ifjúsági terület: Nógrádsi- peki Általános Iskola: 50 ezer forint; Sóshartyáni Általános Iskola: 35 ezer forint; BIT-No- disz, Salgótarján: 50 ezer fo­rint; Derült Zsömlék Alapít­vány, Salgótarján: 100 ezer fo­rint; Rétsági Városi Közműve­lődési Központ: 43 ezer forint; Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok: 50 ezer és 60 ezer forint. Oktatási terület: Balassagyar­mati Kamaraegyüttes: 100 ezer forint. Hírek Vadonatúj gépsor Salgótarján - A BEG- Salgó Kft. még a múlt évben beszerzett egy félautomata polcgyártó gépsort, amely­nek telepítése acélgyári szakemberek bevonásával jelenleg zajlik. A berende­zés termelésbe helyezése jú­liusban várható. Önkormányzatoknak Salgótarján - A gazdasági stabilizációs programról és az ezekhez kapcsolódó ön- kormányzat feladatokról hangzik el előadássorozat ma 10 órai kezdettel a me­gyeházán, az Önkormány­zati Akadémia nagytermé­ben. Nevelőotthoni ünnep Bátonyterenye - Ünnepsé­get rendeznek ma az Ádám Zsigmond Nevelőotthon­ban. Ennek keretében 9 órá­tól a családi házas program­ról rendeznek szakmai ta­nácskozást, majd Buda László fotókiállítását nyitja meg dr. Skultéty Sándor megyei főjegyző, végül megemlékeznek Ádám Zsigmondról, s ekkor díja­kat, jutalmakat is átadnak. Festménytárlat Szirák - Sebők Margit fes­tőművész kiállítását nyitja meg a kastélygalériában ma 18 órakor Egri Mária művé­szettörténész. Közreműkö­dik a Balassagyarmati Ka­marazenekar. Szentiváni szövetség Cserhátszentiván - Falu­szövetséget hoz létre szom­baton Pilisszentivánban - a Szent Iván-napi ünnepség- sorozat keretében - hazánk nyolc Szentiván nevet vi­selő települése, közöttük Cserhátszentiván is. Falugazdász Kutasó - A falugazdász munkájához az önkormány­zat az első félévben havi 4 ezer forintot szavazott meg. A második félévi lehetőség­ről a következő testületi ülé­sen döntenek. Fotókiállítás Salgótarján - Huth László székesfehérvári fotóművész kiállítását nyitották meg a József Attila Művelődési Központ fotógalériájában. A tárlatot július 25-éig lehet megtekinteni. Segít az Aramis - A salgótarjáni Aramis Holding Kft. nyolc biztonsági őre adott vért teg­nap a Nógrád Megyei Vértranszfúziós Állomáson. A vagyonvédelemmel foglalkozó cég dolgo­zói szeretnének példát mutatni, rendszeres váradók kívánnak kenni. Mint az állomáson meg­tudtuk, csökken ugyan a donorok száma, de megyénkben nincs vérhiány, fotó: gyurián tibor * * > ^ ^ A / / / Kakuk Toyota Kft. Maruzs Print Nyomda Kft. Bea Salgó Kft. KiViSzI Színjátszó Csoport Folytatódik az Sz S Alapítvány és lapunk nyári akciója. Sok értékes nyeremény mellett többek között kisorsolásra kerül egy TOYOTA COROLLA LIMUSIN. A támogatói jegyek megvásárolhatók - darabonkénti 100 Ft-os egységáron - a hírlap kézbesítőinél, valamint a kiadóban. Előfizetőink hozott kéthetente további nyeremény tárgyak kerülnek kisorsolásra. Önnek nincs más teendője, mint a mellékelt szelvényre felragasztani a nyerősarkot, - mely a támogatói szelvényen található - és beküldeni a szerkesztőségbe (Salgótarján, 3101. Pf. : 96.). Egy előfizető több szelvénnyel is pályázhat. Játsszon velünk ! Augusztus 20-án, 17 órakor a Vidám Vásáron a még nyeretlen szelvények tulajdonosai között kisorsolunk egy színes televíziót. Játszón a Nógrád Megyei Hírlappal!

Next

/
Oldalképek
Tartalom