Nógrád. 1972. november (28. évfolyam. 258-282. szám)
1972-11-26 / 279. szám
Méri? Szép előtt vVWV VV/UW SPORT tAAMAf AA^VW Jó úton járunk Hogyan sportol Nógrád ifjúsága ? Vajon igazuk lesz-e az újságoknak? Megyénk 240 ezer lakosának a fele fiatal. A 30 éven aluliak száma több mint 115 ezer. Még néhány érdekes adat: 1969-ben 26 938 egyesületi tag közül 17 057, 1971ben 24 522 tagból pedig 20 416, a 35 éven aluliak száma. A testedzés fontosságát bizonyítja az is, hogy megyénk 30 éven aluli lakosságának 60 százaléka — megközelítően 69 ezer fő — vesz részt a tömegsportversenyek különböző formáiban! A sokoldalú nevelés elősegítésében a korábbi években, de elsősorban az ifjúságpolitikai határozat megjelenése után még jelentősebb szerepet játszik a testi nevelés, a sportolás. Fontos tanácskozást tartott szombaton az MTS Nógrád megyei Tanácsa, amikor a II. féléves tanácsülésen az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából adódó sportpolitikai feladatok végrehajtását, a további tennivalókat tárgyalta meg. Minden szék foglalt volt az SZMT-székfaáz második emeleti tanácstermében és az elnökségben helyet foglalt Kapcsos Lajosné is, az MTS OR- szágos Tanácsának csoportvezetője. Szúnyog Tibor, az MTS Nógnád megyed Tanácsának elnöke szóbeli előterjesztésében elmondta, hogy a megyei elnökség két évvel ezelőtt megfogalmazta a megyére háruló feladatokat es a konkrét, részletes teendőket a megye IV. ötéves siportfejlesztésd terve tartalmazza. Ismertette azokat a célkitűzéseket, amelyeket az intézkedési • és fejlesztési terv tartalmaz és amelyek a párt ifjúságpolitikai határozatára támaszkodnak. Elmondta Szúnyog Tibor, hogy a határozat, az intézkedési és a megyei sportfejlesztési terv ismertetése több lépcsőben, széles körben megtörtént. A végrehajtás megyénkre háruló feladatait mondhatni valamennyi sportvezető tudja, megismerte. A terv részletesen tartalmazza Nógrád ifjúságának sportolásával kapcsolatos tennivalókat, feladatokat. Sok a fiatal sportoló megyénkben és ezt a bevezetőben felsorolt számok is bizonyítják. A tanintézetekben javult a tömegsport rendszeressége, mióta bevezették a középfokú tanintézetek közötti pontversenyt. Javult a tömegsport a KISZ és az úttörőszövetség intézkedései során az általános iskolákban. Évről évre nagyobb számban vesznek részt a diákok az úttörő-olimpián, a KISZ akciói — öt karika öt verseny, honvédelmi LiK — egyre több fiatalt mozgósítanak. A megállapítható fejlődés, eredmények mellett — elsősorban szubjektív okok miatt — gondok is jelentkeznek, mert néhány tanintézetben a testi nevelést még nem tekintik egyenragúnak a nevelés egyéb területeivel. Az üzemi versenyek jól segítik a szabad idő tartalmas kihasználását. Az utóbbi két évben felújított és kibővített MEDOSZ-, KPVDSZ-, OKISZ- sportnapok nagyszámú tömeget mozgósítottak. Igen eredményes az évenként megrendezésre kerülő Kohász Kupa, amelyet az SKSE közösein szervez az üzemi szb-vel, KlSZ-szel és MHSZ-szel. A jó tapasztalatok mellett több olyan munkahely van, ahol nem sikerült eddig még a tömegsportot megindítani. Elsősorban az új üzemekről van szó, ahol a jövőben gyorsítani kell a mozgalom megindulását, mert sok a fiatal munkás és jelentősen emelkedett a nők száma, örvendetes az is, hogy falusi viszonylatban a sportéletben résztvevők 80—85 százaléka 25 éven aluli fiatal. A községekben a tömegsportak- riók mellett előtérbe kerültek a gzövetségi bajnokságok és jó hallani, hogy a labdarúgás mellett kézilabdában, asztaliteniszben és sakkban fejlődés tapasztalható. A városi lakosság egyre nagyobb tömegei töltik szabad idejüket a természetben. Bővült a kempingek száma, szaporodtak a hétvégi üdülőtelepek. A diákfiatalok turizmusát a KISZ-szel közösen az ODOT keretében biztosítják. Járásainkban egyre több csapat vesz részt az ifjúsági és serdülő versenyeken, bajnokságokon. Két számadat: 1969- ben 66, 1971-ben 83 csapat indult az említett versenyeken. Javult a bajnokságok fegyelme és meggyorsult az edzőképzés az utóbbi években, összességében a módszertani munka is jobb. A verseny- sport színvonala, eredményei jelentős mozgósító hatást gyakorolnak a fiatalokra. A2 utánpótlásnevelós legszervezettebb formáját, a sportiskolák, testnevelés tagozatos iskolák jelentik. Salgótarjánban 1971- ben, Balassagyarmaton 1972- ben indult meg a testnevelés tagozatos oktatás. Az ifjúság előtt példaképül állnak megyénk élsportolói, akik szorgalmas munkával kimagasló eredményeket érnek el és nem csak a sportban, de a munkában is helyt állnak. Ma már általános Nógrádban, hogy a fiatal sportolók az életre készülnek és a sportolás mellett arra törekszenek, hogy képesítést szerezzenek. A beszámolót követő hozzászólások tartalmasak voltak és a segíteni akarás, a tetfcre- készség jellemezte azokat. Palkovics Gyula, a salgótarjáni JTS elnöke azokról a gondokról beszélt, amelyet a szénbányászat visszafejlesztése hoz magával a tarjám járásban. Elmondta, hogy a korábbi 17 bányászsportkörből ma már csak három működik és kérte, hogy további elvi és gyakorlati segítséget adjanak, erkölcsi és anyagi támogatást, hogy a szintet tartani lehessen. Sulyok János, az SKSE- síelők tevékenységéről, a fiatalok neveléséről beszélt és megemlítette a sífelvonó ügyét. Szálkái József, a pásztói járás JTS-elnöke, a Mikszáth Gimnázium sporttevékenységét elemezte, a sportkörök és a községi tanácsok kapcsolatáról szolt és jóérzéssel nyugtázta, hogy egyre több a testnevelő tanár a járásban. Tóth András szakfelügyelő elmondta, hogy erdei futópályát építenek majd a Bolyai Gimnázium fölött, több korcsolyapályát szeretnének létrehozni a megyeszékhelyen és ha leesik a hó, sítanfolyamokat szerveznek Saigon. (A tanácsülésen elhangzottakra későbbi lapszámunkban még visszatérünk.) Vajon véletlen-e, vagy a szokás hatalma?. .. Ez a gondolat merül fel elsősorban az emberben, amikor a lapok totótippjeit megnézi. A Népsportban közölt totóflppek ugyanis rendkívül érdekesek. A sportláp 10 fővárosi úiság (képeslap), valamint nyolc olvasó tippjét közli, s mindössze két olyan lap akad. amely „megkegyelmez” a csepeli csapatnak, s egy X-re tartja jónak... A 18 tipp között 12 fix egyes (tehát tarjám győzelemre jósol), a fennmaradó négy közül kettőnek x 1 2, kettőnek pedig x 1 a jóslata az SBTC—Csepel találkozóra! Tehát: vajon véletlen-e. vagy a szokás hatalma a szurkolók, illetve az újságírók bizalma az SBTC iránt? Különösen akkor merül fel a kérdés igen élesen, ha figyelembe vesszük, hogy a Csepel a múlt hét szerdáján O-'O-ra játszott az Újpesti Dó- zsa ellen, egy héttel ezelőtt, vasárnap pedig l:0-ra legyőzte a Tatabánya csapatát... Ami a tippelőket a bányászcsapat mellé állította: az SBTC otthoni öt mérkőzéséből 7 pontot szerzett, a Csepel viszont öt idegenbeli mérkőzésén mindössze hármat, mindhármat döntetlenből, s még egyszer sem győzött, viszont kétszer ki is kapott idegenben. .. így aztán nem a véletlen, s még csak nem is a szokás hatalma (tavaly az 1971—72. évi bajnokságban Csepelen is, Tarjámban is az SBTC győzött) íratta az egyest a tippelőkkel a tipplapra! Homlokegyenest más a véleménye viszont a csepeliek gyúrójának Fenyvesi Györgynek, aki szerint: — A „ma nekem, holnap neked” közmondás igazsága alapján most mi következünk. Együttesünk feljövőben van, képesnek tartom arra. hogy a két pontot Tarjánbol is elhozza. .. Keszthelyi Mihály edző óvatosabb volt: — Mindhárom eredmény lehetséges. Minden csapatnál vannak az SBTC-éhez hasonló hullámvölgyek, amelyek természetesen nem kellemesek, dehát el kell viselni őket. Egyszer csak kikerül belőle az a gárda, amely köztudott, jelenlegi teljesítményénél sokkal többre képes. A Csepel hét közben már nem játszott edzőmérkőzést. Szurgenttal és Hunyadival voltak bajok (ők az utóbbi — Ilyen sem volt még, hogy mindenki egészséges legyen — mondta szombaton Moór Ede, az SBTC edzője, amikor a salgói menedékházat hívtuk és érdeklődtünk, mi újság a Stécé háza táján, hogyan készülnek, milyen hangulatban várják a Csepel elleni találkozót. A tarjániak a korábban jól bevált módszert követték a Csepel ellen is és pénteken, az edzés után Salgóbányára, a menedékházba vonultak rejtekhelyre, ahol a mérkőzés kezdetéig együtt lesz a csapat. Mi történt ezen a héten? Örvendetes, hogy már Geese játékára is sor került hétközben, ő is részt vett a keddi másfél órás edzésen. Szerdán Budapestre vitte az autóbusz a tarjáni csapat 18 játékosát, és a fővárosban a TF- en különböző vizsgálatokat, méréseket végeztek pszichológusok, orvosok. Kétkapus edzőmérkőzésre is sor került, ahol az SBTC ellenfele a TF csapata volt és a tarjániak Kriskó góljával 1:0 arányban nyertek. Csütörtökön edzés volt, a kitűnő gyepszőnyegú tóstrandi pályán végezték a gyakorlatokat Bástiék nagy KOSÁRLABDA: NB II. Keleti csoport: Salgótarjáni BTC—Tipográfia. Salgótarján, gépipari technikum, lló. LABDARÚGÁS: NB l. Salgótarjáni BTC—• Csepeli Vasas. Salgótarján, mérkőzéseken nem is játszottak), most azonban rendben vannak és a 13-as utazó keretnek is a tagjai! Keszthelyi edző szerint az alábbi 13 játékosból kerül majd ki az SBTC ellen kiálló csepeli csapat: Hajdú, Molnár. Sándor, Gulyás. Kandi, Pető, Varga, Somogyi, Bartes. Németh. Vízi, Szurgent. Hunyadi. N. J. kedvvel, vidáman. Itt, a tóstrandi pályán rendezik egyébként a tartalékcsapatok találkozóját. Pénteken is edzett az SBTC és mint már említettük, este Salgóbányára vonult, a hegyek közé. — Elszánt a hangulat, jó a harci kedv a csapatnál és valamennyi játékos fogadkozik, hogy itthon tartjuk a két pontot, amire most nagy szüksége van az együttesnek. Bízom a győzelemben! — mondta Moór edző, a szombati telefonbeszélgetés végén. Mit mutat a statisztika? A hazai pályát figyelembe véve, az SBTC eredményei 1965. óta a következőképpen alakultak: 1:1, 1:0, 0:0, 0:1, 1:0, 2:2, 1:0, 0:3, 1:1, 2:2, 0:1, 1:4, 1:2, 0:4, 3:2, 1:0. összesítve itthon az SBTC az esélyesebb hiszen többször legyőzte a Csepelt. Különösen a tavalyi bajnokságban elért eredmény hízelgő a Stécére, mert nemcsak Tarjánban, hanem a fővárosban is kétvállra fektette a csepeli gárdát. A várható ősz- szeállítás: Magyar — Gecse, Kmetty, Varga, Vertig, Horváth, Répás, Básti, Szoó, Kovács. Jeck. (sz. 1.) SKSE-stadion. 13.30, v.t Bl. róczki (Egervári, Halász M.) NB L tartalékcsoport: SBTC—Csepeli Vasas, Salgótarján, 11.30, v.: Paksi. N&-HL Eszakközépcsoport: Palotási Tsz • SK—Gázmüveik MTE, Palotás. 13.30, v.: Kelemen. St. Síküveggyár—Cin- kota, Zagyvapálfalva, 12.30, v.: Szabó I. St. Öblösüveggyár— Lehel SC, Salgótarján, 13.30, v.: Szűcs. Megyei L osztály: Vörös Cs. SE—Romhány, v.; Fodor, Ötvözet MTE—Mátraverebély, v.: Séber, Bgy. Volán—St. Volán, v.: Simkó, Karancske- szi—Kazár, v.: Bures, Mohóra—Karancslapujtő, v.: Üjhá- zi. Dej tár—St. Bányagépgyár, v.: Benkő, Somoskőújfalu— Egyházasgerge, v.: Nagy J., Hugyag—St. ZIM, v.; Jancsó. Az elöl állók a pályaválasztók, a mérkőzések 13.30 órakor kezdődnek. Idényzárás megérdemelt győzelemmel SALGÓTARJÁNT KOHÁSZ— EDELÉNYI B. 4:2 (3:1) Salgótarján, 300 néző, v.; Butz. SKSE: Marton — Boros, Tajtl, Gáspár,- Csala, Pünkösdi, Pálmai, Tóth, Földi. Szeberényl, Antal, Edző: Boldvái László. Az SKSE kezdett jobban a csúszós talajon. Ennek ellenére a vendégek előtt nyílt gólszerzési alkalom. A 12. percben Antal labdáját az egyik bányászvédő kézzel a kapu fölé ütötte. A megítélt büntetőt Pünkösdi a kapu bal oldalába továbbította. 1:0. Egy perccel később Tóth futott el a jobb oldalon. Erős lövést küldött kapura, Molnár a labdát kiejtette és a szemfüles Földi a hálóba gurított. 2:0. A másik oldalon egy nagy erejű szabadrúgás nyomán a labda alig kerülte el a jobb alsó sarkot. A 18. percben gyors vendégtámadás végén Feledi bombázott védhetetlenül a bal sarokba. 2:1. Az SKSE továbbra is mezőnyfölényben maradt, és a 25. percben bal oldali szög.etrűgás után Antal fejjel továbbított mintaszerűen a hálóba. 3:1. A játékidő II. részét bányásztámadások vezették be, két szögletet is elértek a vendégek, de a kohászvédelem hárítani tudott. Az 52. percben egy jobb oldalról beívelt labda Földihez került, aki két lépésről a hálóba perdített. 4:1. A vendégek nem adták fel, olykor-olykor túl kemény bele- menésekkel tarkították a taláko- zót. A 75. percben szabadrúgáshoz jutott a bányászcsapat az ötössel egymagasságban. A jobb oldalról beívelt labdát Kállai senkitől nem zavartatva fejelte a kapu közepébe. 4:2. A hátralevő Időben több SKSE- helyzet is adódott, de az eredmény már nem változott. A mérkőzés küzdelmes, helyenként színvonalas volt. Az SKSE helyzetei alapján nagyobb arányban is győzhetett volna. Jó: Boros, Sze- berényi (a mezőny legjobbja)» Tóth, Földi. — demény — J APRÓHIRDETÉSEK CIPZÁR, öngyújtó javítása, műanyag ruhák, orkán-, esőkabátok hegesztése. Faragóné, Salgótarján, Rákóczi u. 35, (Jégbüfé mellett.) PEST—NOGRAD megyei AUatforgalmi es Húsipari Vállalat Balassagyarmati Gyára, felvesz szállítási csoportvezetői munkakörbe gépkocsi-ügyintézői (gépkocsi-előadói) és szállításvezetői kéDesítéssel rendelkező munkaerőt. A SALGÓTARJÁN 4. sz. Postahivatal felvételre keres egy postai és egy hírlapkézbesítőt. Jelentkezni a hivatalban lehet. SALGÓTARJÁN, Kemerovo krt. C/3 B. lépcsőház n. 5. sz. (József-plató) alatt levő 3 szoba-összkomfortos lakás eladó készpénzért és OTP- átvállalással. A nap bármelyik időszakában megtekinthető a fenti címen. 7-es buszmegállótól 2 perc. FELERÉSZBEN beköltözhetően eladó a Balassagyarmat, Deák Ferenc utca 8. számú ház. Érdeklődni ugyanott. BCZAKALASZ Mg Tsz Tereske, felvételt hirdet mezőgazdasági gépszerelő és esztergályos szakemberre. Több éves és széleskörű gyakorlattal rendelkezők személyes, vagy levélben! j elentkezését várj uk. Előnyben esztergályos gyakorlattal rendelkező személyek. Szükség esetén lakást biztosítaná tudunk. 6 NÖüRAD - 1972. november 26., vasárnap V (szokács) Magas vitamintartalmú gyümölcsleveket ajánlunk! Keresse az üzletekben a NARANCS, CITROM ÉS GRAPEFRUIT LEVEK ET J Rendszeres fogyasztásukkal fedezheti téli vitaminszükségletét. PEST—KOMÁROM—NÖGR AD MEGYEI Élelmiszer- és vegyiAruNAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT. Mai sportműsor Elszánt harci kedv a Stécénél! t