Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
X 8 NOÍiRAI) 1990. MÁRCIUS 3.. SZOMBAT 750-esck klubja A Magyar Demokrata Fórum egyem kepviseloieloltjei Speidl Zoltán Zavarban vagyok, hiszen mgamról kell beszélnem. Évtizedek óta vagyok újságíró, s jobbára másokról szóltam. Igaz, a sokezer cikkben, amit eddig írtam üzemi, és megyei lapokban, tekintélyes hetilapokban és folyóiratokban, én is benne vagyok. Ám kinek jutna ideje, hogy mindezeket átnézze? Nincs mit tenni: magamról beszélek. De mit is mondhatok, ha a terjedelem szabott és mégis adni akarok magamból azoknak, akik elolvasásra méltatják a sorokat? Talán ennyit; Budapesten születtem, negyvennyolc éves vagyok. Nős. Feleségem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola adjunktusa, történelmet tanít. Lányom a Bolyai János Gimnázium elsőse. Jómagam érettségi után műszerész lettem, majd az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem nappali tagozatán szerzett történészdiplomámmal segédmunkás lettem, majd főhivatású történész. Végül az újságírásnál kötöttem ki Pályám eme hosszú második szakaszából három állomást emelnék ki: a Nyíregyházán, a Kelet-Magyar- országnál munkatársként töltött hét évet, azt, hogy a NÓGRÁD-nál szerkesztő voltam, s azt, hogy 1988 októbere óta a Képes Űjság rovatvezetője vagyok. Immáron tizennegyedik éve élek vidéken. Az utolsó négy esztendő Salgótarjánhoz köt. Alighanem végleg, hiszen Budapestre költözni (ott a munkahelyem) módom lett volna, de ma már minden a vidékhez, Nóg- rádhoz, Salgótarjánhoz fűz. Ide, mert látom a magyar vidéknek és Salgótarjánnak minden baját. Azt, hogy a vidéki nyolcmillió sínyletr te meg legjobban a negyven év minden bűnét. Mert itt terelték erőszakkal szövetkezetbe a parasztot, mert itt volt leg- brutálisabb az agák, bégek és basák uralma, mert itt virágzott legjobban a korrupció, az urambátyám világ. Tudom, látom — nem csak Nógrádban, hisz tizenöt éve az országot járom —, hogy a vidék gyarmattá lett, ahol az olcsó munkaerő terem a bűnös, gigantikus beruházásokhoz, ahol, ha gyarapodtak is az emberek — mert gyarapodtak —, csak fizikai és szellemi erejük teljes kizsigerelésével tehették. Itt élek Salgótarjánban, s naponta látom a gyárakból kiözönlő, holtfáradt és reménytelen embereket (akik jóval kevesebbet keresnek mint az országos átlag) azokat, akiknek azt hazudták, hogy ők a hatalmon lévő „munkásosztály”, pedig csak rájuk hivatkoztak, akik a pártállamot igazgatták. Itt élek, s 1956. december 8-a óta félelemmel mérgezett levegőt szívom magam is, habár tudom, nem kell' és nem is szabad már félni. Salgótarjáni vagyok, egy olyan város lakója, ahol a ma született gyermeknek évekkel jut kevesebb az életből, mint a másutt születetteknek. Itt élek, ahonnét az értelmiség gyakorta menekülni kényszerült, mert csak alattvalókra, hűséges végrehajtókra és nem gondolkodó emberekre volt szükség. Van tehát min változtatni. Nem csak nekem, hanem mindnyájunknak. Eddig újságíróként próbáltam tenni amit tehettem. Megírtam a botrányos elsőtit- kár-választást: megírtam a „Káderkeringő”-t! Papírra vetettem, miként lehet milliókat, bezsebelni ott, ahol veszteség terem. Azt írtam, fenntebb: „Eddig...” Önök pedig kérdezhetik: „És ezután?” A válasz: azt teszem, amit eddig. Ha újságíró maradok, akkor úgy. Ha pedig — az önök bizalmából — képviselő leszek, akkor úgy. Legyen bármi, egyet bizton tudok: számomra továbbra is az ember, a kiszolgáltatott ember a legfontosabb. Másként nem tehetek. Kadarkút! József Palócföldön születtem, 1934-ben, mátranováki munkáscsaládban. A szegényemberek munkaszeretetét, becsületességét, tisztességét és igazságérzetét örököltem egy egész életre. A félelem nélküli életért azonban magamnak kellett harcolni mindenféle erőszak ellen. A részben osztott helyi kisiskola — kiváló pedagógusaival — jó alapot biztosított balassagyarmati és salgótarjáni gimnáziumi tanulmányaimból Tanulmányi- verseny-helyezésem miatt felvételi vizsga nélkül választhattam az ország összes felsőfokú iskolája közül. Mégis az Egri Pedagógiai Főiskola történelem—földrajz szakára jelentkeztem, amit kitüntetéssel végeztem el. Majd középiskolai tanári oklevelet is szereztem az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem szakán. Tehát tudatosan végleg elköteleztem magam azon a pályán, amely előreláthatólag egyre kisebb erkölcsi és anyagi megbecsülést nyújtott. 1955-től 1968-ig Szirákon tanítottam, voltam iskola- és művelődésiotthon-igaz- gató is. Itt kötöttem házasságot, feleségem is pedagógus. Itt születtek gyermekeink (Zsolt fiunk közgazda- sági egyetemet végzett, Enikő lányunk most tanul a szegedi JATE Jogi Karán.) 1968-ban Pásztora költöztünk, mert pedagógusköl- csönből felépült a családi házunk. A Dózsa iskola állományába kerültem, de néhány évig félfüggetlenített tanulmányi felügyelő voltam. Az iskola dolgozói két ciklusban szakszervezeti titkárrá választottak. Ezt a megbízatást is komolyan vettem, harcos érdekvédelemnek tekintettem. Ezért a pártállam helyi kiskirályaival és haszonélvezőivel több konfliktusom támadt. Különvéleményemért, az igazságtalanság elleni bátor kiállásomért, másságomért minden tekintetben hátrányos helyzetbe kerültem annak ellenére, hogy minden felügyelőm, felettesem messzemenően elismerte szakmaipedagógiai munkám eredményességét. Sokkal kedvesebb volt mindig nekem a tanítványok és a szülők elismerése. A családomnak és az iskolának éltem. Kísérletező pedagógusként tapasztalataimat szakmai folyóiratokban publikáltam, szakmai munkaközösségeket vezettem. Azonban kemény fizikai munkát is kellett vállalnom, hogy családom az átlag szintjén megéljen. A glasznoszty egyik helyi úttörőjének vallom magam. Politikai cikkeim mindig az uralkodó és a hatalommal visszaélő vezetők ellen irányult, akik rútul becsapták, félrevezették a dolgozók sokaságát. Ma is tiltakozom mindenféle megkülönböztetés és kiváltság, az érdemtelenül nagy nyugdíjak, a milliós prémiumok, az átlagfizetések sokszorosára tervezett magas képviselői és miniszteri bérek ellen. Követelem az országgyűlési képviselők, választók általi visszahívhatóságának törvénybe iktatását Én, ebben a földben gyökereztem, amelyet semmiféle anyagi előnyért nem hagynék el. Szülőföldem népének akarok segíteni egy igazán demokratikus társadalom megteremtésében a nógrádi válságövezetben éhbérért dolgozó, egészségét romboló nagyüzemi proletároknak, hogy becsületes munkából emberhez méltóan meg tudjanak élni, hogy résztulajdonosok v^gy szabad önálló vállalkozók lehessenek. Cél: a bizonytalanságba termelő, mégis gürcölő föld népének lefölöző közvetítés nélküli biztos piac, földmagántulajdon és állami támogatás; a kiszolgáltatott és leértékelt értelmiségnek (a pedagógusoknak is) európai színvonalú erkölcsi és anyagi megbecsülés, emberi méltóság, mert a „kiművelt rtnber- fők” teszik a nemzet erejét; a megszégyenített és megalázott nyugdíjasoknak gondtalan jelen, a fiataloknak biztos jövő. Mindehhez megyénkben is meg kell akadályozni a nemzeti vagyon kiárusítását, az uralkodó elit hatalmának vagyonba történő átmentését, el kell számoltatni és felelősségre kell vonni a korrupt vezetőket, csökkenteni kell a bürokráciát, meg kell fékezni az inflációt. Sokat szenvedett' népünk érdekében minden pártnak azon kell fáradoznia, hogy biztosított legyen a békés átmenet. Frisch Oszkár Nevem Frisch Oszkár, negyvenéves vagyok. Három gyermeket nevelek. 1975 óta Szécsényben élek, agrármérnök vagyok. Az elmúlt évtizedekben közéleti szerepet nem vállaltam, párttag nem voltam. Az országban kialakult helyzet aggasztó volta, a változás, a jó irányba történő higgadt, megfontolt változtatás igénye volt az, amely miatt 1988-ban a Magyar Demokrata Fórum tagja lettem. Nehéz a helyzetem saját programom ismertetésekor, hiszen túl nagy az anyag és kevés a hely. A megoldandó problémák puszta felsorolása is tekintélyes terjedelmű lenne, s amit el szeretnék kerülni: a megalapozatlan ígérgetés és a jól hangzó, de tartalmatlan jelszavak, jelmondatok és kívánságlisták hangoztatása. Határozott elképzeléseim vannak a társadalmi problémák kezeléséről, az egészségügyről, oktatásról, szociális helyzetről, a tulajdonról — főleg a földtulajdonról — az önkormányzatról, és ezeket a választókerület nagy részében már ismertettem. Programomban ezeket a falvakban élő emberek igényeivel összhangban kívánom képviselni. Ez nem üres ígéret, amit az bizonyít, hogy a szécsényi MDF-szerve- zet indított harcot azért, hogy a választókerület határait úgy alakítsák ki, hogy az igazi centrumot ne érintsen. Ennek eredményeképp a választókerületben túlnyomórészt kistelepülések vannak és.így egy képviselő sem teheti meg, hogy e területen nem a falvak érdekképviseletét vallja, vagy városi érdekek alá rendeli azt. Erre pedig nagy szükség van, hiszen mára a falvak helyzete kétségbeejtővé vált. Foglalkozásomból fakadóan tíz éve járom a megyét és látom, hogy az ingázó életmód, várható strukturális munkanélküliség mellett rossz termőhelyi viszonyok közt folytatott közepes, de inkább alacsony színvonalú mezőgazdasági termelés a jellemző. Meg a „nincs”. Értelmiség alig, sok faluban nincs iskola, az egész választókerületben nincs gimnázium, kórház, munkaalkalom, ivóvíz • és még sok más, drasztikus a népesség fogyása, alacsony az életkor. Olyan rendet akarok, amelyben a földből élő ember, a vállalkozó képes lesz visszaadni a falvak életerejét, jövőképét, amelyben önsorsát szabadon irányíthatja. Olyan rendet, amelyben a hatalom gerinctelen, harácsoló kiszolgálójának nincs helye. Csodák nincsenek, így legfőképpen saját munkánkra, tehetségünkre, szorgalmunkra számíthatunk. Olyan rendet akarok — akarunk — ezért biztosítani, amelyben az Önök munkájának eredménye az önöké, amely nyugodt öregko- rúakát szolgálja majdan. Megválasztásom esetén következetes, kiszámítható magatartásra, a választókkal való élő kapcsolattartásra törekszem. Kérem, tiszteljenek meg bizalmukkal. Dr. Csekey László 1946. december 22-én születtem Balassagyarmaton, római katolikus családban. Édesapám szintén orvos volt, ugyanott dolgozott pszichiáterként, ahol jelenleg én is. Apámat 1950-ben politikai okok miatt bíróság elé állították, majd ezt követően áthelyezték. Édesanyám nógrádi családból származik, a család egyik őse 1848-ban a nógrádi nemzetorzászlóalj egyik parancsnoka volt. Orvosi diplomám megszerzése után 1972-től tíz éven át Budapesten dolgoztam, 1983 óta újra itthon, a balassagyarmati kórházban pszichiáter főorvosként^ dolgozom. Soha nem voltam a kommunista párt tagja, így eddigi érdemeim nem elsősorban politikai jellegűek. Szakvizsgám van ideg-elmegyó- gyászatból és pszichoterapeu- ta-szakképesítést is kaptam. Német nyelvből van nyelvvizsgám, németül jól, angolul kevésbé jól beszélek. Szociál-pszichiátriával foglalkozom, ami lényegében a társadalmi viszonyok hatását vizsgálja az egyes emberek lelki történéseire. Alapító és választmányi tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának. Nős vagyok, feleségem Gergely Anna pszichológus. Két fiam \f^n, László 15, Gábor 13 'éves. Nagy örömmel kapcsolódtam be a Magyar Demokrata Fórum, munkájába, mivel mélyen demokratikus programjában kiemelkedő helyet biztosít a gazdaság fellendítésének, az erkölcsi,-etikai normák helyreállításának. Ebben lehetőséget látok arra, hogy lelkileg is „beteg” társadalmunk a gyógyulás útjára lépjen. Az MDF országos egészségügyi programjának kidolgozásában közvetlenül is részt vettem. E munkám alkalmával megismertem az MDF teljes programtervezetét, mely meggyőzött arról, hogy ez az a mozgalom, mely kivezetheti az országot jelenlegi katasztrofális helyzetéből. Ezt a programot Önök is megismerhették, többek között e lap hasábjain. Az MDF programjának egyik legfontosabb része, a helyi önkormányzatok növekvő szerepe. Ézért a térségünkben felmerülő gondokra, a következőkben kívánunk helyi programot adni. — Támogatjuk az önkormányzatokat. Ez a biztosítéka annak, hogy legkevésbé legyünk függő helyzetbe a megyétől. Támogatjuk a munkástanácsok működését! Valljuk, hogy piacgazdálkodás nem működhet erős munkásvédelem nélkül. Támogatunk minden ön- szerveződő közösséget, mert ebben látjuk a polgárosodás lehetőségét. — Falun, illetve a mező- gazdaságban, a helyi problémák megoldásáról, a közösség döntsön. A : földet vissza annak, aki megműveli! Támogatjuk a termelők feldolgozásra és értékesítésre törekvő társulásait (például bogyós gyümölcsökre). — Miután a balassagyarmati kórház a megye részéről történt tudatos elsorvasztás áldozata lett, a jövőben minden erővel igyekszünk a kórház régi rangjának helyreállítására. — A régi és új Ipoly közötti terület jelenleg jogilag tisztázatlan. A nemzetközi jog alapján ezt rendezni kell! Hasznosításáról az új önkormányzat döntsön! — A világi, egyházi, magániskolák szervezése növeli az oktatás színvonalát. Alakuljon a volt megyeházán a későbbiek során felső- oktatási intézmény (elsősorban nyelvi főiskola.) — Kezdeményezzük Nyu- gat-Nógrád elmaradott kereskedelmi-szolgáltatói hálózatának fejlesztését a piaci árak alapján. Lehetőségét látjuk annak, hogy a térség turisztikai jelentősége növekedjék (Börzsöny, Bánk, várak...) — Tiltakozunk az ellen, hogy a vidékiek többet fizessenek a különböző szolgáltatásokért, mint a fővárosiak! Tiltakozunk minden megkülönböztetés ellen, mely hátrányos helyzetbe hozza a vidéket! — Reméljük, hogy a következő évek során, az Ipoly két partján piacgazdálkodás alakul ki és a két ország, ma elmaradott határterületein gazdasági fejlődés indul meg. Ennek alapján, a munkaerő és a tőke szabad mozgása. Ennek következménye lenne a határ elválasztó jellegének megszűnése. Gondolja át programjainkat, döntsön és szavazzon!
