Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-26 / 225. szám

Ruházati boltból áruházba

Milyen a jó eladó

' Csak többszöri keresés utén

sikerült elérnem Horváth Bélát, a szécsényl 15. számú ruházati bolt vezetőjét. Érthető a nagy elfoglaltsága, november 7-én nyílik az új áruház, melynek vezetésével az ÁFÉSZ elnöksége megbízta. Helyt kell állnia a ruházati boltban, oda kell figyelnie az áruház nyitás előtti összes munkájára.

— Az a szerencsém, hogy az üzletben olyan jó a kollektív szellem, a munkaerkölcs, hogy távollétem alatt a dolgozók ugyanolyan lelkiismeretesen, becsületesen végzik munkájukat, mintha közöttük lennék.

Tegyük hozzá, hogy ezt _ a Jó légkört az üzlet vezetője alakította ki.

Szécsényben, ahogy az áruház magasodott, gyakori beszédtéma volt: vajon ki lesz a vezetője? Szakemberek és a község lakossága egyre többet emlegették Horváth Béla nevét, mint azét a személyét, aki a legrátermettebb a feladat ellátására.

„Emberileg, szakmailag rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amely egy Ilyen komoly feladat ellátásához

szükséges” — foglalták össze véleményüket a szécsényi ÁFÉSZ vezetői.

Horváth Béla 1946-tól dolgozik a szakmában.

— Mint segéd kezdtem a

mesterséget. Később, ahogy

akkor nevezetek, első eladó lettem. Aztán helyettes vezető.

A kísáruházat, ahogyan a 15. számú üzletet Szécsényben nevezik, 1958-ban nyitották meg. Horváth Bélavazóta- vezeti a kereskedelmi egységet. Az első három évben cipőtől kezdve, a fémárukig mindent árusítottak. Az ÁFÉSZ 19fil-ben szakosította az üzletet. Ettől kezdve a kis- áruház profilja: méteráru,lakástextil és összkonfekció. Az üzlet Szécsényben éppúgy, mirit a környékén, kivívta a

vásárlók elismerését. A vezető kedvessége, udvariassága, a vevők tiszteletben tartása hatott a többi dolgozóra, így érthető, hogy az emberek szívesen mentek és mennek oda vásárolni.

Horváth Béla ott volt a szövetkezeti mozgalom „bölcsőjénél”. A kezdeti nehéz években, amikor nemcsak a pult mögé kellett állni; részt vállalt á szervezésben, tervezésben. Soha sem a nehézségekre hivatkozott. Az adott körülmények között mindig a legjobbat, a legtöbbet adta.

Ö volt' az első a szécsényi ÁFÉSZ-nél, aki megkapta a 25 éves törzsgárdatagság után járó aranygyűrűt. A mindennapi munkája mellett tanult, több tanfolyamot, • boltvezetői 'iskolát végzett. Az ÁFÉSZ vezetői mindig elismerték munkáját. Többszörösen kiváló dolgozó. A közéleti munkából aktívan kiveszi a részét. Tanácstag. A végrehajtó bizottságnak 14 évig volt tagja. Annak idején,

1973-ban jelentős feladatot vállalt a szövetkezeti kórus szervezéséből.

— Milyen egy jó bolti eladó?,

— Szeresse az embereket, bízzon a kollégáiban, amit tesz meggyőződésből, hivatás- szeretetből tegye.

ö Ilyen ember!

Sz. F.

Emberek, mesterségek

A „lakatos” gondnok

Amikor Végvári Ferenc kitanulta a lakatosmesterséget és szakmunkásoklevelet kaptat, még egyáltalán nem gondolta, hogy valaha, a csöppet sem nyugodalmas gondnoki állást vállalja.

Négy esztendeje gondnoka Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Háznak. Eredetileg lakatosnak tették oda. Négy órában szerelt, fúrt, faragott, négy órában pedig gondnokoskodott. Aztán lett új lakatos, 6 pedig teljéi állású gondnok.

— Hogy telik figy napja?

—. Bemegyek hét óra körül.

Már vár a két gépkocsivezető, kérdezvén, mi lesz a mai napon, hova mennek, miért mennek, kell-e szállítani valamit. Aztán következnek sorba a többi tennivalók.

A ház technikai személyzetének a munkájáért felel. A takarítónők, jegykezelők, ruhatárosok, színpadmester, lakatos, asztalos, világosító, dekoratőr, villanyszerelők tennivalóit egyezteti, megbeszéli velük a fegfontosabb elvég- • zendőket.

— A legfontosabb?

— Művelődési ház vagyunk, sok-sok rendezvénnyel, kiállítással, összejövetellel. A cél, hogy teljesen simán és olajozottan „forogjon a kerék”. Vagyis, mindenki ott legyen,

ahol lennie kell, és ne legyen fennakadás.

— Ml a szép benne?

— Sohasem lehet megúnni, mert mindennap más. Állandóan új feladatokra készülünk. Amikor színházi előadás van, hatszázötven 'ember ül a nézőtéren, öértük is felelünk, ne legyen semmi baj. Megismertem sok neves embert, színészeket, előadókat. énekeseket. Volt olyan színházi előadás,^ amelyet négyszer is láttam.

— Szereti, amit csinál?

— Különben nem lennék a helyemen.

— Keresete?

— Négyezer forint körül, i • — Családja?

— A feleségem varrónő a ruhagyárban. Attila fiam kilenc, Roland ötesztendős. Az igazság, hogy nem napi nyolc órában dolgozom, hanem amíg szükség van rám. így nem csoda, hogy a feleségem időnként morog, későn Járok haza.

— Kedvenc Időtöltése? ,

— Sokat bütykölök otthon. Szeretem az elektrotechnikát, a lakatosmunkát. Nemcsak polcokat, meg ilyesmit csináltam, hanem a gyerekeknek már robotembert is.

Végvári Ferenc egyébként maszek alapon megindította a „beszéljünk szépen, tisztán magyarul” »mozgalmat.

— Vagyis?

— Az Irodámban van nagy, keménypapírból készült henger, amibe valamikor kitüntetést raktak. Azt leragasztottam, a tetejére vágtam egy nyílást. Aki elfeledkezik magáról, cifrát mond, egy forintot fizet. Teljesen függetlenül attól, ki az illető . . .

Kapott már megyei tanácsi elnöki dicséretet jó munkájáért. Egy ember a sok közül, aki szereti a mesterségét.

— cs. —

Négy ven sz- eres véradó

A munkába igyekvő dolgozók — a FÜTÖBER nugybátonyl gyárának portáján — vele találkoznak legelőször; hallják köszönését, látják a megszokott mosolyát. Barabás Lászlóné — vagy ahogy mindenki szólítja: Irénke —, a rendészet portása jól ismert ember. Hogy negyvenszeres véradó, ezt viszont kevesen tudják róla. Az üzemben a közelmúltban véradásra került sor, ő is ott volt, üc csak mint „aktíva” vett részt.

— Miért nem adtam vért? — kérdi. — Néhány héttel ezelőtt négyszáz köbccntilitert vettek tőlem, ki kell várnom a negyedév! szünetet.

A portásnő több mint 17 éve véradó.

_ Akkoriban első alkalommal szerveztük a véradást Szorospatakon. Eldöntöttem: ilyen formán Is segíteni fogom a vöröskereszt munkáját és embertársaimat. Magam is sokat feküdtem kórházban; kilenc alkalommal műtötték. Csoda-e, ha véradó lettem?

— Ügy tudom, tagja az üzemi Vöröskereszt-szervezet csúcsveze- t ős égének.

— Igen. A tevékenységem alapvetően a véradások“’ szervezésére és lebonyolítására terjed ki. Mint testületi tagnak, természetesen más feladatokat is cl kell látnom. Szívesen teszem, mert értelmét látom, érz^m az emberek

(«megbecsülését. Különben már régen hozzászoktam, a népfrontban és a szakszervezetben az állandó megbízatásokhoz. Pedig a két gyermek és a bányászférj mellett volt mit tenni odahaza is.

— Mikor került a FüTÖBER- hez?

— A napokban lesz hét éve. Az üzem az első munkahelyem. Először a vcntillátormühclybcn

dolgoztam betanított munkásként. Később, tanfolyam elvégzése után, daruvezető lettem. Négy évig sok százezer tonna terhet emeltem, juttam el a megfelelő helyre. Sajnos gerincbántalmaim miatt egy esztendeig nem dolgozhattam, azután lettem portás. Beosztásommal és az anyagiakkal elégedett vagyok. Az emberek kedvesek, a munkatársakkal „kijövök”, de amikor -az üzemben járok cs látom a kedves gépemet, elfog a sírás...

— Odahaza azért megvígasztaló- dik...

— A férjem három évvel ezelőtt ment nyugdíjba. Két gyermekünk már régen nagykorú, sőt már van egy kilenchónapos unokánk Is. Nincs nagyobb ölöm annál, amikor együtt van a család.

Tóth István

15 ezer kilométer

Kerékpárral két ÍÖldlBSZGn át

Lüktető élet zajlik a Nyugati pályaudvar környékén. A villamosok nagy zörgések, csattogások közepette csilingelnek végig a Körúton. Ut. cai árusok hada nyüzsög a járdákon. Kétkerekű kis kocsiról, kosarakból, triciklik, ről kínálgatják portékájukat. Van itt mindenféle: török, méz, sülthal, mákoskifli, perec. A kockaköveken Időn. ként egy-égy autó zötyög tova. A párosával járó lovas, rendőrök kardján megcsillan a tavaszi nap bágyadt fénye. A meg-megugró lovak patkói szikráznak a köveken.

1927 márciusát írjuk. Alig tíz esztendővel a NOSZF után. Magyarországon Horthy az úr. Egyre nő a munkanélküliek lézengő serege.

A szerencsésebbeknek azonban volt munkájuk. Közéjük tartozott Izsáki Ernő Is. aki Rákospalotán volt péksegéd, megfogadva nagybátyja tanácsát: „legyél pék, legalább kenyered lesz. öcsém”.

Izsáki Ernő és újdonsült barátja, Balcza Lajos asztalossegéd ekkor már a nagy utazáson töri a fejét. Az UTE kerékpárszakosztályának tagjai és őket jelölte ki a sport- egyesületük 80 jelentkező közül, egy nagy túrára. Az útvonal hat országon vezet ke. resztül, Románián, Bulgárián, Törökországon, Görögországon, Albánián, Jugoszlávián. Á táv csaknem 15 ezer kilométer, nemegyszer kétezer méteres hegyeken, pusztaságokon. vezet át. előre nem látható nehézségek közepette. A felszerelés a két Saint- Étienne típusú kerékpáron kívül, mindössze sátorlapok hátizsák, pokrócok, karbidlámpa, három pár cipő, két váltás ruhanemű és a tartalék 4 alkatrészek. No, meg egy három nyelven írt ajánlólevél a polgármestertől, hogy

Izsáki Ernő (balra) és Balcza Lajos indulás előtt 1927-ben.

Balkánon 'éppen az ellenkezőjét jelenti. A nyelvtanulás nehézsége azonban eltörpült a Sipka-szorosan való áthaladás keserveihez képest. Üttalan utakon, szakadékokon, vízmosásokon át kétezer méteres ' magasságban gyakran a felhőkben haladtak oxigénhiánnyal küszködve. Boldogan lélegeztek föl, amikor meglátták a Marica elA világjáró expedíció« Izsáki Ernő ma. Bereden túrázó úttörők körében. x

útjuk során támogassák a világjáró kerékpárosokat.

A húszéves Izsáki Ernő és Balcza Lajos 1927. március

22-én délelőtt tíz órakor indultak Rákospalotáról és két nap múlva értek Debrecenbe. Innen irány a román határ, majd a következő nap kétszáz kerékpáros fiatal díszkíséretében érkeztek Nagyváradra. A román hatóságok —, ahol útlevelükkel jelentkezni Jcellett —, bár világjáróknak’ kijáró módon fogadták őket, azért a nemzeti színű szalagokat leszedették feldíszített kerékpárjaikról. Egynapos pihenő és városnézés után Kolozsvár volt a cél, ehhez azonban át kellett kelniük a Királyhágón. A fenséges táj szépsége, valamelyest enyhítette az erdei utak irgalmatlan nehézségeit, de így is kimerültén érkeztek Erdély szívébe. Innen a Hargitán keresztül vezetett útjuk Brassó felé. Hűvösség ide, hűvösség oda. hőseink ugyancsak megizzadtak kerékpárjaik tolásában és jobban kopott a cipő talpa, mint a pedál.

Rövid bukaresti tartózkodás után Nikopolnáí lépték át a bolgár határt, ahol rögtönzött nyelvtanárát kaptak, amely után csaknem száz kilométert tettek meg rossz irányban. Ekkor jöttek t rá ugyanis, hogy a nálunk szokásos helyeslő bólogatás a

ragadó völgyét. A csodálatos tájon ameddig a szem ellát, mindenütt káprázatos rózsaligetek virítottak. Szirmaikat lefátyolozott lányok, asz- szonyok < gyűjtötték, hogy majd rózsaolajat sajtoljanak belőle. A két magyar utazó Várna érintésével Burgaszba tartott. Itt. pillantották mega Fekete-tengert, sőt a kellemes májusi meleget kihasználva, meg is mártóztak benne.

Drinápolynál keltek át a török határon. Törökország ekkor már polgári köztársaság, elnöke Atatürk, a nagyhírű Kemál pasa. A keleti világ élénk forgatagában szokatlan látvány volt a lefátyolozott bolgár nők után a török lányok hamvas szépsége. Törökországban ekkor már betiltották a többnejűséget, felszámolták a háremeket, munkanélküliségre ítélve az eunochokat. A Márvány-tenger partján végigkerekezve a mai Isztambul bazársorainak megtekintése és néhány zac- cos török kávé elfogyasztása után, rémisztőén büdös tevék társaságában, egy ütött- kopott kompon keltek át utazóink a Boszporuszon. Ázsiába értek. Anatolian á*ialad- va irtózatos por- és homokviharba kerültek. Szemük- szájuk tele lett a fensík finom porával, kerékpárjaik elejét sem látva botlottak meg időnként egy-egy elhullott teve csőnjaiban. Izmirbe érkezve hajóra szálltak és hatnapos tengeri utazás után *

— némileg kipihenve a homokvihar viszontagságait — érkeztek meg a görögországi Szalonikibe.- Innen az Égei-tenger csodálatosan szép partja mentén Athén felé kerékpároztak. A mediterrán táj, a mazsolaszőlő hazája. Útjuk során mindenfelé a földeken aszalták a keresett csemegét, a tengerparton pedig hatalmas falapátokkal szedték a finom tengeri sót. Füge- és narancs- ligetek hűvös árnyékában haladtak, időnként jókat lakmá- rozva a vadon termő déli. gyümölcsökből. Rövid kréta, szigeti hajókirándulás után ismét kerékpárjaik.' nyergébe pattantak és Albánia felé indultak.

A tengerparti síkságot elhagyva újból ezer méteren" felüli hegyeken át vezetett útjuk Tirapa felé, ahol már az egy év múlva I. Zogu néven királlyá választott Ahmet Zogolll uralkodott. A fényképezésüket nehezen tűrő albánok többször is fegyvert fogtak rájuk, de különösebb baj nélkül megúszták a ki- sebb-nagyobb nézeteltérése, két.

Az Ohridl tengerszem vadregényes vidékét maguk mögött hagyva lépték ót a jugoszláv határt, ahol ismét lefátyolozott nők látványa fogadta őket. Ennél is nagyobb ijedelmet keltett bennük a komitácsiknak nevezett szerb nacionalisták lovas bandáinak garázdálkodása. Az — alighanem Európában elsőként gerillaharcot folytató

— útonállók aranyat kerestek náluk, de hamarosan meggyőződtek róla, hogy semmi ilyesfélével nem rendelkeznek a kerékpárosok. Még nagyobb kellemetlenséget jelentett, hogy' a Jugoszláv hatóságok kémeknek tartották őket, és házkutatásuk során elkobozták az útjuk során készített mintegy 1600 fényképfelvételt, fényképezőgépeiket, naplóikat, sőt útleveleiket is, majd kitiltották őket az országból. A magyar nagykövetség közbenjárására és az újvidéki rendőrség segítségével azonban még több mint egy hetet tölthettek a Vajdaságban.

Október 15-én lépték át a magyar határt Kelebiánál. Innen fáradtság ide, fáradt, ság oda, egésznapi pedálozás után, este tíz órakor Rákospalotára értek.

Kalandos útjuk 208 napig tartott, melynek során két kontinensen, több mint száz nagyobb várost, települést érintettek, csaknem 15 ezer kilométer megtételével.

Izsáki Ernő hét év elteltével, 1934-ben került Becskére, mint pékmester. Jelenleg nyugdíjas, 72 esztendős. jó erőben, egészségben tölti napjait. Társáról, Balcza La. . jósról —, a másik világjáróról —, vajmi keveset tud, utoljára az ötvenes évek ele. ján találkozott vele.