Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)

1980-08-22 / 196. szám

Mezőgazdasági árintézkedések 1981-ben Vdncso Jenő miniszter nyilatkozata A Minisztertanács csütörtöki ülésén határozatot hozott a mezőgadaságban 1981. január 1-én életbe lépő árintézkedé­sekről. Ennek alapján egyrészt növekszik a mezőgazdaságban felhasználásra kerülő termelőeszközök és anyagok ára, másrészt emelkednek a mezőgazdasági termékek felvásár­lási árai. Az árváltozások szükségességéről és mértekéről Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nyi­latkozott az MTI munkatársának. Milyen mértékű lesz a me­zőgazdaságban felhasználásra kerülő termékek árának emel­kedése 1981. január elejétől? — A mezőgazdaság' gépek ára 2; a pótalkatrészeké 7—8; a műtrágyáké és növényvédő­szereké mintegy 6; az ipari takarmányé 5—6; a szolgál­tatásoké 5 százalékkal emel­kedik átlagosan. Egyidejűleg megszűnik az energia áremel­kedését ellensúlyozó, idén ér­vényben levő dotáció. Ez megdrágítja a termelést. Miért kell a termelőeszközök egy részének árát ilyen mér­tékben emelni? — Gazdaságunk erőteljesen kötődik a nemzetközi gazda­sági élethez. Sok mindent vá­sárolunk és nagy mennyiségű terméket értékesítünk a kül­piacon. Gazdaságpolitikánk­nak megfelelően a jövőben a népgazdaság egészében a ha- 2ai termelői áraknak az eddi­ginél gyorsabban kell követ­niük a világpiaci árak válto­zását. Ez alól természetesen az agrártermelés sem lehet kivé­tel. Figyelembe kell azonban venni a mezőgazdasági ter­melésnek azt a sajátosságát, hogy hosszú a termelési cik­lus és így egy éven belül nem célszerű az árakat változtatni. — A mezőgazdaságban fel­használt ipari eredetű anya­gok idei évközi áremelkedését ezért az állami költségvetés nagyrészt megtérítette. A köz­ponti költségvetést terhelő támogatásokat — hogy a me­zőgazdasági termelők is ér­zékeljék a termelésben fel­használt eszközök, anyagok drágulását és ésszerűbben gaz­dálkodjanak azokkal — 1981- bén már nem Célszerű az ed­digi mértékben fenntartani. Ezért vált szükségessé, hogy mind a mezőgazdaságban fel- használásra kerülő főbb ter­melőeszközök árát, mind a me­zőgazdasági termékek többsé­gének felvásárlási árát emel­jük. Közismert, hogy a mezőgaz­daság állami támogatására azért is szükség van, mert a felvásárlási árak szintje vi­szonylag alacsony. — A termelési költségek nö­vekedése miatt emelkdik több mezőgazdasági termék felvá­sárlási ára is. A mezőgazda- sági termékek felvásárlási ár­színvonala átlagosan 5 száza­lékkal nő. Ezen belül az étke­zési búza ága 20, a takarmány­gabonáé 25, a kukoricáé 18, a cukorrépáé 5, a dohányé 200 forinttal lesz magasabb 108 ki­logrammonként. Az állatte­nyésztésben 1,60 forinttal emel­kedik a vágómarha. 2 forint­tal a vágósertés és 2,50 forint­tal a vágóbaromfi kilogram­monkénti ára. A magasabb termelői ár mennyire ellensúlyozza a nagy­üzemek várható többletköltsé­geit? — Az álintézkedések abban a szellemben születtek, hogy az energiahordozók, az ipari anyagok és eszközök ide; ár­emelkedésére nyújtott külön­böző támogatásoknak a maga­sabb árakkal történő felváltá­sa önmagában ne rontsa a mezőgazdaság jövedelemhely­zetét. Mivel ágazatunknak is részt kell vállalnia a népgaz­daság terheinek viseléséből, egyensúlyi helyzetének mi­előbbi megszilárdításából, a költségnövekedésnek mintegy 80 százaléka épül be a felvá­sárlási árakba. A fennmaradói 20 százalékot a hatékonvság javításával, a hozamok gaz­daságos növelésével, a takaré­kos költséggazdálkodással, az élőmunka termelékenys igének fokozásával a nagyüzemeknek kell kigazdálkodniuk. — Fontos feladatunknak' te­kintjük annak biztosítását, hogy a mezőgazdaságban — a gazdálkodási fegyelem mel­lett — meg legyen a termelé­si érdekeltség, a termelői kedv Is. Az ágazat olyannyira nél­külözhetetlen termékeire — mind nagyobb mennyiségű termékére — ezután is szá­mít az ország. A mezőgazda­ságot érintő termelői árválto­zások érdekeltté teszik a ter­melőszövetkezeteket, állami gazdaságokat adottságaik men­nél teljesebb hasznosításában. A gazdálkodás javulása ese­tén a mezőgazdaság jövede­lemhelyzete nem romlik. Ez nem könnyű, de nem is telje­síthetetlen feladat. Hogyan érintik az árintéz­kedések a háztáji és a kisegítő gazdaságokat? — Kedvezően. A termelő- eszközök áremelkedése — az eltérő termelési és ráfordítási szerkezet miatt — a kisterme­lőket lényegesen kisebb mér­tékben érinti, mint a nagy­üzemeket. Ennek ellenére a felvásárlási áremelés mértéké­be nem teszünk különbséget a nagyüzemek és a kistermelők Lengyelországi sztráikhelyzet Nincs előrelépés a tárgyalásokban között. Illetve egy eltérés mégis lesz: a kistermelőknél a több éves szerződés alapján, 1980. szeptember elseje után átadott hízósertések felárát ki­logrammonként 1 forinttal nö­veljük. Ezen 1 forint és a ja­nuár 1. után érvénybe lépő 2 forintos vágósertés-áremelés révén jövőre a több éves szer­ződésre átadott kistermelői hí­zott sertés felvásárlási ára 3 forinttal növekszik. Az áreme­lés beszél magáért: a háztáji és kisegítő gazdaságok ter­melésére a népgazdaság hosz- szú távon számít, „ Nem okoz zavart, hogy a csak jövőre érvénybe lépő új termelői árakat már most meghirdetik? — Ellenkezőleg. Közismert, hogy a mezőgazdaságban a következő év megalapozása a nyári és őszi munkákkal kez­dődik. A mezőgazdaságban aránylag hosszú egy termelési ciklus. Egyik-másik területen, például a szarvasmarha-te­nyésztésben, több év, de a szántóföldi növénytermesztés­ben is általában egy esztendő. Ezért aztán a gazdaságok az év közben életbe léptetett dön­tésekhez rendszerint csak a következő évben tudnak al­kalmazkodni és már most, a VI. ötéves terv Indulása előtt négy hónappal számolhatnak, tervezhetnek, s annak alapján készülhetnek a jövő esztendő gazdálkodási feladatainak megoldására. összhangban van-e az árak mozgása a termelésfejlesztési elképzeléseinkkel, a VI. öt­éves terv célkitűzéseivel? — A készülő VI. ötéves terv olyan mezőgazdasági termelés- növeléssel számol, ami lehe­tővé teszi a gazdaságos agrár­export számottevő bővítését. Az ágazatban tehát egyldőben kell a termelést bővíteni, a hatékonyságot javítani és en­nek jegyében az élelmiszer- termékek kivitelét gazdaságo­sabbá tenni. A költség' akaré- kosabb megoldásokra — ame­lyekre' új' termelői árintézke­déseink^ is sarkallnak — min­den gazdaságban és minden ágazatban van lehetőség. Mivel az élelmiszer-termelés­ben elérendő többletek első­sorban exportcélokat szolgál­nak, nem mindegy, hogy mely ágazatok fejlesztését részesít­jük előnyben. A jelenlegi ár- intézkedés a differenciált fej­lesztést is elősegíti. A kül­piacon jól értékesíthető ga­bona árának az átlagosnál na gyobb emelése a fajlagos ab rakfelhasználás további méi séklődését is szolgálja. Arr is ösztönöz, hogy — főleg kérődző állatok takarmányo zásában — nagyobb szerepe kapjanak az olcsóbb szálas í tömegtakarmányok. — Az új árak összhangba 'vannak lehetőségeinkkel, népgazdaság teherviselő ké pességével, egyidejűleg a eddiginél is racionálisabb gaz dálkodásra késztetnek, és a igényeknek megfelelően ősz tönöznek a termelés íokozá sára. (MTI) Árucsere-forgalmi társaság A magyar—jugoszláv és a magyar—román határ menti árucsereforgalom elősegítésére csütörtökön Szegeden Dél­alföldi Árucsere-forgalmi Tár­saság alakult. A társaság tag­jai Bács-Kiskun és Csongrád megye 25 ipari és mezőgazda- sági termelő-, illetve kereske­delmi vállalata és szövetkeze­te, valamint a KONSUMEX Külkereskedelmi Vállalat. Fel­kérték részvételre Békés me­gye érdekelt vállalatait is, amelyek későbbi időpontban csatlakoznak a társasághoz. A tagvállalatok az ipari és mezőgazdasági kapacitások optimális kihasználása, a gyártmányfejlesztés, valamint a gazdaságosság növelése ér­dekében termelési együttmű­ködéseket terveznek jugoszláv és román termelővállalatok­kal. (MTI) Mi okozta a szaúdi repülőgép- katasztrófát? Minden valószínűség szerint egy camping-gáztűzhely okoz­ta a szaúdi légitársaság Lockheed Tristar típusú re­pülőgépének keddi katasztró­fáját — jelentik a hírügynök­ségek az eddigi vizsgálatok­ra hivatkozva. Mint arról korábban beszá­moltunk, a repülőgépen hir­telen tűz ütött ki, de a pilóta hiába hajtott végre sikeres kényszerleszállást a ríjad! re­pülőtéren, az ajtókat már nem tudták kinyitni, így — a legújabb adatok szerint — összesen 301 ember vesztette életét. A vizsgálatot folytató ha­tóságok eleinte rövidzárlat­ra gyanakodtak, ezt a felté­telezést azonban nem bizo­nyította semmi, a gép három hajtóművét pedig épnek ta­lálták. Rábukkantak viszont egy camping-gáztűzhelyre és közvetlen közelében egy kézi tűzoltókészülékre, amelyet rö­viddel a katasztrófa előtt használtak, Találtak ezen kívül még, egy ilyen főzőberendezést. A helyi források szerint a Mek­kába tartó zarándokok gyak­ran visznek magukkal ilyen készüléket, mivel a városon kívül kell táborozniuk. Nem ritka az sem, hogy becsem­pészik az utastérbe gázfőzől- ket és teát főznek rajta. Be­számolók szerint már több­ször ütött ki hasonló okokból tűz zarándokokat szállító re­pülőgépeken. eddig azonban mindig idejeben sikerült meg­fékezni a lángokat. A szaúdi légitársaság és a Lockheed szakértői valószí­nűnek tartják, hogy az utasok megmentését nem az ajtók hibája akadályozta meg, ha­nem az a tény, hogy a pá­nikban mindenki a kijáratok­hoz rohant és nem engedte odaférni az ajtók mechaniz­musát ismerő személyzetet. A rijadi központi kórház igazgatója szerint az áldoza­tok között mintegy 35 gyer­mek és 40—45 asszony van. (MTI) Munkás-paraszt-határőr találkozó Balassagyarmaton (Folytatás az 1. oldalról) — A szocialista rend, a nép alkotmánya történelmi távla- tot nyitott előttünk. A nyolc évvel ezelőtt életbe lépett, mó­dosított alkotmány már ki­mondja, hogy a Magyar Nép- köztársaság szocialista állam, vezető osztálya a munkásosz­tály, társadalmi bázisa a mun. kás-paraszt szövetség és ve­zető ereie a következetes szö­vetségi politikát folytató mar­xista—leninista párt — emelte ki Deák Gábor. Szólt arról, hogy a munkához és a tanu­láshoz való jog mindenkié. Társadalmunk valamennyi osztálya és rétege összefog a fejlett szocialista társadalom felépítéséért. Nemzetiségétől és világnézetétől függetlenül kész dolgozni pártunk politiká­jának valóra váltásáért, s ez az erősödő szocialista nemzeti egy­ség objektív tartalma. A to­vábbiakban elismeréssel szólt az ipari üzemekben dolgozó munkások, a termelőszövetke­zetek tagjai sikereiről, arról az összefogásról, amely az idei nehéz aratásban is meg­nyilvánult. Hangsúlyozta, hogy az új búzából készült kenyér a szocialista egység szimbólu­ma is egyben. — A rendkívüli körülmé­nyek ismét helytállást köve­teltek és megint bebizonyoso­dott, hogy képesek vagyunk megbirkózni a gondokkal, ba­jokkal. Erre a helytállásra, a sok nemes erőfeszítésre az élet számos más területén is szük­ség van. Gazdasági fejlődésünk minden eddiginél nehezebb és bonyolultabb feladatok elé ál­lít valamennyiünket, közüggyé kell tehát tenni a népgazdaság egészéért érzett felelősséget is — folytatta. Deák Gábor a párt XII. kongresszusa által megjelölt feladatok kapcsán kiemelte, hogy pártunk programja az egész nép érdeke és akarata. Rámutatott, hogy társadal­munk szocialista ...vonásainak erősítésével együtt kell javítani a népgazdaság egyensúlyi hely­zetét, és meg kell szilárdítani elért életszínvonalunkat. Mind_ ez annak függvénye, miként oldjuk meg gazdasági felada­tainkat. A társadalom azt várja minden tagjától, hogy óvja és gyarapítsa a közösség, a nép szocialista tulajdonát, tudása,, ereje legjavát nyújtva eredményesen dolgozzék. A személyes boldogulásnak, az egyéni tervek megvalósításá­nak is egyetlen biztos módja van: a közérdek felismerése és érvényesülésének elősegítése — idézte a pártkongresszuson elhangzottakat. — Meggyőződéssel jelenthet­jük ki, hogy népünk és ifjúsá­gunk megértette a párt hívó szavát, s tetteivel igazolja, hogy a maga helyén eleget kí­ván tenni a ráháruló felada­toknak. Ezt igazolják az idei népgazdasági (terv végrehajtá­sának eddigi tapasztalatai — mondotta majd szólt a kül­gazdasági egyensúlyi helyzet, a beruházások, a fogyasztás ala­kulásáról. Elismeréssel be­szélt Nógrád megye dolgozói­nak erőfeszítéseiről is. Elmon­dotta. hogy a megye iparának termelése több mint 3 száza­lékkal nőtt az első fél évben. A jó munkának köszönhető, hogy tovább gazdagodott Nóg­rád. átadták a Globus Nyom­da új dobozgyártó üzemét, a ruhagyár balassagvarmati te­lepét, a megye üzemeiben egy­re szélesebb körben érvénye­sül a nagyobb hatékonyságra való törekvés. Űj kezdeménye­zések gyarapítják a tőkéspia­con értékesíthető áruk mennyi­ségét és növelik az import- megtakarítást. Arról is szólt, hogy a kezdeményezések mel­lett még sok helyen a külső tényező kedvezőtlen hatásá­nak egyoldalú bizonygatásá- val takarják el munkájuk gyengeségeit. Beszédében megemlékezett arról, hogy Nógrád megye lakossága ön­kéntes társadalmi munkájá­nak eredményeként egyre gya­rapodnak a települések. A továbbiakban szólt a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetségről, amely egész te­vékenységével hozzájárul ah­hoz, hogy a társadalom, a munkahely, az iskola, a csa­lád rendszerünkhöz hű, elkö­telezett, jogaival élő, kötelessé­geit teljesítő fiatalokat nevel­jen. — összetett, nehéz feladatok megoldásán munkálkodunk, minden nemzedék közös erő­feszítésével. A gazdaságban végbemenő folyamatok azon­ban máris jelzik, nem irreáli­sak a megnövekedett követel, mények, van erőnk- ahhoz, hogy feladatainkat megold­juk. Nemzetünk további fel- emelkedése érdekében fiata­lok és idősebbek, munkások, parasztok, értelmiségiek, min­den dolgozó ember azon fá­radozik, hogy amire alkotmá­nyos jogai szerint szavazatát adta, annak végrehajtásában is tisztességgel részt vállaljon — mondotta beszédének végén. A nagygyűlésen felszólalt Incze Károly, az Ipoly Bútorgyár dolgozója, Kuris Bertalanná, az endrefalvai termelőszövet­kezet tagja, Váróczi László határőr tizedes. A megye ter­melőszövetkezeteinek nevében Farkas János, az endrefalvai közös gazdaság elnöke nyúj­totta át az új búzából sült ke­nyeret, amelyet Deák Gábor szegett meg. Az ünnepség a szanyi „Bokréta” együttes mű­sorával ért véget. Délután a Balassagyar­matra érkezők megtekintették a művelődési központ szakkö­reinek kiállítását, az országos meghívásos autós ügyességi versenyt és sporttalálkozókat. Kelemen István, az MTI tudósítója jelenti: A lengyel tengerpart vidé­kén: Gdanskban, Gdyniában, Szczecinben és Elblagban aur gusztus 20-án is folytatódott a kikötői dolgozók és néhány más vállalat alkalmazottai­nak munkabeszüntetése — jelentette a PAP lengyel hír- ügynökség. A munka újra- felvételéről folytatott tárgya­lások , minded iig még nem vezettek eredményre. A Ta- deusz Pyka miniszterelnök­helyettes vezette kormány- bizottság, amely a helyszí­nen működik, megbeszélést folytatott a sztrájkolok kép­viselőivel. A megbeszélések eredményes menetét olyan antiszocialista elemek tevé­kenysége gátolja amelyek megpróbálják érvényesíteni destruktív befolyásukat. A PAP hírügynökség Gdanskban és környékén mű­ködő tudósítói azt jelentették, hogy az üzletek és a kereske­delmi szállítás dolgozóinak „áldozatos munkája ellenére, megszaporodtak az ellátási gondok”. A hármasvárosban akadályozza az élet normális • menetét, hogy folytatják a munkabeszüntetést akciót a tömegközlekedés dolgozói és vannak nehézségek a benzin­ellátásban is. Azok az embe­rek, akik nem sztrájkolnak, csak hosszas gyaloglás árán tudnak eljutni munkahelyük­re. Mint a PAP jelentette, a gdanski és a gdyniai kikötő­nél több hajó vesztegel, szál­lítmányaikat a kikötői mun­kások munkabeszüntetése következtében nem tudják ki­rakni. Az egyik veszteglő len­gyel hajó rakterében például 11 ezer tonna takarmány van, más hajók citromot, teát és egyéb élelmiszert nem tud­nak partra tenni. Szenet és egyéb exportra szánt árut szállító vonatok is összetor­lódtak. Néhány kisebb hajó saját kockázatra révkalau­zok nélkül kimanőverezett a kikötőből, ám a nagyobbak, például a tartályhajók ilyen manőverekre képtelenek, vagyis a kikötőnél vesztegel­nek. Mint a PAP megállapítot­ta, az a tény, hogy exportra szánt áruk is elakadtak, az ország jelenlegi fizetési hely­zetében nagy gondokat okoz. Salgótarjánban megnyíló kölcíönzőboltunkba felveszünk ke­reskedelmi (lehetőleg iparcikk) szakképzettséggel és gya­korlattal rendelkező munkaerőket boltvezetői és boltvezető-helyettesi munkakör betöltésére. Felveszünk továbbá mellékfoglalkozású elektroműszerészt karbantartói munkára. Jelentkezés: önéletrajz beküldésével az Iparcikk-kölcsönző és Szolgáltató Vállalat személyzeti vezetőjénél. 1450 Budapest, Pf.: 18. A Volán 2. sz. Vállalat érettségizett fiatalokat felvesz gépjárművezetői tanfolyamra, illetve ka la űzi és karbantartói munkakörbe. Emellett gyakorlattal rendelkező terhergépjármű-vezetőket és autóbuszvezetőket is keresünk felvételre. * Felvétel Salgótarjánban, Balassagyarmaton é3 Nagybátony- ban a vállalat szolgálati helyein. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom