Nógrád. 1974. szeptember (30. évfolyam. 204-228. szám)

1974-09-08 / 210. szám

V ilágtörténelmi födémcsere ' A józsefvárosi ház teteje Í! 914-ben beázott. A lakók ne­vében Gombási Gábor kereste fel a háziurat, akinek elpana- pzolta: esős időben nedvesség­foltok jelennek meg a plafo­non. ígéretet kapott Polgár (bácsitól, az első emeleten la­kó háziúrtól, hogy Szolnoki Úr a Nefelejcs utcai építési vállalkozó rendbe hozza a te­tőt. ' Három héttel később, I. Ferenc József mindent meg­gondolt és megfontolt, mire kitört az első világháború. A javítás elmaradt, a tetőfedő munkások részben Gorlicénél, később pedig a Piavenál vol­tak elfoglalva, Gombási is. 1918-ban, a háború után. a lakok kérésére, Gombási új­ra Polgár bácsihoz fordult, aki ismét kilátásba helyezte a javítást. Szolnoki úr kikül­dött egy munkavezetőt a tető megtekintésére, aki jelentette a háziúrnak, hogy födém­cserére lesz szükség. A házi­úr költségvetést kért: az összeget Polgár bácsi nagyon soknak találta, ezért olcsóbb vállalkozó után nézett. Köz­ben tőzsdekrach tört ki és P ágár úr sok pénzt vesztett: a födémcserét későbbi idő­pontra halasztották. Gombási is játszott a tőzsdén és meg­értette a háziúr nehéz helyze­tét. > Az eső továbbra Is beszivár­gott a harmadik emeleti la­kásokba, ezért Gombási pana­szos levelet írt az Est című lapnak, amelyben harcos cikk jelent meg az uzsorás háziu­rak ellen, de más nem tör­tént ez ügyben. A harmadik emeleti lakók esernyő alatt olvasták laká­sukban az újságokat, ame­lyek Lindbergh szenzációs óceánrepüléséről és Strese- mann német külügyminiszter népszövetségi sikereiről szá­moltak be. Polgár bácsi közben meg­halt, a fia lett a háziúr, aki megígérte Gombásinak: tető alá hozza a tetőt. Történt azonban, hogy 1933. január 30-án Hitler Adolf német kancellár lett és Polgár Béla szólt az építkezési vállalko­zónak: a külpolitikai esemé­nyek miatt várjanak a tataro­zással. Űjabb lavórok kerültek a harmadik emeleti lakásokba. Amikor Hitler bevonult a Rurh-vidékre, a háziúr elha­tározta: lesz. ami lesz, rend­be hozatja a tetőt. Aztán rövid egymásután­ban három jelentős esemény történt. Mussolini megtámad­ta Abesszíniát, Franco elin­dult Afrikából csapataival Spanyolországba és az építé­si vállalkozó bejelentette, hogy a nyersanyagok meg­drágultak, új költségvetést kell készítenie. Körülbelül abban az idő­ben, amikor Hitler elfoglal­ta Ausztriát Gombási újabb levelet küldött az Esthez, amelyben mégírta. hogy nem­sokára jubileumot ülnek: negyedszázaddal ezelőtt ígér­te meg Polgár bácsi a tető­javítást. A cikk megjelenése után történt, hogy Hitler előbb a Szudéta-vidékre, ké­sőbb pedig egész Csehszlová­kiára igényt tartott. Ekkor már a józsefvárosi ház har­madik emeletén tarthatatlan­ná vált a helyzet. A szeren­csétlen lakók ijedten olvas­ták a Meteorológia Intézet jelentéseit és az időközben kitört második világháború híreit Amikor Jány Gusztáv 2. hadserege vereséget szenve­dett, a lakók nem akartak hinni a szemüknek, mert kő­művesek jelentek meg a ház­ban. A munka azonban nem kezdődött meg, a kőművesek elvonultak: máshová rendel­ték őket Erről Gombási már nem vehetett tudomást, mert szívroham végzett vele. 1944-ben többször bombáz­ták Budapestet, de a födém­cserére váró bérkaszámya, amelynek tatarozását Polgár bácsi egykor megígérte, épen maradt 1944. március 19-én a né­metek megszállták Magyaror­szágot és a józsefvárosi ház egyik lakójáért eljött a Ges- tapó kis sárga autója. A fel- szabadulásig rettegésben élt, a ház, nyilas razziák is ré­misztgették őket, többeket el­hurcoltak, voltak tehát fon­tosabb dolgok *is mint a tető. Aztán szabad lett Budapest, a ház lakói ifjabb Gombási- val az élen, romokat takarí­tottak. Júniusban ifj. Gombá­sinak már volt ideje elmen­nie a VIII. kerületi elöljáró­ságra (akkor még elöljáróság volt), ott feljegyezték a lakók nevében benyújtott kérelmet, de csak 1949-ben jelölt ki az akkor már kerületi tanács egy építőipari vállalatot a munka elvégzésére. Meg is jelentek a kőművesek, az ácsok, de csak egy na a. mert másnap elvezényelték őket. A koreai háború után Is­mét reménykedni kezdtek a harmadik emeleti lakók, mert a kerületi mérnök terepszem­lét tartott. Ismét egy válla­lat kapott megbízást, de a munka terminusát nem jelöl­ték meg. 1957-ben a Fővárosi Tanács tervet dolgozott ki a Józsefváros szanálásáról. „Ez azt jelenti, hogy meg­csinálják a tetőt?” — re­ménykedett ifjabb Gombási Gábor, de csalódott, mert 1960-ban lebontásra ítélték a házukat. Bontás, építkezés. Megbol­dogult Polgár bácsi volt lakói az új, korszerű házban össz­komfortos lakáshoz jutottak. Ekkor érkezett meg ifj. Gom­bási Gábor címére a tanács építési osztályának értesítése, amely arról nyugtatta meg a lakókat, hogy új vállalkozót jelölnek ki a födémcsere el­végzésére. Paláét! László Mindig pódiumot ácsoltam Beszélgetés Béres Ferenc népdalénekessei „Száll a madár ágról ágra / Száll az ének szájról szájra...” — hangzott a dal először 1945 szeptemberében a rádióban. Ettől kezdve számítja Béres Ferenc hivatalos daléneklésé­nek időpontját. Választott mű­fajához azóta sem lett hűtlen. A Béres-dalok — a magyar népzene legszebb dalai — be­járták már a világot. Közöt­tük az egyik legnépszerűbb, a Kötöttem lovamat... kezdetű dal lemezfelvétele, 1963-ban nemzetközi díjat nyert Béres Ferenc rendületlenül járja az országot, koncertezik, klub­esteket tart. Mi a titka annak a szenvedélynek, amellyel ma is énekli dalait? — Másként nem tudom. Ezek a dalok évszázadok óta élnek. Átvészelve időt, diva­tok hullámzásait Csak szenve­déllyel lehet őket tolmácsol­ni. — Hogyan választja ki azo­kat a dalokat, melyeket mű­sorára tűzi — Több ezer dalt ismerek. De kerestem mindig azt a kö­zös nevezőt, amely minden ember számára azonos él­ményt jelenthet. Egyszerű, tiszta dallam és szép szöveg — ezek dalaim főbb jellem­zői. Hatásuk alól kevesen vonhatják ki magukat Hall­gassa meg például ezt a dalt: Ne menj rózsám a mezőre / Sokat sírtam a zöld fűre / Szemeimnek gyöngy harmat­ja / Gyönge lábad föláztatja / — mekkora szenvedélyről szólnak az egyszerű szavak. Es a folytatás: Égi madár mi­re jutái / Békességes utakon járj f Csöndes folyóvizet igyál / Ott is rólam gondolkozzál — megnyugvás is árad a da­lokból. — Volt idő, amikor a csen­des furulya- és énekszót ugyancsak hangos zene divat­ja váltotta fel. Azok az évek nem törték meg kitartását? — A hűség az én életemben nagyon fontos szó. Hittem és hiszek abban, hogy a nép­művészet forrása lehet min­den művészetnek. A népzene ismerete például, hozzásegít bármely zenei terület megér­téséhez. Miért szerette, miért tudott Veres Péter Beethoven zenéjében gyönyörködni? Ve­le sokat beszélgettünk a nép­dalok tanító erejéről. — Ügy tűnik, zenei életünk­ben jelentős helye van a nép­zenének. Különféle műsorok, vetélkedők sora tanúsítja. Ám, ha megkérünk egy-egy kisebb közösséget, akár egy- egy embert, énekeljen népda­lokat — ha csak nem hivatá­sos, vagy amatőr együttes tag­ja, kiderül, hogy nem tud. Hogyan vélekedik erről? — Sajnos, nagyon kevés az alkalmunk arra, hogy élőszó­val közelítsünk az emberek­hez. A rádió, televízió műso­rai háttérkultúrát jelente­nek, vagyis a nézőt, hallgatót passzivitásra nevelik. Pedig az emberekben ösztönösen ott él a közlés vágya, erre a kon­certek a példák. Elég néha csak egy biztató mozdulat, és velem énekli a dalt a terem egész hallgatósága. Utóbbi években a fiatalok megszeret­ték a népművészetet. Az ő egészséges igényük talán meg­teremti majd az aktívabb részvételt a népzenei élet­ben is. — Van-e, lesz-e a népdal­éneklésnek követője? — A fiatal énekesek, úgy tetszik, a könnyebb, zajo­sabb siker útját választják. Bár ezt félve mondom, mert, mint minden, ez is csak rész­igazság. Az én nemzedékem nehezebb vállalása nemcsak egyéni elhatározáson múlott, társadalmi szükségszerűség volt — Mit tart hivatása leg­szebb feladatának? — A visszaadás felelősségét. A babitsl mondás: „a dal szü­li énekesét” — nagyon igaz. A dalban minden megtalálha­tó. De az érték, a szépség ki­bontása mások gyönyörködte­tésére —, az nehéz. — Mit szeretne életében megvalósítani? — Életemben mindig pó­diumot ácsoltam. Dalokból. Ezt szeretném továbbfolytat­ni. Leghőbb vágyam: szeret­nék az ország minden lakott helyére, legalább egyszer el­jutni. László Ilona Aszfaltbetyár Az elegáns, fehér vászon­kosztümös nő nem lehetett több harmincöt évesnél. Gyö­nyörű, étfekete haja volt. Búzavirágkék szemével ide­gesen pillantott a fiatalem­berre, aki váratlanul mellette termett a forgalmas utcán és kellemesen duruzsoló hangon igy szólt: — Csókolom a kezét. Elné­zést kérek, hogy ismeretlenül megszólítom. A nő megsemmisítő pillan­tást vetett rá: Utcán nem ismerkedem. Menjen a dolgával A férfi elszántan folytat­ta a társalgást: —■ Bocsánatot kérek a tola­kodásért, de miután nincs más lehetőségem, hogy meg­ismerkedjünk, szeretném, ha egy kicsit elbeszélgetne ve­lem. — Ha azonnal nem tűnik el, rendőrt hivokl — kiáltotta a nő és gyors léptekkel elin­dult. A férfi szaporán talpalt utána. — Értse meg — magyaráz­ta lihegve —, nem akarok szemtelenkedni... De végre itt a nagy alkalom,.. — Vegye tudomásul, nálam semmiféle kalandról nem le­het szól — Könyőrgök, nekem tisz­tességes szándékaim vannak— — Mindegyik igy kezdi — legyintett a nő megvetően. — Lehet, hogy mindenki igy kezdi, de én másképp folytatom — mondta a férfi jelentőségteljesen. — Ugye­bár ön Spalek Dóra, az Egye­sült Kalapmüvek igazgatónő­je? A szociográfus felelőssége r A század elején nagyon di­vatosak voltak az irodalmi körkérdések (újabban mintha volna némi jele e divat visz- sza tértének, ami egyébként li.am ártalmas dolog), s egy ilyen alkalommal valamelyik 3.- o megkérdezte Mikszáth Kálmánt: megtanulható-e az újságírás. Mikszáth röviden és frappánsan válaszolt. Azt fa ta: ha valami virgonc em­ber ráadná magát az egsr- f gdosásra, három, négy, öt v ,gy esetleg tíz év alatt bi­zonyára megtanulna valahogy e teret fogni, — ámde egy k »thetes macska mindjárt jobban tudna. Mia már az újságírásra sem é vény es egészen Mikszáth K álmán szellemes hasonlata — több lett az ismeret, sú­lyosabbak, s nehezebbek az ismertetni valók, alaposabb t [készültséget kívánnak a t mák —, de a manaioság di- V 'tos és fontos hírlapi-folyó­irat! szociográfiára pedig tá­lán éppen fordítva igaz. Ahhoz semmiképpen seen elég a kéthetes „macskásig”; az ösztön, a készség, a jóiinr d’üat és a tisztázó szándék. Aki a szociográfiát választja megnyilatkozása formájául — vagy akárcsak alkalman­ként műveli a műfajt, annak u ‘yancsaik „meg kell köszö­rülnie az értelmét”, kifejlesz­tenie a tudását, tárgyismere­tét, s csak akkor nyúlni toli­hoz (jegyzőkönyvhöz, magnó­hoz. kinek-kdnek szokása, szüksége szerint), amikor lel- k: ismerete szerint teljesen b ztos abban, hogy a valósá­éi t tárja fel. Hiszen még ígv, p legnagyobb lelkiismeretes- s-: i mellett U előfordulhat tévedés,, rosszul értékelt in­formáció. elhamarkodott vagy helytelen következtetés. Hát még akkor, ha a szociográfiát csak afféle ünnepi „mellékes­ként” műveli valaki, — azért, mert éppen keletje-divatja van, vagy mert úgy gondolja, egyszer „megpróbálja”. Miért mondjuk el mindezt? Éppen a szociográfia műfa­jának társadalmi jelentősége és fontossága miatt. Manap­ság alig van fővárosi üzem, vidéki város, nagyközség, ter­melőszövetkezet, vagy egyéb kisebb-nagyobb közösség, amely ne találkozott volna adatgyűjtő életformát, mun­kakörülményeket vizsgáló szociográfusokkal. A jó szociográfia híven fel­mutatja, milyenek a szoci­alista építés hétköznapjai, miként változik, alakul át egy ipari vagy mezőgazdasá­gi közösség élete, milyen hi­bák béklyózzák a fejlődést, milyen objektív körülmé­nyekből vagy tudatmaradvá­nyokból származó erők bénít­ják a közösségi alkotós 2eUem kibontakozását A lelkiismeretes szociográ­fia politikai orientáló tényező is. Számos példát mondhat­nánk, amikor egy-egy terü­let párt- és állami veizetői a területükön levő települések életét, fejlődését meghatáro­zó terveket a róla megjelent szociográfiai felmérés követ­keztetéseit és értékeiléáét fi­gyelembe véve módosították. S igen sok példa van arra is, hogy társadalmi szervezetek, testületek ösztönzik a szoci­ográfiai felméréseket, adat­gyűjtést, könyvek írását, méghozzá nem valami ,.pla­tói mecémásságból”, hanem a saját jól felfogott érdekük­ben, azaz a rájuk bízott te­rület, város, falu, üzemi vagy szövetkezeti közösség érdeké­ben, mert tudják, hogy a helytálló információ az értel­mes cselekedetek alapja. Roppant nagy tehát a szo- ciográfusok felelőssége. (Ki­terjesztve értelmezzük ezúttal a fogalmat és nemcsak azok­ra gondolunk, akiknek „ké­pesítésük” van effajta munka elvégzésére, hanem azokba is, akik szeretető51, ambícióból, segíteniakaráaból művelik a műfajt.) A műveknek nagy befolyásoló erejük van, — változtatnak, előbbre visznek. (Nem is szólva arról a ma még felmérhetetlen szellemi, erkölcsi haszonról, amelyet igazán csak az eljövendő év­tizedek vagy évszázadok tu­dósai, írói, művészei, politi­kusai méltányolhatnak. A szociográfia „alanyai” — a „megszólaltatott” lakótelep, üzem, falusi közösség, stb. tagjai — számára a legna- gyob öröm, ha abban a kép­ben, amelyet az író rajzolt, magukra ismernek. Ha meg­találják benne azt a minden­napi valóságot, amellyel munkájuk közben, életük so­rán találkoznak. Még akkor is „érvényes? ez az öröm, ha nemcsak a szép vonásokat, hanem a csúfakat is megle­lik. NimiQs örömük azonban az olyan szociografikus írások­ban — gyakran csak próbál­kozásokban —. amelyek nem pontosan tükrözik a valósá­got. Készítőjük felkészület­lensége, esetleg szűkös volta, mérlegelő anya miatt. ogfáfiák bosszúságot válta­nak ki, hitelt rontanak és megzavarhatják egy-egy kö­zösség munkáját. Erre is akad — nem is kis számban — példa. Amikor (s ez nem a szerző hibája) a megszólaltatott személyek té­vednek. esetleg tudatosain va­lótlanságot állítanak, amelye­ket a szerző képtelen korri­gálni vagy ellenőrizni, mert olyan mélyre kellene ásnia magát múltban, emberi vi­szonylatokban, termelési problémákban, amire felada­tának sürgető volta vagy más ok miatt képtelen. Olca lehet a pontatlanságnak a szociográfia készítőjének ta­pasztalatlansága, vagy naiv- ság.a — ugyancsiak a nem kellő hozzáértésből fakadó hiba — azaz, hogy gyanútlanul hitelt ad könnyelműen ki­mondott szavaknak, alá nem támasztott adatoknak, tény­ként beállított vágyálmoknak. Mi aiz tehát mégis, amire a szociográfia írójának (le­gyen az film, folyóiratban közölt értekezés vagy újság­cikk, egyéb dokumentum, vagy dokumentatív kezelésre igényt tartó munka) és az ábrázolt egység alanyainak egyaránt a legnagyobb fele­lősséggel kell vigyázniok? A hűség és az igazmondás. Egy-két „nagyvonalúan” kezelt adat kedvezőbb színe­ket adhat az összképhez, ez nem kétséges. De ugyanez a „nagyvonalúság” ezrek és ezrek szemlében legalább annyit ronthat. Ha a szociog­ráfus — ugyancsak van rá példa — valamiféle előítéletet Igazolni akarja a munkájá­ban, az is kedvezőtlenül be­folyásolja az összképet. Ha a feketéből fehéret, a fehér­ből feketét akar csinálni, va­lamilyen. oknál fogva. Ha — s ez a legnagyobb bűne — tetszeni akar. ahelyett, hogy az igazságot mondaná. Könnyű ezeket a hibafor­rásokat, és tényleges ellent­mondásokat felsorolni — tes­sék művelni, mondhatnánk. •Nos, igaz; valóban köny- nyebb. Dekát nem a „bibliai csu- folkodók" padján ülve mond­juk ezeket, hanem bizonyos jelenségek láttán, amelyek arra utalnak, hogy a nagy bőségben, néhol nem fordít- tatik kellő gond és figyelem a minőségre; a kidolgozás színvonalára, a. kép teljesebb árnyalására. S azért — fő­ként azért —, mert szociá­lis,ta társadalmunk számára fejlődésének jelen szakaszá­ban hatalmas segédeszköz a megbízható szociográfia. Szembe merünk nézni kedve­zőtlen tényekkel, rossz je­lenségekkel, hibákkal és té­vedésekkel, amelyek egy-egy közö'-'ég — vagy akár a,z egész ország — gyorsabb boldogulását akadályozzák. Régen, amikor a dogmatiz- mus béklyózta a kritikai szellemet, ez nem volt lehet­séges. ’ Reális társadalmi igény, szükségszerűség és tág lehetőségek eredménye tehát a mostanában virágzó szociográfiai irodalom. Erkölcsi sebezhetetlensé- gém, hűségén és tisztaságán mindenkinek, aki felelős érte, szerzőként, vagy alanyként: őrködnie kell. — Sn vagyok — bólintott a nő kicsit csodálkozva. — Kérem szépen, három hete próbálok személyesen beszélni önnel, de a titkárnő­je mindig elutasított. Ezért voltam bátor most megragad­ni az alkalmat, még ha ezzel kockáztatom is. hogy aszfalt­betyárnak néz. — Mi az óhaja? — A múltkor vásároltam egy kalapot. Az ön vezetése alatt álló gyár készítette. Másfél órai használat után a kalap szétoszlott. Ez a kitűnő minőség, amit olyan büszkén reklámoznak? Az ilyen po­csék áru a fogyasztók elleni merénylet, s ezért ön felelős. A nő dühösen, villámló te­kintettel meredt a férfira: — Nem vagyok köteles ön­nek itt válaszolni, de elmond­hatom, hogy vannak bizonyos nyersanyag-problémáink, azonkívül a munkaerőhiány... — A vásárló a pénzéért minden körülmények között elvárja, hogy használható árut kapjon. Ezt tessék tudo­másul venni! Spalek Dóra sértődötten vállat vont: ■ — Szóval nem ismerkedni, udvarolni akart, hanem rek­lamálni? — ügy van. Ragaszkodom hozzá, tessék engem kárpótol­ni egy használható kalappal. Holnap jelentkezem érte a gyárban. — Megkapja. Legyen vele boldog! S én még azt hittem, csak egyszerű rokonszenves aszfaltbetyárral van dolgom. Micsoda szemtelen alakok járnak az utcán!... Tamás István Galambos Szilveszter NÓGRÁD — 1974. szeptember 8., vasárnap 9 adatainak vagy éppen képességének hi­Az ilyen szóéi- táplál, s azt mindenáron

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom