Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
Értelmiség 'Só A címből hiányzik a földrajzi megjelölés: ..nógrádi”, avagy „balassagyarmati” —hiszen egy balassagyarmati értelmiségi fórum kapcsán megfogalmazódott reflexiókat vetek papírra •—. ám alighanem ebben a kérdésben is érvényes a csepp és a tenger viszonyáról szóló közbelyiigazsáig. Nem hiszem, hogy e lehetséges helyi eltérések ellenére alapvetően más érzésekkel álltam volna föl egy, az országban bárhol tartott hasonló eszmecsere után. Elhangzott, hogy az értelmiség helyzete jóakarattal is csak nehezen mondható megfelelőnek, kifejtették, hogy sokan apo- litikusak. sőt — mint másutt és máskor valaki megjegyezte —, néha apatikusak. De hiába hangzott ezúttal a többnyire jogos panaszok hosszú sora. valami átsütött a szavakon: a panaszikodók felelősségérzete az értelmiségi lét, a saját szőkébb foglalkozási ág iránt. S ha valaki a tanulság becsületéért, egy pálya presztízséért aggódik, mondván: így nehéz eleget tenni mindannak, amit az ország, ,a társadalom vár tőle, akkor még a látszatok ellenére is azt kell mondani, hogy ez az ember nem csupán önmagát, saját kis materiális érdekeit félti, hanem ezt az országot, ezt a társadalmat. Kétség’télen tény, hogy jelen helyzetünk, az egyes emberek fezük körtől eltekintve) növekvő életgondjai nem feltétlenül kedveznek az értelmiségi hivatás maradéktalan betöltéséhez, s néha az a jogos érzése tárnád a nyitott szemmel járónak, hogy hiába él az országiban hatszázezer diplomás (tekintsük őket az értelmiségnek, függetlenül attól, hogy az értelmiség fogalma nemcsak a „papírral” bírókat foglalja magában), h'ábia él ebben a megyében is több mint. hétezer felsőfokú végzettségű, ha jelenlétük nem mindig és nem mindenütt érezhető a megkívánt mértékben. Ennek számos oka van. de ezeket felsorakoztatni nem egy rövid írás feladata. Árra a közismert tényre szeretném inkább felhívni a figyelmet, hogy az írástudók (s eme fogalom alatt ezúttal ne csak az írásból élőket értsük) felelőssége ebben az országban. az Elbától keletre eső térség egészében, mindig rendkívüli volt, de hiba lenne azt hinni, hogy a sokszor érdemtelenül is megszépített közeli és távolabbi múltban, az arányokat tekintve. többen feleltek meg a progresszió igényeinek, mint manapság. Mindig volt egy derékhad, amelyik dolgozott „csupán”, „mindössze” annyit tett, amennyire a megszerzett diolowia szakmai értéke kötelezte. De azt js hozzá kel] tenni : a pusztán kötelességitudősból táplálkozó cselekvés sem lebecsülendő! A mii a balassagyarmati eszmecserét lifletir: egyértelműen kiderült, hogy a túlnyomó többség, legyen a,z pedagógus^ orvos, vagy mérnök, ha pörö'l is. azért teszi, ment úgy érzi, nem mindenben tud megfelelni valaminek, aminek pedig meg akarna felélni, S nem véletlenül használtam a szót, „porol”, mert ezek az emberek valóiban pöröltek. mertek véleményt nyilvánítani, tanúsítva, hogy tudnak gondolkodni, hogy nem félnek a kimondott szótól, mert nincs félnivalójuk. Tudjuk: lejárt a „négy-öt magvar összehajol” ideje; a nyíltság nem csak lehetőség, az elvárt kötelesség immár. A gondok ettől persze még gondok maradnak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy csak Nógrád'ban négyszeresére növekedett aiz értelmiségiek szórnia az utolsó két évtizedben. Ez önmagában js nagy felelősség. De nem csak az érintettek. hanem az őket irányítók. a sorsukról gondoskodók számára is. Nagy felelősség, különösen ha tudjuk, hogy a pallérozott emberfőnél manapság jobb befektetés nem létezik, s ha természetesen azt is tudjuk, hogy a befektetéseknek a mihamarabbi megtérülés, több letérték-teremtés a lényege. Balassagyarmaton úgy éreztem: olyan emberekkel vagyok egy teremben, akik mindezt átérzik, akik korántsem osiak saját egzisztenciájukért forgatják a szót. hanem tenni alkarnak. s ehhez teret, lehetőséget, s természetesen több erkölcsi és anyagi megbecsülést kérnek. Befejezésül rövid megjegyzés. A helyiségben többnyire fiatalok ültek, akiket még nem koptattak el az évtizedek, akik szellemi képességeik teljes birtokában vannak; belőlük nem csak lámpások, fényszórók is lehetnek. Speidl Zoltán Erdei Sándor műtermében Újabb alkotói távlat Elkövetkeznek a napok. Azok is, amelyek az ifjúság könnyű lángjaival lobbannak el, gyors örömöt, újabb terveket, esetleg sikereket hoznak, ilyenkor szinte határtalannak látszik a jövő. És elkövetkeznek a napok, amikor egyszer csak megérti az ember. hogy megérett az idő, vagy inkább ő az időben. A művész, aki számára az érzékenység úgyszólván szakmai követelmény, ilyenkor egy elképzelt kapuban érezheti magát, ahonnan körülpillantva esetleg megváltozik az addigi lépték, más rendbe állnak össze a napok, sürgetőbben válik fontossá az addigi tevékenység elmélyítése. Még nem bizonyos, hogy ez már a betakarítás ideje, de annak mindenképpen előkészítője. Erdei Sándor üvegtervező iparművész sem az eddigi, eredményekben is gazdag üvegtervezői munkássága ösz- szegezésén fáradozik. Ellenkezőleg, ( e tevékenység mellett a képzőművészeti alkotó munka újabb —, s számára kézenfekvő — lehetőségeit ku. tatja. Salgótarjánban született 1942-ben. A képzőművészeti gimnáziumot 1958—1962. között végezte el Budapesten (a képző- és iparművészeti tagozaton akkor még tanítottak ott tervezést is). így 1962 óta tervező, lassan negyedszázada. A főiskolán nem volt üveg- tervezö-képzés, az üveg szakon végzettek látták el a gyári tervezést. Pályáját 1’962- ben a salgótarjáni öblösüveggyárban kezdte, itt volt tervező 1970-iig. Az iparművészeti főiskolát 1975-ben fejezte be, mestere Z. Gács György volt. Jelenleg az öblösüveggyárban gyártmányfejlesztési osztályvezető, 1985-től pedig a Magyar Képző- és iparművészek Szövetsége észak-magyarországi területi szervezete Nógrád megyei csoportjának titkára. Erdei Sándor egyedüli diplomás tervező a gyárban. Ez sajnos, nem számít különlegességnek a szakmában. Magyarországon napjainkban körülbelül hetvenen rendelkeznek üvegtervező-diplomá- val, s legföljebb négyen dolgoznak gyárban. Ez jelzi azt is, hogy üvegtervezőknek nem kifizetődő üzembe menni. Néhány gondot Erdei Sándor is említ Erdei Sándor rajza — A gyár rosszul áíl, terr vétóként ennek egyik legfőbb okát az elavult technológiában látom — mondja. — Nem rendelkezünk olyan technológiával, amivel korszerű tárgyakat lehet előállítani. Ez korlátozza a tervező lehetőségeit. Egy hasonlattal élve, úgy állunk, mintha a költőnek a nyomda mondaná meg, hogy milyen betűkkel írjon verset, mert a szedőszekrényben csak azok találhatók. Miután ez a helyzet tervezői ambícióimat visszafogja, így nem is igen érzem jól magamat, mint üvegtervező. Tervezői szabadságról tehát alig- alig beszélhetünk, a konkurencia pedig elszalad mellettünk. Ennek ellenére, az ember mindent megpróbál, ami lehetséges. Bizonyos sikereket érünk is el. Hogy csak egy példáit mondjak, az idei BNV-n ki tudtunk állítani egy olyan géppel gyártott termékcsaládot, ami előbbre lépést jelent mind a funkcionális, mind az esztétikai értéket tekintve. Teljes termékcsaládról, az Avar szériáról van szó, azonos formával, azonos dekormegoldással és így tovább. Ez volt hosszú évek óta az első, ami kicsit más, mint a többi. Ebben maradt meg legtöbb tervezői elképzeléseimből. Ez lenne egyébként az a metódus, ahogyan egy gyári tervezési tevékenységet el tudok képzelni. Az lenne az igazi. ha évente tudnánk egy készletet csinálni, s ennek meg is vannak a tervezési és a technikai feltételei. Az ellentmondás az, hogy ott áll a piac, ami nem tudja felvenni. Ez a termékcsaiád például öt évig elegendő a magyarországi Fotó: Tóth Sándor üvegellátáshoz. Ha az Amfora bevezeti, legalább ennyi ideig nem kíván újat, s ez részükről érthető. Erdei Sándor műterme azonban arról is vall, hogy iparművészeti munkásságán kívül, mind jelentősebb képzőművészeti alkotó munkát folytat A főiskolán annak idején még igen komoly képzőművészeti képzést is kaptak a hallgatók, a szakmai képzésbe a rajz, a festés, a mintázás ugyancsak beletartozott. A Salgótarjánban is ismert Szabó Tamás szobrász- művész például szintén üveges szakon végzett. Erdei Sándor ugyancsak sokat rajzol és mintáz. Ez eddig sem volt ismeretlen az érdeklődő közönség előtt, hiszen szobraival tavaszi tárlaton is találkozhattak. Az utóbbi időben azonban szobrásza munkássága előtérbe kerülésének lehet tanúja az érdeklődő. Egyelőre csak a műteremben, ahol portrék készülnek, köztük egy önportré is. Közelebbi tervei között most mégis egy rajzkiállítás megrendezése szerepel. Idén nyáron, július 1-től augusztus 1-ig a Szovjetunióban volt művésztelepen. Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Vologda testvérkapcsolata egyebeken kívül, a művészeti csoportok cseréjében, a művészek közötti személyes kapcsolatok folyamatos mélyítésében is megnyilvánul. Ennek jegyében kapcsolódhatott be a vologdai művésztelep, munkájába a salgótarjáni Erdei Sándor is a szomszéd megyében élő dr. Dobrik István művészettörténész, Pető János grafikus és Patakai János festő társaságában. Az északian távlatos mélységű orosz vidék és az ott élő emberek, kétkezi dolgozók. munkások, hajósok, nem utolsósorban a művészkoilé- gák olyan újabb dimenziókat nyitottak Erdei Sándor művészi gondolkodásában, amelyek művekben történő megfogalmazása az elkövetkezendő idők nagy feladata lehet. A vologdai Krasznij Szevrr (Vörös Észak) című lap 1986. július 11-i számában számol be részletesen Vendégek Magyarországról című cikkében a művészdelegáció programjáról, a képzőművészeti kapcsolatok gazdagodásáról Az ősi város, Észak kapuja, amelynek alapítása 1147-ig nyúlik vissza az időben, patinás építményeivel, a vologdai Kreml építészeti csodáival, az „orosz barokk” más környékbeli városkákba is szétszórt bájával, mind megannyi maradandó benyomást hagyott Erdei Sándorban. Az a mély lélegzetű vidék ez. amely csillogó folyóival és tavaival, kupolás városaival, mesebeli faházaival, vagy -éppen a gigantikus ipari központokkal. (például Cserepo- vec) a lélek szárnyalását segíti. Korántsem csak a természeti és az építészeti érték egyedülvalóságával, hanem az ősi történelem légkörével, s a mai ember közvetlen melegségével Velikij Uszíjuk, például mindezt ugyancsak együtt kínálta a magyar művészeknek, akiknek ez az orosz barokk csoda egyik legwagvobb meglepetésük volt. Az iparművész számára fjedig azok megkapó ősiségű kézművesemlékek is fontosak, amelyek eredeti formájukban őrzik ma is a mesterségbeli tudást, a népi ízlést és hagyományt. Erdei Sándor, csaknem száz rajzzal és vázlattal tért haza Salgótarjánba a vologdai mű- vésztelepröl. Olyan élménvek birtokában, amelyek mély nyomokat hagytak képzőművészeti munkásságában is. Ezek a rajzok természetesen, a közvetlen benyomást jelzik,' a folyók szabdalta, kupolák és gyárak ékesítette tájakról, a' hajósokról, az ott élő ernbe-1 rekről adnak bírt. közvetítve. a távlatos szépségű táj lel-,’ két. Igen. Észak kapuja ez a táj, a művész számára pedig talán újabb alkotói távlat. Tóth Elemér 'ÍTf'CIDtöIsDz&E.dD Kávé a Királyhágón . . .Jó aztán, ha aiz ember „földivel” társaloghat, ha képletesen, akkor is — akár e nem túli magas Királyhágón! Mondanám társamnak-, ama ott eszembe jut a közeli Bánffyhunyad és persze főként Csúcsa kapcsán. Nem mondom, mert most nem ér rá. összetett műveletbe kezdett ezen a történelmi ponton: kávét főz. Az a „földi”, akivel itt fent majd batszáz méter magas hágónyeregszállóval, bisztróval ékesített pontján képletesen szót válthatok — a mi Komjáthy Jenőnk. így mondom, mert hovatovább a rossz irodalomőrző gyakorlatok odáig vezettek, hogy a szécsényi múzeum-barátkor által közreadott karcsú kis füzetecske (Nógrádi irodalmi ritkaságok, 4.) bevezetőjében így ír éppen a kötet verseinek szerzőjéről, Komjáthy Jenőről Praznovszky Mihály: „Miért van az, hogy Komjáthy Jenő versei ritkasággá váltak? Miért nem lehet másfél évtizede egy teljes kötet- kiadást kézbe venni?” (Akkor is csak válogatás jelent meg az amúgy sem nagy terjedelmű költői termésből.) Bizony, a kérdések is költőiek. Vagyis nem valóságosaik abban az értelemben, hogy válaszolni kellene rájuk. A mi költőnk valóban jelentős helyen számon tartott alkotó a magyar irodalomtörténetben, de ez alig látszik valamiben is. ide, erre a fenyőikkel bőven borított tájra pedig mindenki Adyt vonja a csúcsai „várkisasszony” — Boncza Berta — Csinszka révén. Bármit írt is későbbi leveleiben Adyn-aik Csinszka, bármit változtatott i>s visszaemlékezéseiben — közli Robotos Imre nagy vihart kavart művében — Bertuka nem Adyórt, hanem rajongó költészete miatt Komjáthy Jenőért bolondult! 1910 végén írt levelében (Tabéry Gézának címezve) Adyt a második helyre teszi. A homályból című Kom- játhy-verset külön is kiemeli és olvasásra ajánlja Ta-bé- rynak. „A szellemek rokon világa szavadra rég figyel: beszélj!” — kiált ránk A homályból című versében (Szénié, 1894. júl. 19.) maga a költő, Komjáthy Jenő. Beszél a táj is körülöttünk itt fent „Kalotaszeg kapujában”. De Kalotaszeg mégsem innen tekinthető át igazán, amiként a kapukból csak ritkán látható az egész. A teljes körpanorámát majd később találjuk, de előbb a kávénak kell következnie még. Odabent a bisztróban csak valami „mókusvizet” (üdítőt) ittunk, az áramszünet kikapcsolta a nagy kávésgépezetet, de egy sokat tapasztalt uíazó ilyenkor sem mond le régen eltervezett lépéséről, hogy majd „fent a Királyhágón megiszunk egy kávét és jó alaposan körülnézünk Előkerül a kávésbőrönd, abban van minden, ami kell, gázfőző, még talán víz is egy kis műanyag üvegben. Idefent erős a légjárás, Inkább szélnek nevezhető, mint akármi másnak, de a turistafőző állja a rohamokat, s bár az erős fényben nem látszik a kis láng — a kávé „lejön”. Nincs nagy jövés-menés a Királyhágón, alig fél tucat kocsi álldogál a felújítás alatt levő szállodai parkírozóban, s mert a hágók, hegynyergek sajátja, hogy felfelé menetből az embert szinte taszítják előre-lefele is, hamar továbbáll az a néhány kocsi. Társam türelme és szakszerűsége másokat is lenyűgöz, ahogy a derékig érő szélrohamokban rendületlenül főzi a méregerős feketét a szálló melletti kis teraszon egy örökzöldnek tűnő szépen kaszált dombocska szomszédságában. Na jó, elmondhatjuk, hogy kávéztunk a Királyhágón, igazán békés emlék marad ez is, amiként elmondhatjuk, hogy ebédeltünk ugyancsak a kis főző közreműködésével konzervet fent a hegyeik között Kolozs megye határán is Nagybányára menet. Nem sokat beszélünk, inkább ezt-azt gondolunk, ki-ki saját emlékei alapján, legyenek azok olvasottak, vagy átéltek, édesmindegy. Ez a mai nevén Pásul Craiului mindössze 582 méter magas a Bihar és a Meszes hegység között, s, ha innen elindulunk lefelé a szerpentinen (elég szelíd szerpentin ecske amúgy a Nagybányán túli Kakastaréjhoz mérten!), hamarosan következnek a kalotaszegi falvak. De előbb még Csúcsa, Bánffyhunyad, s mögötte-fölötte Sztána, Kós Károly tűzhelyének máig ható melege. — Mondom — valósággal vonz bennünket a lefelé rohanó szerpentin. Üldögélhetnénk ezen a kellemes teraszon tovább, mégis a mehetnék az, amit leginkább érzünk. Bezár a kávésbazár, helyére kerül a csomagtartóba a kis piros bőröndféleség és aztán nincs is más hátra, mint elő- re-lefele! Gyorsan követik a Sebes-Körös partja közelében a falvak egymást. Szabó T. Attila erdélyi nyelvész szerint ez a tündérország kis Kalotaszeg Bánffyhunyadné] kezdődik nyugatról számítva a községek sorát. Itt is meg kellene állni, itt is volna mire emlékezni, akárcsak Ady életével összefüggésben is, de Hunyad túlságosan közel esik a Királyhágóhoz (közben már járkáltunk egyet Csúcsán, persze). Délen Magyarvalkót és Magyargyerőmonostort, északon az Almás völgyében Középlakot, keleten pedig Kis- bácsot (Bács) jelöli a profesz- szor Kalotaszeg határának. Páskándi Géza, a költő írja valahol erről a nagy csokor- nyi községről a Királyhágó és Kolozsvár között északnak, délnek elnyúltan-elszórtan megállva minden korban, hogy népművészete természetközeit, emberközelt, humánus meleget áraszt... Már aztán nem is tudom, milyen víz partján, minden falutól távolesőn egyszer csak ott leng előttünk egész pompájában ez a népművészet! Bánffyhunyadon átrohantunk valósággal, elég nagy hiba volt, de aztán lzvorul Crisului—Kőrösfő után a hirtelen felfelé kapaszkodásban a Riszeg-hegy csúcsán olyan vendégfogadó (egészen új) marasztalna, ha lehetne, hogy valóban csuda. A Riszeg i------------------------------i NÓGRÁD amúgy vagy kétszáz méterrel fölözi a Királyhágót és a szerpentintől balra-jobbra mindenütt elég hely várja az utast egy rövid megállóra, kalota-, szegi panorámanézésére. Ez' a környék legmagasabb csúcsa. Innen valóban belátha-, tó az egész híres Kalotaszeg.- Majd háromszáz éves temploma és kopjafás temetője közelebbi látványosság lehet az úton járónak. Ha megint csak nem vonzana erősen a lefelé menet, s a közeid Nagykapus, amelyet éppen csak megközelítve lengeti magát kötelekre aggatott látványával a híres népművészet Nagykapus pedig innen még jó néhány kilométer a szerpentin után. Romtalanul ép: tájban, kristálytiszta víz part-5-’ ján, hirtelen felszökkenő sziklafalakkal szemben a szikrázóén fényes napsütésben lengenek a kalotaszegi mintákkal ékesen kivarrt blúzoes- kák, szoknyák, térítők. Járja őket a fény, a szél. Letűzött oszlopok szolgálnak a kifeszített köteleknek, azokon integetnek a színes viseletek. Hát, kevés ember lehet, aki megállja, hogy nem áll meg. S akkor már venni is kell valamit az otthoniaknak. A kalotaszegi játékosság elnyomja Ady bánatát. T. Pataki László 1986. november 15., szombat /
