Új Nógrád, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-22 / 18. szám
4 1991. JANUÁR 22., KEDD SZECSENY ES KÖRZETE D IZOjUHU Felújított műemlék Szécsény. A napokban egy megbeszélésen vettem részt, ahol dr. Fejérdy Tamás, az'Országos Műemléki Felügyelőség igazgatóhelyettese elismerését fejezte ki a szécsényieknek a Rá- kóczi-szoba felújítási munkáinak gyors elvégzéséért. Megköszöntem szavait, s hozzáfűztem: mi szécsény- iek ilyenek vagyunk! (1990. november 30-án a Rákóczi-szoba műszaki átadása megtörtént.) 1988 júniusában említettük az OMF területi felügyelőjének, hogy fel kellene újítani a Rákóczi-szobát. Látogatottsága megfelelő, jó lenne ha nem az elmúlt évtizedek alatt megviselt szoba fogadná a látogatókat. Jöttek is az OMF szakemberei: művészettörténész, restaurátor, s véleményezték a szoba állapotát. Aztán megakadt az ügy. 1989 februárjában újra elkezdtük, de úgy, hogy most már mindenképp cselekednünk kell. Az OMF támogatásáról biztosított. Leveleket küldtünk vállalatok, szövetkezetek, intézmények vezetőinek, melyben anyagi segítséget kértünk. Kéréseink nyitott szívekre és fülekre találtak: jöttek az átutalások 5—10—15—20 ezer forint értékben. Mikor a szükséges engedélyek az esztergomi érseki hivataltól, az Országos Műemléki Felügyelőségtől megvoltak és tárgyaltunk festővel, az anyagi hátteret is megteremtettük — hogy a tervezett vakolatjavítást és falfestést elkezdjük, 1989 szeptemberében megjöttek a ferences atyák. Kikötésük az volt — mivel rendjüknek megfelelően klauzurát kell kialakítani —, hogy a szoba bejárati ajtaját helyezzük át. (Vagy nem lehetett volna látogatni a szobát!) Az ajtó áthelyezése, a szoba megközelítéséhez' csigalépcső és pihenő megépítése, az új padozat, a padlófűtés és a szoba stílusához illő két gótikus ablak elhelyezése, sima festés helyett restaurálás majdnem négyszeresére emelte a várható kiadásokat. Lelkiismeretesen dolgoztak nemcsak a kutatók, restaurátorok, hanem valamennyi szakmabeli és a társadalmi munkát végző is. Elkészült hát a felújítás! Más arculatot kapott a szoba. Szakemberek szerint jól sikerült a restaurálás, s állítják. hogy a szoba sokkal értékesebbé vált. Körülbelül ilyennek láthatta 1705-ben II. Rákóczi Ferenc! Köszönetét kell mondani-a támogatóknak adományaikért, az Országos Műemléki Felügyelőségnek a kutatási, restaurálási munkáért és anyagi támogatásukért, a társadalmi munkát végzőknek, s mindenkinek, aki őszintén velünk volt, bízott a munka igényes megvalósításban, valamint a Nógrád megyei albizottságnak az 500 ezer, és a Nógrád Megyei Idegenforgalmi Hivatalnak 600 ezer forint támogatásáért. Horváth Béláné HA KEDD, AKKOR... Viszik, mintha ingyen adnák Lakossági fórum Szécsény. A múlt hét végén két alkalommal a polgármesteri hivatal tanácskozótermében közmeghallgatást rendezett a városi önkormányzat. Bár a vártnál kevesebben mentek el a lakossági fórumra, mégis számos közérdekű bejelentés hangzott el az állampolgárok részéről. Többek között a város köztisztaságával, közlekedésbiztonságával kapcsolatban hangzottak el az észrevételek. Szóba került a település éjszakai biztonsága, az ekkor rendezett „amatőrmotorversenyek’\ valamint a helyi cigányszervezet saját helyiségének kérdése is. Az egyéni gondok között a kamatadó volt a központi probléma. Az OTP ugyanis az önkormányzathoz irányítja mindazokat, akik szociális helyzetükre hivatkozva nem képesek fizetni. Mivel érvényes jogszabály az önkormányzat hatáskörére vonatkozóan ebben nem született, a képviselő-testület a probléma orvoslására türelmi időt kért. Pősténypusztai örömök Amikor az ember betoppan a szé- csényi II. Rákóczi Ferenc Termelő- szövetkezet pősténypusztai nyomdaüzemébe, talán el sem hiszi, hogy valamikor, hosszú éveken át istálló volt ebben az épületben. A tsz tevékenységi körének bővítésével öt esztendeje kezdte meg működését a nyomda Csépe Sándor ágazatvezeti') büszke is önmagukra, igaz az elmúlt fél évtized eredményei erre joggal adnak okot. — Amikor megkezdtük a termelést — mondja az ágazatvezető —, alapvetően a bizonytalanba vágtunk. Nem tudtuk milyen pozíciókat foglalhatunk el a piacokon, mire pezzük. Mindenki számára biztosítjuk a tanulás lehetőségét. Jelenleg is nyolcán járnak szakmai tanfolyamra. míg két dolgozónk érettségire készül. Egyébként Budapestről is „hoztunk” szakembert, éppen a színvonal javítása érdekében. — Hogyan dolgoznak ma tizem ükben ? — Létszámunk 46. Ez azért is örömteli, mert amikor megkezdtük tevékenységünket 32-en voltunk, s azóta folyamatosan többen vagyunk. Azt hiszem nem szükséges magyarázni, hogy a ma divatos létszámleépítések, a növekvő munka- nélküliség közben mi bővíteni tudKorszerű gépek az egykori istálló helyén Szécsény. A képviselő-testület mai ülésén fogadja el az éves munkatervét. Az egészségügyi és szociális bizottság elnöke tájékoztatja a képviselőket az elmúlt év segélyezésének gyakorlatáról, az idei év elképzeléseiről. Az önkormányzat meghatározza az egészségügyi központ kialakításával kapcsolatos további teendőket. Napirendre tűzték a Szécsényi Cigányok Demokratikus Társasága által beadott kérvény megvitatását. Foglalkoznak az elmúlt hét végén a közmeghallgatáson elhangzott közérdekű észrevételekkel, javaslatokkal. Meghatározzák az alpolgármester — aki ezen az ülésen teszi le az esküt —, valamint a képviselők díjazását. Az ülés, amely nyilvános, 13 órakor kezdődik a városháza nagytermében. Szécsény. A szén felvásárlási láza a szécsényi TÜZÉP-et sem kerülte él. A szállítmány érkezésével párhuzamosan a lakosság nyomban felvásárolja. Estére, másnapra már egy deka szén sincs a telepen. így érthető, hogy akadozik az ellátás, pedig az idén eddig több szén érkezett a telepre, mint tavaly hasonló időszakban. Az elmúlt év első hónapjában 338 tonna német brikettet adtak el. Az idén január 15-ig 380 tonnát. Tatai gyöhgybrikettből 1990 januárjában / 60 tonnát értékesítettek, most a hónap közepéig 188 tpnnát. A dorogi brikettből eddig 160 tonnát adtak el, többet mint tavaly hasonló időszakban. Magyar szénből is több fogyott. Ahogy azt Kovács József, a telep vezetője elmondta pillanatnyilag nem áll szándékukban a szénkorlátozás bevezetése. Később minC v den-a kereslet és kínálattól függ. Az értékesítésnél a lakossággal szemben elsőséget élveznek az óvodák és iskolák. Tűzifa folyamatosan kapható, abból nincs hiány. Ami pedig a németek által felajánlott szenet illeti a TUZÉP vezetője úgy nyilatkozott, hogy erről ő is csak a tömegkommunikációból értesült, hivatalosan eddig semmilyen jelzést nem kapott. leszünk képesek? Az idő aztán bebizonyította, hogy tervszerű munkával, jó üzletpolitikával versenyképesek lehetünk. Ehhez természetesen gépparkunk folyamatos bővítésére, a szakembergárda megerősítésére volt szükség. — Új gépek beszerzésére nyilvánvalóan a mindenkori nyereség függvényében kerülhet sor. De hogyan sikerült erősíteni a szakembergárdát, amikor tudott, hogy nem mindenki nyomdásznak tanul? — Valóban. Folyamatos fejlesztésünk hátterében nyereséges tevékenységünk áll. Tavaly például 13 millió forintért vásároltunk gépeket. A szakemberek? Folyamatosan arra törekedtünk és törekszünk, hogy az üzemben dolgozókat átkétuk személyzetünket, mégha nem is százas nagyságrendben. — Milyenek a múlt esztendő eredményességi mutatói? — Csak annyit mondhatok, hogy 1990 is nyereséges évünk volt. Noha nehezebb esztendőt zártunk, mint ’89-ben, volumenében nagyot léptünk előre. —- Van e fő profiljuk? — Munkánk nagy része a befizetési csekkek gyártására irányul. Emellett minden megrendelést igyekszünk teljesíteni, legyen az közületi, vagy magánszemélyé. Az sem elhanyagolható, hogy korszerű berendezéseink segítségével ma már kis példányszámú újságok előállítására is képesek vagyunk, s két megyei üzemi újság nálunk készül. (vaskor) Hollókő A világörökség részének nyilvánított településen a téli időszakban a szokottnál kevesebb a turista. A falumúzeum ellenben eredeti nyitva tartásának megfelelően üzemel, ám amennyiben az idelátogató személyek, csoportok zárva találnák a falumúzeumot, úgy Fábián Istvánnéhoz (Kossuth út 11.) fordulhatnak, aki soron kívül is elkalauzolja az érdeklődőket. Litke A település művelődési házában működik a cigányklub, mely az elmúlt időszakban több programot, fórumot rendezett a helyi cigányságnak. A klub összejöveteleire minden hét hétfői, csütörtöki és szombati napján 18—20 óra között kerül sor. Ludányhalászi A képviselő-testület legutóbbi ülésén döntöttek arról, hogy az ésszerűbb létszámgazdálkodás szempontjait figyelembe véve a polgármesteri hivatal dolgozói állományát csökkentik. Ugyanezt a „karcsúsítást" a helyi gamesz- nál is végrehajtották. Zsúnypuszta Meglehetősen mostoha körülmények között, egy leromlott állagú épületben működik a kis település ifjúsági klubja. A zsúnyi fiatalok ennek ellenére gyakran szerveznek összejövetelt. Legutóbbi programjuk múlt hét szombatján egy sikeres pótszilveszter volt. A FALU JEGYZŐJE Nagylelkű vegyes vállalat Megszűnik a gamesz Szécsény. A városi önkormányzat képvíselő-testülete úgy döntött, hogy megszünteti a gazdasági műszaki ellátó és szolgáltató szervezetet. Ennek megvalósítása folyamatosan történik, úgy, hogy az 1991. március 31-ig befejeződjön, Ezzel egy időben lehetővé tették az önkormányzat irányítása alá tartozó intézményeknek, hogy 1991-től önállóan gazdálkodjanak. így az intézmények a munkáltatói, szakmai önállóság mellé teljes gazdálkodási önállóságot is kapnak. Eddig az általános iskola, az óvoda és a bölcsőde vezetői döntöttek a teljes önállóság mellett. A mezőgazdasági szakközépiskola és a művelődési központ már korábban is önálló gazdálkodást folytatott. A jegyző úr a helyén van. A szobájában lévő dokumentumhalmaz arról árulkodik, akad tennivalója bőven. Igaz vb-titkárként is volt, de ugye változik az élet. alakulgat a rendszer... Varga Tamás a Ludányhalászi Polgármesteri Hivatal jegyzője fiatal kora ellenére már-már régi motoros az államigazgatás területén. A 32 esztendős szakember érettségi vizsgái után a Szécsényi Járási Hivatalhoz került gyakornokként, majd miután belekóstolt a munka örömeibe, sikeres felvételi vizsgát tett az Államigazgatási Főiskolára. Kemény évek következtek, aztán a diplomaszerzés. Útja visszavezetett Szécsénybe, majd nem sokkal később mundért öltött. 1984-ben került Ludányhalásziba. ahol nyakába szakadt a vb-titkári munka. Nem a leghálásabb feladat volt, így emlékszik ő, hisz olykor a legnépszerűtlenebb tennivalók végrehajtása volt az ő feladata, s gyakran kellett ügyfeleinek egy-egy megvalósíthatatlan óhajra, kérdésre nemet mondania... Bár tősgyökeres szécsényi, lassan szinte összenőtt énje a faluval, s ezért is vágott bele új feladatkörébe. Igaz ugyan, hogy megpályázhatta volna az időközben különvált Nóg- rádszakál jegyzői állását is, de a szíve Ludányhalászihoz húzta. Pályázatát elfogadták, s 1990. december 18-án kinevezték jegyzőnek. Megannyi feladata van. Most munkatársaival együtt a szomszédos Nógrádszakál polgármesteri hivatalának beindításában segítenek, s nagy energiájukat köti le a vagyonmegosztással kapcsolatos munka. Varga Tamásnak emellett magánjellegű dolgai is akadnak: harmadéves a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Reméli, hogy sikeres tanulmányai után ajtajára új névtáblát tesznek majd: dr. Varga Tamásét. Szécsény. Mint arról korábban lapunkban is beszámoltunk, a NEW- TECH-HUNPACK Csomagológép-gyártó Kft. (magyar—francia vegyes vállalat) a megyei műveseállomás működtetésére százezer forintot ajánlott fel. Ám közel sem ebből áll a kft. nagylelkűsége! A cég úgy döntött, hogy húszezer forintot adományoz a helyi önkormányzatnak a rászoruló gyerekek élelmiszerrel, ruházattal történő megsegítésére. Az összeg szétosztását az egészségügyi és szociális bizottság vállalata. Pedagógusok javaslata alapján hegyven gyermek részesült ajándékcsomagban. A kft. további terve, hogy százezer forintot, illetve ennek megfelelő értékű francia frankot ajánl fel a Heves Megyei Kórház koraszülött-osztályának, szívdiagnosztikai műszerek beszerzésére. Jutalmazás Szécsény. Az önkormányzat Horváth Bélánénak, az egészségügyi és szociális bizottság elnökének javaslatára negyvenezer forintot biztosított a jól tanuló, de hátrányos helyzetű tanulók jutalmazására. A nebulók személyére tanáraik tesznek javaslatot. Akik kiérdemlik a jutalmat, azok differenciáltan 1200-1800 forintot kapnak. Borosgyevi Imre plébános úr a Rákóczi-szobában. SZÉCSÉNY ÉS KÖRZETE