Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-18 / 167. szám

IAz ördög fogadója Masa ki Ka­KÉPERNYŐ ELŐTT Kétszer kettő néha nulla bayashi japán hajtják következő akc-ójukat és a pénzt a fiatalembernek adják, pedig tudják, hogy a rendőrség a nyomukban van. Amikor egy ködös éjszaka út­jukra indulnak a csempész­bárkák, mindenki számára nyilvánvaló, hogy a döntő összecsapás következik. Mind­ez — idáig — csak • expozíció, mert a fogadó lakóinak bo­nyodalmai most következnek igazán, mégpedig gyors egy­másutánban. Kobayashi alkotása tehát nem szabványos kalandfilm, kevesebb és több is annál. Kevesebb, mert a műfaj ha­gyományos szabályaival szem­ben szánté végig zárt térben — a fogadóban pergeti az eseményeket, s csak a végén kapcsol a „harmadik sebes­ségre.’’ Az viszont igaz, hogy itt azután minden van: kard­párbaj a túlerővel, nyilazás, vér, eltorzult arcok, éjszakai üldözés a nádasban stb. S több is egyszerű kaland­filmnél, mert az utolsó har­mad mozgalmas összecsapása­it. előkészítő részben igyek­szik az emberi cselekvések indítékait motiválni és vala­mit megfogalmazni a kort jellemző társadalmi problé­mákból. Mindezeket úgy va­lósítja meg a rendező, hogy tudatosan ötvözi az európai film legjobb vívmányait a sajátos japán színekkel. Fel­használja az ősi japán kul­túra hagyományaiban gyöke­rező szimbolikát — példá­ul a tó felett szálló éjszakai köd a halált, a szellemek bi­rodalmát jelenti és szereplői­nek játékán érezni az évszá­zados hagyományokkal bíró, kabuki színjátékok panto­mimhez közelálló, különleges játékstílusát. Másrészt a gép­mozgásokban, a beállítások­ban, a montázsban és a sej­telmes kép>eket komponáló Kozo Okazaki operatőr mun­kájában már az európai irányzatok hatásai érvénye­filmrendező nevét Euró­pában az 1960- ban készült „Mezítláb a poklon át” cí- mű háborús trilógia tette ismertté, átütő sikert azonban az 1962-ben forgatott „Ha­rakiri” hozott számára. Legújabb al­kotása az „Ör­dög fogadója”, melynek cse­lekménye a modem Japán alapjait lerakó, úgynevezett világosság ko- kora” előtt ját­szódik, az 1800-as évek elején. Hősei csempészek, akik a halálbüntetés veszélye elle­nire űzik jól jövedelmező mesterségüket- Az ördög fo­gadója is csempésztanya, me­lyet a rendőrség már jó ide­je figyel, de közvetlen bizo­nyíték nélkül tehetetlen, mert a csempészeket magas rangú személyek is támogatják, akik részesülnek a haszonból. Egy nap ismeretlen fiatal­ember érkezik a titokzatos fo­gadóba, akit bizalmatlanul fo­gadnak, besúgót látnak ben­ne, s ezért kifaggatják jövete­le céljáról. A jövevénv elme­séli tragikus történetét: fele­ségül akart venni egy szép, fiatal lányt, akit azonban ap­ja — hogy családját meg­mentse a nyomortól — ela­dott egy gésaházba, ö most azért jött, hogy kedvese ki­váltásához pénzt szerezzen, még e kockázatos mesterséget is vállalva. A csempészeket meghatja a szerelmesek tör­ténete és elhatározzák: végre­sülnek­Szlovák—magyar cseretábor Vasárnap utazott el 160 gyerek Salgóbányáról. Úttörő- keretben üdülőtábor — így lehet értékelni ezt a 9 napot. Hiszen nem volt határozott úttörővezető-képzés, a napi­rend kötetlen, a programok egy részét a gyerekek maguk állították össze, és ami nem utolsó szempont: a MÉH- tröszt jóvoltából a napi étel­norma több mint 10 forinttal volt ..vastagabb” a szokottnál. Az itt üdülő 20 szlovákiai gyerekért „cserébe” ugyanek­kor húszán tőlünk is vakáci­óztak kint. ök ezt a másfél hetet az Alacsony-Tátrában töltötték, kirándultak a Csor­ba-tóhoz, meglátogatták a szlovák nemzeti felkelés ne­vezetes helyeit. Az utóbbi öt—hat évben vált szorossá az a baráti kapcsolat a besz­tercebányai kerület és Salgó­tarján város, valamint Rima­szombat és a salgótarjáni já­rás között, amely ezt a „cse­reakciót” is eredményezte. Bár Az ördög fogadója a történetben levő sok roman­tikus, érzelmes, kiszámított mozzanat, a túl nagy szerep­hez juttatott véletlenek, vala­mint a kor társadalmi prob­lémáinak következetlen ábrá­zolása miatt nem éri el a „Harakiri”, vagy a „Kwaidan” szintjét, mégis kiemelkedik a kalandfilmek szürke tömegé­ből. Köszönheti ezt a külön­leges atmoszférájának, képi erejének, expresszivitásának, még akkor is, ha ezek az erények most kommenciális érdekeket szolgálnak. Korill Ferenc Vetélkedők országa va­gyunk, és ezt elsősorban a Televízió népszerűségének kö­szönhetjük. A nagyobb ve­télkedőkön, a Ki mit tud?-on, a Táncdalfesztiválon kívül az igényesebbek közé tartozik szándékai alapján a Kétszer kettő... című, amely — véle­ményem szerint —, joggal kö­tötte le a tévénézőt az első számok idején, amíg ember, ember ellen mérte össze ere­jét, és nem ember a bőrkabá­tért, háztartási gépekért és szőnyegekért. Az időben még ismereteket is közölt, hiszen a vetélytársak legalább vala­mennyire felkészültek egy­mással szemben. De a kame­rák, úgy látszik, nem eléggé ellenfelek, s könnyen lehet, hogy az anyagi érdekeltség önmagában „nem minden”. Még szerencse, hogy ez a mű­sorszám is keresi önmagát és főként a televíziószerű válto­zatosságot, ennélfogva némi vigaszt találunk csalódásaink­ra. Legutóbb például a pedagó­gusfeleség és az értelmiségi férj folytatott reménytelen küzdelmet értékes tárgyakért az irodalom kategóriájában. A kérdések, ha szabad ezzel a kifejezéssel élni, „halálosan könnyűek” voltak. Kosztolá- nyi-paródia Karinthy „így ír­tok ti” című könyvéből, nagy költők ihlető szerelmeinek fel­ismerése, megúnásig ismert idézetek szerzőinek megtalá­lása, általános iskolás „általá­nosságok” szerepeltek a kér­dések sorában, amelyek — op­timista feltételezés szerint — valóban könnyű játékot jelen­tettek a nézőknek, amit csak az feszélyezett, hogy a vi­szonylag fiatal pedagógus és férje nem tudta megkülön­böztetni a fehéret a feketétől, sőt a tizenhetediki írók sorá­ban gondolkodás nélkül em­legették Ady Endrét. Már-már ott tartottunk, hogy messzemenő közoktatás­politikai következtetéseket vonjunk le. amiben a humán oktatás javára tennénk na- gyobbszabású engedményeket és vitathatnánk, hogy valóban a realitás felé kell-e töreked­nünk, mert hiszen éppen a humán tájékozottság látszik „elnyomottnak”. Mit várha­tunk a még fiatalabb generá­ciótól, ha azok — akik még a humán kultúra hangsúlyozá­sa idején tanultak — nem tudják fölismerni Csokonait, a a legjellemzőbb csokonais kérdésben ? A későbbiek azonban némi cáfolatot adtak kétségeinkre. Három fiatalember, akik ah­hoz az állítólag könnyelmű és tájékozatlan, érdeklődés nél­küli korosztályhoz tartoznak, ült a kamerák elé, hogy kü­lönböző területekről — iroda­lom, tudomány, földrajz, tör­ténelem stb. — kapott kérdé­sekre válaszoljon. Ha valami kárpótolhatott bennünket, ak­kor ez a hármas vetélkedő bizonyára. Már a kérdések öt­lete is megzavarta némileg a versenyzőt, ámde ezek a fia­talok szembeszálltak minden formai nehézséggel és diadal­maskodásuk fellelkesítette a házaspár kudarcán szégyenke­ző nézőt is. A kérdések ugyan nem vol­tak egyenlő értékűek, s még inkább nem feleltek meg a szerkesztők pénzügyi értéke­lésének, hiszen közismert té­mával ötszáz, s olykor nehe­zebb tárgykörből csak száz— kétszáz forintot lehetett nyer­ni. A villamosság alapelemei, a röntgensugárzás és néhány irodalmi közhely nehezen fér­het meg pontos dátumbeli és számadatbeli ismeretet követe­lő kérdésekkel. De ezek az if­jú diákok, könnyű és nehe­zebbnek vélt kérdésekre egy­forma gyorsan és pontosan fe­leltek meg és nem véletlen, hogy a vetélkedő végén vala­mennyien ezer forint fölött részesültek a nyereményből. Tájékozottságuk nemcsak pontosságával, hanem sokol­dalúságával is megnyerőnek hatott. Lám, mégis csak találhatók fiataljaink körében is széles körű humán műveltséggel ren­delkező ifjak, még a fiúk so­rában is! (Minthogy a vetél­kedő résztvevői kivétel nél­kül fiúk voltak!) Talán éppen ez a következetes tájékozott­ság, ez a sok területen szi­porkázó értelem az, ami két­séget támaszt. Mert ahogy az irodalomban járatos, magyart tanító félpedagógus ,házaspá­rok körében ritka a képernyő előtt látott tájékozatlanság, legalább annyira fehér holló az olyan fiatal, aki fizikai, irodalmi, történelmi, földraj­zi kérdésekre egyaránt értel­mes és elfogadható választ ad. Ismeretei minden térre kiter­jednek. Jó lenne megjelölni, hogy „ezúttal” átlag alattiak, „ez­úttal” meg átlag fölötti ké­pességűek vetélkednek! Lakos György Hajdú László kiállítása (Tudósítónktól:) Vácott tegnap a városi képtár termeiben megnyílt Hajdú László építészmérnök­festőművész kiállítási. Húsz olajfestmény- gouache és pasztellrajz került ez alkalom­mal a váci közönség elé. Berlini, pozsonyi, szentendrei és balatoni tájképek mellett Nógrád megye tájainak han­gulatát, színeit is elhozta a művész a tárlatra. Hajdú László Balassagyarmaton szü­letett 1926-ban. A váci tárla­ton olyan művész mutatkozott be, aki legfőbb céljának a természet megörökítését te­kinti. A művész — , mint mondotta — örülne, ha munkásságát megismerné szü­lővárosa is egy kiállítás so­rán. Papp Rezső Kerámiabemutató Balassagyarmaton, a Mik­száth Kálmán Művelődési Központ és a Műcsarnok ren­dezésében újabb sikeres ki­állítást láthatnak az érdeklő­dők. Bőd Éva, a pesti kerá­miaművész az utóbbi években újra elterjedt, és nagyon népszerű lakásdíszítő kerá­miákkal jelentkezett. Edé­nyei, a szép vonalú vázák, a színes pannók, a modern fa­liképek és mozaikok, a deko­ratív lakásdíszítő kerámiák nagy esztétikai felkészültség­ről vallanak. A vendégkönyv bejegyzői viszont a derűs, élénk színhatásokat dicsérik. Készülnek a strandkarneválra Kulturális téren ugyan nem a legszínvonalasabb, de a kö­zönség érdeklődései tekintve mégis fontos eseménye a pa­lóc nyár ’72-nek az évente megrendezésre kerülő slrand- karnevál. amelyre az idén július 30-án kerül sor. Az ér­deklődést az fokozza, hogy a karnevál keretében számos neves táncdalénekes is bemu­tatkozik, akikkel elsősorban a fiatalok keresik a találkozást. Az idei strandkarneval prog­ramjából sem fognak hiányoz­ni a táncdalénekeselr, ezenkí­vül úszóverseny, beatzene, di­vatbemutató, szépségverseny, szárazföldi és vízi bemutatók teszik érdekessé és változa­tossá. SZUTS DÉNES: Öngyilkosság ? 14 Kaszinó uIcában 8. Szász Dániel elővette az új felvételt, amit az ügyvéddel készített. — A múltkor, úgy emlék­szem, Mayer kinevezésénél és Balátai első tönkremenésénél hagytuk abba. Ha megengedi, ismét visszatérnék a részvény- társaság további terveire. Em­lítette Dénes dr., hogy sok adatot, dokumentumot gyűj­tött össze Balátai megbízásá­ból. — Még a legtitkosabb anyagot is megszereztem. Azokról a titkos jelentésekről is tudok, amelyek kizárólag belső használatra készültek... Teljes és kész anyagot tud­nék önnek adni, de sajnos, 1938. március 9-én, Balátai Jenő halála után három nap­pal, a kúriáról hazafelé jövet az irodám ajtaját nyitva talál­tam. Valaki járt ott. Fiókjaim feltörve. Tudnia kell, hogy én szociáldemokrata képviselő voltam. Egyre jobban háttérbe szorítottak. Személyzetet már nem tartottam, csak a lakáso­mon, egy öreg, süket takarító­nőt. örültem, hogy praktizál­hattam ... Szóval, leveleim kidobálva, mappám felszakít­va. A könyveim között kisebb, titkos szekrénykém volt, ott őriztem Balátai iratait. El­tűntek. De az illetőt megzavar­hatták, mert a páncélszekrényt már békében hagyta ... Mik­rofilmkészítés abban az idő­ben még ismeretlen volt. A fénymásolást viszont már is­mertük. Szerencsére éppen ak­koriban rendeltem meg az iratok kisebb részéről az egyik laboratóriumban a kó­piák elkészítését. Azok az iratok megmaradtak. Tessék, átadom... Remélem sokat ér­nek ... — Köszönöm Ml — Szász, miközben.a sistergő hangot hallgatta, ujjait az előtte he­verő iratkötegbe dugta. Elé­gedetten nyugtázta a doku­mentumok jelenlétét. — Hát ha még a többi is itt lenne. De szerencsére fej­ből is tudok jó párat. Pél­dául arra határozottan emlék­szem — a számok a későbbi perhez kellettek volna — 1922-ben a mérnök már 29,7 millió korona nyereséget tün­tetett fel. 1923 elején hivatalo­san is bevezették a tőzsdére a részvényt, és első árfolyama 40 ezer korona volt. Tetétleni Mayert Németországba küldte, s ott hamarosan megállapo­dást írtak alá a Lauta Werke vezetőivel. Itt ez az eredeti távirat, amit Mayer küldött haza: SIKER ES PÉNZ STOP MINDEN RENDBEN STOP... Ugye, érdekelné, honnan sze­reztem meg?... Az elbocsá­tott munkások, tisztviselők, a harmincas évek elején dühük­ben megrohamozták az iro­dákat, feldúlták Mayer vezér- igazgató szobáját is, és egy csomó papírt eltéptek, eléget­tek, szemétre hánytak. A tröszt egyik ' geológusa 1936- tól értékes információkkal lá­tott el, s régi papírokat is szerzett... — Szóval ön szerint a vál- szegénysége a húszas évek közepére megszűnt, és a végére talán már ... — Mind több és több nyers­anyagot szállítottak ki az országból. Persze, ez még el­enyésző mennyiség volt ahhoz képest, amit a náci Németor­szág vitt el. Ekkor még a szo­lid kis német tőkéscsoport, a Lauta Werke vásárolt. Ké­sőbb csak Svájcba küldték a bauxitot, majd Hitlerék fellé­pése után kizárólag Németor­szágba ... De nagyon előre­futottam a történetben ... Egyelőre ott tartunk, hogy a fiatal és agilis Mayer dr. jól beleélte magát szerepkörébe. Az első eredmények alapján már látta, jó üzlet a bauxit. Nosza, elkezdte a részvények felvásárlását. Pénze még nem volt sok, de a tranzakciót ti­tokban és lassan kellett le­bonyolítani. Csendes, de mo­hó érdeklődését rejtve kellett tartania. Így is sikerült neki nagyobb paliettmennyiséget megvásárolnia, s az illető, akivel személyesen beszéltem, Révész Lajos, jóval később tudta csak meg, milyen nagy ostobaságot követett el. Meg­kísérelt kárpótlást követelni, de Mayer kiutasította. Jó szí­vére jellemző, hogy később, amikor Révész az új bauxit- palotában kávéházi helyiség bérletét kérte, a maga számá­ra, még azt sem adta meg ne­ki, pedig pénzébe sem került volna. Megjegyzem, nem volt mindig ennyire rideg, ' jóval később Rajniss Ferenctől már nem sajnálta a pénzt... Eh- renburgi Bayer Olga bárónő­nek is... — Köszönöm a felvilágosí­tást, de térjünk vissza a pesti Citybe! Az üzleti hiénák biz­tosan megszimatoltak már ek­kor valamit. — A nagy üzlet híre be­járta a tőzsde ódon termeit. Azok, akik Balátaival szóba sem akartak állni, már azon törték a fejüket, hogyan ka­parinthatnák meg a vállalatot. Chorinék és Vidáék egyre na­gyobb érdeklődést tanúsítot­tak a bauxit iránt. Érezték, nagy lehetőséget szalasztottak el. A részvénypakettek jelen­tős része Krausz Simonnál, Sebesta Kolozsnál, Tetétleninél és néhány ügyfelénél volt. Chorinnak egymás után sike­rült megszereznie egyes téte­leket, de az Angol—Magyar Bank sem hagyta magát. A bank megbízásából az igazga­tóságba küldték a bizalmi embereket: Fejérvári Imrét, Dobay Aurélt, Madarassy Beck Marcellt, akinek szemé­lye jelezte, hogy a Leszámíto­ló Bank is szimatot kapott. Chorin nagy cselt vetett, meg­szerezte magának a legfőbb embert, Mayer Ágoston dr.-t, aki többet ért, mint egy ötö­dik hadoszlop ... X Szász elmélázott. Hagyta még egy darabig az öreg ügy­véd hangját a dobozból árad­ni, majd gyorsabb sebességre kapcsolva a készüléket, azt próbálgatta, mikor „jön be” Borkai Sándor, Mayer dr. va­lamikori műszaki titkárának a hangja. A saját kérdését el is hagyta szaladni a szalagon, s mindjárt a titkár jelentke­zett: — Börtön?... Kívülről per­sze annak tűnt a Bauxit Tröszt épülete, szürke falai­val, vasrácsos ablakaival, de belül nagyon lakályos volt, berendezése korszerű és ké­nyelmes. Azon a délutánon, amire a szerkesztő úr kíván­csi, érkeztek meg a szolgák a Woningertől rendelt pezsgővel, konyakkal, Gundeltől hozták a szendvicseket, a hideg sülte­ket... Nagy nap volt! A fő­nököm, Mayer dr. elegáns, sö­tét ruhában, még délelőtt is igazított rajta a szabója... A vezérigazgató úr mindent sze­mélyesen ellenőrzött. Szabá­lyos menetrendet íratott ve­lem, ki mikor léphet be a tár­gyalóterembe, honnan kínál­janak, ki hol ül. És semmi­vel sem volt elégedett. Néha az ablakhoz lépett... — Nem jönnek, Borkai, nem jönnek! — vagy hússzor el­ismételte, és közben a dísz­zsebkendőjét húzogatta. Erre azért emlékszem, mert össze­gyűrte, akkor meg azzal állt elő, hozassak másikat. — Honnan ilyen gyorsan, mél- tóságos uram?! Egészen bo­lond volt. — Vezérigazgató úr — súg­tam neki bizalmasan, mert akkor még én afféle házi ba­rátja voltam —, a pontosság csak az alsóbb néposztályok szokása. Chorin úrtól mégsem lehet megkövetelni... — Ide figyeljen, Borkai! Itt, ebben a teremben ma összejön Magyarország tíz leggazdagabb embere, a pénz vezérkara ... Ha nem megy minden... Abban a pillanatban meg­szólalt a tárgyalóterembe sze­relt * különtelefon. Bárány je­lentkezett, a személyi titká­ra. Mayer méltóságos úr ide­gesen kapta fel a kagylót: ...— Halló Bárány! Mit akar? Újságírók vannak itt? Jelen akarnak lenni a Bauxit Tröszt megalakulásánál, mert vége az Rt-nek? ... Honnan szi­matolták ezt meg, Bárány ? .., Akinek eljár a szája, azt ki­rúgom!... Ki keres? Rajniss Ferenc? Az meg kicsoda?... Menjen a pokolba ... Hát még?... Tetétleni?... Hogy én csaltam ki a pakettjeit? Vén svihálr ... Küldje el... Neki már semmi keresnivaló­ja, követelnivalója nincs. Ki­fizette Tetétlenit, nem?... Na­hát! Hogy én tízmilliót keres­tem az ötletével?... Marha! Mindenki ezzel jön, én meg koldúsbotra jutok ... A vendégek érkezésére hagyta abba a vezérigazgató úr a dühöngést. A tárgyalás több órán keresztül folyt. Ami­kor a főnököm kilépett a pár­názott ajtón és láttam mosoly­gós arcát, már tudtam, min­den rendben van. Utasított, eresszem be az újságírókat (Folytatjuk) lalat 4 NÓGRÁD - 1972. július 18., kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom