Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)

1980-04-23 / 94. szám

Mai kommentárunk Csatorna a módszereknek Rövid hír tudósított arról, hogy Miskolcon megalakult az akadémiabizottság me­zőgazdasági szakbizottsága. Az országban immár öt mű­ködik, hogy a kutatási ered­mények széles körű propa­gálásával, az élen járó ta­pasztalatok népszerűsítésé­vel a gyakorlati munkát se­gítsék, hozzájáruljanak a nemzeti kultúra ápolásához a mezőgazdaság és erdőgaz­dálkodás terén, s megte­remtsék a tudomány társa­dalmi úton történő művelé­sének kereteit. Az északi megyék ered­ményeiben, gondjaiban sok közös vonás van. A többlet­eredményt nyújtó természe­ti erőforrások híján nem a Dél-Alföld egyes részein el­ért eredmények túlszárnya­lása a cél, hanem a helyi körülményekhez történő kö­vetkezetesebb igazodás biz­tosítása, a termelési szerke­zet korszerűsítésével. E mos­toha természetföldrajzi adottságú vidéken talán csak az számít „előnynek”, hogy Itt nincs elkényelmesedés, elbizakodottság nélkül dol­gozhatunk. Az átlagosnál nagyobb harc a természet elemeivel ugyanis állandó többletköltséget jelent, amelynek ellensúlyozása az egyik legnagyobb felada­tunk. A szakbizottság az agrár- termelés lényegesebb kérdé­seinek kimunkálását tervezi, hogy a tudományos kutatás újabb lendületet kapjon. Sokat tehet azért, hogy azokban az üzemekben, ahol fogékonyabbak az új kutatási eredmények gya­korlati megvalósítása terén, és tesznek is érte az éssze­rű kockázatvállalás határa­in belül, s gazdálkodásuk ez által eredményesebb, a munka értékelésénél ezt ve­gyék figyelembe. Nyisson csatornát a megyék között áramló módszerek közvetí­tésére, a be- és kiáramlás segítésére. így lesz lehetsé­ges, hogy a közös munká­nak tudományban és gya­korlatban egyszerre jelent­kezik a haszna. A nógrádi szakemberek elsősorban a sajátos hely­zetből adódóan a nagyobb múltú, fejlettebb mezőgaz­dasági eredményeket elérő megyéktől szeretnének ta­nulni. A tudományos ered­mények felhasználójaként, tehát alkalmazóként jelent­kezni. Bár egy-két terüle­ten, ami e megyében jól bevált, akár a növényter­melés, állattenyésztés, fa- feldolgozás vagy éppen az üzemközi együttműködés te­rületén, örömmel ajánljuk fel közreműködésüket is a tapasztalatok átadásában. Az akadémiai szakbizott­ság tagjai lettek megyénk­ből: Halaj Ignác, a TESZÖV titkárhelyettese, dr. Mütter Csaba, a szécsényi tsz elnö­ke, Juscsák György, a Mát­raaljai Állami Gazdaság igazgatója. — gyö — A vasúti vagonpark fejlesztése Az európai szocialista or­szágok közös vasúti teherko­csiparkja — az OPW — ta­nácsa március 22-től március 25-ig Szegeden tartja 37. ülé­sét. A bolgár, csehszlovák, lengyel, magyar, NDK-beli, román és szovjet vasúti szak­emberek részvételével meg­rendezett tanácsülést kedden Urbán Lajos közlekedés- és postaügyi államtitkár nyitotta meg. Az ülésen elemzik az OPW múlt évi munkáját és megvitatják a tevékenysége javításával kapcsolatos javas­latokat. Egyebek között tár­gyalnak a kocsipark további növeléséről, munkájának, for­galomszervezésének tökélete­sítéséről. Megtárgyalják a vasúti kocsik automatizált ..irányítási rendszerének, kidol­gozásával összefüggő problé­mákat. Ez utóbbi különösen fontos feladat, hiszen a közös vagonpark az 1964. évi meg­alakulás óta jelentősen fejlő­dött: a kocsik száma a múlt év végéig 95 000-ről 300 000 fölé emelkedett. Ezek össze­hangolt irányítására, elosztá­sára, tökéletesebb kihaszná­lására a manuális módszerek helyett komputeres szervezé­si-irányítási rendszert dolgoz­nak ki. (MTI) Először éreztek ,T~ Átmeneti állapot? A párizsi elektronikai szalonban A Kőbányai Porcelángyár balassagyarmati üzeme ne­héz negyedévet hagyott maga mögött. Fennállásuk óta elő­ször érezték, mit jelent mehrend elésgondokkal küszködni, s milyen szorosan kötődnek í. int háttéripar az ország hír­adástechnikai gyáraihoz. Erre az időszakra esik annak a hírnek az elterjedése, mely szerint megrendeléshiány mi­att 20—30 dolgozót elbocsátanak. — Alaptalan híresztelések voltak, s bizony nem volt könnyű megnyugtatni a dolgozókat, hogy erről szó sincs! Ugyanakkor ismételten bebizonyosodott, hogy a téves hí" resztelések ellen a legmaradandóbb cáfolat a folyamatos, rendszeres, kiegyensúlyozott munka — állítja Gyimesi Lász­ló, az üzem vezetője. — Átmeneti állapotnak kell tekinteni az első negyedévet? — Igen. Bár a második ne­gyedéves feladataink még nem érik el az előző esztendő első negyedéves követelmé­nyét, amikor 23 millió 421 ezer forintra szólt a termelési programunk. Jelenleg 20 mil­lió forintos megrendelésünk van és reálisnak ígérkezik az a számításunk is, hogy pót- megrendeléseket kapunk, mi­vel két legnagyobb belföldi partnerünk, a Videoton és az Orion sajátos gondja megoldódott. A Videotonban pedig az eddiginél na­gyobb ütemben gyártják majd a színestelevíziókat. Így hát nálunk is helyreáll a meglevő munkaerő és a termelés nagysága között megbomlott egyensúly. Akaratlanul is annak a dol­gozónak a szavai jutnak eszembe, aki úgy vélekedett, hogy a megrendeléshiány miatt voltak olyan műszakok, amikor a dolgozók egy része csaknem ölbe tett kézzel töl­tötte el a napi munkaidőt. Főleg a csőkondenzátort gyár­tó üzemben. — Ez égy kicsit túlzás — cáfolja az előbbi véleményt az üzemvezető. — Belső át­csoportosításokkal igyekez­tünk a január végi és febru­ár eleji kritikus időszakot át­vészelni. A központ részére 20 dolgozó villanyfoglalatot gyár­tott. Keresetkiesésük nem volt. Jelenleg ezt a íerméket már nem mi állítjuk elő. A telepvezető viszont nem állítja azt, hogy nem voltak munkátlanul töltött állásidők. — A tétlenségre kárhozta­tott munkáskezek mennyiben zavarták a dolgozók munka­morálját? — Szerintem ilyesmiről nem beszélhetünk. A dolgo­“zók döntő többsége törasgár- datag, 80 százalékuk azonos szinten képes elvégezni négy­öt munkaműveletet. Így hát mozgatásuk nem jelentett kü­lönösebb nehézséget. A több művelet elsajátításának igé­nye korábban akkor vetődött fel. amikor még minden jól ment, nem szorított bennün­ket a kényszerű szükség. A kezdeményezők a szocialista brigádok voltak. Igaz, akkor átmenetileg ez részükre kere­setkiesést jelentett. Az akko­ri hátrány előnyét most érzik — vélekedik Gyimesi László. Nem az eddigi magabiztos­ságának megingatására, de megismétlem, egyik szocialis­ta brigádvezető szavait: — Talán azért kevés a megren­delés, mert gyártmányaink ré­giek, korszerűtlenek, nem olyan olcsók, tetszetősek, mint külföldi versenytársainké. — Nemrég a vállalat egyik jelentős külföldi vásárlójának vendégeként, több vállalati dolgozóval együtt Párizsban jártam, akikkel megtekintet­tük az elektronikai szalont, ahol a nagy híradástechnikai világcégek állították ki kon­denzátoraikat. Tanulmányoz­va prospektusaikat, megismer­ve mintadarabjaikat, nyugod­tan állíthatom: kondenzátora­ink színvonala azonos az övé­kével, sőt egyes műszaki pa­raméterekben mi vagyunk a jobbak. Ezért is tudtunk a korábbi években jelentős mennyiséget exportálni. — Az előbbieket saját ma­ga megnyugtatására mondja? — Nem. Más kérdés vi­szont az, hogy a piacon elto­lódott az igény a tárcsakon­denzátorok felé. Mert köny- nyebb gyártani, kisebb helyet foglal el a készülékekben. Ugyanez vonatkozik a vi­szonylag újnak számító fólia­kondenzátorokra is, amit a múlt év negyedik negyedév­ben már gyártott a vállalat; mi pedig jelenleg a Video­tonnak állítjuk elő, ahol számítástechnikai berende­zésekbe építik be. E termék­ből a párizsi szalonban nagy versenytársaink alig állítot­tak ki. — Ezek szerint a fólia­kondenzátornál nincs korsze­rűbb termék a világon? — Ezt nem mondhatom, mert a vállalat budapesti köz­pontjában egy gépsoron már gyártják a jelenleg legkor­szerűbbnek mondott monolit­kondenzátort. A vállalat ter­vében szerepel egy újabb gép­sor megvásárlása, amit ná­lunk kívánnak beállítani. Er­re csak akkor kerül sor, ha a szükséges pénzt meg tud­juk szerezni a gépsorhoz. — Az új gépsor működte­tése megoldható' feladat elé állítja a gyári kollektívát? — Igen, bár a jelenleginél nagyobb szakmai tudást kí­ván mindannyiunktól. A dol­gozóknak elég volna két hét a betanulásához, a karban­tartók pedig a már működő gépsort tanulmányozva készül­nének fel feladatukra. Meg­éri a fáradságot, mert ahogy mondani szokták, a monolit­kondenzátoré a jövő. Szá­munkra gyártása jó exportle­hetőséget is biztosít. Kurens cikk, jó ára van. Egy dara­bért 35—40 forintot is kapha­A fegyelem feltételei Egyik nagyüzemünkben dol­gozó fiatal szakemberrel be­szélgettem a minap. Nem tit­kolt elégedettséggel mondta, hogy észrevehetően kevesebb ember cselleng mostanában a gyárudvaron, mint még tavaly is. Akkor hát mégiscsak na­gyobb a fegyelem — kommen­táltam, ő azonban hevesen tiltakozott. Ez nem fegyelem kérdése! Igazat szól a munkás, amikor állítja: dolgozni jön be, nem pedig álláspénzért. Ha tisztességesen ellátják ten­nivalóval, eszébe sem jut na­pozni kiülni az udvar vala­mely eldugott sarkába! Érvelésével nem érdemes vitába bocsátkozni, hiszen alapjába véve igaz. A mun­káson a fegyelmet csak akkor szabad számon kérni, ha az ahhoz való feltételeket sem vonták meg tőle. Csakhogy művezetők, csoportvezetők a megmondhatói, mi mindenfé­lét értenek a dolgozók a felté­tel szó alatt. Igen sokan pél­dául azt, hogy mindig meg­szokott gépükön a már jól be­gyakorolt munkát végezhes­sék. Évtizedeken át nem volt divatban az emberek mozdí­tása, de hiszen a piac sem volt akkora úr, mint manap­ság. Termelőberendezés ma már csak akkor dolgozhat, ha termékére valahol vevő vár. S ha a megszokott gépre a gyárnak nincs rendelése, gaz­dájának bizony másutt kell megtennie a dolgát. Napon­kénti konfliktusok forrása ez, s bizonyára beletelik még kis időbe, míg ez válik elfogadott magatartássá az eddigi módi helyett. Hosszú éveken át a munka- fegyelem egyik legfőbb krité­riumaként tartottuk számon a pontos munkakezdést, illetve annak befejezését. A fogalmak átértékelődése azonban e té­mára is érvényes: a két idő­pont betartásánál sokkal hang­súlyosabb az, ami közte tör­ténik. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek felelős vezetőit pél­dául mindig is erősen irritál­ta a műszak vége előtt már fél órával kapu körül gyüle­kezők serege. Mostanra erősen megfogyatkozott e csapat, most is akadnak azonban szép számmal, akik a műszak végét jelző fújást jócskán megelőzve érnek a kapuhoz. Akadnak köztük lógósok, de olyanok is, akik a váltótárs­sal megegyezve előbb álltak a géphez, s tisztességgel letet­ték a közös asztalra azt, ami arra a napra kijárt. A kiskapuk fölösleges nyi- togatása lenne persze rábólin­tani az idő előtti gyülekezők magatartására. Ettől sokkal nagyobb szigort és követke­zetességet érdeme] azonban az alkalmazotti ás az órabé­res fizikai dolgozók munka­idejének tartalmas eltöltése. Mert sokszor nem minden ok nélkül mutogatnak rájuk a teljesítménybéresek: ők min­denre ráérnek és mégis meg­van a pénzük?! A kohászati üzemekben most fejeződik be az a széles kö­rű vizsgálat, mely munkakö­rönként bírálta el: elegendő tennivalót kínál-e az a mun­kakör az ellátására hivatott­nak? S nem is tagadják, hogy a vizsgálódók nagyobb fi­gyelmet fordítottak az óra­béres munkakörökre, melyek több lehetőséget kínálnak a kényelmességekre, lazaságok­ra. A vizsgálat célja egyér­telmű: mindenütt csak annyi ember legyen, amennyi a munka ellátásához feltétle­nül szükséges. S, ha ez való­ban megvalósul, a munkafe­gyelem is minden bizonnyal kevesebb kifogásra ad majd okot. A teljesítménybéres mun­kakörökben a műszak kihasz­nálásának igen fontos mérő­száma az órabéres idő alaku­lása: ez ugyanis a folyama­tos munka akadályoztatott- ságát, anyagellátási zavaro­kat, szerszámhiányt, géphi­bát jelez. A gép kényszerű le­állása ' ragyogó hivatkozási alap azoknak, akik az időn­kénti tétlenkedés barátjai. S bár meglehet, kínálkozik a lehetőség a szomszéd gép mellett folytatott munkára, akad, aki inkább megvárja sajátjának javítását. Mert feltétel ide, vagy oda, igen tekintélyes részben bel­ső tartás, igyekvés — nevez­hetnénk akár munkásbecsü­letnek Is — dolga a munka- fegyelem. Kinek-kinek saját maga iránti igényességén sok múlik. De ha már valaki nem ad magának fegyelembeli engedményeket, az joggal el­várja, hogy ezt vezetői észre­vegyék, alkalomadtán hono­rálják is. És ne csak eszten­dőnként egy alkalommal, amikor a bérfejlesztés felől döntenek. Égetően sürgős most már, hogy a bérek gyarapodása szorosan igazodjék az elvég­zett munkához, a szorgalom­hoz, kitartáshoz, igyekvéshez, de ezzel még mindig nem tet­tünk eleget a differenciálás követelményének. Jó és ke­vésbé jó munkás között kü­lönbségnek kell lenni az egész évi jövedelemben is: jutalmat is csak az kaphasson, aki kö­telességén felül megdolgozott érte, s a részesedésből is an­nak számoljanak le többet, aki annak „kitermeléséből” másoknál nagyobb részt vál­lalt magára. A tapasztalatok azt igazol­ják, hogy az ebbéli követke­zetes magatartással értenek egyet a dolgozók. Jutalmazás­ra, kitüntetésre persze min­dig akadnak önjelöltek, akik vélt érdemeiket lobogtatva igyekeznek bizonygatni első­ségüket. Az egy helyen dol­gozók azonban nagyon is jól tudják, ki mennyit tesz le a közös asztalra. S a kiemelke­dően értékes munkáért senki sem irigyli az átlagon felüli díjazást. A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárában példá­ul akadnak olyan csoportve­zetők, akik a gyári átlagke­resetnek háromszorosát vi­szik haza havonta, s még ed­dig senkinek nem jutott eszé­be ennek jogosságát firtatni. Hiszen napnál világosabb, hogy ezek az emberek rászól gálnak az átlagosnál jóval magasabb jövedelemre. Az érdem szerinti díjazás fegyelmező eszköznek is az egyik legjobb. Mert nemcsak az a hatásos, ha a magukat és munkahelyüket megbecsül­ni képtelenek megkapják a gyártól az „elbocsátó szép üze­netet”, legalább ilyen jól be­válik az is, ha a munkában élen járni nem restek a kere­setben is élenjáróvá rukkol­nak elő. Szendi Márta tunk, míg az általunk gyár­tott tárcsa- és csőkondenzáto­rokért csupán 1,50 forintot számolhatunk el. — Van-e valami más is, amiért szívesen vállalkoznak az új termék gyártására? — Igen. Ez újabb lendüle­tet adna a dolgozóknak, nem' beszélve azokról az új szak­mai feldatokról, amit a mű­szakiaknak meg kell majd oldani, amit szívesen el is vállalunk. Ebben az esetben másként ítélnének meg ben­nünket a megyében, a város­ban, ugyanakkor az új ter­mék gyártása sok tekintetben a gyár dolgozóinak is előnyös lenne — állítja határozottan Gyimesi László. Szavainak, gondolatainak, megalapozottságát az alábbi­ak tanúsítják. A helyi, mű­szaki gárda, a Stettner-féle nyugatnémet csőkondenzátor- gyártó automata teljesítőké­pességét újabb 20 százalék­kal megtetézte. A kizárólag 12 milliméteres tárcsakon­denzátort előállító francia automatát pedig 8 és 5 milli­méteres átmérőjű termékek gyártására is alkalmassá tet­ték. — venesz — Társadalmunk Ugye Munkára nevelni, dolgos életre fölkészíteni a fiatalo­kat — minden korban idő­szerű pedagógiai feladat volt, s ma is az. Arisztotelésztől Leninig alig akadt olyan nagy gondolkodó, aki ne foglalt volna állást az ifjúság neve­lésével kapcsolatban. Sokan állítják, hogy a mun­kára nevelés napjainkban százszor időszerűbb, mint ed­dig bármikor volt, mert a nagymérvű tudományos és technikai fejlődéssel egyűtt- járő új gazdasági, termelési feltételek gyökeresen megvál­toztatják a nevelés tartalmát. Mások, anélkül, hogy magya­rázatát adnák a jelenségnek, csupán a nyugtalanító hét­köznapi tünetekre figyelmez­tetnek, hangoztatva: ifjúsá­gunk munkához való viszonya napról napra romlik, már- már elfogadhatatlan... Közismert tudományos igaz­ság, hogy a megfelelő termé­szeti, biológiai feltételeken kívül a céltudatos munka­végzés játszotta a fő szerepet az emberré válásban. Terv­szerű cselekvésre csak az ember képes, ezért nevezte a munkát Marx Károly emberi lényegnek. A munka kezdet­től fogva meghatározó ténye­zője a társadalom életének: alapja a létnek, a gazdaság­nak, a kultúrának, egész éle­tünknek. Józan elmével vajon kinek jutna eszébe kétségbe vonni a munka társadalomteremtő és -fenntartó erejét? Ám amikor a beszéd helyett a munkán van a sor, az emberek meny­nyire eltérő módon viselked­nek ! Körülnézve környeze­tünkben, mit láthatunk? Van­nak, nem is kevesen, akik nem tudnak meglenni munka nélkül, mások viszont húzó­doznak tőle, minden módon igyezeknek kibújni a munka alól. Miért van ez így? Miért nem látja be minden ember, hogy munka nélkül nem él­hetünk? Talán, mert néme­lyiket testi-lelki öröklött tu­lajdonságok késztetnek ilyen magatartásra? Szó sincsen erről. A munkához való viszo­nyunk nevelés eredménye. El­ső fokon a család alakítja ki — szokásaival, példájával. Egy nagyüzemben dolgozó közép­korú szerszámkészítőtől hal­lottam a minap, hogy ő még azok közé a munkások közé tartozik, akik reggelente fü- työrészve mennek be a gyár­ba és nem káromkodva: akik a kezdés előtt újra áttörlik a gépet, és megsimogatják a szerszámok nyelét. — Mint annak idején öregapám a vil­la nyelét, mielőtt dolgozni kezdett volna — tette hozzá mintegy magyarázatául an­nak, honnan ered a munka­szeretete. „Igen ám, de a kisáruterme- lő életforma családmodellje napjainkban már fölbomlott, vagy éppen fölbomlóban van — hallom az ellenvetést —, éppen ezért a példa korsze­rűtlen, nem követhető. Ma már nincsen szükség a régi fajta családi munkamegosz­tásra, nem kell munkára fog­ni otthon a gyerekeket; ta­nuljanak meg dolgozni majd a munkahelyükön! Éppen elég teher nekik a rengeteg tanu­lás. Különben is: dolgoztam én eléget" ifjúkoromban, leg­alább nekik legyen könnyebb soruk”. Ugye, ismerős szavak? Gyakran elhangzanak ott, ahol iskolás gyerekek vannak a családban. Legtöbbször men­tegetőzésül, amiért elkényez­tetik őket Régi igazság, hogy munká­ra nevelni csak munkával le­het; ennél bölcsebb tanácsot a szocialista pedagógia sem tud nyújtani a kor emberének. A munkát, a cselekvést már a családban el kell kezdenie a gyereknek, ha azt akarjuk, hogy dolgos, szorgalmas fel­nőtt váljék belőle. A szülők egy része mégsem találja meg a gyerekek helyes bekapeső- lódásának módját a családi munkamegosztásba. A min­dennapi iskolai tapasztalatok és kísérleti eredmények azt mutatják, hogy azok a tanu­lók, akiknek otthon rendsze­res munkájuk van, és azt lelkiismeretesen elvégzik, ta­nulmányaikban is kitartób­bak, sőt társaik segítésére is jut erejük. A szocialista pedagógia azt vallja, hogy a közösségben végzett, értéket létrehozó munka, a hatékony nevelés semmi mással nem pótolható eszköze. Iskoláink többségé­ben ezért ragadják meg rend­szeresen az üzemek által kí­nált munkaalkalmakat; igye­keznek a diákság részvételét az őszi betakarításban, a nyári építőtáborokban szer­vesen beépíteni nevelési rend­szerünkbe. Tanulóifjúságunk munka­szeretetének megalapozásában az iskolának égető szüksége van a társadalom segítségére. Hiábavaló a pedagógusok fá­radozása, ha a diák a gyár­ban, vagy az iskolából haza­felé menet azt látja, hallja, hogy egyik-másik felnőtt egé­szen másképp vélekedik a munkáról, mint ahogy ezt ne­kik tanítják. A munkakerülés, a lógás, a hanyagság riasztó példái megingatják a fiatalok hitét a szocialista társadalmi eszmény és társadalmi való­ság összhangjában, míg a felnőttek jó példájának, he­lyes magatartásának; óriási a nevelő ereje. P. Kovács Imi* 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom