Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
MÉRKŐZÉS ELŐTT Folytatódik az 1—0-ás sorozat? Vasárnap délután illusztris vendéget fogad az SBTC labdarúgó- csapata: a Budapesti Volán SC gárdáját. A fővárosi egvüttes lényegében az idei bajnokság nyitányától kezdve vezeti a II. osztályú bajnoki tabellát, és minden valószínűség szerint visszajut az élvonalba. A közlekedésieknek jelenleg 43 pontjuk van. a második helyezett Siófok 42. a harmadik helyen álló Vác 40 pontbt gyűjtött. Figyelmeztető, hogy a vendégek eddig mindössze öt alkalommal hagyták el vesztesen a játékteret, és gól- különbségük is kiváló: 62—33. Kiss Imre edző csapata őszszel, a Czabán Samu téren magabiztosan győzött a tarjá- niak ellen, és a listavezető — éppen azért, mert két együttes is a „nyakán van” — a tóstrandi pályán is nyerni akar. Vasárnap 3—0-ra verte a Szekszárdot, korábban 1—1-es döntetlent ért el Sopronban. A Volán szakvezetése bízik az együttesben, mindenekelőtt két gólerős csatárában — Szeibertben, akit a Ferencváros már kiszemelt, s a 12 találatos Handelben — valamint a rutinos, Morgós irányításával nagyszerű teljesítményt nyújtó középpályássorban. A Volán várható ösz- szeállítása: Kovács — Szabó S.. Hegedűs, Forintos. Huszár — Hatvanger, Morgós, Farkas — Kóczián, Szeibert, Handel (Kotul). A tarjániak múlt vasárnap — noha a találkozóra nagyon készültek — 1—0-ás vereséget szenvedtek Szolnokon. Az SBTC ezen a héten is a szokásos edzésmunkát végezte. Szerdán Kassán játszott előkészületi mérkőzést a helyi II. ligás együttessel; a vendéglátók 2—1-re nyertek. Toldi Miklós, a csapat technikai vezetője így fogalmazott: — Győzelemmel szeretnénk feledtetni a szolnoki kudarcot és a Volántól elszenvedett, őszi vereséget! A pályára lépő csapat a következő játékosok közül kerül ki: László, Rédei, Nagy, Talapa, Zimo- nyi, Babcsán, Balga, Gyimesi, Juhász, Lipták. Oláh B., Földi, Bartus, Gyöngyösi. Oláh M. (Jónás, Tarlósi és Urbányi játékára nem kerülhet sor, mivel az ifjúsági válogatottakkal edzenek, illetve ott szerepelnek.) — tóth — Négy mérkőzésből egyetlen pont Országos serdülő- és ifjúsági bajnokság Két-két mérkőzést játszottak az elmúlt napokban az SBTC serdülő- és ifjúsági labdarúgói a Keleti csoport bajnokságában. A nógrádiak számára nem sok babér termett. A fiatalabbak a sokkal esélyesebb Bp. Honvédtől teljesen megérdemelt, nagy gólkülönbségű vereséget szenvedtek a június 1-ről előrehozott mérkőzésen, itthon viszont a kazincbarcikaiak ellen a mérkőzés lefújása előtt négy perccel kapták az egyenlítő gólt. Az ifjúságiak viadalán csak eleinte voltak fölényben Kispesten a hazaiak, góljuk után átvette a kezdeményezést a tarjáni gárda, és sikerült is az egyenlítés. A vendég együttes sorsát Zsély szerencsétlen öngólja pecsételte meg. A kazincbarcikaiak ellen — a ballagások miatt — jó részt az SBTC ifjúsági II. csapata lépett pályára Borsod megyében. A hazaik gyorsan megszerezték vezető góljukat, és bár szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, győzelmük ugyancsak reális volt. Eredmények. Serdülők: Bp. Honvéd—SBTC 4—0 (1—0), KVSE—SBTC 1—1 (0—0). Gólszerző: Sikna SBTC (11-es- ből.) Ifjúságiak: Bp. Honvéd— SBTC 2—1 (1—1). Gólszerző: Oláh B. (SBTC). KVSE— SBTC 3—1 (2—0). Gólszerző: Hunyás (SBTC, 11-esből). Sárga lap: Zsély (SBTC), kiállítva: Fancsik (SBTC). Sok a fegyelmezetlenség A Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a bajnokság és a Magyar Népköztársasági Kupa legutóbbi fordulóiban sárga lappal büntetett és kiállított játékosok ügyében hozott ítéleteket, Paumann Zsolt (Bgy. SE) ötödik, Balga László (Ér- sekvadkert ifi), Varga László (Szécsény) és Nyerges László (Balassi) harmadik sárga lapja miatt nem szerepelhet a következő bajnoki vagy kupamérkőzésen. Az MNK-for- dulóban kiállított Szabó László Gábor (Érsekvadkert) és Vandornyik József (Nógrád- megyer) 3—3. Gvurkovics András (Érsekvadkert) 2 mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A pásztói Tarcsányi Gyula, a játékvezetővel szemben tanúsított sportszerűtlenségért 1985. június 30-ig nem léphet pályára. A legutóbbi bajnoki fordulóban ugyancsak sportszerűtlenségért kiállított Lakatos József (Pásztó ifi) egy találkozón nem szerepelhet, Tábori Béla (St. Volán) büntetését viszont pró-' baidóre felfüggesztették. Megyei utánpótlás-eredmények A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság tavaszi 11. XXVI. fordulójában remekeltek a pályaválasztó együttesek. Különösen a tíz gólt szerző Bgy. SE, amely jobb gólkülönbségével ismét átvette a vezetést a Pásztón döntetlent játszó SBTC II-től. A vendégcsapatok közül egyedül a karaneslapujtőiek nyertek. A serdülőbajnokságban is adódott három . nagy különbségű győzelem, köztük két kétszámjegyű is. Meglepő, hogy három mérkőzés is elmaradt. Jobb szervező- és előkészítő munkára kéretnek az érdekeltek! Az ifjúsági bajnokság eredményei « Nézsa—Ceredvölgye 4—0 (2—0), v.: Bungye (Heves m.-i). St. Somos—Kisterenye 4—1 (2—1), v.: Raffai. Góllövő: Ozsvárt D. (3), Angyal P., ill.: Szekula. Jó: Balia L, Ozsvárt, Angyal P., ill.: Szekula, Varga J. Érsekvadkert csapata szabadnapos volt. St. Ötvözetgyár—Mátrano- vák 2—0 (1—0), v.: Fodor B. G.: Oravecz (2). Jó: Mag, An- gval T„ Szalai. Bíró, Oravecz, ill.: Ozsvárt J., Ku- borezik, Varga P. Pásztó—SBTC ifi II. 1—1 (1—0), v.: Lőcse. G.: Bettes, ill. Jambrik. Kiállítva: Lakatos (PSE, 75 perc), sárga lap: Simon. Kun (SBTC). Jó: Ta- ri, Czine Z„ Bettes, 111.: Hajdú. Jambrik, Vass. St. Volán—Karancslapujtö 1—4 (1—2), v.: Hoffmann. G.: Szorcsik Gy., ill.: Barta I. (3), Baross. Jó: Kerekes, Szorcsik, ill.: Szukán, Sólyom, Barta. Erdőkürt—Szécsény 3—1 (1—0), V.: Martinkó. G.: Ka- puszta (3). ill.: Pintér Zs. Jó: Sárkövi, Hugyecz P., Ka- puszta A., UL: Heiser, Pintér, Végh. Bgy. SE—Nógrádmegyer 10—1 (3—1), v.: Szabó M. G.: Horváth B. (3), Kokavecz M., Piaki (2—2), Huszár N., Bu- csánszki, Gyurovics. ill.: II- kó Cs. Jó: Tóth J., Bucsánsz- ki, Gyurovics, Piaki, Horváth. 13. Kisterenye 25 7 3 15 39-89 17 14. Nógrádm. 25 3 3 19 20-83 9 15. Mátranovák 24 3 3 18 31-98 9 A serdülőbajnokság eredményei A csoport: St. Síküveggyár —Szőnyi SE 0—1 (0—0), Pásztó—Sú Ötvözetgvár 14—2 (6—1), SBTC II.—Mátranovák 11—0 (6—0), Bgy. SE I. —Nagybátony I. 1—1 (0—1). B csoport: St. Volán—Ceredvölgye 1—1 (0—0). Nógrádmegyer—Nagybátony II. 0—3 (0—1). Kisterenye— SBTC III. elmaradt. Karancslapujtö—St. Somos 6—0 (1—0). C csoport: Szécsény—Erdőkiirt elmaradt (az erdőkürti- ek a várakozási időben sem jelentek meg). Nézsa—Érsekvadkert 2—5 (0—5), Bgy. SE II.—Romhány elmaradt, (a hazai csapat 13-tól 14.15-ig várakozott...) * A megyei Ifjúsági bajnokság állása 1. Bgy. SE 24 19 2 3 111-27 40 2. SBTC Ifi II. 24 18 4 2 92-20 40 3. Pásztó 24 17 5 2 88-22 39 4. K.-lapujtő 24 15 4 5 83-32 34 5. É.-vadkert 24 13 3 8 54-34 29 6. Nézsa 24 13 3 8 44-34 29 7. St. Volán 24 8 5 11 39-45 21 8. St. Somos 24 8 5 11 37-61 21 9. Ceredv. 25 6 9 10 27-55 21 10. St. ötvözet. 24 6 7 11 35-52 19 11. Erdőkürt 24 8 2 14 41-64 18 12. Szécsény 25 7 4 14 44-69 18 Az MNK előző heti II. selejtező fordulójából elhalasz- ■ tott Jurisits M. HSE (Nógrád)—Nagybátony mérkőzést hét közben lejátszották, s a nagybátonyiak magabiztosan nyertek: 6—1 (4—0) lett az eredmény. A jövő hét csütörtökén, a III. fordulóban tehát a szécsényiek ellenfele Nagybátony csapata lesz. (andó m.) Hét végi sportműsor SZOMBAT ATLÉTIKA Városi összetett bajnokság, Balassagyarmat, nagyligeti sporttelep, 9 óra. KÉZILABDA NB II. Középcsoport (női): St. Síküveggyár—Csepel Autó, Salgótarján, Építők-pálya, 10.30 óra. Megyei női bajnokság: St. Építők—Nagybátony, S.-tarján, Építők-pálya. Kezdési idő: ifiknél 8.15, felnőtteknél 9 óra. Megyei férfibajnokság: Pásztó—Tereske, Pásztó. Kezdés: ifiknél 16, felnőtteknél 17 óra. LABDARÜGÄS Bgy. SE—Nürnberg (NSZK- beli) öregfiúk-mérkőzés, Balassagyarmat, nagyligeti sportpálya, 18 óra. Területi bajnokság: Mátra - csoport: Hatvan—Romhány, Hatvan, 17 óra, v: Pálfy. Bélapátfalva—Síküveggyár, Bélapátfalva, 17 óra, v: Lutherán, Borsodnádasd—Nagybátony, Borsodnádasd, 17 óra, v: Ba- rankovics. NB-s ifjúsági és országos serdülőbajnokság: SBTC— .MTK-VM, Salgótarján, Forgács-bányatelep. Kezdési idő: serdülőknél- 11, ifiknél 12.30 óra. IBUSZ Kupa serdülő labdarúgótorna. Salgótarján, Tóstrand. A csoportmérkőzések kezdési ideje délelőtt 9,30, délután 14 óra. Megyei serdülőbajnokság: Érsekvadkert—Szécsény, Erdőkürt—Bgy. SE II., Romhány —Nézsa. -Kezdési idő: 15 óra. Magyal Hírlap--Kupa. Közalkalmazott: szakszervezeti dolgozók kispályás labdarúgó megyei döntője. Salgótarján, ifjúsági sportcentrum, 9 óra. RÖPLABDA NB II. Középcsoport, férfiak: Romhány—22. sz. Volán, Romhány, sportcsarnok, 11 óra. TERMÉSZETJÁRÁS Edzett ifjúságért nyílt túra a Tuzson-arborétumba. A túra Salgótarjánból a 9.01 órakor közlekedő személyvonattal indul. INTERSZOLG. GT. Kazánszerviz salgótarjáni csoportja — VEGYSZERES VÍZKÖOLDAST, — KAZANFÜTÉSREND- SZER-FELÜJlTÁST, — ŰJ FŰTÉSRENDSZER- SZERELÉST, (kazánfelügyeletes egységekét is) RÖVID HATÁRIDŐRE VÄLLALJA, helyszíni felmérés alapján. Megrendeléseket: Eger, 3300 Sóház u. 13., vagy Salgótarján, Pf. 96. NÓG- RÁD-kiadóba kérjük. TÖMEGSPORT Pedagógussportnap, Balassagyarmat, városi sportcsarnok, 9 óra. VASÁRNAP ATLÉTIKA Városi összetett bajnokság, Balassagyarmat, nagyligeti sporttelep, 9 óra. ASZTALITENISZ St. Volán II.—St. Volán III., Mátramindszent—Nógrád- kövesd, Pásztó Senior—B.- gyarmat II. Kezdési idő: 9.30 óra. KÉZILABDA Megyei női bajnokság: Rétság —Pásztó. Rétság. Kezdés: ifiknél 10, felnőtteknél 11 óra. Megyei férfibajnokság: Diósje- nő—Érsekvadkert, 10 óra. LABDARÚGÁS NB II: SBTC—Bp. Volán, Salgótarján. Tóstrand., -17’ óra, v: Juhász I. (Lója, Varga L.) Balassagyarmati TE;—FC Arbon (svájci) barátságos mérkőzés. Balassagyarmat, nagyligeti sporttelep, 17 óra. Megyei I. o. bajnokság: Nóg- rádmegyer—Balassi SE. v: Hoffmann, Bgy. SE—ÖMTE (ifik: Lékai úti pálya 10, felnőttek 12 óra), v: Heves megyei jv., Kisterenye—Érsekvadkert, v: Lőcse, Cered—Somos, v: Laczkó, Szécsény— Nézsa, v: Szabó M., K.-lapuj- tő—Erdőkürt, v: Tálas, Szőnyi SE—St. Volán, v: Juhász L., Mátranovák—Pásztó, v: Martinkó. Kezdési idő: ifiknél' 15, felnőtteknél 17 óra. Megyei II. o. bajnokság, Nyugati csoport: Bércéi—Rétság, Szügy—Jurisits, Nagy- lóc—Becske, Herencsény— Diósjenő. örhalom—Rimóc, Szanda—Nógrádsipek, HVCSSE—Nógrádmarcal. Kezdési idő: ifiknél 15, felnőtteknél 17 óra. SE. Ménkes—Salgó öblös; Szurdokpüspöki—Bányagépgyár, Kalló—Karancsberény, Mátraszőíős—SKSE, Palotáshalom—Gergei SE, Ecseg—■ Kazár. Kezdési idő: ifiknél 15, felnőtteknél 17 óra. Körzeti bajnokságok. Balassagyarmati körzet: Hugyag— Patak, Magyarnándor—Dejtár, Mohora—Csitár, Cserhátha- láp—Terény, Nógrádkövesd— Cserhátsuránj', Patvarc— Ipolyszög. Kezdési idő : 17 óra. Pásztói körzet: Hasznos—Tar, Szirák—Csecse, Héhalom— Vanyarc, Buják—Kisbágvon, Erdőtarcsa—Szarvasgede. Kezdési idő: 16.30 óra. Rétsági körzet: Hont—Szendehely, Berkenye—Drégelypalánk, Nőtincs—Ipolyvece. Borsosbe- rény—Nagyoroszi, Nógrád— Bánk, Kisecset—Felsöpetény. Kezdési idő: 17 óra. Salgótar- 'jáni körzet: Sóshartyán—Lit- ke, Etes—Rónafalu, Ipolytar- nóc—Kisterenye. Kezdési idő: 16.30 óra. Szécsényi körzet: Ludányhalászi—Szécsényfel- falu, Piliny—Hollókő, Ka- rancsság—Sógújfalu, Var- sány—Nógrádszakál. Kezdési idő: 17 óra. IBUSZ Kupa serdülő labdarúgótorna, helyosztók: Salgótarján, Tóstrand. V—VI. helyért: 10 óra, III—IV. helyért: 13.30 óra, döntő: 15.15 óra (az SBTC—Volán előmér- kőzése). SAKK Megyei CSB: Nagyióc—Gorkij-telep. Bátonyterenye—Szé- csenv, St. Síküveggyár—Regionális Vízmű. Kezdési idő: 10 óra. TÖMEGSPORT A KPVDSZ megyei munkahelyi olimpiája. Salgótarján,' öblösüveggyári pálya. Program: megnyitó 8, férfi és női kispályás labdarúgás 8.15. tollaslabda, lövészet és atlétika 10 óra. Olimpiai ötpróba kerékpá- ros-kistúra, Salgótarján, tóstrandi pálya parkolója. 9 óra; Balassagyarmat, Márka presszó parkolója, 9.30 óra. Zagyvavölgye-csoport: Felsőtold— Kis-Zagyvavölgye Tsz Nyugat-nógrádi munkahelyeinkre felveszünk: kőműves szakmunkásokat. Nógrád megyében munkásszállító autóbuszjárataink közlekednek. Jelentkezni lehet: Közép-magyarországi Közmű- és Magasépítő Vállalat 13. sz. Főépítésvezetőség Dunakeszi, Sportpálya mellett. Rétság, Zrínyi u. 23. Az őrhalmi Hazafias Népfront Mgtsz (B kategória) pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére. Követelmény: felsőfokú szakirányú végzettség. Balassagyarmaton szolgálati lakást tudunk biztosítani. 1985. mőBfus 20-tol Június 1-ig 20 százalék engedménnyel vásárolhatók 2 mm és 3 mm vastagságú HÚZOTTSÍKÜUEGEK Nógrád, Heves és Borsod-übaúj-Zemplén megyei telepeinken. Tel: 46/87-022 i \