Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-10 / 265. szám

V r Uj arcok Balassagyarmat főutcáján Középiskolás katonai kollégium tanulói a városban Szeptemberig szokatlan volt, hogy egyenruhás fiatalok járjanak Balassagyarmat utcáin. Nem is az egyenruha volt az érdekes, hiszen a város lakói már megszokták a határ­őröket, inkább az, hogy az egyenruhában ma még nagyon fiatal fiúk tűntek fel. Tóth György őrnagy, a középiskolai katonai kollégium igazgatója mondja a látogatás alkalmából a következőket: — A középiskolai katonai kollégiumok a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alatt működő nevelési intézmények. Azoknak az általános iskolát végzett, kiemelkedő szorgal­mú, tehetséges, a katonai pá­lya iránt vonzódó, társadalmi körülményeiknél fogva arra érdemes, fizikailag és egész­ségileg alkalmas fiatalok kö­zépiskolai továbbtaníttatását és nevelését végzik, akik szü­leikkel együttesen vállalják, hogy a középiskola eredmé­nyes befejezése után katonai főiskolán folytatják tanul­mányaikat, s hivatásos kato­nai szolgálatot életpályául választják. — Mit nyújt a kollégium a fiatalok számára? — A kollégiumok bentla­kásos nevelőintézetek, s a kol­légisták a város által erre kijelölt középiskolákban ta­nulnak. A kollégium otthont és teljes ellátást nyújt tagjai­nak. Minden feltételt megad a középiskola elvégzéséhez. Ezek .közé tartozik az ingye­nes ruházat, ingyenes étkez­tetés, kulturális és sportolási lehetőség. — Miben szabná meg a felvett fiatalok legfonto­sabb feladatát? — Elsősorban is a középis­kolai tanulmányi kötelezett­ségek maradéktalan teljesí­tésében. A katonai kollégi­umban kiemelt szerepet kap a többi között a szakköri munka — gépjárműbarát, mo­dellező, híradó, hadtörténeti tevékenység, a világnézeti ne­velés, ezen belül is az aktív KISZ-munka, az országjárás, kirándulások szervezése, vita­estek, politikai fórumokon va­ló részvétel. A fizikai felké­szítés között szerepel az aka­dálypályán, a lövészeteken, a síelésben, a természetjárás­ban, a táborozások során, a sportdélutánokon való aktív minősíthető részvétel. Nem utolsósorban igen fontos szá­munkra a honvédelmi neve­lés előkészítése, melyek kö­zött a katonai bemutató, né­hány alakulat meglátogatása és kéthetes nyári táborozás szerepel a középiskolai kato­nai kollégium hallgatóinak programjában. — Ezenkívül mit biztosit még növendékei számára a katonái kollégium? — Igen fontos, hogy vala­mennyi növendék teljes és in­gyenes kollégiumi ellátásban részesül. Ez magában foglalja a teljes alsó- és felsőruháza­tot, köztük a sportöltözéket is. Biztosítjuk a napi négyszeri étkeztetést növendékeinknek. Havonta 230 forint zsebpénzt és tanulmányi pótlékot adunk a kollégisták számára. Éven­te hat esetben ingyenes a ha­zautazás csakúgy, mint az egészségügyi ellátás. Biztosít­juk az iskolai felszerelést, a tankönyveket, füzeteket, író­eszközöket és másokat. — Milyen követelménye­ket szabnak meg a közép­iskolai katonai kollégiumok hallgatói számára? — Jelenleg az ország hat városában működik középis­kolai katonai kollégium, töb­bek között itt, Balassagyar­maton. A jelentkezési köve­telmény, hogy 3,51-től maga­sabb tanulmányi átlagot ér­jen el a hallgató. Feltétlenül szükséges az egészségügyi al­kalmasság. — Hogyan foglalni ösz- sze az eddig eltelt néhány hónap tapasztalatait? — Most 36 növendék tarto­zik a kollégium létszámához. Közülük 20 Nógrád megyei. De vannak itt budapesti, soproni, mezőcsáti és más te­lepülésről való hallgatók is. A teljes létszám 1987-re ala­kul ki, létszámuk eléri a 250 főt. Jelenleg ideiglenes he­lyen tartózkodunk ebben a kollégiumban, végleges he­lyünk a volt megyeháza épü­lete lesz, teljes felszereléssel, szociális létesítményekkel. Megítélésem szerint a gye­rekek jól érzik magukat. Bár beszabályozott napirendünk Aforizmák ' Ha azt akarod, hogy gyen- Nagy vtat tettem meg: a gének higgyenek, kapd be a semmiből indultam el. és el- nézesyiadzagot. jutottam a — nyomorig. (Slawomir Wróblewski) (Luis Ferdinand Céline) * 'í Sok hibát követünk el az- Mindent annyira egyszerü- jtál — mondta K. úr —, hogy en kell csinálni, amennyire nem, vagy túl ritkán szakítjuk csak lehet — de annál ügy­félbe a beszélőket. szerűbben nem. (Bertold Brecht) (Einstein) Külpolitikai kőnyvaipole Takarékosság, vagy gazdálkodás T Lemezmúzeum Peter Schreier opera­áriákat énekel Egy szív a rózsán. Fejeze­tek Luther Márton életéből Végvári Rezső népzenei feldolgozásaiból Adottságok-lehetőségek a Móri Állami Gazdaságban Tíz perc külpolitika A lipcsei rádió énekkara Mendelssohn- műveket énekel A fejlődés ára. Janáeek operáiböi Virágénekek PETŐFI RADIO? Csőr József nótákat énekel Tíz pere külpolitika Napközben Zenedélelőtt Mezők, falvak éneke Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. Bemutat­juk a Káli-medencét Fuvolamuzsika gyerekeknek Éneklő Ifjúság. Válogatott perceink Idősebbek hullámhosszán Segíthetünk? Hét végi panoráma Slágerlista Boross Lajos népi zenekara játszik, Varga László nótákat énekel A 04, 05, 07 Jelenti Kabarécsütörtök. van — itt említeném meg, hogy az iskola után kemény rendgyakorlatot hajtanak végre, kötelező az egyéni ta­nulás, de ez után felszabadult a munkaprogram. Előadást hallgatnak például a magyar néphadsereg jellegéről, fel­építéséről, feladatáról. Tud­nivalókat szereznek az általá­nos egészségügyi szabályza­tokról, a fiatalkori bűnözés helyzetéről. Gazdag a kultu­rális programjuk is. Festő­művész kiállítását láthatták a kollégiumban. Ellátogat­tunk az egyik dunántúli ala­kulathoz. És, hogy a programjainkat végrehajtsuk, alakulóban a KISZ- és a pártszervezetünk, melyektől én, mint igazgató, igen komoly segítséget várok. — Milyen kötődöttség je­lentkezik még a katonai kollégium hallgatóinak életében? — Arról már szóltam, hogy az évi hat hazautazást bizto­sítja a kollégium, Igen fontos tudni, hogy havi egy köte­lező és egy fakultatív látoga­tást ír elő szabályzatunk. Az eltávozásnál vagy viseli az egyenruhát hallgatónk, vagy a civil ruhát választja. Feltét­len szeretnénk hangsúlyozni, hogy törekedünk a 6zülő-csa- lád-kollégium kapcsolatának növelésére, elsősorban a ta­nulás érdekében. Számunk­ra ez rendkívül fontos, hogy létrejöjjön. — Elmondana egy na­pot a kollégisták program­jából? — Talán »ürítve. Hat óra­kor ébresztő. Utána tisztálko­dás, takarítás, majd reggeli. Rajszemle, szobaszemle követ­kezik, amelynek az a célja, hogy ellenőrizzük, hogyan öl­tözködtek fel fiataljaink. Ez­után az iskola következik. Dél­után sportfoglalkozás, rend- gyakorlat van a programban. Újra tisztálkodás, majd egyé­ni tanulás és vacsora. Fél nyolctól a tévéhíradó meg­tekintése, utána szervezett előadás, tisztálkodás és fel­készülés a takaródéra, ami este 22 órakor villanyoltás­sal zárul. Ez a nehezebb prog­ram. A könnyebb napon dél- j után kimenő, kimaradás, majd este 20 órától fakultatív fog­lalkozás — sakk, tévénézés, olvasás szerepel a fiúk életé- ■ben. Amit még szeretnék elmon­dani. Fiataljaink már rendel­keznek az ünnepi formaru­hákkal. hordják is. Az iskolai foglalkozásokra iskolaköpeny­ben járnak. Vannak már ki­váló tanulóink, de valameny- nviükre büszkék vagvunk. hi­szen ők a katonai pályát vá­lasztották életcéljuknak —, mondotta a beszélgetés sor.án Tóth György őrnagy, a balas­sagyarmati középiskolai kato­nai kollégium igazgatója. Somogyvári László HARMATI SÁNDOR: Munkásemlékek 14. Utam Marxhoz A Sacco—Vanzetti-viták ide­jén feltűnt nekem egy sze­krény magatairtású, nem han- | go&kodó, logikusan gondol­kodó és érvelő munkás. Kö­zelebbről megismerkedtem ve­le; a neve Kruzslák Béla volt Űj ismerősöm bebizonyítot­ta, hogy a szocializmus — így a Szovjetunió — iránti mun­kásszimpátia és szolidaritás minden akadálya ellenére ter­jed. Ez az áramlat az ameri­kai földrész határainál sem tartóztatható fel. Az ameri­kai burzsoáziának nincsenek a munkások által is elfogad­ható ellenérved, ezért a régi módszerrel, a terror eszközé­vel lép fel, hogy félelmet kelt­sen. Ezt akarja elérni Sacco és Vanzetti életének kioltá­sával is. „Aki pedig — mond­ta — gyalázza a szovjetorszá­got és a kommunista pártot, az máris azon az úton jár, amilyenen a burzsoázia az egész munkásosztályt járatni szeretné.” Kruzslák barátom egy idő után nem jelent meg többé a munkaközvetítő helyiségek­ben. Természetesen azt nem sejthettem, hogy részt vesz az Illegális kommunista moz­galomban. Erről csak jóval később szerezhettem tudomást, amikor vele, mint a szakszer­vezeti ellenzék vezető szemé­lyiségével1 találkoztam és kap­csolataink állandósultak. Későbbi munkásmozgalmi tevékenységem kibontakozá­sa szempontjából döntő jelen­tőségű volt Wágner József géplakatossal létrejött isme­retségem. Politikai érettsége Kruzslákéhoz volt hasonló, érvei cáfolhatatlanok voltak, és vitapartnerei, vagy nézete­ik tarthatatlanságát ismerték el. vagy eloldalogtak, miután szégyellték beismerni, hogy alulmaradtak. Vonzalmat éreztem Wág- ner iránt, imponált nekem, hogy munkás létére lexikális a tudása és játszi könnyed­séggel igazodik el Marx Ká­roly tudományos munkáiban. Eszembe jutott az a kudarc, amely egykori tanonctársaim- mal együtt ért, amikor Franz Mehring révén meg akartunk ismerkedni Marxszal. Ezt el is mondtam Wágmernak, ami­kor közelebbről megismertem. Wágner —, aki egyébként a csepeli Weiss Manfréd Művek­nél talált alkalmazást és csa­ládjával együtt Pestszentlő- rincen, az állami lakótelepen (barakktelep) lakott — tuda­tosan keltette fel érdeklődé­semet Marx munkássága iránt, ösztönzött tanításai megisme­résére és ehhez felajánlotta segítségét. — Bekapcsolódhatsz, ha ér­telmét látod — ajánlotta egy napon — abba a szeminári­umba, amelynek keretében néhányan Marx A tőke című művét tanulmányozzuk. A foglalkozásokat a résztvevők lakásain tartjuk, felváltva, rejtve a hatóságok elől. A Wágner-féle szeminári­umhoz való csatlakozás fon­tos lépést jelentett életemnek abban a szakaszában. Wág­ner elhallgatta előttem, hogy az illegális kommunista moz­galom egy olyan csoportosu­lásához csatlakoztatott, ame­lyet a tényleges párt, a KMP bírált és tevékenységét egy­ségbontónak ítélte, mert , a csoport tagadta a forradalmi megmozdulások azonnali szük­ségességét. A frakciót vezető­je nevéről Weisshauss-frakeió- nak titulálták, de az évente tíz alkalommal megjelenő Üj Szó című lapra utalva. Üj Szó mozgalomnak is nevez­ték. ,,A legfontosabb tennivaló — hangsúlyozta Wágner — a legjobb, legáldozatkészebb munkások forradalmi vezetők­ké képzése, nevelése. A mun­kásosztály forradalmi harcát megvívni, a hatalmat újból megszerezni, azt megtartani és gyakorolni csak jól kép­zett forradalmi vezetőkkel le­het. Ehhez múlhatatlanul fon­tos a munkásosztály forradal­mi elméletét, a marxista ta­nításokat megismerni, elsajá­títani és majdan alkalmazni tudni.” Wágner érvei jól hangzot­tak, igaznak hatottak és meg­nyugtattak, hogy a szeminá­riumhoz való csatlakozásom helyes lépés volt. Azokban az években a ta­nulmányozáshoz szükséges marxi mű, A tőke, nem volt kapható, ezért egv-egy lehú­zott példányból kellett a sze­mináriumok hallgatóinak kéz­zel kiírni az éppen soron le­vő részt. Ennek a szükség­módszernek volt egy előnye is, hiszen a másolók valóság­gal átrágták magukat az egyes fejezeteken, majd a foglalko­zásokon felvetett kérdéseik­kel a szemináriumokat mindig igen élénkké és tartalmassá tették. Wágner, szemináriumunk vezetője —, akiről itt írom meg, hogy röviddel a felsza­badulás után súlyos betegség­ben meghalt — imponáló biz­tonsággal igazodott el Marx hatalmas tudományos mun­kájában. Több mint öt évti­zed múlt el azóta, hogy az ő segítségével megkezdtem Marx alapvető művének tanulmá­nyozását és ezért hálával gondolok akkori nevelőmre. A hála érzése azonban nem hall­gattathatja el velem, hogy a baloldali munkásmozgalom egy frakciójához kapcsolt. Hi­báját enyhíti az a tény, hogy az általa politikai és ideoló­giai nevelésben részesített munkások valamennyien ró-, találtak a helyes útra és szol­gálták — szolgálják — a szo­cializmus ügyét. (Következik: 15. Válságos idők.) KRESZ-parkot avattak Rétságon A közlekedési ismeretek el­sajátítását jelentősen segítő KRESZ-parkot avattak fel Rétságon, a járásban egyéb­ként ez az első ilyen megva­lósult kezdeményezés. Az öt­let a járási rendőrkapi­tányság KISZ-szervezetétől származik, a munkákat pedig a járási KISZ-bizottság szer­vezte. Az egymillió forint ér­tékű létesítmény megvalósítá­sát összesen 400 ezer forint értékű társadalmi munka se­gítette. Az óvodások és az ál­talános iskolások oktatását szolgáló létesítmény avatása­kor Machár Mihály járási rendőrkapitány mondott ünnepi beszédet, az avatósza­lagot pedig Rompos Dezső, a Rétsági nagyközségi közös Tanács elnöke vágta át. Tádzsikisztán műemlékei óriási történelmi és kultu­rális örökség van a Szovjet­unió területén. Szám szerint 150 ezer a történelmi, archeo­lógiái és építészeti műemlé­kek száma. Az utóbbi évti­zedben külön nagy gondot for­dítanak az építészeti műem- lé' együttesek, egész törté­nelmileg értékes területek fel­újítására, illetve a feltárásra váró helyek megóvására. Ilyen például a gisszari történelmi védett terület a közép-ázsiai Tádzsikisztánban. Az archeológusok újabb és újabb leleteket hoznak nap­világra, paloták, hajdani köz­művek, lakóházak és műhe­lyek maradványait, egykori használati tárgyakat, dísztár­gyakat, érméket. Az ásatások során előkerülő leletek a mai Tádzsikisztán területén egy­koron élt ősi népek magas fo­kú kultúráját bizonyítják. Tádzsikisztán középkori műemlékeinek helyreállítá­sával tudományosan képzett szakemberekből álló restau- ráto,rműhelyek foglalkoznak. A gisszari védett területhez tartozik a Hiszor nevű ősi erőd két medresze, (muzulmán papnevelde), valamint Mag- dumi-Azam mauzóleuma. A restaurációs munkák befeje­zése után a gisszari műem­lékegyüttest megnyitják a lá­togatók előtt és szerepel maid az idegenforgalmi program látványosságai között is. . ^XXXXXXXXvXXXVCC^XXXXXXXXXXXXXXXVVXXXVV'' ,X vvXXXXXXXXXXÍ^VVXVXXXXXXVXXXXXXXVXXXXXXXN.XVXXXXXXXXXXXXXXVOv.vV'vXXXXXXXXXXXXXXXVxXXXXXXXXXXXXXXXXXVVVO műsor «.27: ».00: 9.44: 10.00: 10.35: 11.24. 11.39; 12.45: 12.55? 13.35: 14.09: 14.32; 15.05: 15.28; 16.00; 16.20; KOSSUTH RÁDIÓ: Kamarazene korabeli hangszerekkel Art Farmer kvintettje játszik Muzsika Zsuzsika mesél Diákiélóra Ravel: A gyermek és a varázslat. Lírai fantázia két részben Régen találkoztunk. „...hogy hosszú életű légy e földön” 6. (befejező) rész Vas István: Ráérünk. Fenyő István könyvszemléje Prokofjev: Alekszandr Nyevszíkij — kantáta Nóták Egy bál. Jókai Mór novellája Kóruspódium ' Hóna Gusztáv harsona­együttese játszik Kének és jelképek Külföldről érkezett Bach: D-dúr szvit No. 3. 22.50; 23.10: 0.10; 8.0«; 8.20; 8.35; 10.00: 12.35: 13.00; 13.20: 13.35; 14.00: 16.35; 17.30: 18.35; 19.55; 20.35: 21.00. 21.35; NÖGRÄD - 1983. november Jd, csütörtök tt.45; Fekete Pál operett­felvételeiből n.M; A tegnap »lágereiből MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Hírek, Időjárás, műsor­ismertetés. 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi ké­peslap. Szerkesztő: Antal Magda. (A tartalomból: Domaházl ké­pek. — Nem az elismerésért tet­tem!). 18.00: Észak-magyarorszá­gi krónika. 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGTAR TELEVÍZIÓ] 8.00: Tévétoma 8.05: Iskolatévé. Oroszul beszé­lünk. 8.25; Az anyag körforgása HL 8.55: Angol nyelv. 9.10: Magyar nyelv. 9.20: Kamera. A film szintaxi­sa 9.50: Nyugtalan szív. Francia film. n/2. rész. 11.30: Képújság 15.10: Iskolatévé 15.45: Hogyan mérünk? 16.00: Allatmesék. 16.30: Hírek 16.35: Ahol élnek 16.55: Tízen Túliak Társasága. 17.35: Reklám 17.45: Képújság 17.50: Telesport 18.15: DiDloma külföldről. Riport- műsor. 18.55: Roklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hlradó 20.00: Arany mézeshatek. Ame­rikai filmvlgjáték 20.50: Énekeljünk együtt. Téli randevú soltész Rezsővel BLS0: Hirháttér A hét műtárgya. Schaár Erzsébet kisplasztikák. (Magyar Nemzeti Galéria). a.ie: 25.15; Tv-hiradó ,5 t 2. műsor: 20.00: Tudósklub ’88. Elitkultúra — tömegkultúra. 21.20: Tv-hiradó 3. 21.40: Hűtlenség szlovák módra. 22.55: Képújság. BESZTERCEI! ANTAi 19.30: Tv-hiradó 20.00: Fényív. Tv-játék. 21.15: Gazdaságpolitikai magazin 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Könnyűzenei összeállítás 23.05: Hírek 2. MŰSOR: 20.00: Sosztakovios Op. 47. szimfónia 20.55: Az Omega-alagút. 1. rész 21.30: Időszerű események 22.00: A rendőrség hívószáma: 110. MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.? Fél 4-tód: Az erdő szép. Színes, szinkronizált román—szovjet me- eeíilm. Háromnegyed 6-tól: Sza­murájok és banditák I—II (16). Színes japán kalandfilm. — Ba­lassagyarmati Madách. Három- 13 negyed 6-tól: Donald kacsa és a H többiek. Színes amerikai rajz­filmsorozat. ISKOLAMOZI: Or­szágúton. — Pásztói Mátra.- Ben Hur I—n. Színes amerikai szu­perprodukció. MESEMOZI: Lú- das Matyi (rajz). Szécsényi Rá­kóczi: Rendőrök háborúja (16). Színes francia bűnügyi fűm. r! Kisterenyel Petőfi .• Piedone Egyiptomban. Színes, szinkroni­zált olasz kalandfilm. — Nagy­idé: A keresztapa III—IV. (16). Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi film. — Jobbágyi: Együttélés (14). Színes magyar— NSZK dokumentumfilm. 80.00; Arany mézeshetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom