Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-07 / 133. szám
Iszaak Babel művei Az Európa Kiadó az idei ünnepi könyvhétre időzítette, értékes ajándékként, Babel műveinek minden ed* diginél teljesebb gyűjteményét. A korábban ismert szövegek kétszerese került a majd’ kilencszáz oldalas kötet lapjaira: elbeszélések, színművek, filmforgatókönyvek, cikkek, karcolatok^ levelek. A zsidó eredetű, szövevényes sorsú odesszai család nagytehetségű — sőt eleve „zseninek nevelt”! — fia Gorkijtól kapta az indítást, az útravalót: „Uram, nyilvánvalóvá vált, hogy ön semmit sem tud, ellenben sokat megsejt... Éppen ezért menjen a nép közé...” Babel — írásaiban sem fordítva hátat szülővárosának, „az orosz Marseille-nek” és embereinek — nagyon komcr Iván vette a jótanácsot, s álruha nélkül, azonosulva vegyült el az ezerarcú népben. Rövid életében legalább ezerféle mesterséget kipróbált. A vándorlás, a tartalmas csavargás, mint írói töl- tekezés nagy divat volt a XX. század első két évtizedében. Ebben merítkezett meg ő is. S persze a forradalmat szolgálta, a nagy október katonája volt. Pályájának hullámvonala meghökkentő. Hol naponta ontja a novellákat, hol elfordul a tolitól. Hol életidegen- ségét bírálják hazájában (éppen őneki!), hol utolérhetetlen realizmusát ecsetelik európai hírnevének nem mindig jóakaratú szálláscsi- nálói. A szovjet írók első, 1934-es kongresszusán a legnagyobb vitát kiváltó felszólalások egyike az ő nevéhez fűződött — de midőn pár év múltán hamis vádak alapján őt is meghurcolták, kevéssel utóbb jeltelen sírba temették. Az ötvenes évek tisztuitabb légköre adta visz- sza emberi és művészi becsületét: azóta a Szovjetunióban is a legkiválóbbak közé sorolják. Legszélesebb körben való népszerűségét nem elsősorban a kalandos-tragikus élet alapozza meg, hanem az az egyedi hely, amelyet egy őrségi epikus műfaj megújításával vívott ki magának. Az anekdotáról van szó, a tömör, frappáns, csattanós, elbeszélésről. Babel kezén valóban azzá lett; az ő írásait terjengősség, fecsegés, rossz értelemben vett cim- borálás, nem rontja meg. Legtöbbször a balladásság jellemző rá: lírát, drámát, epikát tud sűríteni, kihagvá* sos szerkezetű alkotásaiba. Elharapja a mondatait, hogy annál többet beszélhessen el velük. Nem tartózkodik a naturalizmustól, de mielőtt annak iszapja lassan lehúzná, váratlan fordulattal lengébb, szimbolikusabb irodalmi tájékokra vágtat. Az Európa újdonságát Gereben Ágnes kivételes hozzáértéssel és ügyszeretettel válogatta, gondozta, jegyzetelte. Nem lehet elégszer újraolvasni, az Odesszai történeteket, a Galambdúcom története írásait, az Alkony, és a Marija című színdarabokat (az előbbi jelenleg is műsoron van a Thália Színházban), s a korábban nem ismert műveket. T. T. Történetek a rock világából Képünkön: a hajdani Illés együttes anekdotaforrásnak Is nagyszerű volt... Már jócskán kinőtt a kamaszkorból nálunk is a rockzene, hajdani kócos művelői ma már tisztes családapák és családanyák, sokan közölük művészeti díjasok, saját színháza is van a műfajnak. A múltat kutatók már gyűjtik az anyagot a Nagy Magyar Képes Rocktörténethez. Az eddigi előtanulmányok is vaskosak, igyekeztek meghatározni e műfaj helyét, szerepét napjaink szórakoztató iparában, és kulturális életében. E témakörben jelent meg egy nagyon szórakoztató és hasznosnak is tűnő könyv az Ifjúsági Rendező Iroda gondozásában, az Anekdoták a hőskortól napjainkig. Popmúzeum címmel indított sorozatának első kötete ez, s igyekszik betekintést adni a hazai és külföldi popvilág elmúlt két évtizedes történetébe, a maga sajátos módján. Hogyan történhetett, hogy az Egyesült Államokban még az elnökválasztást is befolyásolta egy kirándulás a popvilág egyik ismert és roppant vonzó képviselőjével? Miért követik szédült muslicaként a zenészeket a fiatalok? Miként sikerült popgyarmatokat szereznünk a XX. század közepén? Kik voltak az elmúlt negyedszázad legjobbjai az erősítők árnyékában? Számos ehhez hasonló kérdésre ad választ ez a mintegy 150 anekdotát, történetet tartalmazó kötet. A hatvanas évek tinédzseréi, akik. első számú fogyasztói voltak ennek a zenének, mára negyvenesek lettek, a tinédzserektől tehát a középgenerációig terjed a beat-pop-rock muzsikát kedvelők köre, így mindenképpen jelentős érdeklődésre tarhat számot e muzsika művelőinek életéből felvillantott anekdoták, történetek gyűjteménye. (-n) Elkötelezettség — társadalmi haladás y/n|A olyan időszak, nem is olyan régen, amikor divattá vált elkötelezettnek lenni. A szófordulatnak önmagában akkoriban pozitív csengése volt, s ebből következett, hogy aki adott magára valamit, feltétlenül elkötelezettségét hangsúlyozta. Azután —, mint az lenni szokott —, a kifejezés veszített vonzerejéből, s az elkötelezetlenség lett a „sikk”. S, hogy itt két végletről van szó, azt hiszem, mindenki számára világos. Változnak az idők, és mi is változunk benne — ez az elkötelezettség fogalmára is vonatkozik. A mai értelmezés szerint ugyanis az elkötelezett szó inkább az egyoldalúság, a beszűkülés szinonimájává vált. míg az elkötelezetlen a nyitottságé, a szabadságé, a fejlődőképesé. Könnyű lenne a kérdést elintézni azzal, hogy egy fogalom devalválódásának voltunk, vagyunk tanúi, s ezt tudomásul kell vennünk. Azt hiszem azonban, s ezt bizonyítják a különböző megnyilatkozások az elkötelezettség kérdésében, hogy amennyire jelenségszinten ez igaz, mégsem ilyen egyszerű a dolog. Amennyire helyes az a törekvés, hogy az elkötelezettség ne lebegjen valahol az éterben, és ne csupán . csodálni való jelenség legyen, hanem átmenjen a gyakorlatba, ennek a törekvésnek eltorzítása, eltúlzása viszont már teljességgel helytelen volt. Történelmileg szükséges és fontos dolog minden tanúlságot lefordítani a konkrét gyakorlat nyelvére, ugyanakkor értelmetlen minden tanúlságot közvetlenül és áttételek nélkül gyakorlatinak tekinteni. Szinte abszurdnak ható példát idézek e szemlélet tévességének bizonyítására. Kétségtelen, hogy mindenki számára érdemes Michelangelo Teremtés című közismért festményét tanulmányozni. De, ha valaki mint a végtagsebészet elkötelezettje akarja megvizsgálni és a kéz helyzetéről, mozdulatából anatómiai következtetést óhajt levonni — nevetségessé válik, nemcsak ő maga, hanem az elkötelezettség is. Nos, valami ehhez hasonló dolog történt az elkötelezettség szférájával is. Az általános fogalom konkrét, közvetlen gyakorlati átültetésével elveszítette erdetileg pozitív tartalmát. Ha a gyakorlat minden mozzanatában, ha a műalkotás minden egyes sorában, ecsetvonásában, minden zenei akkordban fel akarjuk fedezni az elkötelezettség jelenvalóságát, akkor ezt csak olyan erőszaktétel árán tehetjük meg, mely az egész értelmét megkérdőjelezi. Mindezzel nem akarom azt mondani, hogy az elkötelezettségnek nincs gyakorlati érvénye. Csupán azt, hogy nem szabad minden egyes jelenségben, az ember aikármely gyakorlati megnyilvánulásában keresni az elkötelezettség mozzanatát. Ha ugyanis az elkötelezettség ilyenformán nyilvánul meg, akkor valójában nem elkötelezettségről, hanem a gondolkodás gúzsbakötéséről van szó, amely egész előítéletrendszert hord magában. Márpedig a helyes értelemben vett elkötelezettség antagonisztikus ellentétben áll az előítéleteikkel. Azt hiszem, nincs olyan ember, aki materialistának vailaná magát, és ugyanakkor hinne a csodákban. Mégis tanúlságos I.es- singnek az a megállapítása, mely szerint a művészetben minden csoda lehetséges, szellemek, boszorkányok, óriások országa stb., kivéve egyetlenegyet: a jellemek pszichikai csodáját. Vagyis azt, ha egy műalkotásban az egyes szereplők nem jellemüknek megfelelően cselekednek, hanem attól merőben eltérő módon. Márpedig az előítéletekkel rendelkező elkötelezett ember ilyen csoda volna. Az elkötelezettség véleményem szerint a történelmi fejlődés eredménye, mely immár az egyes ember jellemének, személyiségének lényegévé vált. Igv van ez akkor is, ha hirdeti elkötelezettségét, s akkor is, ha nem. Ebből a szempontból optimista vagyok, mert azt hiszem, az emberek többsége igenis elkötelezett, még akkor is. ha nem tudatosítja magában minden pillanatban. Könnyű dolog volna azt állítani, hogy az elkötelezettség egyenlő volna a társadalmi, történelmi haladás szolgálatával. Ez azonban márcsak azért sem volna helyes, mert az elkötelezettséget ily módon parttalanná tennénk, s a tudatosság mozzanatát teljesen kikapcsolnánk. Ha az előbb arról .szóltunk, hogy az elkötelezettség tényét nem feltétlenül szükséges hangoztatni mindig és minden vonatkozásban, ez nem jelenti azt, hogy valamifél« ösztönösség jellemezné az elkötelezettséget. Éppen ellenkezőleg. Az elkötelezett ember valójában akkor az, ha minden új dologra nyitott, de az úi jelenségeket egész addigi tudásával, tapasztalatával, ismeretével szembesíti. S teszi ezt akkor is, ha kényelemesebb lenne számára az új elutasítása. Az e*kötelezettség d“‘zS és fizikai készenléti állapotot jelent. Éppen azért nem élhet az előítéletek adta sémákkal, hanem mindig a konkrét elemzést kell alkalmaznia. Az újra való nyitottság nem az új mechanikus elfogadását jelenti. Arról van szó, amit Engels így fejezett ki: a marxizmusnak minden új tudományos felfedezés kapcsán meg kell újulnia, tehát a világ bármely pontján, az élet bármely szférájában bekövetkező változás figyelembevételére, átgondolására van szükség. S Lukács György egykori, művészetre, illetőleg a művészekre vonatkozó partizán- elmélete, úgy vélem, a legszélesebb értelemben vált igazzá. Az elkötelezettség feltételezi a járt út elhagyását, akkor, ha bebizonyosodik —, s éppen a konkrét elemzés során —, hogy a járt út nem vezet tovább. Az utak bejárása, a különböző utakon való kalandozás az el nem kötelezettség lehetősége. Sokáig lehet csatangolni, át lehet térni egyik útról a másikra, körbe lehet jámdj csak éppen nem lehet továbblépni. A továbblépés, az új utak nyitása csakis az elkötelezett emberek feladata és lehetősége volt és lesz, s ezért az elkötelezettek a társadalmi haladás letéteményesei. H. I. , Annak, aki a történelem kerekét vissza akarja forgatni, mindennel számolnia kell, Adolf Hitlerrel is. Mit csinálnak az emberek a tehetségükkel? Megházasod- .nak, két gyereket nevelnek és szidják a kormányt. — o — Gyermekek és bolondok megmondják az igazat. És a Aforizmák többiek folyton-folyvást hazudnak. — o — Könnyebb egy nőt a karodban tartani, mint a kezedben. — o — Az államszerződésekben foglalt hasznos homályosság megszerkesztése magasrendű mű* vészét. Ha valakinek nincs önuralma, megkísérli, hogy másokon uralkodjék. — o — Jó, ha óvatosak vagyunk azokkal szemben, akik mindenáron pénztárosok akarnak lenni. Hazai tájakon A barokk műemlékek városa: Pápa A nyár végén Pápa városa látta vendégül az ország 350 műemléki szakértőjét, város- szépítőjét, akik a magyar társadalom és építészeti örökségünk témájáról tanácskoztak. Nem véletlen, hogy Pápára esett a választás, mivel ez a 28 ezer fős dunántúli kisváros példás módon állította helyre történelmi műemlékeit. A területet államalapító nagy királyunk, Szent István Poppo bajor főúrnak adományozta. (Feltehetően innét származik Pápa mai neve.) A település nevével először egy III. Béla király által kiadott oklevélben találkozunk. Hosszú évszázadokig az Esterházy grófok birtoka volt, egészen a II. Világháború végéig. A messziről szembetűnő kéttornyú barokk templomot Fellner Jakab tervezte, a mennyezeti freskók a híres osztrák-barokk festő, Anton Maulbertsch munkái. A város egyik legszebb épülete a pompásan helyreállított barokk Ruszek-ház, amelyben ma idegenforgalmi hivatal, butik, üzlet van, valamint a patinás Árpád kávéház. A Március 15. téren áll az 1895-ben épített egykori református kollégium épülete, a Fehér Lóhoz fogadó helyén. Az 1531-ben alapított pápai református kollégium a magyarországi reformációt követően. a Dunántúl egyik szellemi központjává vált. A neves protestáns prédikátor, Huszár Gál Pápán hunyt el, fia Dávid itt nyomtatta ki a Heidelbergi Káté magyar fordítását. E kollégiumban tanult az (1841—1842-es iskolaévben) Petőfi Sándor. Ugyancsak az a „skóla” indította el a XIX. század legnépszerűbb magyar regényíróját, Jókai Mórt, Petőfi és Jókai barátsága a pápai kollégium önképzőkörében kezdődött. 1 Petőfi szobra a Szabadság téren, a hajdani Esterházy- kastély (ma Jókai Mór Városi Könyvtár) előtt áll, szemben vele a neves erdélyi magyar szobrász, a közelmúltban elhunyt Szervátiusz Jenő, és fia, Szervátiusz Tibor által emelt Jókai-emlék- mű. Az épület bejárata mellett az ellenreformáció által gályarabságra ítélt prédikátorok emlékműve áll, Mikus Sándor munkája. Közel hozzá a hajdani pápai diák, a zseniális költő, Nagy László emlékére emelt relief, Somogyi Józseftől. Érdekes pápai építészeti emlék az 1790 körül, copf stílusban épült — Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében is szerepő — Griff Szálló. A Fő utca 6. szám alatti udvarban álló református templom 1783—1884-ben épült; benne Egyháztörténeti Múzeum, a közelben temetői fejfák, kopjafák másolatai láthatók. Az 1737-ben épült „Ökollégium” épülete a Petőfi Sándor utca 13. szám alatt áll. Érdekes ipar- történeti emlék látható. a Március 15. téren, a 12. szám alatt: a pápai Kékfestő múzeum, az egykori Kluge-féle üzem, Közép-Európa egyik legrégibb kékfestő üzeme, ma már védett ipartörténeti emlékünk. A Jókai utca 16. szám alatti épületben őrzik a Dunántúli Református Egyházterület levéltári anyagát, itt láthatók a hajdani pápai főiskola megmaradt régiségei is. A 75 ezer kötetes könyvtárban számos régi nyomtatvány, könyvritkaság van, így Calvin Institúciói, valamint Bornemissza Péter ör dögi kísértetekről szóló könyve. Egy pápai kirándulás során érdemes megnézni a Ta- polca-patak partján álló — ma már nem működő — vízimalmokat, sorban, föl Tapolcáidig, a Tapolca-patak forrásvidékéig, mely valaha a pápaiak kedvelt kirándulóhelye volt, míg ki nem száradt. B. i. 8 NÓGRÁD — 1986. június 7., szombat A pápai barokk Szent István vértanú plébánia templont belseje.
