Nógrád, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-11 / 35. szám
* HÍREK * ESEMÉNYEK * Adó>szaktanácsadás — "v w Naptár Évforduló 1988. február 11.. csütörtök. Bertold, Marietta napja. A Nap kel 6.58 — nyugszik 16.59 órakor. A Hold kel 1.26 — nyugszik 9.57 óraikor. Kilencven éve született Budapesten, és az amerikai La Jola városában halt meg Szilárd Leó (1898—1964) fizikus és biofizikus, világhírű atomtudós. Várható időjárás Időnként fölszakad a felhőzet. Záporeső és többfelé hózápor várható. Megélénkül a nyugati szél. A hőmérséklet napközben 2, 7 fokig emelkedik. A Mezőgazdasági Ügy vitelszervezési és Számítás- technikai Közös Vállalat igazgató tanácsa szerdán ülést tartott a termelőszövetkezetek házában. A MÜ- SZI, amint a tanács ülésén elhangzott, új szolgáltatásokkal segíti partnereit. Egyebek között adó-szaktanácsadásra vállalkozik; máris 170 megrendelőjük van, jórészt a termelőszövetkezetek köréből. A gazdaságok, vállalatok 15 ezer forintos évi átalánydíj ellenében rendszeres információkat kapnak. Nyolc kötetben jelentetik meg számukra a „Megkérdeztük az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt” című kiadványt; az első kettőt már kézbe vehették a megrendelők. Ezekben a füzetekben a termelőket legjobban foglalkoztató adózási kérdések kerülnek terítékre. A közös vállalat kiadói osztálya az elmúlt évben 16 kiadványt jelentetett meg, ezek felölelték a számviteli munka és a gazdasági szabályozás területeit, és hasznos útbaigazítást adtak az agrárágazat gazdaságainak, vállalatainak. Az idén újabb munkák közreadását tervezik bővített programokkal és gyakorlatias útbaigazítással. A MÜSZI tíz termelőszövetkezettel közösen Meteor GT néven új vállalkozást hozott létre. Szolgáltatásai ezúttal nem csak az üzem- szervezést segítik, hanem a szorosan vett termelői tevékenységet is. Számítógépes programokat adnak az érdeklődőknek, akik a modelleket fölhasználhatják a technológia korszerűsítésére, átalakítására, a termelési folyamatok vezérlésére. A társaság segíti az agrártermelők értékelő, tervező és ellenőrző tevékenységének tökéletesítését, erre szintén szoftvereket adnak. (MTI) — Tizenhárommillió fo' rintot költ működési és fejlesztési kiadásaira ez évben a Nemti Községi Közös Tanács. Terveik között első helyen a dorogházi Zalka Máté út megépítése és a nemti ravatalozó korszerűsítése szerepel. — Aktuális idegenforgalmi tájékoztatót tartott idegen- vezetőinek szerdán Salgótarjánban az Express utazási iroda megyei kirendeltsége. Az értekezleten a vám- és pénzügyőrség képviselőitől kaptak hasznos ismereteket az utazási szakemberek. — Átlagosan tizenhat napot fekszik bent egy beteg a balassagyarmati kórházban, amely kilencvenezer lakos ellátását biztosítja. A felvett betegek száma évente tizenhét-tizennyolc ezer fő. — ök tudták a legtöbbet. A Ki tud többet a Szovjetunióról ? vetélkedő megyei döntőjét tartották kedden Balassagyarmaton, a Szántó Kovács János Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában. A döntőben 15 csapat vett részt, s a következő sorrend alakult ki: Első helyen végzett a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, másodikon a Szántó Kovács János egészség- ügyi szakiskola lett, őket követi a salgótarjáni Stromfeld Aufél Gépipari Szakközépiskola, a Szántó Kovács János gimnázium és a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium. — Spórolós vevők. Takarékosabban, megfontoltabban vásárolunk január elseje óta. Ezt mutatják a Palócker adatai, melyek szerint a vállalat 150 boltjában az elmúlt év januárjához képest értékben egy, mennyiségben pedig 10 százalékkal kevesebb árut adtak el. — Gépjárműtűzhöz riasztották késő délután a balassagyarmati tűzoltókat. Az új-kóvári településrészen egy Lada típusú személy- gépkocsi égett, amelyet fél órával a riasztást követően eloltottak. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a motortérben műszaki hiba okozta a tüzet. A kár meghaladja a hetvenezer forintot. . Tar és Pásztó között elhelyezkedő szemétlerakó telep előtt, esős időben pár száz méter hosszban sártenger van az úton. Rutlntala- nabb és a helyet nem ismerő vezetők számtalanszor kerültek már a nyálkás, csúszós , út miatt. Ha már a felhordás elkerülhetetlen, legalább a lehordása ne lenne az. —bp— — Kigyulladt a vonat. Hivatalos varsói tájékoztatás szerint magyar állampolgárok közül senki sem sérült meg komolyabban abban a vonattűzben, amely kedden történt a Budapest és Varsó között közlekedő Báthory-expresszen. Az egyetlen halálos áldozat lengyel állampolgár: egy vasutas. A könnyebben sérült utasokat sem kellett kórházba szállítani, elsősegély után mindenki tovább utazott Varsóba. A gyorsvonat egyik, MÁV-tulajdonban lévő kocsija lengyel területen gyulladt ki. Szakértői vélemény szerint a tüzet valószínűleg a fékberendezés meghibásodása okozta. MEDVEBARATSAG A télnek fittyet hányva vidáman üdvözli egymást a két jó barát. (MTI-fotó: Rózsahegyi Tibor) Szünetel az előjegyzés a Columbiára Van új gyártmány a tarsolyban, de egyelőre nem tervezik piacra dobását a balassagyarmati Ipoly Bútorgyárban. Az első fél évben kikerülő termékekre már megvannak a vevők, ezért a gyarmatiak nem tudják újabb igények felkeltését vállalni, hiszen a meglévő kereslet kielégítése is bajos. A Columbia szekrénysor iránti érdeklődést ugyanis nem tudják termeléssel követni: a Domus áruházakban jelenleg nem vesznek fel előjegyzést a sikeres^ bútorra. A gyár anyaghiánnyal küszködve havi 250 darab szekrénysort készít. ezzel szemben több mint nyolcszá- zan várják az értesítést, hogy átvehessék a régen megrendelt árut. Előreláthatóan azonban márciustól a mintaboltban fel lehet iratkozni a várakozók listájára. Orvosi bravúr Kubában Havannában kedden agyi idegszövetet ültettek át — tizenegy napon belül másodízben. A rendkívüld orvosi beavatkozást mindkét esetben Pafkinson-kórban szenvedő betegen végezték el: a károsodott agyszövetet elvetélt magzatok agyszövetével pótolták. A kiadott orvosi közlemények szerint mindkét páciens állapota kielégítő. A kubai műtéteket megelőzően a világon mindössze két hasonló műtétet hajtottak végre — szeptemberben Mexikóban, illetve novemberben Svédországban. Több olvasónk telefonált, hogy hónapok óta hiába keresi az élelmiszerboltokban a rövid idő alatt kedveltté vált Graham kenyeret.- Miért nem kapható? Mikor kereshetjük újra kedvencünket? - kérdeztük Kovács Sándortól, a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat termelési osztályvezető-helyettesétől. — Valóban, több mint két hónapig nem gyártottuk az egészséges táplálkozáshoz feltétlenül szükséges Graham kenyeret. - kaptuk a választ. - Mentségünkre szolgáljon, hogy azért szüneteltettük a termelést, mert nem volt rá megrendelés. E kenyérfajta döntő többségét a fővárosban értékesítettük, ahol az utóbbi időben nem volt rá kereslet, a néhány darabos megyei megrendelés pedig annyira kevés, hogy nem tudjuk lesütni. Budapesten újra igény mutatkozik e termékünk iránt, így a baglyasaljai üzemben megkezdődött a sütés, amely most már remélhetőleg folyamatos lesz. Napi 100-200 kenyeret készítünk, amiből jut a megyei boltokba is. — m. zs. — Á művelődési gyakorlat tapasztalatai A főiskolai és egyetemi hallgatók hagyományos művelődési-közéleti gyakorlatának záróankétját tegnap tartották Salgótarjánban, a városi-megyei művelődési központban. A diákok egy hónapon keresztül megyénk öt településén — Salgótarjánban, Cereden, Hollókőn, Balassagyarmaton és Karancs- lapujtőn — ismerkedtek a helyi sajátosságokkal és sok-sok tapasztalatot szereztek további tanulmányaikhoz. A záróankéton dr. Sza- lánczay György, a megyei művelődési osztály helyettes vezetője beszélgetett a gyakorlat 25 résztvevőjével, s átfogó képet nyújtott Nógrád megye művelődéspolitikai, közéleti törekvéseiről. Szerződéskfités a szanálásról A Mecseki Szénbányák fennmaradását és gazdaságos működését 1990-ig megalapozó szanálási szerződést írt alá szerdán Pécsett Csethe András, a vállalat vezérigazgatója és Ré- dei László, a szanáló szervezet vezetője. E megállapodással lezárult a vállalat fizetésképtelensége miatt indított szanálási eljárás, és a több mint 12 ezer dolgozót foglalkoztató bányavállalat hozzáfoghat a szerződés szigorú feltételeihez kötött hároméves talpraállási program megvalósításához. Devizaárfolyamok Érvényben: 1988. február 11-én. Devizanem vételi eladási árf. 100 Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint ír font Japán y. (1000) Kanadai d. Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz líra (1000) 38,51 Osztrák schilling 403,35 Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel »2597,40 USA-doHár 4793,80 ECU (Közös P.) 5851,81 8422,00 3408,32 135,18 738,28 1168,36 839,69 2523,98 7538,61 371,90 3779,71 17343,71 748,86 2834,22 34,69 41,94 3461,23 792,80 8438,86 3415.14 135,46 739,76 1170.70 841.37 2529,04 7553.71 372,64 3787,27 17378,43 750,36 2839,90 38,59 401,13 34,75 42,02 3468.15 794.38 2602,60 4803,40 5863,53 A TÁRGYALÓTEREMBŐL Lakat alatt a hiszékenység vámszedője A 45 éves, rokkantsági nyugdíjas, végső soron foglalkozás nélküli a Karancs- berény, Sport utca 2. sz. alatt lakó Fodor Sándor, nem egy esetben állt már az igazságszolgáltatás előtt. Először lopásért kapott egy év két hónap szabadság- vesztést, legutóbb a Váci Városi Bíróság' lopásért és okirat-hamisításért büntette egyévi szabadságvesztésre. Az italozó életmódot folytató Fodor 1986 januárjában szabadult, de az elmúlt év augusztusában és szeptemberében a pénzszerzés újabb lehetőségét „választotta”. Fodor rendszeres haszon- szerzésre törekedett, úgy, hogy mások hiszékenységét, jóindulatát használta ki. Nem is létező felesége betegségére hivatkozott, s a simamodorú, korához képest jó megjelenésű férfi elsősorban az asszonyokat „környékezte meg”, vette le a lábukról, sírt és zokogott, hogy célját elérje. A sértettek között találni kórházi főorvost, neves sportoló feleségét, üzletvezetőket, taxisokat, s ki tudná még felsorolni a sértettek hosszú listáját. A kórházi főorvoshoz azzal állított be, hogy a felesége rákos, szeretne neki valami ajándékot behozni a kórházba, de mivel most érkezett — nem létező — alföldi munkahelyéről, nincs nála pénz, segítsen a főorvos úr. S, a főorvos úr segített, kölcsönt adott Fodornak. Ugyanígy járt egy ugyancsak ismert orvosnak a felesége. Öt a lakásán kereste fel azzal, hogy déligyümölcsöt szeretne bevinni beteg feleségének. De mivel a lakáson nem volt se déligyümölcs, se üdítőital, az asszony ötszáz forinttal „segítette ki” Fodor Sándort. Egy taxissal Egerbe vitette magát azzal, hogy a feleségét gépkocsi-baleset érte, s a földhivatalban több mint hetvenezer forintot vett fel az asszony. A kórházban fekszik a lánya is. Fodor ugyan bement a kórházba, de visszajött azzal, hogy neje kómában van, a. lánya lábát bokán felül amputálták. így nem tud a pénzhez jutni, mitöbb, a taxistól a kétezer-ötszáz forintos fuvardíjon túl, még 500 forint kölcsönt is kért. Az önmaga iránti szánalomkeltésből, részben valótlan mesékkel tévedésbe ejtett, hiszékeny emberektől mintegy 10 ezer forintot csalt ki Fodor Sándor. A Salgótarjáni Városi Bíróság dr. Krajnák Tibor tanácsa, mint többszörös visz- szaesőt, egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Fodor Sándort, s négy évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Az ítélet jogerős. S. L. An a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkózbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558