Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

Diszkrét szenzációként adott hangversenyt Matúz István fuvolaművész a héten Bolassagyarmaton, a Rózsa völgyi Márk Zeneiskolában. A világ elismerten egyik legjobb hangszeres szólistája áhított vendég az európai és tengerentúli színpadokon is, több millió forintot érő aranyfuvolájának virtuóz megszólaltatása az Ipoly-parti városban méltán jelentett rangos eseményt. A Liszt-díjas művész Bach, Händel művei mellett olyan alkotásokkal is elkápráztatta a zenekedvelő és -értő közönséget, amelyet kizárólag számára írtak a kor jelentős szerzői. Képripor tunkban Matuz István balassagyarmati hangversenyének hangulatába kívánunk bepillantást adni.

Kulcsár József képriportja

ÜTONJARÓ

Lucifer utolsó nyárfája

Jött a hír Horpácsról — ki kellett vágni némi segédlettel azt az öreg nyárfát, ami hosszú ideje szó szerint veszélyeztette a Mikszáth-emlékhely előtti járdái részen nem csupán az arrajárókat, de a közeli trafóházat is. A fakivágás tehát elkerülhetetlen volt. Eljött az ideje. Eljött volna mindenképpen. Nem is erről pkarak írni, hanem arról a másik 1.3 fáról, nyárfa volt valamennyi egy sorban, amelyről viszont a helybeliség azt tartja: még a kúriaépítő (ima emlékhely) Mikszáth Kálmán előtti tulajdonos, a Madách-barát Szontagh Pál ültette valamennyit. ..

Tehát mindösszesen tizenhármat és egyet, az aradi vértanúk és az első felelős miniszterünk, az ugyanakkor kivégzett Batthyány emlékére! Igaz, nem igaz, nem tisztem elszámolni a helybeli legendákkal.

Volt horpácsi, aki még nemrég is emlegette azt a nyárfasort. ami az eredeti Szontagh-telek előtt állott egészen a háború végéig. Ha Szontagh ültette, talán a múlt század hatvanas éveiben tette őket földbe. Ha előbb, akkor csak az ötvenesek jöhetnek számításba (de így nagyon öregnek kellett lennie az utolsó fának, amit most kivágtak), és akkor történhetett, amikor kisebb dolgokért is feljelentették az embert a Bach utáni abszolutizmus éveiben. Talán még a hatvanas évek. a realitás korszaka, Deák ideje környékén, úgy hatvanhét táján tette a földbe a tizennégy? nyárfa csomós gyökerét a Tragédia Lucifer-modellje (egyes vélemény szerint Madách róla vett bizonyos mintákat) iglói Szontagh Pál horpácsi birtokos.

Jó oka több is volt a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére.- Arra, hogy

csendesen növekvő emléket állítson az aradi bitófák helyett. Élete Szécsényben kezdődik, ott született 1820- ban, vallásra nézve evangélikus, Eperjesen, Losoncon, Pesten tanulva került gyakornokként a később ugyancsak bebörtönzött (1849) szabolcsi követ, Bonis Sámuel mellé a pozsonyi Országgyűlésre már 1839-ben. Járta a külföldet, széles látókörre hamar szert tehetett, tehát és' éppúgy, mint Madách (és ugyanak- kortájt is) a kiváló gondolkodású principálishoz ide Nógrád'ba, Sréter János másodalispánhoz került. Egyben tiszteletbeli aljegyző volt már, csakúgy mint Madách akkor és ugyanott. A barátság is onnan eredez- het és eltartott a költő élete végéig (még Madách végrendeletét is Szontagh vetette végső formába). Volt nógrádi szolgabíró. Li- betbánya követe. Rábeszélésre Bécsben a külügynél hivatalt vállalt (fogalmazói), 1848 októberében éppen- hogy talán ezt kihasználva menekítette ki Bemet, előtte el is rejtetten császáriak elől. Novemberben aztán ezért elfogták és azzal gyanúsították, hogy részt vett maga is a bécsi felkelés szervezésében. Olmützben várfogság nehéz vasban s vagy három évet le is töltött.

író is volt. Sőt, költő, ha erről az oldaláról szinte ismeretlen. Ezen az sem nagyon segített, hogy nemrégiben a Nógrádi Irodalmi Ritkaságok című megyei kiadványsorozatban (ötödik) egy jó válogatást adtak ki

műveiből, értékes leveleiből. Inkább Madáchról tudunk s méltán, de lehet igazság abban is, amit egyik méltatója írt a kötet bevezetőjében „Szontagh valóban Madách árnyékában írogatott, verselgetett, ám tehetsége, felkészültsége nem epigohizmust hozott létre, hanem a madáchi életművet szervesen kiegészítő, s azt helyenként értelmező és magyarázó szuverén alkotói életutat.” (Praznovszky Mihály).

De vissza az életút egyes részéhez! És a fákhoz, amelyek több mint száz esztendőn át hirdethették, hogy nem felejthet az ember, ha (magyar, ha liberális eszméken nőtt. Ha olyan principális mellett nevelkedett, mint a megyei korabeli hivatali életet kritikusan is szemlélő Sréter másodalis- pán (korán meghalt sajnos). Vagy olyan hiten nőtt, mint az evangélikus, ami mindig is jobban kedvezett a liberális eszméknek; a protestáns haladáspártiság; kultúra és magyar hagyományőrzés-mentés a természetes dolgok közé sorolódott. Hát, hogyne mentene ki egy ilyen ember egy olyan embert, mint Bem tábornok pz üldözők elől a császárvárosból! Talán az sem véletlen, hogy a negyvennyolcas eszméket újra felvállaló (Madách országgyűlési beszéde éppen e szellemben keltett hatalmas visszhangot!). 1861. legtragikusabb eseménye Teleki László öngyilkossága utáni gyászünnepségen is Szontagh mondott beszédet, kifejezve a megye nagy fáj- •dalmát.

Ez persze mind csak apró szemezgetése annak a gazdag és fordulatos, sőt dicsőséges életútnak, ami éppen őrá is jellemző. Amiként sok negyvennyolcas- negyvenkilences bebörtönzött kapott később nem csak kegyelmet, de figyelmet is a császár részéről! Valamiféle jóvátételt az újra liberalizálódó évtizedekben. Van aztán, aki éppen innentől (főrendi házi tag is lett később!) nem „szereti” Szontagh élettörténetét. De Bemet kimentette, de nehéz vasban ő ült, de a nógrádi létezést minden módon segítette, még kölcsönök szerzésével is, például Balassagyarmatnak (más kérdés, hogy a város akkori gyávasága ezt nem használta ki semmire!). De kétszer is ő volt Balassagyarmat országos képviselője s éppen ő

volt egyik legkorábbi díszpolgára is- Soha nem feledkezett meg tehát mindarról, amihez élete során köze volt. Forradalomhoz, Madách- hoz, sőt a költő későbbi feleségéhez Fráter Erzsihez is. akinek korábban udvarolt, mint Madách, rövid ideig. Nem feledkezett meg Szé- csényröl sem, szülővárosáról.

Csak éppen mi feledhez- • tünk meg öróla.

Az idén volt évfordulója halálának (1904.5. Nyolcvanöt évvel ezelőtt halt meg Horpácson, abban a kúriában. amelyben ma a nevelőotthon székel, s amelyet kívülről akkor még javában őriztek a tizennégy • nyárfák. Bent a kerítés mai vonalán innen mee az égbe nyúló jegenyék Ezt az utóbbit a Jókai Mór élete és kora című kétkötetes munkája utáni tisztes honoráriumból itt birtokot vett (Szontaghét halála után nem sokkal) Mikszáth Kálmántól is tudhatjuk. Szépen lefestette első találkozását a „grunddal”, — ahogy mag^i Szontagh a horpácsi fundust emlegette mindig — Mikszáth A Szontagh Pál kutyái című munkájában. A nyárfák már akkor öregek voltak, amikor a háború után tüzelőnek kivágták az elsőt, az.tán sorra a többit. Most ültetni illik. Éppen annyit.

T. Pataki László