Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. NOVEMBER 18., SZOMBAT NOGRAD 3 Reformot MSZP-vel! Napjainkban, miiint a fiai,ka törvénytelen gyermekeként a gömbvililám, úgy hányódik társadalmunk ' szférájában az altig olt hete megszületett MSZP, annak ellenére, hogy a XIV. kongresszus jelentős többségi szavazattal legitim módon létrehozta azt. E „csecsemőkorban” levő párt, hogy szép-e vagy csúnya — Nyers Rezső szavaival — sokunkat pillanatnyilag nem zavar, viszont az már annál inkább, hogy megszületése óta nem. vagy alig fejlődött. Ítéletalkotásomat erősíti a közelmúltban MSZP-képvise- letében hallott két előadói beszéd. Ezek egyike sem sugall! meggyőző hatást, amelynek kézzelfogható eredménye önmagáért beszél. 40 év távlatából talán puszta megszokásból, vagy kényelmi helyzetből fakadó tendenciák ezek? Netán egziiszltenoiális gondoktól félve, belső azonosulás nélkül. közönnyel telítődve állnak embercsoportok elé egyesek? Minden haladó szellemben gondolkodó párttag számára ez a kongresszus történelmi fordulatot hozott. Az ország valóban tenni akaró fiai kerültek előtérbe azon erőkkel együltt, akik már az 1970-es évek reformfolyamatainak is kezdeményezői voltak. A reform sínen van, mondják és mondták ugyanezt 1972-ben. Az erősödő konzervatív erők csupán két dologra összpontosítottak akkor; „vagy a síneket felszedni”, „vagy a vonatot felrobbantani”. A reform elleni konzervatív szárnynak — Lázár György, Németh Károly, Komócsin Zoltán, Bilszku Béla, Pullai Árpád stb. vezetésével — sajnos, sikerült egy időben mindkettőit végrehajtani, ezáltal közel húsz évre visszavetve nemzetgazdaságunk fejlődését. Azonban ma sem köny- nyebb a reformelkötelezettek helyzete. Társadalmunkban számtalan visszahúzó erő munkálkodik a „sínek lazításán". Sokaknak csöppet sincs ínyére a demokratikus jogállam, a piacgazdaság, s ezzel együltt a közös európai otthon, mely Számúkra túli „tágasnak” bizonyul. A langyos zavarosból kikerült emberek elengedett kézzel, bizonytalan járásukkal önállóvá válásukig nehezen lesznek beilleszkedők egy számukra „életidegennek” tűnő közösségbe. Érmek reakciójaként fogalmazódnak gondolataik; az MSZP nem a munkások pártja, ez a párt nem egyéb, mint töikés restauráció, Pozsgay és élcsapata hamarosan bricsesznadrágban vadászgat majd valahol... A munkások között járva, meggyőződésem, hogy a dolgozó tömegek jelentékeny részét elsősorban nem az foglalkoztatja. hogy államfőink pufajteában, vagy éppen bri- csesztnadrágban vadásznak, még kevésbé érdekeltek, hogv Budapest egyik-másik utcáját Münnich Ferencnek, vagv éppen Nádor utcának nevezik, hanem sokkal inkább az, hogiy becsületes munkájuk' által emberhez méltó módon élhessenek és nemzetünk vezetői emberek legyenek a' szó nemes értelmében. Napjaink embere, aki szívén viseli nemzetünk sorsát, jövőnk zálogát, az előtt nem lehet kétséges, hogy jelen vezetőink, élükön Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Németh Miklós, Horn Gyula maximális erőfeszítéseket tesznek válság- helyzetünkből való kimozdulásunkra, amelyhez elengedhetetlen minden reformelkötelezett erő támogatása. Kolbányi Ferenc MSZP-tag Milyen lesz a húsellátás? ...Nem tudom megmondani... A bizonytalanság senkinek sem jó Demokráciánk a la carte- ján megtalálható -az egyire erősödő szélsőjobboldal, a veszélyes robbanást magában hordozó antiikommun izmus, a szomszédokkal szembeni türelmetlenség éppúgy, mint a petíciózés, a tiltakozás, a tüntetés, a lemondásra való felszólítás, szobordön tés, mocskolódás )5tb. Ugyanakkor egyre többen aggódnak a gazdaság állapotáért. Vajon merre visz ez a szekér? Mire számíthatunk az ellátásban, — köztük a húsellátásban — nyújtom át csokorba szedve az aggódó és féltő megjegyzéseket, a megye dolgozóit erősen érintő és húsba vágó kérdést Kovács Ernőnek, a PENOMAH Húsipari Vállalat balassagyarmati gyáregységvezetőjének. Ha lesz elegendő és... — Csak a húsellátással való kapcsolatos kérdésre, éspedig csak úgy válaszolhatok, hogy nem tudom megmondani — hangzik az egyöntetű, világos válasz. — Ha is megpatkolja a lovat... Portré — a kovácstííz fényében Ült a lócán. szemben a nyitott ajtajú, meleget lehelő kazánnal és szalonnát sütött. Lassan forgatta az izzó parázs fölött az acélnyársra felszúrt széles, húsos szalonnát, s a forró zsírt a vékony karikára vágott vöröshagymával meghintett puha kenyérre csurgatta. Jó étvággyal falatozott, s miután befejezte, kétfelé törölte harcsabajuszát, majd nagyot húzott az otthoni ásott kút vizével töltött üvegpalackból. Akkurátusán elpakolt, aztán indult felvenni a munkátA fenti „képsor” főszereplője Kalcsó László, a Tarján Transz Fuvarozási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság dolgozója. Kiváló szakember, nem túlzás: aranykezű ezermester a 46 éves férfi, akj úgyszólván mindenféle vasasmunkához ért. Eredeti mestersége szerint kovács, ám időközben megszerezte a hivatásos gépjármű-vezetői jogosítványt, elsajátította a láng-, és ívhegesztést, a vízvezeték- és a fűtésszerelést, a bádogosszakmát. Egyszóval : egy személyben képes féltucatnyi mesterembert helyettesíteni. Megkértem a méltán tisztelt és elismert gyakorlati polihisztort, mesélje el, miként jegyezte el magát a nem éppen könnyű és patyolattisztaságú kovácsszakmával. Feljebb tolta homlokáról a piszkosszürke vászonkalapot. fürkészőn rám tekintett, majd komótosan elkezdte: — Az apám bányász volt, tíz hold földet birtokolt, de sem a bánva, sem a földművelés nem vonzott. Igaz, tizennégy évesen olyan vékonyka voltam, akárcsak az ujjam. A nyolc általános elvégzését követően egy évet kihagyatott velem az édesapám, mondván, erősödjek meg a ház körüli munkában. Hanem csak csenevész maradtam, s ekképpen úgy gondoltam, valamilyen könnyű mesterséget tanulok. Villanyszerelő kívántam lenni, de mire meggondoltam, már nem volt hely számomra. Ezek után az atyám kovács- inasnak adott a pálfalvai Szárnyasi Gyulához. Röpke szünetet tartott az emlékidézőben, majd óvatosan fűzte tovább mondatokká a gondolatait: — A lap- és spirálrugógyártás messze földön híres szaktekintélyéhez kerültem, aki azonban rendkívül ra- biátus ember volt. Rendre megszökdöstek tőle az inasok, egyedül én bírtam ki nála a három évet. Mellette szinte szusszanásnyi pihenőt sem tarthattam, végigdolgoztam a nyolc órát. Szó szerint kihasznált. Mire kora reggel beértem a műhelybe, már ott izzott az öt darab húszas gömbvas a tűzben, s „egy kovácsmeleg- böl" kellett kikovácsolnom a lópatkókat. Ilyen hajtás volt egész nap, egyetlen szót nem váltottunk. Közben úgy kellett kitalálnom a gondolatait: mit és hogyan akar éppen csinálni? Bár, pokol volt az életem, de sohasem panaszkodtam, úgy hittem, ennek így kell lenni. A jó volt a rosszban, hogy megtanultam a mesterséget. Édesapja bányász mivoltából következően választotta a megyei szénbányavállalat fuvarüzemét. Abban az időben, a hatvanas évek elején, hatvan pár lovat tartottak a szénbányáknál. A meglévő bányászkolóniákra kocsikkal hordták a szenet, a fát, vitték el onnan a szemetet. Kalcsó Lászlót patkolókovácsnak allkalmazták. Négyen voltak kovácsok, Ka- zareczki István volt a kovácsmester. Az öreg oly annyira megszerette az igyekvő, ügyes, halk szavú segédet, hogy nyugdíjba vonulásakor ráhagyta a műhelyt. — Bennem volt a tanulóévek alatt megszokott tempó, úgy gondoltam, új helyemen is végig kell dolgozni a műszakot. Mindenféle munkát megcsináltam, ami jött, sorban. Ezt az akarást tartotta £okra Pista bácsi, akit jómagam is tiszteltem — magyarázta a nyáron kft.-vé alaikult üzem jó ideje már egyetlen kovácsa. Az évek múlásával, a technika korszerűsödésével gépjárművek váltották fel a lófogatokat. Emberünket nem ejtette kétségbe a változás, hiszen értett a lapés spirálrugák gyártásához, javításához. A kitűnő emberi és szakmai képességekkel bíró Rutár István művezető felismerte: beosztottjában a hasznosítottnál jóval nagyobb talentum rejlik, s rábízta a szivattyúk, egyéb egyszerűbb bányagépek javítását E vcfnulat vezet- el a mához, merthogy Kalcsó László napjainkra odáig fejlődött a tudományában, hogy csak neki szólnak, ha munkaterületén valamilyen masina felmondja a szolgálatot. Megkérdeztem tőle: nem akart-e valaha is állást változtatni? Tudniillik az iparágat sújtó vészterhes időknek sehogyan sem akar vége Szőke Tibor és társai csontozzák a sertéshúst. Ha lesz elegendő sertés és a vállalat a kialakult árat meg tudja fizetni és nekünk is megéri, akkor termelünk. A másik fettétel az, hogy 'hiába akarok én a kereskedelmi partnereimmel szerződést kötni, ha azok nem vállalkoznak erre, vagy máshonnan, megyén kívül szerzik be a vásárlóiknak szükséges húst és hús-készítményeket. Jelenleg, a hatóságilag megállapított kilónkénti sertés-felvásárlási ár, a kistermelőinknél 49,50 forint, a nagyüzemeiknél 52 forint. Ennyiért sertést nem lehet kapni. A kistermelők 59 forintért adják kilóját, a nagyüzemektől pedig feláron . együtt 63 forintért kapjuk. — Elárulná, hogy a két ár közötti különbözetet miből fedezték? — Abból az exportból, amely termelési értékünk 20 százalékát tette ki és amiért dollárt kapott az ország. A kezdeti 60 százalékos állami támogatás szeptember 1-től, visszamenőleg 40 szászakadni. Nemes egyszerűséggel válaszolt: — A szakmámat imádom, a munkahelyemet szeretem. Másutt, más poszton, talán többet kereshetnék, de boldogabb nem lennék. Maradtam, maradóik... Etesen, a sportpályához közeli házhoz épített apró műhelyben sokat szorgoskodik a falu kovácsa. Ma is megpatkolja a lovat, megjavítja a szekeret, megélezi az ekevasat. Ha abbahagy- ná mestersége művelését, űr támadna a község életében. Ettől viszont még jó ideig nem kell tartani. Nem kizárt, hogy az utód is kinevelődik majd a családból. Bízik benne: így lesz. — A nagyobbik fiam a kecskeméti főiskolára jár. A lányom a salgótarjáni köz- gazdasági szakközépiskolában tanul. A kisebbik fiam azonban a kétkezi munkát szereti, gyakran ott tüsténkedik mellettem a műhelyben. Már bejelentette örökölni akarja tőlem a rugós kalapácsot... Kolaj László Fotó: Bábel László Zalákra csokiként, majd mára huszonnyolc százalékra esett vissza. Hogy meddig tudj-uk elfogadni a magasabb felvásárlási' árakat, nagyon nehéz válaszolnom, de úgy néz ki, hogy nem- sokáig... A legrosszabb sertéstermelő megye — A magasabb felvásárlási árat azért sem tudjuk vállalni, mert a fogyasztói árak emelkedése után mérséklődött a hús és húskészítmények fogyasztása. A lakosság elsősorban az olcsóbb készítményeket keresi. Például a hetenként előállított hét-nyolc vagonból három vagon a párizsit képviseli — hangsúlyozza a gyáregységvezető. A kollektíva, a volit balassagyarmati, rétsági járás, a szécsényi járás egy részét, és a szobi járásban lakókat látja el húsáruval. Salgótarjánban csak a vendéglátóval van üzleti kapcsolatuk. Évente. nyolcvanezer darab sertést dolgoznak fel. Egv-' harmad részét Békés, a másik egyharmadot Pest megyéből, a harmadikat pedig megyénkből szerzik be. — Nógrádot a legrosszabb sertéstermelők közötft tartják számon —, egészíti ki az előbbieket Kovács Ernő. A beérkező alapanyagot 400 fő dolgozza fel. Vajon, a bevezetőben említették tükrében sikerül-e az idese- regletteknek' folyamatosan munkát biztosítani? — Eddig még igen — állítja a gyáregységvezető. — A nyári időszakban, a rövid szavatosság miatt a hét végeken, szombaton is túlóráztunk, hogy a következő hétfőn legyen elegendő áru. A hűvösebb idő beálltával nincs szükség a hét végi, szombati túlműszakok- ra. Hetenként 1200—1700 sertést vágunk le, dolgozzuk fel, és döntő részét ki is szállítjuk az üzletekbe. — Kérem, avasson be á marhafalvásárlással kapcsolatos jelenlegi szituációba. — Jobbak a pozíciók, mint a sertésnél, lehet marhát venni. Évente ötezret dolgozunk fel. Nem szorgalmazzuk a felvásárlást, mert az érte kapott árból nem tudunk kijönni. — A nem éppen biztató jövő, milyen hatással van a dolgozókra? — Létszámúnk 1985-ben még 450 fő volt, mára leapadt 400 főre. A dolgozók egy főre eső bruttó átlag- keresete valamival több mint 78 000 forint, de nem éri el az országos átlagot. De miiből is fizetnénk többet — kérdi önmagától, majd így válaszol: — nagyvállalatunk árbevétele meghaladja a hárommilliárdot, nyeresége pedig az első háromnegyed évben csupán hu-' szonegymillió forint volt. Éz egyenlő a semmivel —> mondja nekikeseredve Kovács Ernő. Ha már a jövővel kapcsolatban nem sok biztatót hallottunk, szűkítsük érdeklődésünket a mára, illetve a közefjövőre: — Milyen karácsonyi ellátásra iszámít- hatnak az önök „ellátási” területén élők? Vállaljuk a kockázatot... :— A karácsonyi ünnepeiket és az azt követő időszakot a viszonylag gyengébb kereslet jellemzi. Ezért ebben az évben valószínűleg teljesítjük a velünk üzleti kapcsolatban állók igényeit. Pillanatnyilag nincs szerződésünk füsítölit árukra, mégis gyártjuk, vállalva az ezzel járó kockázatot. A hútkészítménvékből hetenként — beleértve a szilveszteri virslit is —■ úgy néz ki, hogy eleget teszünk a kívánságoknak. Amennyiben a tőkehús Lfàniti igény a jelenlegi szinten marad, akkor hetente kéfcszázötven- kétszázkilencven mázsa kerül az üzletekbe. Ha netán ugrásszerűen megduplázódna az igény, akkor viszont nehéz helyzetibe kerülünk, bár a hűtőházunkban 15 vagonra való készletünk van. — Miután ön tényekkel bizonyította, hogy nyereségük egyenlő a nullával, felvetődik a kérdés: a jövő évben bevezetésre kerülő szabad árak javítják-e a vállalat jövedelmi pozícióját? — Erre sem tudok egyértelműen válaszolni. Ugyanis máról holnapra sok minden megváltozhat. — A bizonytalanság pedig senkinek sem jó — vetem közbe. — Egyetértek önnel — zárja gondolatait Kovács Ernő. Venesz Károly
