Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-08 / 106. szám
tJigräd vendége! L TELT HAI BANKON ' Ä ráltoaéteony időjárást tükrözi a megye Idegenforgalmi szálláshelyeinek különböző foglaltsága. Bánkom szombaton telt ház van. A budapesti PÖSPED csoportja mellett egyéni vendégek foglalták le a szobákat. Diósjenőn mindösz- sze tíz vendég jelezte érkezését A hollókői turistaszállásokat két budapesti csoport és szintén egyéni üdülők töltik meg. Az eresztvényi Hotel Salgó- ban egy fővárosi és egy Volán-csoport, a turistaházban egy ceglédi és két budapesti kollektíva, míg a salgótarjáni kempingben a Budapest TOURIST kirándulói, és hajdúszo- boszlói gimnazisták töltik a hét végét. ( Jubileumi verseny Látványnak sem lesz megvetendő a salgótarjáni járási sza- badonrepülő modellezőverseny, melyre ma délelőtt kerül sor a Szarvasgede melletti mezőn. A versenyt a mátra- verebéiyl modellezőklub, a KISZ fennállásának negyed- százados évfordulója alkalmából rendezte. A díjakat a járási úttörőelnökség biztosítja, a versenyt patronálja — többek között szállítóeszköz biztosításával — a NÁÉV. A versenyen vitorlázó és gumimotoros modellekkel minden korosztály indul. Felújított gyermekosztály Megyénkben a nagyberuházások közé tartozik a pásztói kórház rekonstrukciója, amely három lépcsőben valósul majd meg. A gyógyító munka zavartalanul folyik az intézetben, és arra is jut energia, hogy a rekonstrukción belül kisebb feladatokat is megoldjanak a tárgyi feltételek javítása érdekében. A közelmúltban fejeződött be a gyermekosztály felújítása, amely az alagsor átalakításával járt. Űj fürdőszobát alakítottak ki, áthelyezték a pelenkatárolót, valamint csempeborítást kapott az alagsori folyosó. Ezzel egyidőben ki kellett cserélni a csatornát, fel kellett újítani a vízvezeték rendszert. Az átalakítás összege csaknem 120 ezer forint volt. Vidám koldusok Burns költeményét választották műsoruk címéül a ma- gyarnándori Radnóti Miklós körzeti Művelődési Ház színpadán pénteken este fellépett népszerű előadók; Benkő Péter Jászai-díjas és Usurzs Kati színművész. A „Vidám koldusok” című zenés irodalmi összeállítást nemcsak a helybéli, de a környező községekben lakók közül ’s sokan megtekintették. A műsorban Valla Ervin gitárművész is közreműködött. Országos vásárok Május 8-án, szombaton: ürszágos állatvásár: Abony. Országos állat- és kirakóvá- ■árok: Békéscsaba, Kiskunmajsa, Szentlőrinc. Országos kirakóvásár: Debre cen. Autóvásárok: Keszthely, Szentlőrinc. Május 9-én, vasárnap: Országos állatvásárok: Abony, Kecskemét. Országos állat- és kirakóvásárok : Bugac, Cibakháza, Dabas, End- rőd, Kaposvár, Pásztó, Sülysáp. Országos kirakóvásári Szeged-Kiskundorozsma. Autó vásárok: Baja, Békéscsaba, Dabas, Debrecen, Gyöngyös, Lajosmizse, Marcali, Miskolc, Nagykőrös, Nyíregyháza, Pécs, Siófok, Szeged, Szombathely, Tata, Veszprém, Zalaegerszeg. NÓGRÁP íkttr - • , ...» '• ..'A :. - | Újítások varrodákban Áz újítási hónap első hetiben fél tucat javaslatot nyújtottak be az ötletemberek a Salgótarjáni Ruhagyárban. Az indítványok közül néggyel tegnap álltak elő, kettőt még az első riapon leadtak az újítók. A kezdeményezések egyébként különböző apparátoknak a gépre szerelését ajánlják, illetőleg technológiai módosításokat javasolnak. Ha megfelelnek, 300 forint külónjutalmat jelentenek kitalálójuknak az újítási díjon felül. A hónap rendezvényei közt ötletnapok Is szerepelnek. Jobbágyiban például 17-én, Balassagyarmaton 20-án kerül erre sor. Jelentős kedvezmény ezeken az alkalmakon, hogy azonnal elbírálják a javaslatot, s még aznap fizetnek is érte díjat, illetve a 300 forint jutalmat az újítónak. ______ N aptár 1 1682. május 8.7 szombat I Mihály napja. A Nap kel 5.17 — nyugszik 20.05 órakor. A Hold kel 20.28 — nyugszik 5.52 órakor. Kilencven évvel ezelőtt, 1892. május 8-án született Temesváron és 86 éves korában, 1978-ban Budapesten halt meg Hauser Arnold filozófus és művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a művészetszociológia nemzetközileg elismert művelője. Kát keveröt kezelnek Felhős idő Májusban zajlik a próbaüzeme az új keverőháznak a salgótarjáni síküveggyárban. Az objektum az utolsó darabja a több éve tartó, sok millió forintot fölhasználó beru- házássorozatoknak az üzemben. Ha a keverőházat sikerül pontosan beszabályozni, jelentékeny mértékben javul a kemencékből kihúzott üvegtáblák minősége Fálfal- ván. Jelenleg a kézi és a félautomata vezérlés még vegyesen történik a mérlegsoroknál. Á síküveggyáriatt együttműködnek a METRIPONDés a KLIMAVILL szakembereivel a beállításban. Néhány keverékadagot már az új létesítményből adagoltak a kemencébe, de döntően még a régi keverő látja el eleggyel az égésteret. Várhatólag még több hét eltelik, amíg a beállítás tökéletes lesz, s a régi keverő végleg átadhatja szerepét az új, több millió forintot érő berendezés- monstiumnak. ___ Bá nyai építik milliós munkál Több mint tizenhárommil- lió forint árbevételt ért el a megyénkben bányavállalat építőipari egysége az idei első három hónap során. Munkájuk összértéke az előirányzatot csaknem kétmillió forinttal meghaladta. Tevékenységük összetétele eltért a tervtől. Építőipari szolgáltatással 10 millió helyett 8 és fél millió forint értéket hoztak létre. Ugyanakkor saját rezsis beruházásban 2 millió 110 ezer forint helyett több mint 5 millióért oldottak meg feladatokat A módosulás oka, hogy a hőközpontot még március folyamán át kellett adniuk — az előzetes tervektől eltérően —, így a munkaerőt rugalmasan átcsoportosították az építőipari részleg irányítói. Várható ld6Járás ma estig: változóan felhós idő várható, szórványosan kisebb esóvel, záporral. A nyugati, északnyugati szél a Dunántúlon Időnként megerősS- dlk. Legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül lesz. A lottó nyerőszámai: 10, 16, 24,67, 84 — Járdásitanak Pásztón. A lakosság régi óhajára járda épül a pásztói Szabadság úton. A tanács által biztosított járdalapokat a környéken lakók ma és holnap szeretnék lerakni, mintegy negyed kilométeres hosszbem. — Felújított gyári utak. Felújították a közlekedőuta- kat a BR® salgótarjáni gyáregységében. A helyreállítás egymillió forintba került. A már kopott, kátyús betonréteget korszerűbb aszfaltburkolatra cserélték. Virághok az orgonánál Virágh András orgonahangversenye hangzott el tegnap este a salgótarjáni zeneiskolában. A fiatal művésznövendék Bach G-dúr prelúdium és fúga című művének interpretálásával kezdte énjét, és egy Koloss, István- művel zárta a hangversenyt, mintegy jelezve, hogy érdeklődése az orgonadarabok legszélesebb skálájára kiterjed. Műsorában — a többi között — Liszt adaggiója és Kodály „Orgonaidák” című művének négy tétele is helyet kapott, Purcell trombitára és orgonára írt C-dúr szonátáját öccsével — Virágh Gáborral — közösen adta elő, aki természetesen a trombitát szólaltatta meg. Az előzetes tervek szerint május 21-én Virágh András édesapja — Virágh Endre orgonaművész — ad hangversenyt a salgótarjáni zeneiskolában. — Nemzetközi lovasversenyt rendeznek május 9-én, vasárnap Szolnokon, a Besenye- szögi út melletti polgári védelmi gyakorlópályán. A néhány hónapja megalakult Szolnok megyei lovasiskola gazdasági társaság első rendezvényén a legjobb hazai lovasokon kívül az észt válogatott versenyzőit is láthatják a sportág kedvelői. Az egész napos műsor délelőtt tíz órakor kezdődik és előreláthatóan 19 óráig tart. ANYÄK NAPJA MI22SERFÄN Harminc homokterenyei úttörő és kisdobos kereste fel csütörtök délután a mizserfai szociális otthon lakóit. Anyák napja alkalmából műsorral, apró ajándékokkal kedveskedtek a pajtások az otthonban élő idős édesanyáknak. Régi szép hagyomány ez, az alkalomhoz illő találkozás, amelyről eddig a homokterenyei Ság vári Endre úttörőcsapat még soha nem feledkezett meg. JUTALOMMÜSOR DRÉGELYPALANKON A lapkiadó vállalat és az ŐRI rendezésében a Radnóti Színpad együttese május 7-én, a győzelem napja előestéjén jutalomműsort adott Drégelypa- lán. dolgozóinak. A községben tartósan jó eredményeket értek el a barátsági munka fejlesztésében, a magyar nyelvű szovjet lapok terjesztésében és a politikai munkában történő hasznosításában. Az együttes a Minden megoldás érdekel című vígjátékot mutatta be. — ÜJ gépek. Japánból és a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett 54 korszerű villanyvarrógép a Salgótarjáni Ruhagyárba. Ezzel a gépek száma ezerre emelkedett, segítve a minőség javítását és nem utolsósorban a korszerű szakmunkásképzést. — Hibaigazítás. Tegnapi számunk első oldalán szereplő tudósításunkban a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár szb-titkárának neve tévesen jelent meg. Helyesen: „... és Lipták János szb-titkár fogadták”. Szonda Büszkén újságolja megyénk egyik ipari szövetkezeiének elnöke, hogy fontos ágazatuk tevékenységéi végre sikerült gazdaságossá tenni. Sok egyéb intézkedés mellett, azzal is, hogy következetesen számon kérik a munkafegyelmet.- Attól sem riadunk vissza, hogy alkalomadtán szondával járjuk végig a munkaterületeket- adja tudtul az elnök. - Mindenkinek bele kell fújnia, akit csak ott érünk.- S mi az eredményf - kíváncsiskodik az újságíró.- Ó, hát két-három ember Ittasnak találtatik - így az elnök.- őket szigorúan megbüntetjük.- S legközelebb? Addigra már változik a helyzet, ugye? - adja alá a szót a zsurnaliszta.- Hogyne I - kap rajta az tinók. Majd egy pillanatra magába száll, s kissé megcsendesedve teszi hozzá: — Akkorra már biztos, hogy másik két-három ember piás... Sebaj. Előbb-utóbb csak rákerül a sor mindenkire...- sz. m. „Ezt, Itt, most.. SZÍNÉSZ A GYÁRBAN Már jóval a kezdés meghirdetett időpontja — 15 óra — előtt zsúfolásig telt szerda délután a Magyar Kábel Művek balassagyarmati kábelgyárának kultúrterme. Háromnegyed háromkor már nem akadt gazdátlan szék a klubban. A nagy érdeklődést Lukács Sándor „Ezt, itt, most...” című önálló műsora váltotta ki. Talán érthető, hogy a jóvágású színművészre elsősorban a szebbik nem képviselői voltak kíváncsiak a gyár dolgozói közül. A közönség már az első pillanatokban az előadó sokoldalú tehetségének varázsa alá került, aki sanzonjaival, csakúgy, mint átélt versmondásával és vidám meséjével kiérdemelte a közönség elismerő tapsát — Bőkezű tlzenhetes. A szécsényi illetőségű Bozó Borbálának szerencseszáma a 17. Több mint 20 éve előfizetéses szelvénnyel is lottózik, hetente 11 cédulát tölt ki. Gyakori kettes, többszöri hármas találatai után a 17. játékhéten az idén végre négyese lett melyért több mint 79 ezer forintot vehetett fel. I KOMMUNISTA MŰSZAK 1 A VÍZMŰNÉL Ä víz- és csatornamű-vá!J lalat salgótarjáni üzemének! dolgozói ma, Pásztón és Iná- szón végeznek társadalmi munkát Inászón negyven dolgozójuk felújítja a régi vezetékrendszert. Négyszáz méteres szakaszon ássák ki az árkot, fektetik le az új csöveket és takarják vissza a földet. Hatvanfős kollektívájuk a pásztói strand már korábban elkészült kútjához építi ki a vízvezeték-rendszert 1 GYERMEKEKNEK KEDVEZTEK Bizonyára a közelgő gyerJ meknap is közrejátszott abban, hogy a fiataloknak kedveztek a kiállítások rendezői Pásztón. A Lovász József Művelődési Központ fotógalériájában a minap „Gyermekek itthon és a nagyvilágban” címmel nyílt kiállítás, míg a helytörténeti múzeum kiállítótermében a művelődési központ — rendszeresen tartandó — „játszóházaiban” készült anyagok tétettek közszemlére. — Űj fűszerek kaphatók a Herbária vidéki és fővárosi szaküzletelben. A csirke-fű- szerkeverék érdekes, a megszokottól eltérő ízt kölcsönöz a grill- és sült csirkének. A sokkal erősebb számyas- fűszerkeverék pedig kiváló aromát ad a húspástétomoknak, vagdalthúsoknak, valamint a sült és főtt vadszárnyasoknak. — Szandálok Szegedre! Ezerkétszáz pár férfiszandált szállítottak el tegnap a Sal- gó Cipőipari Szövetkezetből. Az árukat fele-fele arányban Kecskemétre és Szegedre vitték, ottani, illetve környékbeli üzletekben adják majd el a vevőknek. A két szállítmány összértéke túlhaladja a négyszázezer forintot. N MAGYARORSZÁG a NEMZETKÖZI VALUTAALAP 146-IK ' TAGORSZÁGA A Nemzetközi Valutaalap — IMF — kormányzó tanácsa megszavazta hazánk felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetének pénzügyi intézményébe. Az Elnöki Tanács felhatalmazása alapján Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese csütörtökön Washingtonban aláírta a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát. Ezzel Magyarország az alap 146-ik tagországa lett. PIACI JELENTES Újdonság a karfiol és a földieper A piaci áruválaszték a salgótarjáni vásárcsarnokban az igényeket kielégíti. Újdonság és ezen a héten már árulják a melegházi karfiolt és a földiepret. Mindkettő a magánkereskedőknél és kistermelőknél kapható. A kínai kel 17—34 forintért vásárolható. A sóska, az uborka és a paradicsom ára is csökkent. A sóskát 25— 30, az uborkát 38—50, a paradicsomot 95—140 forintért kínálják. Egyre több turista keresi föl megyénk kirándulóhelyeit, közöttük Szécsényt és Hollókőt. A két községet összekötő úton eddig nem sok látnivaló akadt, de a napokban már egyre több idegen fedezte föl és örökítette meg masinájával a Nagy- lóc és Szécsény között található „természeti csodát”. Mint a képeken is látható, eldobált edények, üres olajos flakonok, műtrágyás zsákok és egyéb szemeteink virágoznak az útmenti fákon. Ezekkel a hulladékokkal jegyezték meg a kistermelők burgonyaföldjeiket. A szemét fái nemcsak környezetvédelmileg, de esztétikailag is csúfítják a Cserhát szép táját. Ezek után nem hiszem, hogy az arra járó idegenek valami nagy megelégedéssel távoznak a palóc országból. — Rigó-felv. — Fejes salátából a múlt hetinél jóval nagyobb a felhozatal. A saláta ára súlytól és frisseségtől függően 3—10 forint. Nem változott lényegesen a piros retek és a karalábé ára. A retek csomója 3—13 forint. A karalábét darabonként 6—8 forintért árulják. Friss, új sárgarépát is kínálnak a standokon csomónként 8—15 forintért, petrezselymet 14 forintért. A zöldhagymát csomónként 4—Z forintért adják. A hegyes erős és csípősségmentes csemegepaprikából növekszik a kínálat. Darabonként a hegyes erős paprika 2—6, az édes tölteni való paprikát egyenként 6—7 forintért kínálják. Hétről hétre drágul a tavalyi gyökérzöldség. A sárgarépát 30—36, a petrezselymet 40— 50, a .karalábét 14—20 forintért kínálják. A savanyú káposzta ára 25 forint. Nem változtak az árak a baromfipiacon. Egyik-másik helyen árulnak tyúkot, tiszlí- tottan 40—65 forintért. A tojás az előző hetinél olcsóbb, 1,20—1,80 forint. Magas áron megjelent a karfiol; 80 forint kilója, az eper ára 200—260 forint. Az átlagárak így alakultak: a burgonya kilója 6,40 —7, a rózsaburgonya a termelőknél 6—7, a vöröshagyma 13 —20, a fokhagyma 65, a szárazbab 20—30, a mák 100, a dióbél 40 forint. *Är ÄoJr N, I?"4,” «i*™" GV^A' , Sa.gó.arján, Pá.úc* fmre Mzfc Telefon, telefon: 1Z-54Z. Telex: 229 109. Iránvilós/ám: sin" Terlesell: »Mae?« PostiTraútlmfhiui?J^h.ivi * N6Krf<> "''■SViLxpkiartrt Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Sáfárján, Palócé Imre tér i.--------"° ÍOrlDt E,aáll,1Ja' » Nyomdaipar. VáltaUt, lÄrftujC G^OB1 B OíThüBSN ''.'«ÄS*' ^ <V"