Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-26 / 122. szám

1995. május 26., péntek Hazai Körkép 5. oldal Kormány előtt a területfejlesztés és a szakképzés Változott a kedvezményezettek köre Támogatás a munkanélküliek javára Az ország társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott régiói­nak listája három évig érvényes, ám a területfejlesztési alapból kedvezményezetten támogatható - úgynevezett munkanélküli­séggel sújtott - területek jegyzékét évenként felülvizsgálják és a körülmények változásainak megfelelően módosítják. (Tudósítónktól) A kormány tegnapi ülésén úgy döntött: azok a települések tart­hatnak igényt kedvezményezett elbírálásra, ahol a munkanélkü­liség aránya elérte, illetve meg­haladta az országos átlag (11.2 százalék) másfélszeresét, vagyis a 16.8 százalékot. Az előző évihez képest a munkanélküliséggel sújtott te­lepülések száma 821-ről 840- re nőtt, lakosságuk száma mintegy másfél millió. A fe­lülvizsgálat szerint Baranyá­ban, a szigetvári, Szabolcsban a kisvárdai körzet lépett a tá­mogatható régiók sorába, így az előbbiben több mint 100- zal, az utóbbiban 26-tal emel­kedett a kedvezményezett helységek köre. Jelentősen - 61, illetve 26 településsel - szűkült Borsod és Nógrád me­gyében a támogatható telepü­lések száma. A kihirdetése napján ha­tályba lépő, a területfejlesztés kedvezményezettjeiről szóló rendelet és a mellékletét alkotó jegyzék a Magyar Közlönyben jelenik meg. A kabinet foglalkozott a szakképzés távlati fejlesztési terveivel is. Állásfoglalása szerint - a feltételek biztosítá­sával - fokozatosan növelni kell a foglalkoztatottak és a pá­lyakezdők között a szakkép­zettséget szerzők arányát. Mie­lőbb be kell fejezni a szakmai képzés tartalmi és szerkezeti korszerűsítését. Mindennek részletes programját a munka­ügyi tárca október végéig dol­gozza ki. Egyidejűleg megtárgyalta a kabinet a szakképzési törvény módosítására vonatkozó javas­latot, s azt benyújtja az Or­szággyűlésnek. Szabályozzák a maszek őrző-védő szolgálatok működését Nem a testet védi a testőr Harcban egy kommandós alakulat feb fotö Kormányrendelet készül az őrzés-védésről, magánnyo­mozásról, amely pontosan megszabja e sajátos szolgálta­tás törvényi kereteit. A mű­ködéshez a helyi rendőrkapi­tányság engedélye, büntetlen előélet és szakmai jártasságot igazoló bizonyítvány szüksé­ges majd. A jogi rendezés sürgető, mert a gombamód szaporodó „maszek kommandók” olykor vitatható eszközöket is alkalmaznak. A jelenleg hatályos paragra­fusok kiterjednek-e erre a fog­lalkozási ágra - kérdeztük az ORFK bűnmegelőzési szakem­berétől.- Egy 1987-es rendelet ki­mondja: ellenérték fejében tilos testőrséget foglalkoztatni. Persze az érintettek hamar megtalálták a kiskaput: a megállapodásokat, szerződéseket vagyontárgy meg­óvására kötik. így a testőr nem meghatározott személyre, hanem annak irataira, autójára, vagyon­tárgyaira vigyáz - papíron.- A „vagyonőr-testőrök” iránt nő a kereslet, elsősorban az üzlet­emberek és a tehetősebb külföl­diek veszik igénybe szolgáltatá­saikat. Magánnyomozókkal főleg üzleti partnerek fürkészik egy­más hitelképességét, gyanakvó házastársak fürkésztetik párjuk külön útjait. „Visszahívták” a visszahívókat A Hírközlési Főfelügyelet megerősítette a call back nemzetközi telefonszolgál­tató társaságok ügyében ho­zott elsőfokú tiltó határoza­tát. A magyarnál olcsóbb külföldi tarifával dolgozó call back társaságok komoly anyagi károkat okoztak a Matávnak. Egyes vélemé­nyek szerint, ha majd a Ma­táv ebből eredő veszteségei elérik, illetve meghaladják a műszaki védelemhez szük­séges költségeket, bizonyo­san fellép majd a cég a tár­saságok ellen. Egy perc A nyilvánosságról Nálunk demokrácia van. Kitetszik ez abból is, hogy szinte már minden nyilvánosan, vagyis a közvélemény szeme láttára zajlik. így zajlanak például a bankcsődök is. Megtudjuk utólag, hogy az ál­lami vagyonrészek közül mit, hogyan privatizáltak. Nyilvánosságra kerül, ha 12 milliárd forint titokban átvándorol az állam kasszájá­ból egy bank számlájára. Legújabban az érettségi vizsgák szintén nyilvánossá váltak. Az illetékesek persze gyorsan megnyugtatták az aggodalmaskodókat: eddig is így volt ez, és ha az elnök meg az iskola igazgatója hozzá­járult, a vizsgákra bárki beülhetett a terembe. Most csak annyi tör­tént, hogy ez bekerült a vizsgaszabályzatba, a gyakorlat pedig ma­rad a régi. Nem nagy ügy az egész, ám jó példa arra, hogy egy demokráciában miként gyarapodnak nap mint nap jogaink. Ezért úgy kell nekünk a demokrácia és a nyilvánosság, mint éhezőnek egy falat kenyér. Bár lehet, hogy az éhezőnek azért a kenyér kellene jobban... Gombkötő Gábor MDF: néppárt? Múlt évi súlyos veresége után mértékadó közvéle­mény-kutatási adatok sze­rint a szervezeti átalakulás nyomán emelkedik az MDF támogatottsága - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Für Lajos. A Fórum elnöke nagy je­lentőségűnek minősítette a párt hét végén sorra kerülő IX. országos gyűlését, amely meghatározza majd, hogyan politizáljon tovább az MDF. Mint mondta, az ország állapota romlik, a kormánykoalíció népszerű­sége hétről-hétre csökken. Az ellenzék azonban csak akkor képes politikai alter­natívát állítani a koalícióval szemben, ha az egymáshoz közelálló pártok közötti ösz- szefogás belátható időn be­lül konkrét eredményekben is megmutatkozik. Szabó Iván ügyvezető elnök, parlamenti frakció- vezető elmondta: az orszá­gos gyűlést követően, a cse­lekvési program elfogadása után remélhetően olyan MDF alakul, amely „való­ban elmozdul a néppártiság felé”. Tudnivalók külföldre készülődőknek Útiokmányokról, valutáról Közeledik a vakáció ideje, s várhatóan több mint egy­millió honfitársunk vá­lasztja a nyári hónapokat külföldi utazása időpont­jául. Érdemes tehát a turis­tának idejében, pontosan tá­jékozódnia a tudnivalókról. Nélkülözhetetlen útitársunk az útlevél. 1992-től érvényes az újabb típusú okmány. Ha érvénytelen, visszafordítanak a határon. Ha külföldön el­vész, ha ellopják, 15 napon belül értesíteni kell a hatósá­gokat, a magyar külképviselet ebben az esetben hazatérési igazolványt állít ki. Európai országba - Törökország és Albánia kivételével - magya­roknak ma már nem kell be­utazási engedélyt kérniük. Az USA, Dél-Amerika, Ausztrá­lia csak előzetes engedéllyel fogad. Jó, ha az autóval uta­zók ügyelnek arra, hogy érvé­nyes felelősségbiztosítással, sőt lehetőleg zöldkártyával, nemzetközi jogosítvánnyal is rendelkezzenek. A valuta beszerzése általá­ban egyszerű. A 14 éven alu­liak évente 300, az idősebbek 800 USA-dollárt vásárolhat­nak, akár egyszerre, akár rész­letekben. A korábbi fel nem használt keret későbbi idő­pontra nem vihető át. A kivi­teli engedély 90 napig érvé­nyes és a határon kérni fog­ják. Nem kell engedély vi­szont a devizajogszabály sze­rint otthon tartható, szemé­lyenként 20 ezer forint értékű valuta felhasználására. Aki utazásához a légiköz­lekedést választja, a legol­csóbb kedvezményes jegyek­kel 20 kiló poggyászt, tenge­rentúli útra 40 kiló holmit pa­kolhat be. Végül néhány fontos egészségügyi tudnivaló. Ha a FÁK országokba indul a tu­rista, célszerű a diftéria-újra- oltás, de akkor is érdemes a helyi tisztiorvosi intézetet megkeresni, ha Afrika vagy Ázsia a célország. Minden turistának ajánlható: lehető­leg palackozott ivóvizet fo­gyasszon, s nyers hús, hal rák, csiga fogyasztásától őrizkedjék. (FEB) A második félévben dönt a biztosító Egészségügyi átszervezés Az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat elnöksége június 6-án alakítja ki végső állás­pontját az egészségügyi in­tézmények átalakításáról - jelentette be tegnap Sándor László, a testület elnöke. A második félévben nem­csak intézménybezárás, kór­házátalakítás, hanem a na­gyobb intézményekben át­szervezés is várható, ami a több száz ágyas intézménye­ket is érinti. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat közgyűlése nem kérdőjelezte meg az el­látások szűkítésére vonat­kozó parlamenti döntést, de élesen bírálta, hogy a Népjó­léti Minisztériumtól csak csütörtökön kapta kézhez a Bokros-csomaghoz kapcso­lódó rendelettervezeteket. Az egészségbiztosító a jog­szabályokkal kapcsolatos egyetértési jogával aligha tud élni, mert a kormány a jövő héten már tárgyalja a javaslatokat. Jubilál az „ország konyhája” Két év alatt a tévé legkedveltebb műsorai közé lépett elő a vasár­nap regelenként jelentkező Juli Suli. Az eredetileg háziasszo­nyoknak szánt adást a felmérések szerint mintegy másfélmillióan kísérik figyelemmel, többségükben - férfiak. A műsorkészítő csapat vasárnap a századik, jubileumi adással lép a nézők elé. Kudlik Julitól, a konyha-suli „osztályfőnökétől” arról ér­deklődtünk: a sok-sok dicséret mellett kap-e kritikákat is?- Jobbára csak tapintatos szemrehányást — mondja a népszerű televíziós személyi­ség. Például azért, hogy az új edény-készletet, amiben fő­zünk, a boltokban nem lehet megvásárolni, csak ügynökhá­lózaton keresztül, meglehető­sen borsos áron. Azt is sokan tanácsolják, hogy spóroljunk: ne csak drága ételek elkészíté­sének titkaiba avassuk be a né­zőket... A műsor rendezője, Szűcs Juli a jubileumi tortával László „civilben” az ön férje. Otthon hogyan osztoznak a házimunkán?-A konyha az én birodal­mam. Persze a férjem azért nem csak enni jár oda - időn­ként el is mosogat... Szeren­csére jól felszerelt a háztartá­som, igyekszem összerakos­gatni a pénzt a korszerű kisgé­pekre, mert ezek nagyon meg­könnyítik a dolgomat. Lesznek további „suli-jubi­leumok”?-Mostanában dőlt el, hogy lesz folytatás. Remélem, ennek nemcsak én örülök, hanem a kö­zönség is. Mert a nézők érdeklő­dése a legfontosabb fűszer, e nél­kül még a Juli Suliban sem lehet jó műsorokat kifőzni. (N. Zs) Balatoni vízprognózis Jó a Balaton vízének minősége. Ez volt a legfon­tosabb bejelentés azon a siófoki tanácskozáson, amelyen a magyar tenger másfél évtizedre szóló vízgazdálkodási fejlesztési programjáról tárgyal­tak. Nem lesz kanyarójárvány Magyarországon nem fenyeget a tömeges ka­nyaró-megbetegedések veszélye, bár a szom­szédos Ausztriában járványszerűen terjed a kór, állítják a közegészségügyi szakemberek. Ha­zánkban ugyanis a 30 éven aluliak oltással vé­dettek, az idősebb korosztály többsége pedig átesett a betegségen. Elnökválasztási menetrend A köztársasági elnök választásának időpontját a június 6-i plenáris ülésen jelenti be Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke -, hangzott el a tegnapi tájékoztatón. A jelöltállítás végső időpontja a választás előtti utolsó házbizottsági ülés napja lesz. Ha az első fordulóban senki nem kapja meg a szavazatok kétharmadát (258 vpksot), akkor a jelölést meg kell ismételni és új szemé­lyek is jelölhetők. A választást vagy június 19- 20-21-éré, vagy a következő hét három napjára tűzik ki. Ünnepi Könyvhét Az idei Ünnepi Könyvhetet június 1-5-e között rendezik meg Budapesten és 35 városban. 122 kötet került a könyvheti listára, 50 hazai és 9 határon túli kiadó munkái. Átlagos ámk 518 fo­rint. A könyvheti választék legdrágább darabja- 2400 forint - a Goethe Ős-Faustját és Ma­dách: Az ember tragédiáját tartalmazó album. NATO-csatlakozás 2000 körül? Magyarország 2000 körül léphet be a NATO- ba, nagyjából egyidőben az Európai Unióhoz történő csatlakozással. Az addigi felkészülés­hez fontos a hadsereg fölötti civil kontroll erősí­tése, a katonák nyelvtudása, és a légierő, a lég­védelem fejlesztése. Belátható időn belül szük­séges az alapszerződés megkötése Romániával,- közölte Pataki István helyettes külügyi állam­titkár egy tegnapi tanácskozáson. Mindennapi perpatvaraink - a jogász válaszol Tévesen kifizetett munkabér? Olvasónkat munkáltatója arról értesítette, hogy 20 ezer forintos személyi jövedelemadó-tartozása van. Az ősz- szeget munkáltatója az adóhatóságnak megfizette és most kártérítési határozattal kötelezte alkalmazottját a tartozás kiegyenlítésére. Az egyeztetés sikertelen volt, ezért a munkáltató keresetet nyújtott be a Munkaügyi Bírósághoz. Olvasónk szerint tartozása té­vesen kifizetett munkabérnek minősül, azt pedig a munkál­tató 60 napon belül követel­hette volna vissza. Ez az úgy­nevezett jogvesztő határidő viszont a kártérítési határozat meghozatalakor már lejárt. Mindkettőjük álláspontja helytelen, mert az alapjogvi­szonyt hagyták figyelmen kí­vül. Azt, hogy a munkáltató csak akkor hozhat kártérítési határozatot, ha a munkavál­laló a munkaviszonyból eredő kötelezettségét szegi meg. De olvasónkat az APEH-hel szemben fennálló szja-tarto- zás terhelte, a törvény szerint pedig csak a magánszemély nyilatkozata alapján állapít­hatja meg a munkáltató az adóalapot, és eszerint von­hatja le az adót. Áz ebből eredő vita nem a munkaügyi bíróságra tartozik. Jogviszony olvasónk és az APEH között van, hiszen az adófizetés kötelezettje olva­sónk és nem a munkáltató. Az utóbbi akkor járt volna el he­lyesen, ha nem fizeti ki az adót olvasónk helyett, hanem a tartozásról értesíti az adóha­tóságot. Az APEH azután maga érvényesíthette volna igényét az adókötelezettel szemben. A munkáltató nem így járt el. Valóban kár érte, de annak megtérítését aligha követel­heti a munkaügyi bíróság köz­reműködésével. Ilyen hatás­körrel kizárólag a polgári he­lyi bíróság rendelkezik. Olva­sónknak tehát azt tanácsolhat­juk, hogy a munkaügyi bíró­ságon megindult perben kérje a munkáltató keresetének el­utasítását. Dr. Lajer Erika

Next

/
Oldalképek
Tartalom