Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-30 / 255. szám
/ Kerekasifal-beszétgefés Tervszerű energiagazdálkodást! Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület megyei szervezete napjaink egyik legaktuálisabb témáját választotta a most zajló műszaki hónapbeli rendezvényei során. A vállalati energetikusok az energiagazdálkodás időszerű kérdéseiről folytattak kerek- asztal-beszélgetési a Kohász Művelődési Központban. Matuz Árpád, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek energiagazdálkodási osztályának vezetője, az ETE vezetőségi tagja vitaindítójában lényegében a kohászati üzemek energia- gazdálkodásának gyakorlatát ismertette. Mint mondta, a vállalatnál az 50-es évek végétől van energiaszervezet, azonban tervszerű energiagazdálkodással csak 1974-től foglalkoznak. Szólt az energiagazdálkodási tervek, a különféle intézkedési tervek fontosságáról és hasznosságáról, majd ismertette azokat az energiagazdálkodási tervfeladatokat, amelyek a kohászati üzemek VI. ötéves tervkoncepciójában fogalmazódnak meg az energiaszervezetük számára. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nagyon lényegesek az energiaracionalizálási tervek, a fűtés korszerűsítése, s a kedvezőtlen hatásfokkal működő berendezések modernizálása. Szólt a termékszerkezet-váltás. a gazdaságtalan termékek gyártásának csökkentéséből adódó problémákról, a műsze- rezetlenség megoldatlanságából adódó akadályokról, s konkrétan — a több vállalatot és az egész várost érintő — a gőzellátás jelenéről és jövőjéről. ' Az energiagazdálkodás időszerű kérdéseiről tanácskozó több mint húsz energetikus nemcsak nagy figyelemmel hallgatta a vitaindítót, hanem a legtöbben hozzá is szóltak a témakör jobb kifejtése, a tapasztalatok kicserélése érdekében. Horváth Miklós, az erőmű telepvezetője, az ETE helyi szervezet elnöke — mint egy fontos energiaszolgáltató egység képviselője — felajánlotta, hogy a vállalatoknál működő kazánok gazdaságos üzemeltetéséhez szívesen nyújtanak szakmai tanácsokat. Csőke Béla, az ingatlankezelő vállalat főmérnöke, az ETE titkára elmondta, hogy az energiaszervezetek noha jól működnek a vállalatok szervezetében, mégsinc-s a téma jelentőségéhez mért tekintélyük. A gyakorlat szerint nagyon kevés esetben igénylik az energetikus szakemberek segítségét, tanácsait, s ezért fordulhatnak elő olyan technikai problémák, amelyek jelentős többletköltség-hatásuk mellett szakmai gondokat is okoznak. Az egyesület fontos feladatának tartja, hogy még szorosabbra vonja az energetikusok tevékenységét. összegezze munkájuk tapasztalatait, és ezt közkinccsé tegye. Pusztai Gábor, a salgótarjáni síküveggyár főenergetikusa viszont arról beszélt, hogy az energetikusok elsősorban a munkájukkal, törekvéseik enedményeivel hívják fel magukra a figyelmet; azonban elengedhetetlen a gazdasági vezetők támogatása ehhez. Ugyanis vannak vállalatok, ahol nincs meg a megfelelő energiaszervezet, s így a központi rendeletek végrehajtása is nehézségekbe ütközik. Konkrét problémáról is szólt, amire a jelenlevők közül ketten azonnali megoldást ajánlottak. Kiss Sándor, az ötvözetgyár fejlesztési főmérnöke szavaiban nagyra értékelte a kohászati üzemekben folyó energiagazdálkodási tevékenységet. Hangsúlyozta, hogy egyre kevésbé lehet megoldani az energiagazdálkodási feladatokat pénzügyi ráfordítások és a feladatokhoz igazodó szervezeti fejlesztés nélkül. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kohászati nagyvállalatokhoz hasonlóan a kisebb vállalatoknál is szüksége lenne az energiaszervezetnek karbantartó munkásokra. Saját példájukkal igazolta, hogy ezt kialakítva az ötvözetgyárban lényegesen lecsökkent a kemencekiesések száma. A kerekasztal-beszélgetésen részvevő energetikusok elhatározták, hogy egyesületi segítséggel gyakrabban kicserélik tapasztalataikat. Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület helyi szervezete a jövő évi tervében ezt már figyelembe veszi. ALAPTALANUL... Jóllehet, Új gyárak — új termékek r X nisi MIN gépipari vállalat — amelynek üzemei 11 ezer munkást foglalkoztatnak — 1985-ig új termelési programok kialakításába 2,5 milliárd dinárt fektet be. A MIN a dinamikusan fejlődő jugoszláv nagyüzemek közé tartozik az előző öt esztendőben is 2 milliárdos volt a beruházási összege. Üj gyárakat létesített, a régieket korszerűsítette. Többek között szivaty- tyúgyárat, évi 5 ezer tonna kapacitású öntödét építettek itt az elmúlt esztendőben. Az új gyártmányok között speciális rendeltetésű tehervagonok Is szerepelnek. Kohászati termékei, acélszerkezeti elemei, motorjai keresettek a nyugati országok piacain is. A MIN legjelentősebb partnerei szovjet, francia és csehszlovák gyárak. * Faáruk be- és kirakodására alkalmas kikötő épült az Adriai-tenger menti Labin közelében. Az új isztriai kikötőnek 700 ezer négyzetméteres fedett és nyitott rakodótere van. A további fejlesztési szakaszban a labini kikötő újabb 200 hektáros raktárterületet kap. öt új övegkonténergyár építését határozták el Horvátországban. Eszerint 1990- ig Hűmben, Lipikiban és Dugj Ratban épülnek színes és színtelen üvegkonténereket készítő üzemek. Az új gyárak a jelenlegi 180 ezer tonnás kapacitást 1990-re 325 ezer fölé emelik. A termelés nagy részét exportálják. * A „11 Noemvri” fémipari vállalat Kumanovában (Macedónia) új gyárat épít előregyártott fémelemek, felszerelések készítésére, amelyek műhelyek, hangárok, áruházak felszereléséhez jelentenek alapelemeket. Az új gyár előreláthatólag 120 millió dináros beruházást jelent. A zelezniki (Belgrád környéki) Ivó Lola Ribar szerszám- és gépipari vállalat ipari robotok sorozatgyártását kezdte meg. Ezek a robotok egyenként 10 ezer műveletet jelentő három feladatot látnak el gyorsan, pontosan. Az első sorozatból négyet Franciaországnak és a Szovjetuniónak szállítanak, a többit pedig hazai piacon használják fel. A gyár újabb, még korszerűbb robotgépek gyártására is készül, amelyek sokkal összetettebb feladatokra is képesek. Ezek egy része az autóipar számára Részül és a francia Renault céggel együttműködésben fogják gyártani. Folyékony üzemanyagot fejlesztettek ki kétcilinderes motorok számára a koperi motorgyár kutatói. A benzin, metanol és olaj keverékéből álló üzemanyag jól vizsgázott: az ezzel töltött robogó motorok kiválóan működtek. a pénzügyi előírások évente csupán egyszeri — év végi — mérlegkészítésre kötelezik a nógrádi vállalatokat, az idén a legtöbb helyen fél évkor, majd háromnegyed év leteltével ismételten kasszát csináltak, hogy számításba vegyék: gazdálkodási intézkedéseiket követően, az új szabályozóka alkalmazva, milyen képet fest pénzügyi helyzetük. Hiszen ezekből derül ki, jól sáfárkodtak-e gépeikkel, berendezéseikkel, technológiájukkal, szakértelmükkel, beszerzési, termelési és értékesítési lehetőségeikkel a vállalati kollektívák. Ilyenkor kontrollálják azt is, hogy az előzetesen kalkulált termelői árak jogos vagy jogtalan tételeket tartalmaznak vagy sem, s ellenőrzik, megalapozott volt-e az év eleji optimizmus vagy éppen pesszimizmus? Nos, az idei év kezdetén a vállalatok körében a borúlátók tábora volt a nagyobb: tönkremeneteltől, alaphiánytól féltették a gazdálkodókat. Az aggodalom — és az ebből fakadó megkülönböztetett figyelem — nem annyira erősödő világpiaci kötelékeinknek, inkább az új szabályozók hozta változásoknak: a keményebb, szigorúbb feltételeknek szólt. A jóslatok meredeken zuhanó nyereséget, alaphiányos vállalatokat vártak. Az első háromnegyed év előzetes adatai szerint a gazdálkodók nyeresége a tavalyi átárazott (vagyis az idei feltételek alapján számított) nyereséghez mérten a várakozással ellentétben nem mérséklődött, hanem bővült. Mindezek alapján persze még nem becsülhető meg az alaphiányos vállalatok száma, ugyanis mindez pontosan csak az összes" adat (egyebek közt az úgynevezett fel nem osztott költségek) birtokában tehetséges. Mindenesetre a növekvő nyereség nem rossz jel. De mielőtt ennek részleteit — az átlagtól eltérő mutatókat — taglalnánk, az alaphiányról szólva érdemes számításba venni a tavalyi adatokat. A Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága vizsgálatai szerint az 1979-es évet ösz- szesen 47 hazai gazdálkodó szervezet zárta részesedési alaphiánnyal és 24 vállalat vagy szövetkezet fejlesztési alap nélkül tudta maga mögött az esztendőt. Ami az előbbit illeti, az alaphiány több mint kétharmada a mezőgazdaságban mutatkozott. Ugyanakkor a fejlesztési alaphiány döntő része minisztériumi — főként ipari nagyvállalati — szervezetre volt jellemző. A vizsgálatok az alaphiányos gazdálkodás okait kutatva kiderítették, hogy ez csak ritkán tudható be egy konkrét oknak, általában több, sorozatban — és nem csupán a vizsgált évben, hanem korábban is — elkövetett gazdálkodási hibákra, vezetői mulasztásokra vezethető vissza. Sok helyütt a túlzottan magas késztetek, a késedelem szállítás miatt fizetett kötbér, bírság fogyasztotta el az alapokat. Másutt a lehetőségek felett fejlesztették a béreket. Ez ellentétben a tavalyival, az idei esztendőre már nem mondható el: az év eleji béremelésnél általában óvatosak voltak a vállalatok. A fejlesztési alaphiányt 1979-ben sok helyütt az okozta, hogy a gazdálkodó szervezetek évekkel ezelőtt tehetőségeiket meghaladó beruházásokba kezdtek. Ugyanakkor általában a tervezettnél jobban nőttek — részben a kivitelezések elhúzódása miatt is — a beruházási költségek. A tavaly „alaptalanul” maradt vállalatokról azt is megállapítják, hogy nagy részük külső segítséggel próbál úrrá termi helyzetén. Az idei év első kilenc hónapjában tapasztalt, a tervezettet meghaladó nyereségnövekedéssel a vállalatok lényegében a tavalyi nyereségösszeget produkálták. Másképpen ez azt is jelenti, hogy ha nem is a borúlátók szerinti mértékbefc, de változatlanul számítani tehet alaphiányos vállalatokra. Egyébként a nyereség az iparban a nép- gazdasági átlagnál nagyobb mértékben, mintegy 20—30 százalékkal nőtt a tavalyi, átárazott nyereséghez képest. A szakértők szerint legalább hatszáz olyan vállalat lesz, amelynek nyeresége 50—100 százalékkal több lesz a tavalyi, átszámított eredménynél. Ök azok, akik magasan ugorj ák át a lécet. A _«[, viszont, akik teverik (alapniányo- sak), a korábbinál sokkal kevésbé számíthatnak külső segítségre. A veszteség fedezésére egyebek közt a tartalék- alapokat és az állóeszközök értékcsökkenési leírását is fel kell használniuk. Magyarán ez azt jelenti, hogy aligha tesz tehetőség a gazdaságtalan tevékenység megújítására. Persze; bizonyára továbbra is tesznek olyan alaphiányos vállalatok, amelyeket egyébként kezdeményezőkészség és jó gazdálkodás jellemez, s csupán azért kerültek nehéz helyzetbe, mert korábban — a korábbi feltétetek szerint — dinamikus fejlesztésbe fogtak. Róluk minden bizonnyal az átlagostól eltérő mércék szerint döntenek, de az elképzelések szerint nem az egységes követelmények megsértése árán, nem mások rovására, hanem a hitetek, visszafizetési kötelezettségek átmeneti elhalasztásával^ m. p. sO döntés, FINOM EBED Nem bánta meg döntését a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára, miszerint ez év január elsejétől a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalatot bízta meg a dolgozók ebédjének főzésével. Amióta a hivatásos vendéglátók átvették az üzemi konyhát, szembetűnően javult az étel minősége, változatossága. Az A és B menü mellett á lacarte is étkezhetnek a dolgozók. A választék bőséges. Kondoros! András konyhavezető szenvedélyes szakács, ami meglátszik a tányérba kerülő műremekeken. Minden dicsérő szónál ékesebben szól, hogy míg korábban 360-an vették igénybe az üzemi konyhát, mostanában ezren járnak ebédelni. ' Ezüstözés Szanál A hivatalos megnyilatkozásokban szépnek és kényelmesnek minősített lakótelepi két- és fél szobásunk ablakain kitekintve, egy szétvert épület alapját, körülötte pedig egy komplett szeméttelepet látni. Az elvadult telken valamikor szépen ápolt kert volt, ahol bölcsődé« kisgyerekek totyogtak, játszottak, mert az épület kisegítő bölcsődeként működött. Aztán támadt valahol az ötlet: minek ide kisegítő bölcsőde, egyáltalán: minek ez az egész épület... Verjük szét. Különben is: kell a hely másra. Szétverték. S ennek már vagy öt éve. Tökéletesen mindegy, hogy mire keltett a hely. A lényeg: pillanatnyilag és immár öt éve, semmire sem kell. öt esztendeje, hogy évenként 30—40 kisgyerekkel kevesebb juthat bölcsődébe. Viszont: a szeméttelep valahol, valamilyen jelentésben terv szerint „szanált” területként szerepel. És gyanítom:ez igencsak fontos dolog. Mármint az, hogy a kifogástalan épület szétverése terv szerint történt. A szanálási terv szerint. E szanálási tervek alapján csak Budapesten, és csak az elmúlt öt évben 28 ezer lakást bontottak te. Ezzel szemben épült 90 ezer új lakás. Következésképpen: a tényleges la- kásszaporulat — ez egyszerű matematika — 62 ezer. A bontásokkal pedig mostanság már nem a valamikori nyomorte- lepek tűnnek el. A bontásokra jórészt azért van szükség, mert korszerűvé varázsolt építőiparunk csak tökéletesen letarolt területeken működhet. Annak gyakorlatát még nem alakították ki — nem is áll érdekében —, hogy együttesen alkalmazza az iparosított építkezést és a hagyományos felújítást, korszerűsítést. S e letarolt területeken egymás mellett találhatók a valóban lebontandó és a még jó állapotban tevő, sőt nagy értékű családi házak, kisebb lakóépületek is. Példaként csak Csillaghegy villanegyedét, a harmadik kerületi Kaszás-dűlő pompás családi házait, vagy a pestlőrinci Vörös- marthy és Barcsai utcai tömböket említem, amelyek ma már nincsenek. A szanálás persze nemcsak abból áll Salgótarjánban sem, hogy egy-egy épületnek nekieresztik a dózerokat és szétverik. A szanálás sok pénzbe kerül! Tavaly, a kisajátításra kifizetett pénzből 2000 új lakás épülhetett volna: egy-egy kisajátított lakás átlagos igénybevételi ára ma már eléri egy-egy új lakás építési költségét. Ráadásul: sokkal több nagy lakást bontanak, mint amennyit építenek. És ugye, az is érthető, hogy akinek tágas, kertes otthonát feláldozzák a tömeges lakásépítés érdekében, azok közül sokan egyáltalán nem kívánkoznak a toronyházak szűkre szabott lakásaiba. Már csak ezért is meg-megújuló rohamra számíthatunk a csalá- diház-építkezők részéről, ami persze telekigénnyel, közműigénnyel, építőanyag- és építőkapacitás-igénnyel jár együtt. Tudom: kevés a tömeges lakásépítésre alkalmas nagy és szabad terület. Ám ennek ellenére sem lehet lemondani a tömeges lakásépítésről. S alighanem itt tenne az ideje, hogy e tömegépítkezés technikai, technológiai, szervezési, gazdaságossági és megannyi egyéb feltételét újra felülvizsgálják; mint ahogy tették azt a hatvanas évek ele- jén-közepén, amikor úgy döntöttek, hogy a házgyárak segítségével szakítanak a hagyományos építési móddal. Azóta eltelt másfél-két évtized, legalább annyi idő, hogy építészek és építőiparosok az újabb megoldásokon törjék a fejüket. Sőt: alighanem már arra is megérett az idő, hogy belássuk: ezzel a módszerrel soha nem jutunk el a lakáshiány felszámolásához. Következésképpen: fel kellene hagyni e módszerekkel, még akkor is, ha ez újabb és generális változtatásokat követelne az építőiparban. Egyébként szó sincs generális változtatásojkról. Csupán azt kellene tudomásul venni, hogy az új építése közben nem tehet gátlástalanul és meggondolatlanul rombolni. Csak azért, mert egyesek úgy vélik, hogy ez a rombolás technikai, műszaki szükség- 1 szerűség. Arról nem beszélve, hogy amit lerombolnak, az alkalmasint gazdagíthatja, színesítheti és használhatóbbá teszi a legmodernebb elvek szerint épített lakótelepeket is. Akár egy bölcsődével, akár egy könyvtárral, akár egy ifjúsági klubbal, amit a régi épületekben helyeznek el; akár csak a toronyházak tövében meghúzódó kis lakóépületekkel. A szakmabeliek jól tudják: szerte a 'világon feltalálták már a régi és az új ötvözetének — gazdaságilag és esztétikailag is legszerencsésebb — módozatait. Nem állítom, csak kérdem: tehet, hogy ezeken a helyeken ezért is tartanak előbbre a lakáshiány felszámolásában? V. Cs. A Kőbányai Porcelángyár balassagyarmati üzemében a legkisebb átmérőjű (három milliméteres) kondenzátorok szita» ezüstözését oldották meg az üzem újítói. Az eljárás gyakorlati kivitelezésében nagy részt vállalt Szcnográdi Péterné _ k épünkön —, aki az LCC szitaezüstöző félautomata gépen ezüstözi a parányi híradástechnikai alkatrészeket. fJÓGRÁD - 1980. október 30., csütörtök
