Nógrád, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-15 / 38. szám
[oj.( loo 5 7C yriAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NŐGRÁD AZ MSZMP NOGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIX. ÉVF., 38. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1983. FEBRUÁR 15., KEDD Többet magánerőből Lakások, vállalatok, támogatások A megye ipgri üzemei — nem szólva most az egyéb faktorba tartozó termelőegységekről — az utóbbi évtizedben mind nagyobb támogatást nyújtanak dolgozóik lakásépítéseihez és -vásárlásaihoz. A mindkét fél számára kedvező effajta tevékenység, amely a biztos, nyugodt családi otthon megteremtésével magával vonja a nagyobb munkahelyi teljesítményeket, s csökkenti a némelyiitt nagy méreteket öltött fluktuációt, az idén is tovább folytatódik. A gyárak, gyáregységek, s vállalatok a rendelkezésre álló t összeg függvényében segítik dolgozóik , életkörülményének jobbá' tételét. A Nógrádi Szénbányáknál a múlt esztendőben száznegy- venhatan érzékelhették a velük való effajta törődést. A központi, kiemelt bányászla- kás-építési akció kereteiben hatvankilencen, több mint 4,8 millió forint értékben jutottak korszerű lakáshbz a szépen fejlődő nagybátonyi új lakótelepen, valamint Salgótarjánban. A vállalati lakásalapból — ennek összege meghaladja az 1,6 millió forintot, harminchétén kaptak jelentős támogatásit. A részesedési alap terhére újabb negyven dolgozót segítettek átlagosan ötvenezer forinttal otthonaik korszerűsítésében, bővítésében. A vállalat idei költség- vetésében csaknem huszonnégymillió forint szerepel a negyven Nagybátony mátra- lakótelepi, a tizenkét kertvárosi, valamint a kisterenyei és a Károly-aknai lakások használatba vételére, illetve építésük támogatására. A Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyáregységében tavaly nyolcán kaptak harmincezer forintos, három év alatt visz- szatérítendő kamatmentes kölcsönt, amelynek biztosítására idén is lehetőségük nyílik. Mindez azonban elenyésző ahhoz az összeghez, amelyet a közeljövőben utalnak át a kérelmezőknek. A múlt évben, a hajdani futballpálya helyén megindult nagyarányú építkezés, amely négyszintes épületeivel szinte városias jelleget kölcsönöz a falunak, ugyanis hamarosan a befejezéséhez közeledik. A négy, egyenként huszonnégy lakást) magában foglaló tömb tulajdonosainak a lakások alapterülete függvényében, a nagyvállalat átlagosan nyolcvanezer forintnyi kamatmentes kölcsönt folyósít. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban — fejlesztési és „R”.alap híján — 1982-ben csak nyolc fizikai dolgozónak tudtak, összességében 128 ezer forintnyi kamatmentes hitelt adni. Ez az összeg idén ennek több mint két és félszerese. Sőt, emellett kifejezetten a szakemberek letelepítése céljából, hatszázezer forintot tartalékolnak. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben minden évben jelentős az a pénz, amelyet OTP- és tanácsi értékesítésű lakások megvásárlására, valamint magánerőből történő kislakások építésének segítésére fordítanak. Ez az összeg, amely tavaly 3,4 millió forintot tett ki — igaz, ebből 700 ezer forintot utaltak át a városi tanácsnak új építési területek közművesítésére és szanálásra —, az idén is ekkora lesz. 1983-ban az előzőe- kinél még nagyobb segítséget adnak a saját házak építőinek, ez alkalmanként százezer forintot jelent, s hozzáláttak, jelentős vállalati befektetéssel, az úgynevezett acélgyári völgyben történő építkezések és szanálások tervezéséhez. Az evangélikus templomtól a teniszpályákig terjedő részt, amely magában foglalja az Amerikának titulált hírhedt kolóniaépületek sorát, könyörtelenül — természetesen, a rendelkezésre álló pénzfedezet függvényében — felszámolják. Ezen a területen, melynek beépítése a közeljövőben elkezdődik, kétszázötven-háromszáz, magánerőből történő, osoportház-kivitele- zéshez járul majd hozzá, jelentős erőforrásokkal a kohászati vállalat. Szakmunkástanulók megyei versenye A Salgótarjáni Kohászati Üzemek hideghengerművének súlyponti berendezése a képünkön látható előhengerlő hengerállvány, amelynek óránkénti teljesítménye több mint tíz tonna. A gép folyamatos üzemben napi háromszáz tonna terméket hengerel. — Fotó: Gyurkó —» Taroltak a tarjáni sízők Társadalmi munkával Vasutasok a közért Jó eredménnyel zárul a MÁV salgótarjáni csomópontjának dolgozói által tavaly végzett társadalmi munka értékelése. A 411 dolgozó 98 százalékban vett részt a különböző társadalmi munka- akciókban, a fejenkénti átlag közel 76 óra, ami meghaladja a 2000 forintot. Mindezeken túl a MÁV szociális céljaira 45 600 forint értékben teljesítettek kommunista műszakokat a tarjáni vasutasok. A társadalmi munkaakciók szervezésében és lebonyolításában igen jelentős érdemeket szereztek a szocialista brigádok. Tizenhárom kollektíva vesz részt a csomóponton a szocialista munkaversenyben. A legkiemelkedőbb a MÁV— Volán Május 1. nevet viselő komplex együttese, mely kiérdemelte a korábbiakban a Magyar Népköztársaság Kiváló szocialista brigádja címet. Az ő kezdeményezésükre más brigádokkal együttműködve jelentős mértékben kapott támogatást az új vasúti közúti burkolt átrakóterület kialakítása. Korábban sáros, kátyúsodott terepen közelítették meg a tehergépkocsik a vagonokat, ennek következtében nemcsak a járművek károsodtak, hanem az átrakás során a portéka is könnyebben sérült. Az új létesítménynek köszönhetően ezek a sérülések a minimálisra csökkentek. A fentieken túl a tavaszi, őszi tisztogatási hónap, sport- és munkahelyi létesítmények kiépítése, karbantartása adott munkát a s .orgos vasutasoknak. Az elmúlt évben nagyobb súlyt helyeztek saját környezetük folyamatos tisztán tartására, szépítésére is. Ugyancsak társadalmi munkában idős, nyugállományú, egyedülálló szaktársaik gondozását is végezték, s a felnövekvő nemzedékekre gondolva óvodák, általános iskolák segítését vállalták magukra. Kiemelkedtek eredményeikkel a salgótarjáni intézet deákjai Jó egészségnek örvend a 12 éves kislány Eredményes májátültetés Budapesten Megyénkben február 7—11. között rendezték meg a szakmunkástanulók hagyományos szakmai és tantárgyi versenyét. Az országos felmenő rendszerben meghirdetett verseny három helyszínen — Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Nagybátonyban —, három egységbe foglaltan zajlott. A résztvevők eldöntötték, hogy megyénkben a Szakma kiváló tanulója versenyben kik a legjobbak, továbbá, kik ismerik a legátfogóbban és a legmélyebben az egyes műszaki és közismereti tárgyakat. A tizenkilenc tárgyban vetélkedett tanulók hat iskolát képviseltek: a salgótarjáni, balassagyarmati és nagybáto" nyi ipari szakmunkásképző intézetet, a szécsényi mező- gazdasági szakiskolát, a salgótarjáni egészségügyi, valamint a salgótarjáni kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző intézetet. A szakmunkástanulók megyei tantárgyi és szakmai versenyének értékelő és díjkiosztó ünnepségét a hét végén tartották meg a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben. A választás bizonyára nem volt véletlen, hiszen ennek az iskolának a tanulói tudásukkal, eredményeikkel magasan kiemelkedtek társintézményeik diákjai közül. A lehetséges 19 első hely közül 14-et szereztek meg. Az ünnepség résztvevőit, a felkészítő tanárokat és a helyezést elért fiatalokat Molnár Katalin, a KISZ Nógrád megyei bizottságának titkára köszöntötte — később ő adta át a díjakat. A verseny értékét és hasznosságát dr. Horváth István, a megyei tanács- művelődésügyi osztályának vezetője méltatta. A szakmai és tantárgyi versenyek kitűnő alkalmat teremtenek arra, hogy a diákok összemérjék az egyes tárgyakban, szakmákban szerzett ismereteik mélységét, színvonalát, tapasztalatokkal gazdagítsák nevelőiket a tanítás, a későbbi versenyek számára. A Szakma kiváló tanulója címért kilenc szakma hallgatói vetélkedtek. Nyolcat a salgótarjáni ipari szakmunkás- képző fiataljai szereztek meg. Győztek az esztergályos, karosszéria-lakatos, autószerelő, központifűtés-szerelő, géplakatos, nőiruha-készítő, szobafestő és kőművesszakmákban. A szerkezetlakatosok vetélkedőjét a nagybátonyi 209. számú Zsinkó Vilmos Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója nyerte. Ebben a szakmában egyébként április 6—8. között Nagybátonyban rendezik meg az országos versenyt. A szereplő öt műszaki tárgy közül háromban szintén a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjai diadalmaskodtak. E tárgyak: elektronika, építőipari és vasipari szakrajz. Nagybátonyi diák nyérte a munka- védelmi, a balassagyarmati 217. számú Szondi György Ipari szakmunkásképző Intézet növendéke pedig az üzemgazdaságiam versenyt. A salgótarjáni iparosok a közismereti tárgyak versenyében ugyancsak három elsőséget szereztek, övék a pálma magyar irodalomból, matematikából és fizikából. A balassagyarmati ipari tanulók képviselője történelemben, a salgótarjáni egészségügyi szakiskolásoké magyar nyelvben szerzett győzelmet. A versenyek első helyezettjei április első harmadában országos versenyen folytatják szereplésüket. Eredményes emberi májátültetést hajtottak végre első ízben Magyarországon, a Semmelweis Orvostudomány Egyetem I-es számú sebészeti klinikáján — jelentette be hétfőn a sajtó képviselőinek Szécsény Andor, egyetemi tanár, a klinika igazgatója, aki munkatársaival együtt végezte el a transzplantációt február 1-én. Elmondta: a máj- átültetés egy 12 éves gyermeknél, súlyos máj betegsége végső szakaszában történt, amikor más módon nemigen lehetett volna helyreállítani a kislány egészségét. A gyermek az utóbbi hónapokban ágyhoz kötve, kórházban élt. A műtét során nem következtek be azok a kóros változások, amelyek az átültetéskor gyakran jelentkeznek, nem: okozott problémát a vérkeringés zavara, a máj átmeneti hiánya sem. Az átültetett máj — miként a termelődő epéből megállapították — azonnal működni kezdett. _A műtét utáni, posztoperáció periódus jól, zavartalanul zajlott le, a kis beteg meglepően jó állapotban volt, beszélgetett orvosaival. Azóta két hét telt el, s immár el lehet mondani: egyre jobban érzi magát, járkál, táplálkozik, olvas, tréfálkozva fogadja látogatóit. Sok-sok orvos, ápoló, kisegítő személyzet összehangolt munkájának eredménye ez a transzplantáció — hangsúlyozta a professzor. Legfontosabb munkatársa az átültetésnél Faller József egyetemi docens, Kupcsulik Péter tanársegéd sebészorvosok — és Darvas Katalin adjunktus, aneszteziológus volt. Az átültetés sikerét nagymértékben elősegítette az Apáthy István gyermekkórház munkaközössége, amely a gyermeket kezelte, és előkészítette a májátültetésre. Az ő érdemük, hogy a kislány jó egészségi állapotban érkezett a sebészeti klinikára, néhány órával a műtét előtt. A műtéthez és a beteg további kezeléséhez elengedhetetlenül szükséges nagy mennyiségű friss vért sok önkéntes véradó bocsátotta rendelkezésükre. A műtét utáni negyedikí Folytatás a 2. oldalon.) Tizenöt magyar bajnokság Galyatetőn Felnőtt nők között nyert az ifjúsági Galbács Judit A havas szezon a sportban az elmúlt hét végén vette kezdetét, amikor a Magyar Sí Szövetség Galyatetőn megrendezte az idei első sífutó- és sílövészbajnokságokat. A Salgótarjáni Torna Club síszak- ‘osztályának ifjú reménységei minden papírformát felborítottak. Szombaton a serdülő és az ifjúsági II. korcsoportban zajlott le az országos bajnokság, amelyen egyéniben Bereczki Brigitta, Ipacs László, Solymosi Ágnes szerzett aranyérmet és a salgótarjániak négy csapata végzett az első helyen. Vasárnap sílövészettel és sífutóváltókkal folytatódott az országos bajnokság. Az ifjúsági sílövők versenyében a salgótarjániak tehetséges versenyzője, Géczi Tibor állhatott a dobogó legmagasabb fokára, míg a sífutóváltók a különböző korosztályokban újabb négy magyar bajnokságot szereztek. Már ekkor látszott, hogy az STC ifjúsági korú női versenyzői kiváló formában vannak. A vasárnap esti technikai értekezleten lehetővé vált, hogy hétfőn — két korosztállyal feljebb — a felnőtt női mezőny tíz kilométeres sífutóversenyén elindulhassanak. Lapzárta előtt beszéltünk Vincze Istvánnal, az STC síszakosztályának vezető edzőjével, aki boldogan újságolta, hogy az egész felnőtt női mezőnyt maga mögött hagyva, a salgótarjáni Galbács Judit szerezte meg az 1983. női felnőtt bajnoki címet. A csapat ugyancsak magyar bajnokságot nyert» Hír érkezett a hétfői biatlonversenyről is. A felnőttek tíz kilométeres távján Papp Zoltán (STC) bronzérmet szerzett, s a Papp, Horváth, Bol- la összetételű csapat a harmadik helyen végzett. Géczi Tibor vasárnapi teljesítményét megismételve, az ifjúsági sílövészek tíz kilométeres sprintszámában, magyar bajnokságot nyert. (A hét végi országos bajnokságról beszámolónk a 7. oldalon.)