Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
•4 hold azért változatlanul halad a tnaqa pályáján Négyszemközt Nemes Nagy Ágnes költővel fl megújhodotl forradalmi ifjúsági napok Interjú Denk Gáborral, a KISZ megyei bizottságának első titkárával — Milyen feladatot jelent XX. századi költőnek lenni? — A múlt század végén, egy irodalmi pályázaton, nem osztották ki a fődíjat. Az akadémiai ülésen Jókai Mór is jelen volt. Felállt, és azt javasolta, hogy ítéljék oda az első díjat is a legilletékesebbnek: „Mert uraim, írni nehéz” — jelentette ki nyomatúkkal. Ezt a mondást, irodalmi körökben, azért emlegetik még ma is, mert Jókai Mórról köztudott, hogy milyen sokat írt. És ha még ő is azt állította, hogy nehéz, igazsága kell, hogy legyen a mondásnak. XX. századi költőnek lenni se nem könnyebb, se nem nehezebb feladat, mint amilyent a mindenkori költői hivatás jelentett. A költőknek mindig meg kellett küzdeniük mondanivalójuk legszebb, leg- igazabb kifejezéseiért; és mindig le kellett győzniük egyfajta ellenállást is. A mi korunkban például az emberek könnyen hozzászoktak ahhoz a kényelemhez, amelyet a technika teremtett. Ám a művészetekben. így a költészetben is, tiltakoznak az új formák ellen. A fejlődés folyamatos; ez alól a művészet sem lehet kivétel. Az állandó értéket ped'<' semmi sem tudja jobban kifejezni. mint a megváltozott körülmények. Nézze meg például azt a szecessziós vázát. Szüleimtől örököltem, sokáig csak a kegyelet őriztette velem. de szégyeltem. jól el is rejtettem. Most újból elővettem. A megváltozott környezetben új értéket kapott a tárgy. Szép. ugye? — Az a tény, hogy nő, segítette vagy éppen ellenkezően hátráltatta költői pályafutásában? — Amikor első verseim megjelentek, az idősebb kollégák szeretettel maguk közé fogadtak. Én ezt akkor természetesnek tartottam. Most tudom csak értékelni. hogy valójában milyen szerencsés voltam. Ma már látom, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy nőnek, ha szellemi pályán akar érvényesülni. — Milyen tulajdonságot hiányol leginkább a nőktől? — A tárgyilagosságot. Gyakran és — jogosan — vádolnak bennünket nőket szubjektivitással. Tudom, hogy az az ember, aki súlyos terhet cipel, nehezen tud a teherről objektiven szólni. Mégis. akármilyen nehéz, meg kell tanulni tárgyilagosnak lenni. Felmérni, mire vagyunk képesek? Hogyan? Meggyőződésem, hogy enélkül a képesség nélkül nem juthatnak előbbre a nők, hiába vannak meg a jogaik. No, lám, magam is beleestem, az említett hibába. Mert azért nem szabad elfelejteni, hogy a férfiak több ezer év óta cselekszenek, a nők alig ötven esztendeje. — Az orvosok a mozgást javasolják a szervezet biológiai egyensúlyának fenntartása érdekében. Mit tanácsol szellemi egyensúlyunk fenntartásához? Hogy a sokasodó élmények elől ne meneküljön passzivitásba? — Erre a kérdésre nehéz egy publicisztikai írás keretein belül válaszolni, de azért megpróbálom. — Az olvasást mindenfajta kultúrműködés elé helyezem. Vitára, gondolkodásra késztet, de ugyanakkor, egységet is teremt a világ eseményei között. A legaktívabb szellemi tevékenységnek tartom, semmi nem helyettesítheti. — Azután itt van az utazás. Nagyszerű, gazdagító ha élünk is a lehetőséggel, amelyet az utazás jelent. Lelkes híve vagyok a bédekkereknek, ezeknek a hasznos kis útikalauzoknak. Nagyfokú önhittség kell ahhoz, ha valaki azt hiszi, megismerte Párizst, anélkül, hogy járt volna a Louvre-ban. Az egyéni impresszióknak csak akkor lesz értelmük, ha kiegészítenek. elmélyítenek egy meglevő tudást, élményanyagot. Az az ember, aki képes rendszerezni új élményeit, nem menekül előlük. — A természettudományoknak, különösen a csillagászatnak megváltozott szerepe van költészetében. Verseiben a csillagok már nemcsak szép szimbólumok. Mi a magyarázata ennek a gondolkodás- módnak? — Gyermekkorom óta nosztalgikus vágy él hennem a természettudományok iránt. Ehhez párosul még ugyanaz a romantikus vonzódás is, amely évezredek óta minden költőtársamnál fellelhető. Tudományos képzettségem nincs. De szenvedélyesen elolvasok minden írást, amely közérthetően szól ezekről a kérdésekről. A természettudományoknak köszönhetem fantáziám megmozdulását térben és időben. László Ilona Nyolc esztendőre visszatekintő hagyomány a KISZ által rendezett forradalmi ifjúsági napok. A három tavaszi ünnep, 1848. március 15., 1919. március 21. és 1945. április 4. történelmi örökségének, politikai tartalmának feldolgozására idén nyolcadszor kerül sor a FIN keretei között. Mint minden ismétlődő feladatnak azonban, a FIN rendezésének is megvan az a veszélye, hogy helyt ad a rossz értelemben vett rutinnak, a sablonos, csupán szervezésre korlátozódó munkáinak. A gépies, fásult munka pedig gátat vet a rendezvénysorozat politikai tartalmával való azonosulásnak. Az önmegújító, frissítő folyamatot nem nélkülözheti tehát a FIN. Az idei forradalmi ifjúsági napok tartalmáról, céljáról, új vonásairól beszélgettünk Deák Gáborral, a KISZ megyei bizottságának első titkárával. — Miben különbözik az idei FIN rendezvénysorozata a korábbiaktól? — Elsősorban is; nem arról van szó, hogy a három tavaszi ünnep apropóján ünnepségeket rendezzünk. Ha ezt tennénk, pusztán a látványos formaságoknak tennénk eleget. Nem a FIN „megünnepléséről”, hanem sokkal többről van szó. Három területet említek, amelyre a korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Először: a FIN nemcsak a múltba merengő, a három történelmi tavasz történelmi szituációját idéző ünneplés, hanem a történelmi tanulságok és a ma építő munkájának összekapcsolása. Nem megünnepelni, hanem feldolgozni kell a történelmi évfordulókat, méghozzá úgy, hogy az elődök tetteiből, példájából bátorságot, elszántságot, a ma politikájáért érzett felelősséget merítsünk feladataink végzéséhez. Célunk eléréséhez a tömegpolitikai előkészítés színvonalának emelésére, a rendezvénysorozat tartalmának tisztázására van szükség. A politikai előkészítés során kell szót váltanunk a fiatalokkal a hazafiság, a proletár internacionalizmus és a ma forradalmisáea fogalmáról, értelméről. Másodszor: a rendezvénysorozat színvonalát a fiatalok aktivitása, jobb, cselekvőbb részvétele mellett kell emelnünk. A korábbi tapasztalatok azt jelezték, hogy FÉRFI PORTRÉ — Jánossy Ferenc rajza A kiskanál igazán gyönyörű. Egy hasán fekvő, félmeztelen, kinyújtott lábú-karú néger rabszolganőt mintáz a nyele. Mintha csak úszna a test, de az előre tolt kezeket immár soha nem tudja hátrahúzni, mert a karján-te- nyerén tartja magát a kanalat, amely - lyel levest, vizet, bármit szürcsölni lehet. Nem nagyobb az egész, mint egy jól megtermett kávéskanál, s igazán csak a régészek a megmondhatói, hogy az egyiptomiak mit kanalaztak vele. Mert a nemes fából faragott színes kiskanál egyiptomi munka. A Louvre egyik féltve őrzött kincse — ámbár Budapesten is van hasonló —, s ha egy francia filmes néhány perces művet forgatott volna róla: egész sor díjat nyerhetett volna a kiskanállal a különböző fesztiválokon. Jó lenne ezzel a kiskanállal valami finom ételt enni? Valószínűleg nem. Alighanem zavarná a kanalazót a tudat, hogy egy kis szobrot fog az ujjai között, még ha pici is ez és fából van. Ha nem tudnánk, hogy kik csinálták, akkor is inkább dísznek raknánk ki a szobánkba. Természetesen több ezer éve az a magas rangú egyiptomi főúr — talán főpap, talán főpohárnok, esetleg éppen a fáraó — közömbösen forgathatta a kezében. Tárgy volt csupán, nyilvánvalóan rabszolga, s ha kedve úgy tartotta, az élőt is „mártogathatta” a vízben vagy bármibe. A kiskanál figurája éppen úgy tartotta a kanalat, mint az élő szolga a csészét, ha ura vizet kért tőle. íme, egyetlen bájos kiskanál, hogyan tükrözi egy kor életszemléletét, s egyben művészi színvonalát is. Vajon a mai kiskanalaink Is képesek ilyen „tartalmakat” hordozni? Bizonyos értelemben igein. Ha újabb ötezer év múlva egy tudós régész megvizsgálja a mai „kanál-leleteinket”, először is az anyagok sokféleségén lepődhet meg. A filléres, már nem ritkán inKörnyezetünk kultúrája (2.) Kiskanál és divat gyen is osztogatott műanyag kanálon kezdheti, s folytathatja az alumíniummal, az alumíniumötvözeteken át az alpakkáig, az ezüstig, és ritka kivételként az aranyig is eljuthat. Az anyagból, az előfordulás gyakoriságából azután egész szép kis értekezést írhat a huszadik század társadalmi rétegződéséről. És a minta? Hiszen a kiskanalainkon általában még minta sincs. Legföljebb néha, a préselőgépek egyenes vonalakat nyomni tudó, minimális díszítése. Ebből is lehet következtetni. Például arra, hogy nem egyedileg készítették a kanalakat, hanem nagy sorozatban. Vagy arra, hogy a huszadik századi ember talán nem szerette annyira a cirádákat, a kacskaringós mintát, mint mondjuk a tizennyolcadik századi. S ha a tudós jól ért a munkájához, a kis részletkülönbségei: e is figyel, akkor azt is felfedezheti majd, hogy a huszadik század második felében újabb változások álltak be az evőeszközök divatjában. (Hiszen a kiskanál ebben az időben már többnyire az étkészlet — családtagjaként jelentkezik.) Megfigyelheti például, hogy a kanál formája a tojás alakból gyakran a szegletes felé tolódik el. A késeknek egyre sűrűbben van a nyele és a pengéje egyetlen darabból. Felfedezheti, hogy a késforma közeledik ahhoz a szikeformához, amellyel a sebészek operálnak. A villa ágai rövidebbek és tövükben tömzsibbek. Persze — monhatná bárki — változik a divat. Az evőeszközök divatja is. Mint ahogyan változik a lámpatesteké, a villanykapcsolóké, a vekkerórák formájáé, a tányéroké és a csészéké is. Nincs ezen semmi csodálkoznivaló. Csodálkozni természetesen semmin sem kell feltétlenül, de nem jó mindent a „divat” szóval elintézni. Még akkor sem, ha a divatot — nemcsak a ruházkodásét — gyakran irányítják. Kitalálnak valamit, nagy reklámhadjáratot kezdnek, s egyszerre csak az lesz a divat, amit fél éve még rondának, formátlannak tartott a közvélemény. Kétségtelen, van ebben sok igazság, de a divattervezők a megmondhatói, hogy sok mindent kitaláltak már, sőt nagy energiával reklámozták is, s mégsem fogadta el a közízlés, nem lett belőle divat. Többnyire csak abból a tárgyból lesz divatos holmi, amely iránt a közönségben bizonyos várakozás, befogadási készség van. S végül is a divat tervezői, a mai lakáskultúra kialakítói a mi korunkban élnek, nem is tudnak attól nagyon eltérő divatot létrehozni, mint amire a nyersanyagok és az ipar technikai színvonala lehetőséget ad. Ha van valami érdekes, sajátos a huszadik század lak- berendezési divatjában, az éppen az, hogy már nem az egyes kézműves mesterek alakítják ki a tárgyak formáit, hanem azok többségét művészek tervezik. A gépen előállítható kiskanál formáját, éppen úgy, mint a villanylámpa kapcsolóját, a vízcsapot és a tv-készülék dobozát. Formatervező művészek. Mi a művészet egy Vízcsap forgógombjának a kitalálásában? Milyen szabályai vannak ennek az új művészeti ágnak? Mi a szerepe az új meg új, megmunkálásra alkalmas anyagoknak a divatban? Mi a helyzet a színekkel? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a sorozat folytatásában. Bernáth László « a fiatalok energiája döntően az ünnepélyes külsőségek megteremtésében merült ki, a tartalom megértése és megértetése háttérbe szorult. Ennek tudható be a formák merevedése, a szokványos sablonünnepségek, a rutin kialakulása. Ha a célt sikerült tisztáznunk, akkor már nem túl nehéz feladat a megfelelő formák és eszközök megválasztása sem. Végül: nem szabad lekezelnünk azokat az értékes hagyományokat sem, amelyekkel a KlSZ-szerveze- tek a FIN rendezésében már felvérteződtek. Hiba lenne azt mondani, hogy a régi formák, mint a kulturális és sportakciók rosszak, erről nincs szó. Mindössze ezeket az ismert és helyes formákat kell új tartalommal megtölteni. Támaszkodjunk az ifjúsági mozgalomban jártas, de a mindennapi munkából már „kiöregedett” fiatalok tudására. — Ezek szerint valóban nem a korábbi FIN-ek újra- ismétléséről van szó. Milyen segítséget kapnak a KISZ-ve- zetök, aktivisták az új feladatok megoldásához? — Már az előkészítés szakaszában eligazítást adtunk a hazafiság, a proletár internacionalizmus és a forradalmi- ság alkotó feldolgozásához. A megyei szintű elméleti konferencián a megye egész függetlenített KISZ-apparátusa, vezető propagandisták és aktivisták körében tisztáztuk ezeket a fogalmakat. Alapszervezeti taggyűléseken tárgyalják meg a fiatalok, meghívják ezekre az antifasiszta küzdelem harcosait is. Nemzedékek találkozójának is nevezhetjük tehát a soron levő taggyűléseket. Szervesen illeszkednek ezek a politikai oktatások tematikájába is. Az ifjúsági napokon a legjobban felkészült pártmunkások, a megyei, járási és városi párt- bizottságok vezetői, KISZ- vezetők, közéletünk kiválóságai találkoznak a fiatalok nagy tömegeivel, hogy kicseréljék véleményüket az önmagukban csupán elméletinek tűnő kategóriákról. Szó lesz ezekről az ifjúsági fórumokon is. melyeket főleg azok körében rendezünk meg, ahol leginkább szükségét látjuk politikai tömegbefolyásunk erősítésének, így a szakmunkástanulók, a mezőgazdaságban vagy kisebb üzemekben dolgozó, bejáró fiatalok között. Ezekben a közösségekben oldott, klubszerű beszélgetéseket tervezünk, amelyek tág teret adnak a vitának, a véleménycserének. Végül sor kerül az immár hagyományos megemlékezésekre, ünnepségekre is, olyan színvonalon azonban, hogy valóban élményt nyújtsanak a fiataloknak. Gyakorlatilag tehát egy társadalmi méretekben megvalósuló párbeszédről va.. itt szó, amelynek során eljutunk az egyes KISZ-tagok állásfoglalásának megismeréséig, befolyásolásáig. Végső célunk: tudatos eszmei, érzelmi elkötelezettség legyen az alap i annak a cselekvéssorozatnak, amely a társadalom fejlődésének ügyét előbbre viszi. Valamennyi rendezvényen magas hőfokon legyen jelen a forradalmi múlt, ebből merítsenek erőt a fiatalok. — Társadalmi méretű párbeszédről volt szó, amely nyilván a társadalmi munkamegosztást is feltételezi. Hogyan valósul ez meg a FIN keretében? — Jobban elhatárolódnak a társadalmi tömegszervezetek feladatai. A párt mellett nem csupán a KISZ feladata a három tavaszi ünnep feldolgozása. Nem a labda átpasszolása ez. Sőt, az ifjúsági szervezeteket határozott politikai felelősségtudatnak kell vezérelnie, úgy, hogy az a testületeket is átgondoltabb döntésre késztesse. — A felszabadulási évfordulóval befejeződik a FIN rendezvénysorozata. Hogyan kerül sor a tapasztalatok ösz- szegezésére? — Az értékelésre az eddiginél jóval nagyobb gondot kell fordítanunk. Az a célunk, hogy a három tavaszi ünneo feldolgozása adjon kellő politikai muníciót a fiataloknak. Le kell mérnünk: mennyire váltak kedveltté az új formák, hol vannak vitatott kérdések, mire nem sikerült alapos, megnyugtató választ adnunk. Ezekre a problémákra vissza kell térni, ez is egyik része annak a törekvésünknek, hogv a FIN-nek legyen meg a maga folyamata. illeszkedjék szervesebben az esztendő programjába. Az előkészítés során szerzett, első taoasztalatok azt, jelzik, hogy az ifjúsági vezetők egyetértenek a hagyományoktól némileg eltérő formákkal, s találkozik ez a tagság véleményével is. Most is feladat azonban még az, hogv az al átszervezett keretek adta lehetőségeken túl jobban be k"’l kapcsolni az indirekt nevelés formáit, többek között a klubéletet. Mást és másképpen kell tehát csinálni. A megye KTS7- tagsága nem lebecsülendő ta- nasztalattal rendelkezik. kénes lesz tehát arra. hogv a FIN megújhodásának alkotója és aktív részese legyen. Jó alkalom a bárom tavaszi ün- neo feldolgozása arra is. hogy a KISZ-vezetők úgv dolgozzanak ahogyan azt a választásokon megígérték. és ahogyan azt tőlük a tagság is várja. Szendi Márta SIMON LAJOS: Haza, Magyarország! Álmomban kinéztem a térre. (Csak álmaimban nézek a térre, udvarra nyílik ablakom). A tér sötét volt, hemzsegett, mint a hangyaboly hemzsegett, felgyűltek ott, felgyűltek ott sötétedtek az emberek. így jajongtak az emberek: Mi mindannyian egyedül vagyunk, mi mindannyian elidegenedtünk, minekünk nem elég az otthon meleg fészke, minékünk nem elég csordaként hajtható gépek serege, minékünk nem elég mű-bolygók madárka-repülése, minekünk nem elég emberek Hold-földre huppanása, minékünk asztalt szakító bőség sem lenne elegendő, mi elidegenedtünk, mi egyedül vagyunk. Álmomban dörrerwe zártam ablakot, s csak hirtelen feleletként papírra róttam pár szót: anya, gyerek, család, szomszédok, nép, szülőföld, haza, Magyarország'. NOGRAD - J974. március \Q,, vasárnap 7
