Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
1988. ÁPRILIS 30., SZOMBAT 3 NOGRAD Közélet-közérzet-közhangulat HerekasztaI-beszélgetés a pártértekezletre készülőben Három hét választ el bennünket az országos pártértekezlettől, politikai közéletünk e legjelentősebb eseményétől. Épp a napokban ért véget az a vitasorozat, amely a pártfórum elé kerülő állásfoglalás-tervezetet tűzte napirendjére, s e vélemények alapján készül majd el a Központi Bizottság vitairata a helyzetelemzésről és a feladatmeghatározásról. Milyen a közhangulat? Milyen az emberek közérzete, miként nyilvánult ez meg a közelmúlt politikai rendezvénysorozatán? Mit várnak, várhatnak a párttagok és pártonkívüliek az országos értekezlettől? Le- hetséges-e, hogy május végétől fordulat következik be a társadalmi-politikai gyakorlatunkban? Milyen garanciái vannak (lehetnek) a megújulásnak, avagy a szavak és a tettek továbbra is diszharmonikus fogalmak maradnak? Ezekről a kérdésekről váltottunk szót szerkesztőségi beszélgetésünkön, amelynek vendégei voltak: Bagó József, a BRG szécsényi gyárának betanított munkása, Halmi Zoltán, a Nógrádi Szénbányák nagybátonyi gépüzemének KISZ-titkára, Juscsák György, az MSZMP KB tagja, a Mátraaljai Állami Gazdaság igazgatója, Réthly Gábor népművelő, a Balassagyarmati Városi Tanács közművelődési munkatársa, dr. Sándor László, a salgótarjáni városi pártbizottság első titkára. Kritika, de felelősen! — Kezdjük a beszélgetést egy egészen konkrét és személyes kérdéssel: milyen az önök közérzete? Ha az elmúlt hónapokat nézzük javult, romlott, változatlan maradt? HALMI ZOLTÁN: — Épp jókor kérdezi, ugyanis nemrég kaptuk meg az ifjúsági mozgalom legmagasabb kitüntetését, a vörös vándorzászlót. S hát ezek után mondhatom-e, hogy rossz a közérzetem?! Őszintén szólva, mint titkárnak nagyon fájt volna, ha nem mi kapjuk ezt a kitüntetést... Miért? Úgy gondolom, hogy az a közel kétszáz fős nagybátonyi „csapat” éppen a legnehezebb időszakban, a legkritikusabb helyzetben mutatta meg, hogy igenis érdemes dolgozni, van jövője a bányászatnak, lesz kiút. — Nem tűnik ez túlzott optimizmusnak, hiszen nemrég írtuk meg, hogy megkezdődött a szanálási eljárás? HALMI ZOLTÁN: — A szanálás nem felszámolást jelent! Hanem a fizetési kötelezettségek rendezését, a termékszerkezet, az egész struktúránk átalakítását. Jóllehet, ennek senki nem tapsol, ám kétségtelen, hogy a fiatal generáció számára ez egy óriási bizonyítási lehetőség! Hiszen sokan közülük felelős beosztásba, vezetői munkakörbe kerültek. A gondom az, hogy egyelőre még igazából nem bizonyítottak a fiatalok... JUSCSÁK GYÖRGY: — Mint a megyei végrehajtó bizottság tagja, hadd jegyezzek meg valamit. Már a korábbi években megállapítottuk ugyanis, hogy a szénbányászatban nem foglalkoztak következetesen az utánpótlással, ennélfogva kimaradt a középgeneráció „kinevelése”, s jószerivel „rászakadt” a legfiatalabb nemzedékre a termelés szervezése, irányítása, végrehajtása. Ha ennek nem tudnak mindenben megfelelni, akikor tehát nem csak ők tehetnek erről, hanem azok is, akik nem gondoskodtak idejében a fiatalítás- írói, a szükséges személycserékről! Ezért sem kell minden felelősséget fölvállalni az ifjúságnak. Persze a feladatot ettől még el kell végezni. .. DR. SÁNDOR LÁSZLÓ: — Hogy milyen a közérzetem? Nos, egy politikai vezető sohasem függetlenítheti magát, s főként nem a közérzetét attól a környezettől, amely, ben él, dolgozik. Esetemben a kilencezer megyeszékhelyi (kommunistáról, a mintegy ötvenezer salgótarjániról van szó. Az évek óta feszítő problémák, az életszínvonal, a párt iránti bizalom csökkenése, egyfelől ezek a tényezők befolyásolnak. Másrészt pedig az utóbbi hetekben fölerősödő progresz- szív folyamatok, a fölpezs- dülő közélet, a tenni akarás vágya azt sejteti, hogy képesek vagyunk kilábalni a nehézségekből. Tehát, ha lehet így fogalmazni, az én közérzetem: ellentmondásos, ám mindenképpen bizakodó. RÉTHLY GÁBOR: — Személyes és közéleti gondjaim egyaránt szaparodtak az elmúlt időszakban. Mert úgy látom, hogy sokan szavakban akarják a reformot, ám amikor tenni kellene valamit, akkor elodázzák azt... Mások pedig tényleg akarnak változást, sürgetik azt, csak éppen nincs meg a kellő fölkészültségük, tudásuk. így aztán felemásra sikeredik az egész. Leginkább a fiatalok vezetővé válását tartom problematikusnak, nehezen történik meg bizonyos posztokon az „őrségváltás”, s ez fásultságot, lemondást okoz a fiatalok körében, legalábbis így látom. DR. SÁNDOR LÁSZLÓ: — Igen gyakran elhangzik mostanában ez a mondat, hogy „a jelenlegi társadalmi folyamatok nem ifjúságpártiak”. Tény, hogy nemcsak az ifjúság, hanem más réteg — Juscsák elvtárs, öntől szeretném megkérdezni azt, amiről az utóbbi hónapokban sokat hallani, nevezetesen, hogy válsághelyzet van. Ugyanakkor, hivatalos helyeken is elhangzott, hogy nincs válság. Most, akkor válság van vagy nincs válság? JUSCSÁK GYÖRGY: — Veszélyesnek és helytelennek tartom a válság hangoztatását, illetve az ilyen hangulat szítását, mert el- bizonytalanít, pesszimizmusba, tétlenségbe, önmarcangoló kritikába fullaszt. Egyszóval, elodázza az ésszerű cselekvést. Először is tisztázni kellene, hogy ki mit ért ma a válság fogalma alatt?! Egyelőre még ebben is nehéz eligazodni. De azt hiszem az időrabló teoreti- zálás helyett hasznosabb, ha a cselekvésre összpontosítunk. A változás igényét nem a „válság”-ban kell keresni, de indokolni sem. Azt sem tudom elfogadni, hogy a közhangulat általásem mondhatja, hogy a jelenlegi szorító helyzetben „kivételez” vele a társadalom. De, ha mélyebben belegondolunk, az egyenlőség garanciarendszerének kidolgozása nem a fiataloknak kedvez? Nem ők a legfelkészültebbek, a legegészségesebbek, a leginkább fogékonyak az újra? S ez nem nekik jelent jobb érvényesülési lehetőséget? Más kérdés, persze, hogy mint minden nemzedéknek, a mai ifjúságnak is meg kell küzdenie az érvényesülésért. Ami bizonyos áldozatokat is kíván. BAGÓ JÓZSEF: — Sok a siránkozás mostanában, s ami meg bosszantóbb, hogy a kritizálás mindig másra vonatkozik... Megvallom, őszintén, ma már nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy a kormányt, vagy más vezetőket bíráljuk. De annál nagyobb bátorságra van szükség, hogy ott, a munkahelyen meg merjük mondani a magunkét... Ehhez már mersz kell! Nekem pedig az a véleményem, hogy a saját magunk hibáját saját magunknak kell kijavítani. Példa erre a szécsényi ELZETT, amely már-már a tönk szélére jutott, amikor egy olyan „esakazértis” hangulat lett úrrá rajtunk, s hirtelen a veszteségből nyereség lett, felszámolás helyett pedig egy biztos jövőt ígérő üzemben dolgozhatunk. Magyarul tehát, ha mindig arra várunk, hogy valaki majdcsak elvégzi helyettük a munkát, akkor biztos, hogy rossz lesz a közérzetem, mert ugye, senki nem fogja ezt megtenni. . . Ha viszont nekilátunk, s foggal-körömmel azon leszünk, hogy javítsunk a helyzeten, akkor kizártnak tartom a pesz- szimizmust. ban rosszabb, mint a valós helyzet. Az én szűkebb és tága'bb környezetemben az emberek többnyire tisztességgel dolgoznak, a problémák ellenére vagy mellett javul az élet minősége. Ugyanakkor tudom, hogy több helyen romlik a hangulat. De ezt nem elég megállapítani, hagyni, beletörődni. Ezért a maguk helyén és idejében kell „kezelni” a problémákat, megakadályozni, hogy súlyosbodjanak. S mindezt folyamatosan és folytonosan! Ebben mindenkinek — helyzetétől függő mértékben van felelőssége és tennivalója. DR. SÁNDOR LÁSZLÓ: — Lényeges, hogy a valós helyzetet ismerjük és a valós helyzetet mondjuk. Csak így tudunk érdemben és hatásosan változtatni, kedvezően alakítani a dolgokon. JUSCSÁK GYÖRGY: — Nagyan fontos, hogy annak nevezzük a dolgokat, amik azok valójában. Hogy köz<j>s nyelven beszéljünk. Itt azonban többféle veszély is fennáll. Egyet hadd említsek. Mondják mostanában, hogy „alulról felfelé kell építkezni”, s — ez így igaz de ezalatt sokan azt értik, nagyon leegyszerűsítve, hogy „majd mi, lent megmondjuk nektek, hogy mit csináljatok odafent”... Igen téves ez a szemlélet, a tekintetben, hogy az érdekek érvényesítését, valamiféle mechanikus, „ömlesztett” formában képzeli el, figyelmen kívül hagyva a felsőbb testületek integrációs, érdékegyesítő szerepét. Felmentést ad a felelősség alól. Nem szabad olyan látszatot kelteni, mintha ezeknek a fórumoknak más dolguk sem lenne csak megvalósítani a „lentről jövő javaslatokat!” Mintahogy az sem fogadható el, hogy „mondják meg mit kell végrehajtani, és mi megcsináljuk, mert ez a dolgunk”. Nem. Ne legyünk demagógok! Kinek-kinek megvan a saját feladata, amelyet kötelessége elvégezni és vál— Kérdés, milyen módon? Ad-e ehhez elegendő Iránymutatást az országos pártértekezlet vitairata? Egyáltalán, milyen változást-vál- toztatást hozhat egyetlen tanácskozás? DR. SÁNDOR LÁSZLÓ: — A lezajlott alapszervezeti taggyűlések, a különféle viták jelezték: nagy a várakozás az értekezlet iránt. Egyrészt, megnyugtató választ szeretnének kapni az emberek bizonyos újszerű jelenségekre, társadalmi-gazdasági problémákra, másfelől pedig iránymutatást várnak: merre, hogyan tovább? Illuzórikus elképzeléseket nem szabad táplálni, s másokban ilyeneket kelteni, hiszen nem egyetlen határozaton múlik jövőnk sorsa. Itt a XIV. kongresszusig terjedő időszak teendőinek megfogalmazásáról lehet szó, a stabilizációs időszak eszköz- és feltétel- rendszerének meghatározásáról, a vitás kérdések, alternatívák közrebocsátásáról, s a helyesnek vélt út kijelöléséről. Bizonyos feladatokkal azonban nem — Végezetül, ugyancsak egy személyes hangvételű kérdés: ki melyik megállapítását emelné ki az állásfoglalás-tervezetnek? S ki mit vár az országos értekezlettől? RÉTHLY GÁBOR: — Igazságosság, egyenlőség, nyilvánosság és demokrácia. Én e négy fogalommal érzékeltetném a dokumentum erényeit, s egyben a fórummal kapcsolatos „elvárásomat”. Ügy gondolom, hogy az igazi feladat ezek valóra lalni mindezért a felelősséget! Egy hétköznapi példával élve: én egy agrármérnök vagyok, s eszem ágéiban sincs beleszólni abba, miként gyógyítsa betegeit az orvos... Viszont elvárom, hogy meggyógyítsa! Én sem fogadom el, ha valamely más terület szakértője nekem próbál szakmai feladatokat szabni.. Igazat adok tehát Bagó Józsefnek, hogy nemcsak másra, hanem elsősorban magunkra kell figyelnünk. RÉTHLY GÁBOR: Nehezíti a helyzetet, hogy egyes értékeink megkoptak vagy más értelmezést kaptak, jó néhányat pedig nem tudatosítottunk eléggé. Nos, ez azért baj, mert félő, hogy a nagy változási-változtatási kedv esetleg olyanokat is megformál, amelyre szükség van, értékes, hasznos. Vagyis, a meglévő értékekre építve kell változtatni, megőrizve, ami bevált. Ügy mondta ezt valaki, hogy fordulatot nem pedig felfordulást szeretnénk elérni. kell várni az értekezletig. Azokat a problémákat, amelyek a taggyűléseken felszínre jöttek, s megoldhatók, nos, ezekkel nem lehet várni! BAGÖ JÓZSEF: — Engem kicsit elkeserített a gyári vita. Nagyobb aktivitást vártam a párttagoktól, gondolva, hogy nem szabad ülni a babérokon, a mai teljesítmény kevés lehet holnap, törni kellene hát a fejünket, mit' tehetünk. Hogy miért mondtak véleményt olyan kevesen? Azt hiszem, a munkások számára kevés volt az a néhány nap az állásfoglalás-tervezet tanulmányozgatására, nem tudtak igazából fölkészülni belőle. HALMI ZOLTÁN: — Gyakorolni kell még a vitatkozás „tudományát” is. Az utóbbi hónapokban lezajlott pártviták nagy tanulsága ez. Igen, meg kell tanulnunk egymás személyének tiszteletben tartásával, okosan, higgadtan érvelve, naprakész információk birtokában véleményt mondani, javaslatot tenni. váltása lesz majd. S még egy megjegyzés, szűkebb munkakörömet érintve azt tapasztalom, hogy az utóbbi időkben csökkent a művelődés presztízse, a kultúrára szánt anyagi és erkölcsi támogatás. Megvagyok győződve arról, hogy ez csak átmeneti állapot, s mihamarabb megfordul ez a tendencia. HALMI ZOLTÁN: — Két dolgot várok a pártértekezlettől. Az egyik, hogy a taggyűlési, pártbizottsági viták tapasztalataira építve hozzon állásfoglalást az ország ügyeiben. Olyan célt kitűzve, amelyért érdemes küzdeni, s nem az illúziókra, hanem a realitásokra épül. A másik egy erkölcsi követelmény: a párt és vezetői személyes példamutatásukkal, nem pedig hatalmi eszközökkel szerezzenek tekintélyt a pártnak, a mozgalomnak. Ha ez így lesz, akkor nekem KISZ-titkárnak is könnyebb lesz elhitetni az emberekkel, hogy érdemes dolgozni, alkotni, s hogy rajtunk fiatalokon múlik a jövő. BAGÓ JÓZSEF: — Lehet, hogy furcsán hangzik, de én az értekezlettől nem sokat várok, sokkal többet viszont magunktól, szécsé- nyiektől. Mert ugye, a BRG munkapadjainál nekünk kell megoldani a nehézségeket, bármennyire is fontos határozatot hoz az értekezlet. Ugyanakkor, azt gondolom, hogy egyfajta általános, mindenkire kötelező magasabb mércét állít elénk. S amelyik párttag ennek majd nem tud megfelelni, az ne legyen ott, mert nem közénk való. Sürgető teendőink nem tűrnek halasztást DR. SÁNDOR LÁSZLÓ: — Az állásfoglalás-tervezet legnagyobb terjedelemben a párt ügyeivel foglalkozik, világosan megfogalmazva, hogy a társadalom megújulásának fő kérdése, mennyiben és miként képes megújulni maga a párt. Természetesen, az emberek többségét elsősorban nem ez a kérdés foglalkoztatja. Számukra az a döntő, hogy az értekezleten hozott intézkedések hatására jobb lesz vagy nem lesz jobb az életük? Hogy nehézségeink tovább szaporodnak avagy csökkennek? A kedvező változáshoz azonban, ezt egyértelműen kell látni, szívós munkára, összefogásra, cselekvési egységre, a progresszív erők térnyerésére van szükség. Ehhez kell a párt legfelső fórumán újabb lendületet adni, megteremteni a végrehajtás szervezeti és személyi feltételrendszerét. JUSCSÁK GYÖRGY: — Operatív, munkajellegű tanácskozást várok a pártértekezlettől, ahol a legfontosabb kérdésekre válaszolunk. A helyzet diktálta feladatok adottak, ezt kell elvégezni ott is. Nem lehet azt mondani, hogy várjunk még két évet, mert ez vagy az „kongresszusi méretű feladat”. .. Nem, ami ma sürgős teendő, azt ennek az értekezletnek napirendre kell tűznie. S hogy a továbblépésre mi a biztosíték? Egyrészt, mi magunk, és ez nem kevés! Persze, vannak olyan személyi, szervezeti feladatok, amelyeket nem lehet máshová címezni, ezt a központi szerveknek kell meghatározniuk. Nyilvánvaló például, hogy egy új program új személyi feltételieket is kíván a vezetés különböző szintjein. A Központi Bizottság ülésén ez is szóba került. S hogy végül is milyen léptékű lesz ez az esemény, ezt ma biztonsággal senki nem mondhatja meg. Annyi azonban bizonyos, hogy meghatározó jelentőségű, s mi ennek megfelelően készülünk rá. — Köszönöm a beszélgetést. Tanka László A beszélgetés résztvevői (balról): Juscsák György, Halmi Zoltán, dr. Sándor László, Réthly Gábor, Bagó József és Tanka László. Sís3:í Van válság vagy nincs válság? Esély a váltnzásra Célt, amelyért érdemes küzdeni r
