Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)
1980-06-10 / 134. szám
/ Képernyő előtt Az egykézésről — Kalotaszegen Yves Montand a mai francia filmgyártásról Talán mégis a hét elején bemutatott újabb Végh Antal- írás televíziós feldolgozásáról kellene bővebb mondatokban szólni a jegyzetírónak, de ehhez alighanem gyengécske maga a mű. Végh Antal megjelenés előtt álló új kötete megint csak a labdarúgásról, a visszásságokról szól. amiként más már megfogalmazta — felületesen, lektüri „színvonalon”. Azért érdekes, mert a gyorsaság is erény lehet az irodalomban (gyorsan reagálni bizonyos jelenségekre), ám ezek az elsősorban mégiscsak újságírói, publicista erények nem fordulnak írói erényekbe! Es az sem más kérdés, hogy ha a televízió vállalja a rnisz- sziós feladatot, a könyvet, kinyitva felkelti (szándéka szerint) az olvasási igényt bennünk. hát helyesebben teszi, ha valódi irodalomra pazarolja energiáját, és a mi időnket. A lektűrt amúgyis elolvassák, ez a sajátja■ Az a tulajdonság. hogy függetlenül értékétől, művészi színvonalától kávás. Ilyen formán ez a Nyitott könyv sokkal inkább volt Vitray—Végh szellemi párbaj, más szóval játék, mint komoly dolog. Érdekesebb azonban az, hogy az elmúlt héten a televízió milyen nagy számban- arányban adott különféle ismeretgazdagító műsorokat. Ezek többsége legalább valóban hozzátett valamit tájékozottságunkhoz: Mindjárt néhány példa is erre: Domahá- zi hegyek között... címmel indult egy hatrészes filmszoci- cgráfia (értékelésé korai lenne), ismétlésben láthattuk A jég kontinense olasz ismeretterjesztő filmet, azután végül is idesorolhatjuk az állam és az egyház kapcsolatának pozotívumaira bőségesen utaló, a dialógust folytató Bartha Tibor református püspökről szóló filmet is, vagy a Camera obscura című svéd alkotást, a háromdimenziós látást bemutató, igazán nagyszerű televíziós élményt. Lírai krétarajzban gyönyörködhettünk a hét végén (Szép Ernő) egy másik műsorban pedig sokat megtudhattunk az állami intézetben nevelkedett, fiatalok életéről, beilleszkedési nehézségeiről, sikereiről és kudarcairól. Igazi megdöbbenést alighanem mégsem a Lázadás a Bountyn Chirsitan kapitányának (Marion Brando) tragi- kus-felemelő bukása, hanem a kalotaszegi egyke problémája keltett a hazai nézőben. Valljuk meg — egészen másfajta képeink, elképzelésünk volt eddig (ha volt egyáltalán) Ka- lotaszegről, amelyet a modern tömegkommunikáció jó régen valósággal elkényeztetett — bemutatva számtalanszor a táj, Kalotaszeg híres népviseletét, varrottasait, faragványait, jellegzetes épületeit. Az a kép, amelyet a Horizont szerkesztőség közreműködésével velünk megismertetett az alkotópáros (Csáp Sándor és Adelman Alfréd) jelentősen eltér a délelgetett, sokakban illúzorikusan élő Kalotaszegitől. A film, amelyről érdemes elmondani; hogy a téma, tabu voltát tekintve nagyon nehéz körülmények között készült — nem is akart mást, mint megdöbbenteni, elgondolkodtatni. Elsősorban és kizárólag azokra akart változtatással felérő hatást gyakorolni, akikről szólt — a kalotaszegi emberekre. Ez a hatás nem is maradt el, sőt, az író-szerkesztő-riporter, Csép Sándor, egy másik fórumon megjelent írását (vallomását inkább a filmről) ismerve, ma már elmondható, hogy a pozitív irányú fejlődés sem ismeretlen az „egykekérdésben” KalotaszegenMás szóval, önként adódik az összehasonlítás a Kilencven perc (irodalmi köntösben megjelenő közhely) és a valóságot a változtatás szándékával feltárni akaró és tudó, annak valamennyi következményét vállaló Egyetlenem között. Mellesleg a filmet a Román Televízió magyar nyelvű szerkesztősége készítésében tavaly mutatták be, erre utal a hazai bemutatásból kihagyott, évszámot jelölő címrészlet (Egyetlenem ’79.) Országvilág elé tárta az önzést, ahogy a szerzők fogalmaznak egy helyen: a hiú cifrálkodást, az elvakult, öngyilkos, nemtörődömséget Ezen a területen egyébként 17 közigazgatási alapegység található, mégpedig egy város: Bánffyhunyad és tizenhat község, amelyek részben Kolozs. részben pedig Szilágy megyéhez tartoznak. A film 5 évvel ezelőtti állapotokat mutat be, megrázó erejű képsorokkal, valóságos „rej- tekezési bravúrral”, hiszen a kérdezettek többsége nem is sejtette, hogy nem a kalotaszegi emberekről — úgy általában —, hanem a legérzékenyebb pontról, az egykézés önpusztító, rossz szokásáról kérdezik őket. A film elkészült, bemutatták, s bizony, érthetően sokaknak nem tetszett. Csép Sándor mégis azt sajnálja, hogy sok- minden kimaradt- Pedig a felvételek több megszakítással így is hónapokig tartottak. Hogy miért? Erre egy részlet mindennél jobban megfelel: „ .. -és gyermek miért csak egy van K. bácsi?” „Erről nem beszélünk, nem beszélünk, nem...” Az alkotó a filmről szóló egyik nyílt levelében cifragazdag bazárnak nevezi (érte haragszik, nem ellene) a kalotaszegi egykés házakat, amelyekről azonban ma már ezt is érdemes megjegyezni, hogy elsősorban a tanultabb fiatalok körében tapasztalható a szemléletváltozás: az a vonás, amely azt mutatja, hogy több felelősséggel tekintenek saját jövőjükre és a falura is. (T. Pataki) Az évad utolsó zenei eseményei a salgótarjáni zeneiskolában Az 1979/80 hangversenyévad mérlege a szokásosnál jóval gazdagabban zárul a salgótarjáni állami zeneiskolában. Az új hanversenyte- rem már az első kísérleti évben is igazán gazdag programmal, lepte meg a rendszeres látogatókat. Pályakezdő, szárnyaikat bontogató fiatal művészek, világjáró előadók egyaránt megfordultak a zeneiskolában. Június közepén a zenéiskola is zárja kapuit, ami az intézet hanversenyprogram- jára is vonatkozik. A hátralévő néhány hét azonban még mindig tartogat meglepetést és érdeklődésre tarthat számot pár esemény. A zeneiskola ad otthont június 14-én a megyei felnőttkórusok tanácskozásának. A megyei kórusparlamentre 13 'nógrádi énekkar kapott meghívást azzal a céllal, hogy közösen mérjék fel a megye kóruséletének helyzetét, és meghatározzák az előrelépés hez szükséges teendőket. Ugyanezen a napon lesz délután a zeneiskola két tanévzáró hangversenye is, mégpedig három órakor a fúvós-, ütős-, előképzős és magánénekes-növendékeknek, míg öt órakor a vonós, zongora és gitár szakos tanulóknak. A bizonyítványosztásra a tanévzáró hangversenyek után kerül sor. A zeneiskola élete tehát még most. az utolsó napokban Is nagyon mozgalmas. A zenei események és a zenei oktatás iránt egyre nő az érdeklődés. A jelek szerint az 1980/81. tanévre is szépszámú új jelentkező várható, akik számára június 11-én, szerdán lesz felvételi vizsga a salgótarjáni zeneiskolában. Az elmúlt év végén a tekintélyes polgári napilap, a Le Monde hosszabb cikkben elmezte a mai francia film nehéz helyzetét a nemzetközi piacokon, s a meglehetősen pesszimista hangvételű értékelés kénytelen volt megállapítani: az elmúlt esztendőkben jelentősen csökkent a francia alkotások ázsiója, bevétele. A cikkíró szerint mindennek elsősorban a francia stúdiókban forgatott alkotások apolitikussága, frivolsága, érdektelensége az oka. Szinte erre az eszmefuttatásra falel Yves Montand, aki a közelmúltban szokásával ellentétben — a Cine-Revue-nek adott interjújában mond véleményt a mai francia filmről. Montand, aki nemrég fejezte be Henri Verneuil irányításával, az I . . . comme Icare (I . . . mint Ikarusz) felvételeit, amely a Kennedy-gyilkossóg újszerű átköltése. tulajdonképpen egész munkásságával cáfolja ezt a vádat. Szerinte: mindé* csak szenzációhajhá- szó vádaskodás, rosszindulatú támadás, sanda oldalvágás. „Gyakran hangoztatott érv — veti fel az újágíró —, hogy a francia filmesek nem mernek olyan forró és „rázós” témákat feldolgozni, mint az amerikaiak vagy az olaszok. Mi a véleménye erről? ..Viccel? — kérdezte erre Montand. — Ezek nyilvánvalóan hamis érvek. Hagyjuk a rosszmájúaknak! Ez olyan filmesek fogása, akik nagyon Montand is jól tudják, hogy a francia és az amerikai filmet összehasonlítani beteges dolog. Ez épp olyan, mintha valaki a francia és a belga filmet állítaná szembe. Valahányszor olyan cikk kerül a kezembe, amelyik úgy kezdődik, hogy „Mi lesz a francia filmgyártással? Nézzünk az amerikai produkciókra! — már le is teszem az újságot a kezemből. És nem valamiféle sovinizmus miatt, hanem mert az összehasonlíthatatlan dolgokat képtelenség összehasonlítani. még akkor is, ha jól tudom, hány gyengécske hazai film készül — s akkor még finoman fejeztem ki magam. . de az is nyílt titok, számos francia művész csodálja az olaszokat. . . foly* tatta a francia filmlap riportere. — Igazuk van. még akkor is ha tudjuk, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Ha megkérdezik mondjuk Sergio Leonét, ml a véleménye a mai olasz filmről — szembe kacagja magukat De nálunk itt van Costa Gavras, aki alkotásaiban sokkal messzebbre lát, mélyebb gondolatokat közöl. Talán csak Rosihoz hasonlítható témaválasztásában. Ma is féltőn őrzöm azt a táviratot, amelyet Rosi intézett hozzám egy Gavrasszal folytatott közös beszélgetés után. Persze Yves Montand nemcsak a nyilatkozatok embere. A nyilvánvalóan politikai indíttatású Verneuil-film után, máris Gavras mellett dolgozik, egy másik régi barát, az író Jorge Semprun oldalán. Századunk súlyos, nagy kérdéseiről kívánnak szólni, egy olyan filmben, amelynek már nagyon sokan nekikezdtek. Szergej Eizensteintől Fred Zinnemannig. de még senki sem fejezte be. A film mi is lehetne más —. Malraux remekművének. „Az emberi sors”-nak adaptációja. (nemlaha) Korszerű technika A kambodzsai Kandal tartományban kísérletképpen gépesített földművelő brigádok alakultak, amelyek korszerű gépek, elsősorban szovjet gyártmányú „Belorusz” traktorok segítségével jelentős területeket művelnek meg. Az első eredmények minden várakozást felülmúltak. Kambodzsa történetében most először , alkalmazták Ilyen hatékonyan a korszerű gépeket. Régebben csak néhány gazdag földbirtokos tulajdonában volt egy-egy traktor és más, korszerű mezőgazdasági gép, da ezek az év nagy részében kihasználatlanul maradtak, mivel alkalmatlanok voltak a kis földparcellák megművelésére. Most a korszerű technika bevonult a kambodzsai parasztok életébe: eddig körülbelül 300 traktort kaptak a Szovjetunióból és Bulgáriából. A traktorokat Kandal, Bat- tambang. Kampongthan és Sien Reap tartományokban hasznosítják, mivel ezeken a területeken a legkedvezőbbek az adottságok. Szécsény júniusi kulturális programjából Június az első igazi nyári hónap, kirándulások, túrák, üdülések ideje. A szécsényi júniusi műsorfüzet is az évadnak megfelelő könnyed programot ajánl a nagyközség lakosságának. Június 7-én a Kubinyi Ferenc Múzeumban a salgótarjáni zeneiskola fúvószenekara adott hangversenyt. A következő napon, 8-án délután a művelődési központ nagytermében a zenetanfolyam hallgatóinak hangversenyére került sor. A színházi publikumra is gondoltak a műsor szerkesztői. Június 11-én a szolnoki Szigligeti Színház művészei a Szabin nők elrablása című zenés bohózatot mutatják be. A hónap végén, június 25-én a művelődési központ kisgalériájában nyílik meg Lizsnyánszki Erzsébet, Hegedűs Morgan, Soós Károly amatőr képzőművészek tárlata. Több kirándulás szerepel a művelődési központ kiscsoportjainak júniusi programjában, A 8, osztályosok klubja Ráróspusztára, a nyugdíjasok Zsóriba, a kertbarátok Dunakeszibe látogatnak el. ,Az ifjúsági klub tagjai az olimpia jegyében állították össze műsorukat. Ezek szerint 17-én az ötkarikás játékok történetéről hallgatnak előadást. Egy héttel később ügyességi játékokból rendeznek vetélkedőt. A Kubinyi Ferenc Múzeumban június 26-án Ács Irén fotóiból készült kiállítás megnyitásán közreműködik a múzeum Álba kórusa. A múzeumbaráti kör tagjai 27-én Csehszlovákiába szerveznek kirándulást. A gyermekcsoport Hollókőbe tesz gyalogtúrát. Az ifjú nemzedék részére a hónap közepén rendezik meg a helytörténeti vetélkedőt. A Krúdy Gyula könyvtárban a hónap első napjainak rendezvényei az ünnepi könyvhéthez kapcsolódtak. A hónap második felében különböző gyermekfoglalkozások megtartására kerül sor. — Sz. F. — iiiiiiiiiiinimiiiiiii'iiiHiiiniiiiiiiiinHiinmiiiiimiiiiiüiiiiinniniiHiii ; MIM M n 1111J MI; iM I; 11111111 n 111111II11111111111 u 1111111111 u 1111111111111 r 11111J1111 i 1111111M n 111J1111 n 111 j 11111! 111111111M11! 11N11111111111111111111111M M 111MIII1111111111111 i 11111111 f 1111111111111111 u 1111) 1111111 i 11111 n 11111111! i I i 11111111111111111111111 n I > • > I • IM * >1,1 Bárány Tamás: Másfél szoba összkomfort (Regény) 25. Szótlanul figyelt, nem szakított félbe. Szomorú vallomásom végén biccentett csak. „Értem. És azt nem érzi, mondja, hogy ezt az utolsó tízest ki kellene használni?” Fölnevettem, nem tehetek róla. „Az én koromban?” „Férfi — és az életkor! — Legyintett. — Maguknak egyszerűen nincsen koruk! Hacsak be nem beszélik maguknak, hogy vének!” „Azt mondja?” — kérdeztem könnyedén, hiszen a dolgot most már a humorosabb oldaláról kezdtem nézni. Nem vette át az évődő hangot. inkább támadott. „Próbálta már az ellenkezőjét?!” „Mikor? — vontam a váltam. — Hol? Kivel? A napi tizenkét órás munka mellett? Nyolckor már itt vagyok, aztán otthon folytatom éjfélig... Éppen maga a megmondhatója, hányszor hozok be reggel jegyezeteket, számításokat, levezetéseket... Otthon mégiscsak nagyobb a nyugalom..’” „Persze”. „És különben is: hol?t’ „Nincs elvált barátja? — nézett rám meglepetten. — Egy se váLt el?” Csak legyintettem. „Hajaj, majdnem mindenki! De újra megnősült mind, a sok tökkelütött!” Figyelmesen nézett rám. NÓGRAD - 1980. június '«0., kedd „Szép kis véleménye van a házasságról!...-” „Az elsőről nem! — emeltem föl az ujjam. — Az csak bocsánatos bűn, akkor az ember még nem tudja, mire vállalkozik.... De másodszorra!... — Nevettünk, de aztán komolyra fordítottam. — Meg aztán, már bocsánat, a kérdésért: kivgl? Nekem van egy rossz tulajdonságom: minden reggel borotválkozomPillantása egy villanásnyi időre megült az arcomon. „És ez miért rossz tulajdonság?” — kérdezte értetlenül. „Mert a tükörbe kell néznem miatta. . „És?” Az őszülni indult pamatot mutattam a fülem mellett. „A halántékom. . . A ráncaim, Juditka. . . Nem kellek én mára nőknek! Az az idő elmúlt!” Fejét csóválta, évődő rosz- szallással. „Én még ilyen gátlásos embert nem láttam! Maga nem kell? Hát soha nem néz körül a folyosón? Az ebédlőben? A nők majd elnyelik a szemükkel 1” „Például, kik?” Az ujjain kezdte számlálni: „Horvainé. Tardosné, a titkárságról. A szép Szomolányiné! Elpirul, ha magát meglátja!” „Lássa, ez az! — bólogattam öniróniával. — Horvai- néval együtt diplomáztam ötvenhatban”. . í „És?” „Számítsa ki az életkorát! Tardosné is legalább negyvennyolc, Szomolányiné szinte csirke: nincs több negyvenötnél.” „És?” — kérdezte megint támadóan. „De és huszonötre volnék hitelesítve — mondtam kihívóan. Csak röhögjön, ha akar; az legalább tiszta helyzet lesz. — Esetleg harmincra. . . Ez az én korom átka, látja, Judit. Belül nem vénülünk, ma is a régi kamaszok vagyunk. . . De ez már csak a mi édes titkunk — kívülről öreg fiúknak látszunk!” „Ugyan — mondta tétován. „A maga férje hány éves?,, — csaptam le rá. „Huszonkilenc” — felelte gyanútlanul*! „No látja! — nevettem keserűen. Maga is fiatalt választott! Persze, állítólag ez az élet rendje. . . Nem mondom: családot alapítani, gyereket nemzeni talán csakugyan így okos. Ezt még megérti a magamfajta ember. De, hogy a futó kapcsolatokra is a taknyos kölyköket keresik, ez már megfoghatatlan. . .” „Már aki!” — mondta sértetten. „Mindenikük! — legyintettem. — Néha a gyomrom fordul föl utcán, autóbuszon: érett, meglett nők, huszonöt és harminc közt, tizennyolchúsz év körüli, nyálas kölykökkel csókolódznak, aki az öcsikéjük lehetne. . Tűz csapott fel arcán a hirtelen dühtől. „Az jobb, aki az apukája lehetne?” — kérdezte gunyorosan. „Látja: hát erről van szó! — bólogattam letörten; tiszta víz volt már a pohárban. — Ezért reménytelen az én helyzetem! Akinek kellenék: nekem nem kell. Aki meg kellene. . .” Rámvillant a szeme. „Olyan biztos? Megint megkérdezem: próbálta már?” Ö, ó. . . A tiszta víz a pohárban megint zavarossá vált. . . Mégiscsak akar valamit? „Igen, megpróbáltam. De ma már magam előtt is szégyellem. . . Pojácának lenni nem kellemes állapot, legföljebb a cirkuszban. Akkor levontam a konzekvenciákat, és levonultam a pályáról.” Megint a lenéző gúny a szája szögletén. „Szóval bedobta a törülközőt! .. . így most jobb?” Órámra pillantottam. „Ezen nincs Időm tűnődni. Fél hétkor kelek, nyolckor belépek az intézet kapuján. Fél ötkor otthon ledőlök egy félórára. ötkor iszom egy kávét és leülök az asztalomhoz. Hétig dolgozom, aztán vacsora, tévéhíradó, tévéjáték, vagyis egy kis agymosás, s kilenckor újabb kávé, és éjfélig megint a münka. A morfondírozásra nincs időm!” „És ez elég?” — kérdezte valami furcsa, ironikus fintorral. „Ez van. Számot vetettem az életemmel, kedves Judit. A pályám delelőjén vagyok, lényegében mindent elértem, ami ezen a pályán elérhető. Főosztályvezető vagyok — nem akarok igazgató lenni. Akadémiai kandidátus vagyok — nem akarok a tudományok doktora lenni. Kocsim van — nem akarok nyaralót szerezni.” „Itt megáll?” — kérdezte meglepetten. „Megállók.” Azt vártam megint gúnyolódni fog — de nem! Eli», merően bólintott. (Folytatjuk)
