Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-12-13 / 135. szám
NOGRAD J.HDÍLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. június 12-13., szombat-vasárnap A Nap kél: 3.47 órakor, illetve: 3.46 órakor, nyugszik: 19.42 órakor, illetve: 19.42 órakor. A Hold kél: 23.51 órakor, illetve: —, nyugszik: 12.00 órakor, illetve: 13.02 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VILLŐ, valamint ANTAL nevű kedves olvasóinkat A VILLŐ líjmagyar név, Kodály Zoltán 1925-ben alkotott gyermekkórusának a címe nyomán. Védőszentje: Szent Canti- anilla, akit két testvérével 303- ban hitéért lefejeztek. Virága: halványsárga rózsa. A vasárnapi ANTAL latin eredetű név, jelentése: fejedelem. Híres viselője: Fekete Antal piarista nyelvész. A katolikus liturgikus naptárban Krisztus testének és vérének ünnepe (Úr napja) és Pá- duai Szent Antal egyháztanító emlékezete. Szent Ferenc követőihez csatlakozott, és vándorprédikátorként működött. Harcolt az uzsora ellen, és a szegények pártfogójaként lett ismertté. Várható időjárás a hét végén: A meteorológusok a hőség jelentős csökkenését ígérik, arra hivatkozva, hogy nyugatról hideg légtömegek érkeznek hazánk fölé. Emiatt zivatarok várhatók. A nappali hőmérséklet szombaton 16- 20, míg vasárnap 18-21 fok körül alakul. ATV VIKEND 8.00- 12.“ óráig 08.05 Mese 08.35 Telefonos játék 08.34 Autózzunk 08.50 Kapásjelző 09.00 WEEKEND -franciafilm 10.40 VIKEND 11.25 Hétvégi humorparádé 11.35 A gömb - filmg lossza Kern Andrással 11.40 Pop-rock lexikon 11.50 László atya 5 perce VIKEND-Fiataloknak 13.00- 17.00 Benne: 13.05 You Again XIÜ./13. 14.00 Kincs ami nincs - olasz film ATV VIKEND 20.00- 24.00 Benne: 21.00 WEEKEND - francia film Vasárnap TV PLUSZ 12.00- 16.00 Benne: 19.14 Szabadlábon Velencében francia film 21.00 Morcos misszionárius olasz film Előfizetőink figyelmébe A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 316-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal rímére: 3100 Salgótarján. Erzsébet tér 6. * „Magánv”ember Ökológiai bomba? Miközben a nemzetközi megfigyelők egyetlen csöpp olajat vagy olajterméket sem engedélyeznek belépni Szerbiába, a romániai Cernavoda kikötőjében valóságos ökológiai bomba úszkál fel és alá - állítja a Vecernje Novosti című belgrádi napilap, amelyet a Tanjug idéz. A lap úgy értesült, hogy az ezertonnányi olajszállítmányt eredetileg a juytuzemegoszláviai Pancevo vegyiuze nek szánták. A nemzetközi gazdasági embargó következtében azonban nem hagyták, hogy a hajó elhagyja a roman kikötőt. így a jelentős rakomány már tavaly július 2. óta Cemavodában vesztegel, holott a nemzetközi szabályok szerint a nyersolaj legfeljebb 3 hónapig maradhat a hajótartályokban - teszi hozzá a lap. Érdekes felfedezés A Jupiter vulkánikus holdján, az lón víz alapú jég található. A felfedezést a minap jelentették be a NASA kutatói az Amerikai Csillagászati Társaság országos találkozóján. Az AP jelentése szerint a kutatók olyan műszer segítségével találták meg a bizonyítékot, amely képes megkülönböztetni a vízből alakulójég által visszavert fény hullámait. Ezek a fényhullámok azonban nem tudnak áthatolni a földi atmoszférán, ezért a különleges műszert a NASA Kuiper repülő obszervatóriumának fedélzetén helyezték el, a légkörön kívül. Lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 24. heti lottósorsolás nyerőszámai: 7, 10, 38, 66, 79 SALGÓTARJÁNI APOLLÓ szombat-vasárnap csak 15.30 órakor: Chuck Norris: A bérgyilkos Színes amerikai akciófilm 17.45 és 20.00 órakor: Fehér sivatag Színes amerikai film APOLLÓ KAMARA 17.00 és 19.00 órakor: Roncsfilm Színes magyar filmburleszk KERTMOZI 12-én 19.00 órakor: Egy becsületbeli ügy Színes amerikai film BALASSAGYARMATI MADÁCH 17.45 és 20.00 órakor: 12-én 22.00 órakor is: A dupla O-ás kölyök Színes, szinkronizált amerikai akció-vígjáték MADÁCH KAMARA 18.00 és 20.00 órakor, 12-én 22.00 órakor is: Egy becsületbeli ügy Színes, szinkronizált amerikai film A világ legpontosabb órája A történelem során a zafír mindig csodálatba ejtette az embereket, mert ragyogó ékszereket készítettek belőle. Az értékes drágakő mesterségesen előállított változata újabban a fizikusok érdeklődésének középpontjába került. Ausztráliai tudósok ugyanis segítségével kifejlesztettek a világ legpontosabb óráját. A zafíróra, amellyel a másodperc 1 milliárdnyi részét is mérni ehet, százszorpontosabb, mint a kvarcóra. Az uj óra forradalmaKínai füvek AIDS ellen Kínai orvosok jó eredményt értek el AIDS-vírussal fertőzött személyek gyógykezelésében hagyományos kínai természetes módszerrel — jelentette Peking- ből a Tanjug hírügynökség Lu Vej-bo professzor, a kínai tudományos akadémia hagyományos orvostudományi részlegének képviselőjére hivatkozva. Lu Vej-bo professzor hároméves tanzániai misszióján kísérletezte ki módszerét — sikerrel. Az általa irányított orvoscsoport 158 páciensen próbálta ki a kínai füves módszert, illetve a kínai természetes kezelést együtt a nyugati orvosságok alkalmazásával. Azt tapasztalták, hogy az AIDS-betegek elhalálozási aránya jelentősen csökkent: 12,04 százalékra esett vissza, szemben azoknak a betegeknek az 50-60 százalékos elhalálozási arányával, akiket kizárólag nyugati típusú terápiának vetettek alá. E Medvekaland sítani fogja a mérés tudományát — mondta a Reuter tudósítójának David Blair, a nyugat-ausztráliai egyetem fizikai professzora. — Minden óra alapja a rezgés — magyarázta Blair. — Nagyapáink óráikban ingát használtak, a kvarcórában pedig egy kis kvarckristály rezeg. Az óra úgy működik, hogy mikrohullámokat irányítanak egy orsó alakú zafírra (a természetes zafírban túl sok szennyeződés van ahhoz, hogy használni lehessen). A mikrohullámok az ököl nagyságú zafír külsején másodpercenként 10 milliárdszor szaladnak körül. Frekvenciájuk állandósága biztosítja az óra pontosságát. A mesterséges zafírt alumíni- umoxidból készítik, amelyet egy rendkívül magas hőmérsékletű hidrogénkemencében felolvasztanak, s aztán lassú hűtéssel kristályosítanak. A legjobb, ha az órát mínusz 267 fokra hűtik le. — A zafír egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy fantasztikusan kevés energiát enged elveszni — jelentette ki az ausztráliai tudós. — Mikrohullámaink a zafír körül mintegy 300 ezer kilométert tesznek meg, mielőtt elvesznének. Blair Perth városban kísérletezett, és tíz év alatt sikerült megszerkesztenie a csodaórát. Az óra millimásodperctől egy óráig terjedő időszakot képes mérni. Nem mindennapi kalandban volt része az Azori-szigetekhez tartozó Sao Jorge szigetén egy tánctanárnak — hosszas birkózásra kényszerült egy cirkuszból szabadult medvével, hogy a közeli iskolából éppen kitóduló gyerekeket megmentse. A Velas falu hősének nyilvánított brazil Jorge Ramost kórházben ápolják, de sérülései — zúzódások és háromszáznál is több karmolás — szerencsére nem életveszélyesek. A Jomal de Noticias jelentése szerint az iskolából éppen távozó gyerekek megálltak a 280 kilós fiatal cirkuszi medve ketrece előtt, amikor — legnagyobb meglepetésükre — kipattant a ketrec ajtaja, és „Igor” a két hátsó lábára állva, előre tartott mancsokkal kitáncolt abból — szemlátomást cirkuszi mutatványát adta elő, csakhogy az idomár távollétében. A gyerekek gyanútlanul faágakat és édességet nyújtottak az állat felé, amikor szerencséjükre odaért a tánctanár, s látva a veszélyes helyzetet, megpróbálta eltávolítani az állatot a gyermekek közeléből. „Igor” azonban ezt nyilván nem vette jó néven — nekiesett Jorge Ramos- nak, és alaposan helybenhagyta. A bátor férfit a sietve odaérkező cirkuszigazgató szabadította ki a játékosnak éppen nem mondható mackó karmai közül. Keressük őket! Aki tud róluk, hívja a legközelebbi rendőrkapitányságot, vagy a 32/317-580-at. ,18ó01 NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/316-455, Telefax: 32/312-542,32/310-589. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető: 32/312-542. Hirdetési osztály: 32/311-504. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319, negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Orvvadászok, betörök mániákus gyújtogató Cserben hagyta őket a vadászat istennője A rétsági rendőrkapitányság „felségterületén” már régóta a vagyon elleni bűncselekmények vezetik a Mabüsz top-listáját. Egyre többen vannak olyanok, akik előszeretettel védekeznek azzal, hogy cselekedetük a megélhetési bűnözés kategóriájába tartozik. Három férfiú is akadt mostanában, akik saját bevallásuk szerint csak azért léptek a bűn útjára, hogy szociális hátrányukat ezzel kompenzálják. A dolog szépséghibája, hogy engedély nélkül tartott lőfegyverekkel kísérelték meg beszerezni szerény ebédrevalójukat, mely vadhús lett volna. A nőtincsi K. Pál és U. István, valamint a rétsági illetőségű M. László - akik már régebbről ismerősei a bűnüldöző szerveknek - az M. Lászlónál javításra otthagyott gépkocsival vették az irányt az erdő felé. Volt náluk három „csúzli” is (az egyik egy golyós Mauser), lőszerekkel. A teljes „összkomfortot" akkumulátoros lámpa egészítette ki. Az első lövésüket azonban a vadőrök is hallották. „Hőseinknek” menekülniük kellett. Egészen a megye határáig, Katalin- pusztáig „szaladtak” - természetesen a kölcsönkocsival és a helyi csehóban itták le magukat bánatukban, amiért Diana istennő rútul cserbenhagyta őket. Még javában a poharakkal bíbelődtek, amikor a rendőrök megtalálták a közeli, használaton kívüli lőtémél az autót, majd attól hatvan méterre a kellékeket: puskát, lőszert, lámpát, egyebet. Jelenleg fegyverszakértő bevonásával folyik a vizsgálat a három elkövető ellen lőfegyverrel való visszaélés alapos gyanúja miatt. Lebuktak a víkendházak nógrádi fosztogatói A lengyelpiacokon - több „furcsa” lőszervásárlás is bizonyítja - ma már úgyszólván minden megvehető. K. Mihály és H. Lőrinc nógrádi lakosok abból kívántak megélni, hogy víkendházakba tértek be - „természetesen” nem éppen becsületes szándékkal -, majd elvittek mindent, ami éppen mozdítható volt. Gázpalackok, tévék music centerek, magnók éppúgy eltűntek az általuk felkeresett tetthelyekről, mint a kerékpárok és a kapálógépek. Az utóbbival senki nem látta őket dolgozni. A negyvenezret érő kerti munkaeszközt, ez említett többi tárggyal egyetemben eladták a lengyelpiacon, Vácott és a fővárosban. Budapesten többször „külsős” tettestársukkal, a Havanna lakótelepen élő N. Sándorral látogattak be alagsori pincékbe, s az ottani szerzemények is hasonló módon kerültek be aztán a (fekete) kereskedelem vérkeringésébe. A hármójuk által okozott kár több mint egymillió forintra tehető. A két nógrádi fiatalember előzetes letartóztatásban várja, hogy a nyomozás befejeződjék. Beismerő vallomást tett a piromán ; hajlamú betörő Tavaly, az év vége fe feledve mind több riasztó m érkezett Etesről és környékéről. Az emberek félve emlegettek valakit, aki titokzatos betöréseket követ el, főként idős hölgyekhez tör be, kényszeríti őket értékeik átadására, majd felgyújtja a lakásukat. 1992 októberében és novemberében több vagyon elleni bűncselekményről érkezett bejelentés Etes körzetéből a salgótarjáni rendőrkapitányságra. Az ismeretlen bűnelkövető italboltba éppúgy betört, mint magánházakba ahonnan a legkülönbözőbb értéktárgyakat, használati cikkeket vitt el, válogatás nélkül. A rendőrség minden bejelentés ügyében megindította a nyomozást, azonban nem sikerült a tettes kilétét megállapítani. Az elkövetett bűncselekményeknek azonban volt egy közös vonásuk: a tettes munkája befejeztével minden esetben felgyújtotta a helyszínt, megpróbálva eltüntetni látogatásának nyomait. Az elkövetett bűncselekmények tettesét nem sikerült felderíteni, ezért a rendőrség a nyomozást ezekben az ügyekben megszüntette. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ezek a bűnügyek kikerültek a rendőrség látóköréből, tehát nem tették ad acta az ügyeket. Néhány hónap elteltével, 1993. május 10-én telefonon bejelentés érkezett Etesről a salgótarjáni rendőrkapitányságra, hogy Cs. E. az éjszakai órákban feltörte V. J. etesi lakos lakását. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, majd az elkövető elszámoltatására került sor. Az elszámoltatás nem várt eredménnyel járt. Ugyanis Cs. E. több ilyan bűncselekmény elkövetését is elismerte, amelyekben a rendőrségnek korábban meg kellett szüntetni a nyomozást. Cs. E. kihallgatásakor sorra fény derült az elkövetett bűn- cselekményekre. Egyik bűncselekménye során tavaly október 27-én ajtóbetöréssel hatolt be M. L-né etesi lakos lakásába, ahonnan különböző használati eszközöket, televíziót, készpénzt lopott el. Mielőtt távozott felgyújtotta a lakást. Egy másik idős etesi asz- szonyhoz már nem egyedül hatolt be, hanem egy német juhászkutya társaságában. Az idős asszonyt halálra rémítette, majd különböző értéktárgyakat vitt el tőle. Ebben az esetben nem azonnal, hanem később visszatérve gyújtotta fel a lakást. A két lakás felgyújtásával 120 ezer forint kárt okozott. Tavaly november végén Etes-Amália telepen az abc üzletbe hatolt be, majd a lakóhelyén üzemelő italboltot látogatta meg., A két helyen összesen több mint harmincezer forint kárt okozott. Cs. E. gátlástalanságára jellemző módon a rokonait sem kímélte. Egyikük lakóházának padlásterében tüzet okozott, aminek következtében leégett a tetőszerkezet. Egy másik rokonától több alkalommal ki- sebb-nagyobb összegű pénzt lopott el. A pjromániás hajlamokat eláruló Cs. E. kihallgatását követő házkutatás során a nyomozók több olyan tárgyat találtak még, amik korábbi bűncselekményekből származtak, s amik a beismerő vallomás mellett bizonyítják a bűncselekmények elkövetését.