Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-26 / 252. szám
Ahány érdek, annyi az igaz? A párt vezető szerepe és a tömegszervezetek MINDEN EGÉSZSÉGES vitára jellemző, hogy miután homlokegyenest ütköznek a vélemények, lassan tisztulnak és közelítenek az álláspontok, egészen addig, míg megtalálják a közös hangot. Az öblösüveggyári ballon- fúvók és a gyári vezetés vitája április óta tart, s forr még most is, mint jóféle must. Csak éppen áttetszőén tiszta borrá nehezen akar érni. Garai Imre, a gyári szak- szervezet közgazdasági bizottságának vezetője töviről hegyire ismeri az ügyet. Mert mostanra — számtalan megbeszélés, összecsapás után — már az lett belőle. . — Onnan indult az égész, hogy rendkívül magas volt a selejt a ballongyártásnál. A hibák az egyenetlen falvas- tagságból adódtak, volt úgy, hogy égyvagonnyi üvegből a fele rossz volt. Nem győztük a reklamációkat intézni. A ballonosok akkor csoportbérezésben dolgoztak. Gyakorta összevesztek, egymást okolták a selejtért, amit mindőjük béréből egyaránt levontak. A durcáskodás meg a harag vége az lett, hogy a gyár nem tudta a kereskedelemnek lekötött mennyiséget leadni. összehívták akkor a két brigádot, s megkérdezték: akarnak-e egyáltalán ballont készíteni? Persze, mindenki akart. Ki tud jó minőséget csinálni? — volt a következő- kérdés. Mindenki feltette a kezét. Nos, ha.így van, maradjon a két brigád úgy, ahogy van, de csoportbérezés helyett egyéni darabbérben kapják a keresetet. Most mégis azt kérik, állítsák vissza a csoportbérezést! Az előkészítők (a golyófúvók és a canglizó), akik szintén a brigádhoz tartoznak, az egyéni darabbérezés megtartása mellett kardoskodnak. Az új hangszerelésben a vita tehát a ballonfúvók és az előkészítők közt dúl. A ballonos brigád a délelőttös műszakban húszliteres de- mizsonokat gyárt. Kiss Sándor brigádvezető az üveg száját egyengeti és hordja át a hűtőszalagra. Sűrű egymásutánban érkeznek az üvegek a befújótói, beszélgetésünk akadozva halad. Megszánja küszködésünket Pauló Gyula, s int a pódiumról: — Tíz percre megállunk! Hálásan bólintok vissza, s végre megkíséreljük tisztázni a sérelmeket. zünk, s igazságosnak tartjuk, ha a többiek hibáját nem vonják le a mi bérünkből is. Ragaszkodunk az egyéni darabbérhez! — Nekem csak az nem tetszik, hogy azelőtt két behordó volt 128 darabra, most meg egy van 146-ra — teszi hozzá a saját fájdalmát Oláh Gyula 45. — És el tudja végezni? — Hát, el. De olyan fáradt vagyok, hogy szólni alig bírok a családomhoz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy most már értek mindent. Irány tehát a szak- szervezeti iroda, ahol kiegészítem információimat. — Meghiszem azt, hogy nem érti, én sem teljesen — kezdi Longauer István szb- titkár. — Nem szakszervezeti ügy ez, de azért tudom, miről van szó. Csodálom, hogy újra az eltűnő ballonokra hivatkoznak az emberek, hiszen egyszer már tisztáztuk: a szalag végéről nem lehet csak úgy elvinni üveget. Géczi Lőrinc főművezető betiltotta, s a tilalom betartását ellenőrzik. Azt sem értem, hogy az egyik fúvó szerint a hatfős brigád-összeállítás ném jó, mert keveset keresnek, a másik szerint a háromtagú brigád normája túl szigorú. Végezetül álljon itt az igazgató, Kazinczi Gyula véleménye is. A vifa egyik legalaposabb ismerője, ott volt valamennyi „tetemrehíváson”, amit ez ügyben rendeztek. — Az új bérezés kihozza, kiben, mi lakozik. Ki a jó üveges és;ki a gyengébb. Tiszta sor: a jó szakember' többet keres, a másik borítékja soványabb. Meggyőződésem, hogy ez viszi a szekeret előre. Abban, • hogy a gyatra munkáért is fizessünk, a műszak kevésbé hatékony kihasználását is elismerjük — a gyárvezetés soha nem lesz partner. Más kérdés, hogy lehet még az egyéni darabbérezést is finomítani, néhány sérelmes pontot megszüntetni. Kifogásolták a ballonosok a fagyapot minőségét. Ám legyen : egy közülük kocsiba ül, elmegy a gyártóhoz, és maga választja majd ki, melyik a legmegfelelőbb. Ami pedig a kereseteket illeti, a normaosztály munkanap-fényképezéssel állapítja 'meg november végéig a ballonosok műszakkihasználását. Ha az eredmény a jó munkatempót igazolja, újfent leülünk, felülvizsgáljuk a kereseteket. De egyből akkor sem engedhetünk: csak a jó minőségű ballont fizetjük ki! AZ ÜGY TEHAT NINCS LEZÄRVA. A végső döntést most a normások készítik elő a munkanap-fényképezéssel. S az azutáni szó már remélhetőleg-csakugyan a befejezést jelenti. Szénái Márta, Készülnek a különböző szabadvezetékek, kábelek a balassagyarmati kábelgyárban, ahonnan ebben az esztendőben egy- milllárd forintot meghaladó értékű termék kerül a vevőkhöz. A korszerű gyár továbbfejlesztése zajlik, a rekonstrukció nyomán megkétszereződik az üzem évi termelési értéke. — kj — A tömegszervezetek és -mozgalmak politikai szerepe, önállóságuk és munkájukban a párt vezető szerepének következetes érvényesítése mindig izgalmas kérdése politikai életünknek. Számos hazai esemény csak fokozza a problémakör aktualitását. Ezek között szerepelnek a tömegszervezeti választások és kongresszusok, a XII. kongresszus célkitűzéseinek megvalósítását szolgáló politikai aktivitás. Ami pedig a külső körülményeket illeti, arra az ideológiai kampányra kell utalnunk, amely a nemzetközi reakció részéről indult el a tömegszervezetek, főleg a szakszervezetek önállóságának és a párt vezető szerepének éles szembeállításával. A Magyar Szocialista Munkáspárt közel negyed évszázada egyértelmű és világos irányvonalat követ e kérdésben is. Ennek, az elvi álláspontnak az a lényege, hogy mind a párt vezető szerepe, mind pedig a tömegszervezetek önállósága szocialista politikai rendszerünk szerves, egymást kölcsönösen "feltételező tartozékai. Közöttük nincs semmiféle kibékíthetetlenség, összeegyeztethetetlenség. Tudniillik, a párt vezető szerepét nem lehet parancsolgatásként, kötelező utas izgatásként felfogni, hanem eszmei-politikai irányításként kell értelmeznünk, amelynek az a funkciója, hogy meggyőződéssel szervezze, mozgósítsa a tömegeket a szocialista építőmunkára. ALAPVETŐ ÉRDÉK Mindenekelőtt a pártnak fűződik alapvető érdeke ahhoz, hogy a tömegszervezetek rendeltetésszerű feladataikat teljes önállósággal lássák el, a lehető legpontosabban közvetítsék saját tömegeik, az általuk képviselt dolgozók valóságos szükségleteit, sajátos érdekeiket, társadalmi törekvéseiket, politikai hangulatukat, a körükben fellelhető nézeteket, véleményeket. Amikor a párt vezető szervei, vagy az egyes pártszervezetek kialakítják politikájukat, messzemenően számolniuk kell ezekkel a jelzésekkel. Azok a tapasztalatok, amelyekhez a párt közvetlen formában, a párttagság útján, a dolgozók- I kai való közvetlen kapcsolata révén jut, csak a tömegszervezetektől nyert információk, eszmecserék révén vál- I nak egy teljesebb társadalmi valóságképpé. A párt a különféle érdekek egybevetésével, ütköztetésével és szintetizálásával alakítja ki politikájának általános irányvonalát és az egyes társadalmi rétegekkel kapcsolatos konkrét politikai ' állásfoglalását. Ez vezető szerepének legfőbb alkotó eleme. A különféle pártpolitikai döntések nem egyforma módon érintenek minden társadalmi réteget. Nagymértékben sajátos az, ahogyan a konkrét érdekviszonyokhoz és az erre épülő tudatossági tényezőkhöz kapcsolódnak. Ezeket a sajátosságokat, természetüket, jellemzőiket leginkább és legpontosabban általában a tömegszervezetek érzékelik és fogalmazzák meg, Helyettük és nélkülük ezt senki nem tudja és nem is végezheti el, márpedig ez mindenfajta politikai döntés következetes megvalósításának alapvető feltétele. Ennélfogva a pártnak azért is fűződik fontos érdeke a tömegszervezetek önállóságához, mert politikájának gyakorláti megvalósítása is csak ez úton biztosítható. A KOMMUNISTÁK FELELŐSSÉGE A párt határozatainak, politikai döntéseinek megvalósításában különleges feladatuk van az állami szervekben, a tömegszervezetekben dolgozó kommunistáknak. A párt határozatai csak rájuk nézve kötelezőek, 'amint azt Kádár János mondotta a parlament őszi ülésszakának ülésén: „mindig csak olyan határozatokat hozunk, amelyek kizárólag a párt tagjaira, a kommunista ifjúsági szövetségre kötelezőek ... Ha a párt vezető testületéiben az ország alapvető kérdéseiről tárgyalunk, vagy bármilyen más témát megvitatunk, mindig figyelembe vesszük és tiszteletben tártjuk az állami szervek, valamennyi társadalmi szerv és mozgalom önállóságát, felelősségét”. A párt politikai vezető szerepét, a határozataiban foglalt politikai célokat nem valósíthatja meg hatalmi szóval, parancsolgatással. Kizárólag a kommunisták meggyőző munkája, okos érvelése biztosíthatja, hogy a különböző társadalmi és tömegszervezetek vezetősége és egész tagsága elfogadja és magáévá tegye a párt politikai céljait. Ez jelenti a politikával való tényleges azonosulást, minden más esetben csak formális egyetértés lehetséges, ami elkerülhetetlenül a gyakorlati végrehajtás következetlenségét szüli. A pártszervezetek ez irányú munkájának sikere gondos és körültekintő elemzést, alapos politikai felkészülést kö-J vetel. Annak számbavételéig hogy egyik vagy másik közegben milyen fogadtatása várható a határozatnak, milyen mértékű az egyetértési készség, illetve miben lehet ellenvetésre, fenntartásra számítani, melyek a meggyő-; zésnek leghatásosabb tartal-j mi érvei és módszerbeli formái. önmagában a határozatokra vagy egyik-másik ve-J zető pártszervre való hivatkozás e tekintetben semmit nem old meg. Mellesleg ezzel1 a módszerrel a kommunisták körében sem lehet túlságosan messzire jutni, itt is legfeljebb a formális egyetértést érjük el, ami semmiképpen sern elegendő. A demokratikus centralizmusnak rosszul értelmezett felfogása az, amely a pártegységnél figyelmen ki-' vül hagyja a politika meggyő-1 ződéses képviseletét. A meggyőződés pedig csak meggyőzéssel, okos érveléssel,1 vitával, az eltérő véleményekkel szembeni türelemmel,1 az elvekben következetességgel, a részleteket illetően pedig nagyfokú rugalmassággal alakítható ki. A tömegszervezetek rendeltetésszerű működésével és szervezeti életével kapcsola-l tos önállósága nem jelent al párttól elkülönülő, annak alapvető és fő irányvonalától eltérő, vagy azzal szemben^ álló politikai függetlenségetJ A párt tagságának és a tömegszervezetek által képviselt rétegeknek azonosak politikai érdekeik. ÖNÁLLÓAN DOLGOZNAK Az elmúlt közel negyedszáz zadban hazánk politikai rendszerében minden társadalmi intézmény megtalálta helyét és rendeltetésszerű hivatásában önállóan látja el feladatát. Az MSZMP ennek fenntartásán munkálkodik ée kezdeményezője, szorgalmazója továbbfejlesztésének is. Ebben a szellemben foglalt állást a párt XII. kongresszusán és ezt igyekszik a gyakorlati életben is érvényesíteni. Rákos Imre — A selejt azelőtti magas száma valóban tűrhetetlen volt — kezdi a brigádvezető. — Az egyéni darabbérezéssel a minőséget ösztönzik, ezt mi is helyesnek tartjuk. Ebből a szempontból be is vált, felére csökkent a selejt. — Akkor hol a baj? — Ott például, hogy a hűtőszalag végéről el-eltünedez- nek a ballonok — mondja Kiss Sándor. — Műszakonként 2—3 darab, s ezt nekünk már nem számolják el. Olyan is van, hogy a leszedő, aki nem csak a ballont, hanem a világítási testet is leveszi, véletlenül egy másik rubrikába húzza be a strigulát. A csoportnormát viszont akkor írták be, amikor a kocsiba rakták a ballont. Ügy nem rövidültünk meg, így igen. — A minap is lementünk kajálni — veszi át a szót Pauló Gyula ballonfúvó. — Megnéztük egyúttal az üveget. Nekem is, Laczkónak is hiányzott két-két darabunk. (A saját jelét üti bele mindenki, könnyű ellenőrizni.) Amikor meg kocsiszámra nézték, ilyesmi nem volt. — Kevesebbet keresnek az egyéni darabbérben? — BIZONY ÄM! Vagy ezer forinttal Odaáll a két előkészítő is, Szakács András golyófúvó és Oláh Gyula 45. canglizó. . — Azt mondják, magukon kevesebb így a felelősség, jobban járnak tehát. — Ha a golyó nem jó, azt a fújó eldobja — állítja a maga igazát Szakács András. — Senki se mondja nekik, hogy rossz golyóból dolgozzanak. Viszont amiből dolgoznak, az jó darab, tehát jogos, ho-v nekünk kifizessék. Nekünk így biztosabb a pénEmlékszem egy régebbi emberre, aki kék munkásköpenyben járt-kelt a gyárban, rajzokat hordozott néha a hóna alatt a csarnok dübörgő zajában, s néha úgy volt olajos, liogy könyökét nyújtotta kézszorításra. Azt mondták róla, daruk, hidak, acélszer- kezetek jó ismerője, s bár kiváló szakember, csak egy kicsit csendes. Miért baj ez? — kérdeztem rá ez utóbbira. Mert egy osztályvezetőnek legyen hanghordozása is; az még nagyobb tiszteletet parancsol, s valahogy keményebb, nagyobb főnöknek nézik. A csendben kimondott igazság — nem igazság? — fordítottam megint kérdésre a szót. De — mondták —, ám az mégis kevesebbnek tűnik . . . És itt van előttem egy ember, aki barna —, mert ilyen jutott neki — munkásköpenyben jár-kel a csarnok dübörgő zajában, s mert ott a meghallás végett muszáj, látom, nehezére esik az a bizonyos kiabálás. — Nem lenne egyszerűbb az irodai beszélgetés? — harsogom túL — Mit képzel! Akivel az elébb szót váltottam, az itt dolgozik! Hogyan is kérethetném néhány mondat erejéig be?! A rend, az rend! Aki termel, termeljen, aki alkot, alkosson, aki igazgat, igazgasson. Ez utóbbihoz viszont nem feltétlen szükségeltetik egy íróasztal, egy párnázott ajtó, egy titkárnő, egy csendes szoba és egy kávé . . ! — Eszerint, néha elvegyül az élet sűrűjében? — Nem! Én, mint itt minden vezető, abban élünk. Az a mi világunk, s ez itt így természetes, nyolcszáz fős Dübörgésben csendes gyárat természetellenes lenne irodából igazgatni ... Az a régebbi ember Máté László volt, a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységének termelési osztályvezetője. Ez a mostani: Máté László, a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységének igazgatója. Egy és ugyanazon ember. Most is. / — Innen, a gyáregységből mentem el három esztendeje a politikai főiskolára, s természetes, hogy visszajöttem ide. — S az is természetes volt, hogy másik beosztásba: igazgatónak,? — . . .A főiskola utolsó évének valamelyik hónapjában keresett meg a Ganz- MÁVAG vezérigazgatója, s kérdezte, vállalnám-e az új pozíciót? Kissé értetlenül néztem rá, hiszen akkor olyan „első számú ember” volt Mát- ranovákon, akinek vezetése, irányítása alatt jelentős sikerek születtek. Bányászból igazi, szíVvel-lélekkel vasassá váltak a dolgozók, a gyár kisugárzása pozitívan hatott No- vák és a környező községek életére, szellemi színvonalára és ország-világ előtt ismertté vált a gyáregység neve; Egyiptomtól, Jugoszlávián át Csehszlovákiáig, Mosonmagyaróvártól Debrecenig. Hatalmas Duna- és Tisza-hidak. sosem álmodott nagyságú órás daruk, víztartályok készültek az utóbbi években a hajdan bányászatáról csak egynéhány megyében ismert faluban ... És egy ilyen ember helyére léphettem. — Nem érzett valamiféle szorongást? — Én hazajöttem, s nagy örömmel. Jól ismertem a munkaterületet, hisz hat évet töltöttem el a gyárban eddig és tudtam: olyan kollektíva fogad, amelynek tagjai pontosan, szépen dolgoznak, érzik, tudják a szakma becsületét, s néha képesek a cél érdekében áldozatot vállalni. Legfőképp ezek inspiráltak arra, hogy merjem vállalni a gyárvezetést . . . Persze, ez sok, ám önmagában mégis kevés lett volna. Hiszen tudom, vezetőnek lenni —, s ez szerintem egyenlő a dolgozó nép szolgálatával — egyben nagy felelősséget is jelent. Mert mind nagyobbak a követelmények, erősebb a tempó, pergőbbek az élet változásai. És az embernek ehhez hozzá kell nőni. — Eszerint az igazgatónak másabb embernek kell lennie, mint a termelési osztályvezetőnek? — Nézze! Az ember a családjából, ahonnan elszármazott, eredendően hoz magával egyfajta magatartást, szeretetek önuralmat, álmot, elképzelést, tapasztalatot, amelyet további sorsa még inkább gazdagít. De, akinek tartása van, megmarad annak, aki. Más pozícióban sem kell másnak lenni az embernek, csupán a cél érdekében kell bizonyos tulajdonságait még jobban kiaknázni. Az önmagunkban rejlő képességeket kell „megpiszkálni”. hogy magasabb feladatoknak is eleget tudjunk tenni. Én ezt tartom. mondatok — Tudom, hajdanán sokan tegezték. Elvtársozzák-e már régi ismerősei? — Az őszinte, így a nem haverkodó, a nem er.gedméj nyékét váró, nem urambótyá- zó közvetlenséget mindig megtisztelésnek tartottam, s vallom ezt ma is. Az egymás iránti tisztelet és megbecsülés tegeződve is érvényes. Egyébként az első, aki erre rákérdezett nem maga, hanem az egyik takarítónőnk volt. Igazgatói ittlétem második napján érdeklődött, hogy most ezek után szólíthat-e Lacikának, mert, hogy a fia lehetnék. — Azóta hogyan titulálja? — Miként ezelőtt. Máté László, a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységének igazgatója harminc- nyolc éves. Mint mondja, ete- si gyerek, Tarjánban járt a gépipari technikumba, s onnan került egyetemre. A Budapesti Műszaki Egyetemen előbb gépészmérnöki, majd mérnök-közgazdászi diplomát szerzett. A MÁV ferencvárosi motorüzemében kezdte dolgozó éveit; volt technológus, művezető, üzemvezető és innen került hazai tájra: Nagybá- tonyba, a FÜTÖBER-hez, ahol 1972-ig termelésvezetői beosztásban volt Onnantól kezdődött „ganzos élete”. — Ha jól rögzítettem emlékezetemben, beszélgetésünk elején így fogalmazott: az embert vezetővé igazán az a kollektíva teszi, amelyikben nap mint nap dolgozik. Aztán mások meg gyakorta élnek ezzel a szóhasználattal: új seprő, jól seper. S, ha már ezt teszi, az egyeseknek jó, másokból visz- szatetszést vált ki . . . — Értem, mire gondol, bár itt a gondolatmenetek párhuzamba állítása nem helyénvaló. Említettem már, hogy ösz- szeszokott kollektívába jöttem, ahol semmiféle változtatásra nein volt szükség. Nem küldtem el, s nem is hoztam magammal embereket Jól megvagyunk mi itt, érzem, őszinték velem szemben. — Nem túl optimista? — Az én optimizmusomat — mondja két cigarettaszippantás között — a szépen, jól végzett munka adja. Az pedig megvan. A hatalmas- csarnok ajtajából látni: bent a monumentális acélszerkezeteken szemet sajdítóan patakzik alá a hegesztőtűz. .. Karácsony NÓGRÁD — 1980. október 26., vasárnap _ 3 K v
