Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-27 / 149. szám
I Kedvezmény, ránézésre! Diákok részére ötvenszázalékos kedvezményt ad július 1-től augusztus 31-ig a megyénkben működő Volán-vállalat. A helyközi járatoson érvényes kedvezményre a jogosultságot 14 éves korig ránézéssel, illetve úttörőigazolvány alapján; 14 éves kortól pedig diákigazolvány felmutatása révén állapítja meg a buszsofőr, illetőleg a kalauz. Azoknak a tanulóknak. akik nyári gyakorlatukat töltik, a szünidőre is érvényesített ..Tanulók igazolványa” alapján 75 százalékos utazási kedvezményt biztosítanak a lakóhely és a gyasor- lati hely között. Erre havi bérlet is váltható. Megbecsülik az ériékes munkát Az első negyedévi sikertelen termelés után április 1- vel hajtották végre az idei bérfejlesztést a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyárában. A vállalati átlagos 6 százalékos bérből — amelynek 4,2 százalékát alap- béremelésre használták fel, 2 százalékát pedig mozgóbérként juttatják a dolgozókhoz — a gyarmati kollektíva 7,04 százalékkal részesedett. A szakszervezettel egyetértésben a fizikai dolgozóknál 6.7, az alkalmazottaknál pedig 7,32 százalék volt az emelés mértéke. A fizikai munkakörben tevékenykedőknél általában 1 forinttal emelték a mun- kakategóriák összegét. Ezen belül kiemelt béremelésben részesültek a simatűzést végző és az egyéb fizikai munkaterületen dolgozók. Ugyancsak kiemelt béremelésben részesültek a vezetők, jelezve és érzékeltetve, hogy a magasabb értékű és felelősségteljes munkát az irányító területeken is az eddiginél sokkal jobban meg kell becsülni. Ennek megfelelően a felső- és középvezetők bére személyenként havonta átlagban 700 forinttal, a műszakiaké, mérnököké 500, a mű- .saafei végzettségű technikásoké pedig 700 forinttal nőtt. Ez nem jelent egyenlősdit, mert a végzett munka mennyiségének, minőségének és az ezzel járó felelősségnek megfelelően a szakszervezeti bizalmiakkal együtt az érintett gazdasági vezetők differenciáltan ítélték oda az érdekelteknek. NÓGRÁD Nem szorít a cipő Jól sikerült gyártmányfejlesztés a Salgóban A Salgó Cipőipari Szövetkezet kollektívája teljesen új gyári mányszerkezettei kezdte az idei esztendőt. Eredményeként az első féléves tervüket az előzetes számítások szerint csaknem 51 millió forintra teljesítik. Az elért eredmény a múlt ev azonos időszakához viszonyítva nagyobb árbevételt jelent. Az említett összegből csaknem 10 milliót képvisel a közvetett export, amely a Német Demokratikus Köztársaságba és Lengyelországba irányul. A szövetkezetben előállított lábbelik a mai divatigenyeket tükrözik. Az olcsóbb termékek kategóriájába tartoznak, női, leányka- és fiúvászonci- pők, könnyű férfi, nem hagyományos. puha. bőrből készült lábbelik. Az export 50 százalékát a vászonból készült cipők tették ki, míg a másik 50 százalékban balerinaiáb- belik jutottak el a megrendelőkhöz. Naptár 1985. június 27 , csütörtök. László napja. A Nap kel 4.48 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kel 14.55 — nyugszik 1.19 ! órakor. VIT-centrum a klubban A Salgótarjáni városi KISZ- bizottság „Egy a jelszónk, a béke..." címmel VIT-cenrru- mot rendez be az Arany János út 17. szám alatt lévő Ifjúsági klubban. A két hónapig tartó rendezvénysorozat megnyitóprogramját ma este 18 órakor tartják meg „Prágától Moszkváig” címmel. A VIT-ek történetét videofilmen tekinthetik meg a résztvevők. A film után élménybeszámolót tartanak az elmúlt VIT-ek küldöttei. Az 1947-ben Prágában lezajlott eseményekről Novak István, Lichner Gyuláné, Lorók Sándor az 1949- es budapesti, Lakatos József pedig az 1978-ban megrendezett havannai VIT-ről tart előadást. A meghívottak között ott lesz Molnár Katalin is. az idei moszkvai VIT küldötte. Állandó programként szerepel a műsorbian a VIT- sarok — kiállítás a Szovjetunió életéről — és a VIT- bazár, ahol plakátot, könyvet, hanglemezt, jelvényt, képeslapot lehet kapni. Minden érdeklődőt várnak a salgótarjáni KISZ-bizottság szervezői! Kisebb sérülések Robot a bíróság előtt Fekete kalapban és nyakkendőben jelent meg a bíróságon az a robot, amely ámok- futóvá vált alig egy órával azután, hogy felvette új — italfelszolgálói — munkáját egy étteremben. Á robot . irányíthatatlanná vált; bútorokat borított fel, kidöntötte a poharakból a bort, majd fejét az egyik vendég ölébe ejtette. A robotnak azért. kellett megjelennie a bíróság előtt, hogy a bírák megítélhessek, munkaképes állapotban van-e. Ha igen, úgy jelenlegi tulajdonosa nem kaphatja vissza a robot árát és nem kérhet kártérítést az eladó cégtől, mert így az ámokfutást a géppincér szakszerűtlen keze lése okozta. LAKÁSTÜZ Tüzet okozott az ágyban dohányzás Lajosmizsén, a Mizse 547. számú lakóházban. A viszonylag kis kiterjedésű tüzet a szomszédok gyorsan eloltották, ám a 23 esztendős Blahut Iván —. aki cigarettázás közben elaludt — füstmergezés és égési sérülések következtében életét vesztette. A tűz keletkezési körülményeinek vizsgálatát folytatja a tűzoltóság es a rendőrség. Visszatekintve két-három esztendőre azt tapasztaljuk, hogy a Budapesti Rádiótechnikai Gyár salgótarjáni gyárában a balesetek száma nem csökken, de nem is növekszik. Ez alól kivételt jelent az idei első fél év, amikor a múlt év azonos időszakához képest kettővel — 8-ra —emelkedett a balesetet szenvedő dolgozók száma. A sérülések kisebb jellegűek, általában szúrásból adódnak, és 5 —7 napon belül gyógyulnak. Az okokat vizsgálva az illetékesek megállapították, hogy a balesetek 50 százaléka, a technológiai fegyelem megsértéséből a munkahelyeken következik be. A sérülések másik nagyobb része pedig munkahelyen kívül. Előfordult, hogy a dolgozó a lépcsőn elesett. A mulasztókat, — amennyiben megállapítják felelőtlenségüket — felelősségre vonják. Az első fél évben hét írásbeli figyelmeztetést adtak ki. A balesetekből kiesett munkanapok száma viszont jelentősen, 40 százalékkal nőtt. Az emelkedésben közrejátszott egy tavalyról áthúzódó lábtöréses baleset. Hódmezővásárhely külterületén, egy motorvonat halálra gázolta a kerékpárral közlekedő ölös Lajos 76 éves nyugd.jas, mártélyi lakost. A vizsgálat eddigi adatai szerint a kerékpáros figyelmetlenül, a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a kereszteződésbe. Várpalotán egy személygépkocsi halálra gázolta Rőt Szabolcs 5 éves várpalotai kisgyermeket. A kisfiú, a már féktávolságon belül levő személygépkocsi elé szaladt. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1905. június 27-én robbant ki, és július 8-ig tartott az orosz Patyomkin cirkáló legénységének jegyveres jelkelése. Eső, zápor Várható időjárás ma estig: nyugat felöl átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé alakul ki eső, zápor. Az eleinte még élénk északi szél mérséklődik, majd délnyugat felöl megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 18, keleten 23 fok körül várható. — Ausztrál beutazóforgalomra. több turistára számítanak a magyar idegenforgalmi szervek. John Brown ausztrál idegenforgalmi miniszter a minap fejezte be háromnapos megbeszélését Juhár Zoltán magyar belkereskedelmi miniszterrel. A hazánkban járt ausztrál tárcavezető az idegenforgalom kölcsönös javításáról tárgyalt. — Párizs polgármesterének tanácsadója lesz Monique Berlioux asszony, a NOB közelmúltban leköszönt igazgatója. A francia főváros egyike azoknak a varasoknak — Bercelona. Amszterdam. Üj- Delhi. Brisbane és Belgrád mellett —, amelyek pályáznak az 1992-es nyári olimpiai játékok megrendezésére.. tUABBAKAT SZERVEZNEK A MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkárságának szervezésében és bonyolításában, a maslani tervciklusban, 1984. végéig 55 lakás épült meg, ugyanakkor a múlt. évben és ebben az esztendőben újabb 20 lakás építése kezdődött el. Mindkettő Salgótarjánban, a Beszierce-lakótelepen kerül kivitelezésre. A leendő C 14—15-ös épületben 8. a T 1-ben és 2-ben pedig 12 lakás kerül tptő alá. szervezőmunka nem állt meg. Jelenleg újabb 55 lakás megépítésére, irányul. Ebből Baglyasalján, az Erkel utcában 6—12, Károlyaknán, a C 8-as épületben 8, a Besz- terceTlakótelepen a B 10 és 11-es jelzésű épületben 6—10, a Gorkij-mintalakótelepan pedig 5—25 lakás épülne meg. — Négy magyar diák vész részt a középiskolások kémiai olimpiáján, amelyet július 2- től Pozsonyban rendeznek. A magyar résztvevőket az országos középiskolai tanulmányi verseny húsz helyezettje közül. további két selejtező alapján választották ki— Sikeres gyártmányfejlesztés. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban végrehajtott tudatos gyártmányfejlesztés eredményeként az idén a termelés 65— 70 százalékát az új és továbbfejlesztett termekek alkotják. Bronzkirály Gyöngyös főterén múlt esztendő óta áll Károly Róbert szobra. Az Anjou király 1334- ben emelte városi rangra a Mátra kapujának festői és történelemben játszott szerepére is méltán büszke települését. A várossá nyilvánítás 650. évfordulója alkalmából a Mátra Múzeumban állandó kiállítást nyitottak Gyöngyösi évszázadok címmel. A Gyöngyösi Galéria rangos képző- és iparművészeti tárlatoknak ad otthont, nógrádi művészek is kiállítanak itt. A város gonddal őrzi Herman Lipát festőművész hagyatékát, róla árnyas sétányt is elnevezlek, ahol a város Inkái és látogatói Herman Lipát, Vacnoit Sándor. Benczúr Gyula, lírányi Grünwald Béla szoborportréival és Ferenczy István híres, az 1840-es évektől való oroszlános emlékművével találkozhatnak. Fotót Tóth Sándor — Szakközépiskolások nyári gyakorlata. A salgótarjáni Madách Szakközépiskola 116 tanulója három hétig tartó szakmai gyakorlaton segíti a termelés növelését a Nógrád Megyéi Állami Építőipari Vállalatnál. — Fagylaltpréskelyhek az NSZK-ba. Az egy kamionból álló fagylaltpréskelyhekből álló első szállítmányt májusban megkapta a salgótarjáni öblösüveggyár új tőkés vevője, a Német Szövetségi Köztársaságban. Az általa küldött újabb érdeklődésből kitűnik. hogy a harmadik negyedévben már két-három kamionra való mennyiséget kíván vásárolni az említett termékböL tJ BÉLYEGEK A posta a nukleáris háborút ellenző orvosok nemzetközi mozgalmának Budapesten megrendezendő V. világ- kongresszusa alkalmából — az Évfordulók-események ’85. ' sorozaton belül — 2 forintos bélyeget hoz forgalomba június 28-án, pénteken. A bel.yeg Varga Imre Kos- suth-díjas szobrászművész Életet a földnek című grafikájának felhasználásával, Zom- bory Éva Munkácsy-dfjas grafikusművész keretrajzával, többszínű ofszetnyomással, 1 932 380 fogazott és 4800 fo- gazatlan példányban az Állami Nyomdában készült. A bélyegkép arany színű keretben mulatja be Varga Imre grafikájának kicsinyített mását, amely zöld háttérben, fehér körrel szimbolizált, széttöredező földgömböt és a törésvonalaknál egymásához közelítő kezeket ábrázol. Ugyancsak pénteken, a me- 1 zőhegyesi ménes fennállásának 200. évfordulója alkalmából 5 bélyegből' álló. ösz- szesen 17 forint névértékű sorozatot ad ki a posta. A bélyegsorozat Dudás László grafikusművész tervei alapján, többszínű ofszetnyomással 437 300 fogazott és 5800 fogázatlan példányban készült a Pénzjegynyomdában. — Nosztalgiagózös. X Komárom és Székesfehérvár közötti vasútvonal 125 eve épült. Ebből az alkalomból nosztalgiagőzös indul július 1-én 9.35 órakor Komárom állomásról Székesfehérvárra. A jubileumi nosztalgiavonatra a fővárosban a MÁV köz- szolgálati irodáiban és a Déli pályaudvaron, valamint a komáromi és a székesfehérvári állomáson válthatók jegyek. — Szerződéses alapon — nagyobb nyereségért. A Ka- rancs Termelőszövetkezetben az érvényes érdekeltségi rendszer, a vezetőket és dolgozókat egyaránt a nyereség növelésére ösztönzi. A kölcsönös kötelezettségeket szerződésben foglalták. Jelenleg 17- féle szerződés szolgálja a nyereség növelését. — Mintaszállítmány külföldi érdeklődésre. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek piackutató munkájának újabb eredménye, hogy Dél-Koreá- ból és Mauritiusból egy-egy vásárló jelentkezett üzletkötés céljából. A kívánt különböző méretű ás minőségű sza- lagacél-mintaszállítmányt rövidesen eljuttatják a reménybeli, jelentős mennyiséget vásárló megrendelőkhöz. ÖSELEF.ÁNTMARADVÁNYOK SÜTTÖN Ritka őslénytani leletre, egy édesvízi kőbe zárt masztodon. közismertebb nevén cse^jfánt csontmaradványaira bukkantak a kőfaragó vállalat süttői bányájában. Egy 80 centiméter hosszú és 10 centiméter átmérőjű agyar, egy hatalmas zápfog és az állat alsó állkapcsának töredéke került napfényre. Az ősmaradványokat egy 8 köbméteres kőtömb kiemelésekor, illetve átszelésekor vették észre, s remélik, hogy az őselefántnak további csontjai is előlkerülnek a fejtésre váró kőtömbökből. A bányászok példamutató módon azonnal értesítették a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Múzeum szakembereit, akik a helyszínen „kipreparálták” a kőbe zárt csontmaradványokat. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvényben: 1985. június 27-én. («Lpj,. Ji HHH; L;, ** I—injt Oevlza vételi árf. 100 eladási Ft-ban Angol í* €535,94 €549,02 Ausztrál ü, 3393,46 3400,26 Belga f. 82,32 82,48 Dán k. 462,09 463,01 Finn m. 798,51 800,11 Francia f. 544,01 545,09 Hollandi f. 1469,92 1472,86 Japán y. (1000) 203,72 204,12 Kanadai d. 3718,88 3726,32 Kuvaiti d. 16746.59 16780.11 Norvég k. 575,04 576,18 NSZK m. 1657,04 1660.36 Olasz I. (1000) 25,99 26,05 Osztrák s. 235,78 236,26 Portugál e. 29.15 29,21 Spanyol p. 28,97 29,03 Svájci f. 1981,08 1985.04 Svéd k. 574,82 575.98 Tr. és Cl. rubel 2597,40 2602,60 USA-d. 5072,54 5082,70 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985 június 4-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. Tv-loító gyorslista Az 1985. június 25-én megtartott júniusi tv-iottó jutalomsorsolásról, melyen a tv-lottószelvé- nyek és a június havi EL-szelvé- nyek vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A vásárlási utalvány (2000 Ft). B Személygépkocsira szóló utalvány 165 190 Ft értékben. C Szerencse-utalvány (30 000 Ftj. D Vásárlási utalvány (10 000 Ft). E Vásárlási utalvány (9000 Ft). F Vásárlási utalvány (7000 Ft). G Vásárlási utalvány (5000 Ft). H Vásárlási utalvány (4000 Ft). I Vásárlási utalvány (3000 Ft). 80 119 80 182 80 233 80 271 80 372 80 321 80 410 811 448 80 536 80 587 447 h, 682 h, 27 C, 211 i, 387 C, 799 f. 328 i, 269 c. 798 f, 386 i. 80 132 094 i, 80 195 339 e, 80 245 917 d, 80 283 858 d, 80 385 934 d, 80 334 446 i, 80 422 975 g, 80 486 210 i, 80 562 092 g, 80 170 036 i, 80 207 976 i, 80 258 564 i, 80 309 152 d, 80 397 681 i, 80 347 993 i, 80 435 622 I, 80 498 857 i, 80 574 739 g, 5 717 146 i, 5 755 087 c, 5 818 322 g. 5 856 263 i. 5 944 792 h, 77020 932 i, 77 109 461 i, 77 185 343 i, 7 261 225 h, 77 311 813 e, 80 030 918 i, 80 068 859 c. , 5 729 793 c, 5 767 734 i, 5 830 969 g, 5 868 910 e. 5 957 439 d, 77 033 579 i, 77 122 108 i, 77 223 284 c, 77 273 872 h, 80 005 624 i. 80 043 565 i, 80 081 506 i, 5 742 440 i, 5 793 028 i, 5 843 616 h, 5 906 851 g, 77 008 285 i, 77 046 226 i, 77 160 049 c, 77 248 578 g, 77 286 519 i, 80 018 271 c, 80 056 212 1, 80 994 153 i, A nyertes- szelvényeket 1985. július 16-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek. az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. NÓGRÁD, a Magvar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNfi. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap ^ódánál (KH1) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a (KHI) 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévről *09 formt, egy Íwm 8*6 lórink Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Fi.; 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. HU ISSN 0133-1558. Végzetes figyelmetlenségek