Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-03 / 28. szám
A* idén vadászati világkiállítás Három éve folynak az első va dászati világkiállítás előkészít - tetei. Az 1971. augusztus 27-től szeptember 30-ig tartó bemutatóra eddig négy világ- ítész 32 országa — köztük a Szovjetunió, a szocialista országok. Francia-, Olasz-. Spanyolország. Kamerun, Kenya, Tanzánia, Szudán — jelentette be részvételét, hogy önálló, nemzeti pavilonban szerepeljen. A. vadászati világkiállítás emblémája Magyarországot a vadászat messze múltba nyúló hagyományai, a vadgazdálkodásban, a természetvédelemben értékes vadjaink megóvása terén elért endeményei teszik hivatottá a nemzetközi seregszemle megrendezésére. A mezőgazdasági vásár 33 és fél hektárnyi területén pavilonokban, és szabad területen, változatos látnivaló tárul majd az érdeklődök elé. A kiállítás diszcsamoka a „Világ vadászata” címmel az egyes világrészek vadászati jellegzetességeit. a vadászat és az ember kapcsolatát szrrrtbbflzálja. Méltán tarthat számot az érdeklődésre a magyar vadgazdálkodási bemutató. Az arany-, ezüst- és bronzdíjas trófeáik bemutatóján 210 nemzetközi díjat nyert agancs, trófea látható majd. Hazánkban ezelőtt éppen száz .évvel tartották az első trófeakiállítást. Vadas- kertet rendeznék be, ahol a magyarországi vadfajtákat természetes környezetben helyezik el. Szarvas, muflon, őz, vaddisznó, túzok, fogoly, fácán, róka, nyúl, mesterséges tőben vízi madarak népesítik ie majd a vadaskertet. A fegyvertörténeti bemutató égi míves kivitelű vadász- ámdzsákat, kovácspuská- ka,t vonultait fel A va- . taszterem reneszánsz bútorok- ical berendezett (kastélyt idéz; a fegyvertár kronológiád sor- endben tárja a vadásepuská- kat a látogató elé. Lesz teimészetfilm-feszti- viáil, bélyeg-, könyv, és fotó- kiállítás, melynek témája a vadászathoz kapcsolódik. Vadászait a művészetben című nagyszabású képzőművészeti bemutató színihelye lesz a Műcsarnok 12 terme. Vadászku- tyaverseny, sporthorgászati bemutató, tovasibajnokság, európai fogatverseny lesz ez alkalommal a vásárosi. Hangversenytermekben, színházakban a témához közel áfló kulturális eseményeikre kerül sor. Nemcsak a kiállításon, nemcsak Budapesten várja gazdag program az érdeklődőket. Bemutatják az ország vadgazdái, kodását, vadásztájainkat, egyebek között a pilisi, a ge- memci, a gyulai, a zamárdi, keszthelyi, veszprémi. tatai erdő. és vadgazdaságot. A kiállításra 1 millió hazai és 60 ezer külföldi látogatót vár a rendezőség. (Kádár) A lélegzés sajátos módjár- mák egyike a nevetés, vagy kacagás, mely esetben a kilégzés gyors egymás után, lökésszerűen, zajjal megy végbe, s e zaj rezgésszáma összhangban van a poén hatásfokával. Feltűnő ilyenkor, hogy » száj kiszélesedik, a száj szögletei fölfelé húzódnak, s ha megközelítik a fülcimpát, beállt a vigyorgás. Gyengébb izommozgás esetén a mosoly tükröződik, melyet manapság minden rendesebb pultnál vásárlás közben csekkel igazolhatunk. A nevetés valamely inger hatására jön létre. Az érzékenyebbek számára azzal m veszéllyel jár, hogy egy ideig nem tudják abbahagyni, és bekövetkezhet a nevetőgörcs, ami fertőző hatása ■miatt félreérthető helyzetet te- remthet. * Feltűnt, hagy ismerősöm hetek óta kiábrándult, mogorva ábrázattal járt közöttünk, ajkára mosolyt varázsolni nem lehetett annyit sem, amennyit egy hálóing vásárlásakor elvárhat az ember. Az utóbbi napokban azonban hangulata megváltozott, kerek képe mosolyban fürdött, tekintetében bizakodás és szemmel láthatóan örömmámorban úszott. Érdekelt e vidám lubickolás minden részlete, amikor elém lépett, üdvözlésképpen rám villantotta rizskása-fogsorát, kezet nyújtott, és bizalmasan vallani kezdett, mivelhogy ma te is divat. — Hosszú életre vágyom, yA/erelni jó aki sokat nevet, tovább él — magyarázta, és folytatta. ♦ A jő kedély növeli az ambíciót, megszűnnek a gátlások, hatására a szívek meglágyulnak és kinyílnak a párnázott ajtók. Így jutottam be a vezérhez fizetésemelési kérelemmel. Ó rámnézett, hosz- szan, majd hirtelen kacagni kezdett. Én is csatlakoztam, néhány percig duóban nevettünk, és akkor már tudtam, hogy a vezér is hosszú életű lészen. Üde kacajából azonban azt is láttam, hogy az én fizetésem nem teend nagyobb. *■ A közelmúltban történt, hogy kedvesnek nem nevezhető módon tették asztalomra a kávét, egy hangulatos kifőzdében, s én diszkréten felhívtam a hölgy figyelmét a valóságra, amely szerint feltűnően szép arcához, határozottan előnyösebb a mosoly, gondoljon Mona Lisára. Válaszképpen a fülembe duruzsolta, hogy Lizácska, akire én szemet vetettem, ma szabadnapos, egyébként a darálóban dolgozik és különb dolgokat is tud. csábító nevetésén kívül. Ezután néhány pardon és két rum között kedélyesen megmagyaráztam, hogy Lízácskára nem vetettem egy kávészemet sem, két malomban őrölünk, s mielőtt szíve szétmorzsolódik, kérnék tisztelettel egy szimplát, kísérőként dupla mosollyal. Két fekete szemén keresztül beszéltem a lelkére, miközben mellének szegeztem a döntő kérdést. Ennek eredményeként rügyfakadáskor tartjuk mennyegzönlcet, *■ Csodálatos érzés a boldogság! Felszabadultan, tiszta szívből nevetni, örömmel alkotni, szenvedélyesen csókolni, vidáman maszekolní és nevetve legombolni saját kocsinkról ffl takarót Aki az élet apró örömeiből kovácsolja össze saját nagy hahotáját, összkomfortos palotáját, örömteli lesz óz élete — elmélkedett, * Aztán mély lélegzetet vett, én kihasználtam ezt a lélektani pillanatot és megkérdeztem. milyen módon tartósítja vidámságát. — Nagyon egyszerűen. Nem hisztériázok. idegeimet ápol- gatom, őrülési jelenetet nem rendezek, mivel ezt régebben színre vitték. Lakásomban a kakukkos óra he- herészik. az öngyújtóm zenél, és a birsalma mosolyog a komód tetején. Befejezve oktatását, arcára fagyott mosollyal elköszönt, és Lizácska nevét suttogva elindult a kifőzde felé. Kiss Zoltán müh mos KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Kinek az érdeke? — 8.30: Népművészek a mikrofon előtt. — 9.00: A kék aosszié. VHI. rész. — 9.20: Bécsi klasszikus muzsika. — 10.05: .jNyitnikék.” — 10.40: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család. (Ism.) — 12.20: Ki nyer ma? ■— 12.30: Tánczenei koktél. —* 13.15: Nóták. — 13.40: Dalok a Fáklyavivők című hanglemezso- '•ozatból. — 14.10: A lipcsei rádió fúvós zenekara játszik. — 14.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.35: Szervánszky Endre: Fuvolatrió. — 15.10: Az élő népdal. 15.20: Iskolarádió. — 16.00: A Halgazdaság hírei. — 16.05: Muzsikáról — fiataloknak. — 16.38: ,i iötvös József élete és művésze- ií. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! —- 17.05: Külpolitikai tí- t yelő. — 17.20: Lemezmúzeum. ; .35: A műhelyben beszélik. . . — 7.50: Népdalcsokor. — 18.23: Ver- í'.i: Falstaff Háromfelvonásos ope- a. 21.05: Gondolat. — 21.44: Székely Mihály nótafelvételeiből. Kb.: 22.15: Sporthírek. — 22.20: Szivárvány völgy. —- 22.45: Üj fo- . aimak a modern filozófiában. — -3.00: Könnyűzene éjfélig. — 0.10 —0.25: A prágai madrigálénekesek Uassus-madrigálokat énekelnek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05; Szimfonikus zene. — 8.45: Tallózás a világsajtóban. (Ism.) — 9.00: Leányvásár, -r- 9.40: A lakáshelyzet 1971-ben. — Í0.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Néhány pere tudomány. — 12.00: Katpna- dalok, csárdások. — 12.20: Bruschino úr. Részletek Rossini operájából. — 13.03: Brahms-mű- vek. — 13.40: Orvosi tanácsok. — 14.00: Kettőtől hatig — az aktualitások jegyében... Kb.: 16.0Ű— 16.15: Hangverseny a stúdióban. Radnai György énekel. — 18.10: Kis magyar néprajz. — 18.15: Éljen az egyenlőség! — 19.15: Kecskés András lanton régi magyar dalokat és virágénekeket játszik. — 19.27: Üj könyvek. — 19.30: Jő estét, gyerekek! — 19.35: A Magyar Rádió jazzhete. Kapcsoljuk a budapesti Dixielandklubot. Kb.: 21.40: Történelmi ké- p?slap. a gyulai vár ostroma. Kb.: 22.00: Az Ali Babák ének- együttese és Teheo Schumann zenekarának felvételeiből. 22.20: Szimfonikus zene. — 24.60— 0.10: Hírek, időjárás. TELEVÍZIÓ: 9.00: Delta. 9.30: Ikaria XB—1. Magyarul beszélő csehszlovák film. (Ism.) — 10.55 —11.40: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora. — 16.30: Irány az egyetem! .— i7.13: Hírek. — 17.20: Szófia. Bolgár kisfilm. — 17.35: A biológia forradalma. Programozott élet. — 18.00: Tábortűz. — 18.25: Reklámműsor. — 18.30: Radar. — 19.15: Esti mese. — 19.25: Szünet. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: India felfedezése. 5. Az indiai középkor. — 21.00: Telegro- íeszk. 1. Kaján Tibor. — 21.30: Műkorcsolya Európa-bajnokság. Páros. Közben: Tv-híradó — 2.( kiadás. SZÍNES, MŰSZAKI KÍSÉRLETI ADÁS: 18.00—19.30: 1. Gilbert Bécaud. 2. Balthazár. Rajzfilm. 3. Sámánok. — 21.30: Műkorcsolya Európa-bajnokság. Közv. Zürichből. BESZTERCEBÁNYA: 19.00: Tv- hfradó. — 19.50: Dalok. — 20.00: Tarka tyúkocska. (Tv-játék). — 21.05: Dalok. — 21.30: Műkorcsolya EB. (Páros, szabad gyak.) A szünetben tv-híradé. I NÓGRÁD — 1971. január 3., szerda F őzőtaníoly am PAPRIKAS SERTÉS (BORJÚj SZELET: Hozzávalók: 1,80 kg gzelet- hús, 4 dkg só. 35 dkg zsír, 20 dkg vöröshagyma. 2 dkg paprt&sa. 20 dlkg lecsó. 15 dkg Liszt; 7 dl tejföl. Készítése: A feldarabolt lbs húsrészeket lemossuk, ruhán leszárítjuk, sózzuk. A zsírban finomra vágott vöröshagymát pirítunk. Ha üvegesre párolódott, piros paprikával megszórjuk, gyorsan «ütoeverjük, kevés csontiéval. vágy vízzel feleresztjük és a szeleteikre öntjük, majd rövid lében fedő alatt félpuhára pároljuk. Ekkor kis darabokra vágott zöldpaprikát, paradicsomot aduink hozzá, és tovább pároljuk. Ha a hús majdnem puha, levét, liszttel és tejföllel behábarva sűrítjük és jól kiforraijuk. Párolás közben ne keverjük, mert a hús megtörik. A lábast ráaogassuk! Párolás: A felpuhításra kész anyagot zsírban elősütjük, majd saját levében, vagy időnként folyadék alátöltöge- tésével, vagy mártásban fedő alatt pároljuk. Hőfoka a főzésénél magasabb, a sütésnél alacsonyabb. Egyes anyagok rostjai például sütéssel nem puhíthatok, ezeket pároljuk, (őreit sertéshús, ürühús. vén szárnyas.) Történhet fedő alatt és sütő- ■ben. Előnye az egyenletes puhulás. Időtartama nem egyforma. Ügyeljünk arra, hogy a hús túl ne párolódjék, különben összeesik. Párolással készítjük él a korai gyenge főzelékféléket is: zöldborsó, karolta, új karalábé, zöldbab sitb. SERTÉSBORDA HENTES MODOR Hozzávalók 10 személyre: 1,80 kg sertésborda, 4 dkg só, 10 dkg liszt, 25 dkg zsír, 20 dkg szalonna. 20 dkg sonka, 30 dkg ecetes uborka, 2 g tört bors. 5 dkg paradicsompüré, 1 csomó petrezselyem- zöld. Készítése: A hús Előkészítése mint előzőleg. Forró zsír. ' ban hirtelen mindkét oldalát kisütjük és lábasban körbe rakva lefedjük. Zsírjába paradicsomot (pőrét) és kevés lisztet adva, jó pecsenyemár- tást készítünk. Ezt öntjük a szeletekre és fedő alatt gyakori rázogatással, nem túl erős tűzön pároljuk. A füstölt szalonnát, sonkát, meghámozott ecetes uborkát metéltre vágjuk. A szalonnát félig kisütjük, hozzáadjuk rövid ideiig a sonkát, elkeverjük, majd az uborkát is és azonnal leweszszük. Hozaátesszünk egy te veset a pecsenyéiéből, sózzuk bans ózzuk, megszórjuk a finomra vágott petrezselyemmel és egyenletesen elosztva önt jük a félig puha. párolt ser tésbordákra. Ha leve besűrű- södne, felengedjük kévé- csontlével, pecsenyéiével, vág vízzel. Levébe keverhető« kevés mustárt is. Ha nem azomnai’. tálaljul vízgőz felett tartjuk melegei Kontó István Február /—27-ig zárszámadási väsä: 2 kedvezménnyel A Heves megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat bútorezaküzleteiben Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban. 1. Minden 5000 Ft értékű, a vásárba bevont bútor vásárlásakor 500 Pt-OB VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT ajándékozunk! 2. Ezenkívül minden TIZEDIK vevő, aki 5000 Ft-en felüli értékben vásárolt a vásár cikkeiből — sorsolás útján. 1 db 1640 Ftros MOSÓGÉPET nyer! 3. HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK — fuvardíjtérítés ellenében az — 5000 Ft-on felüli értékben vásárolt bútorát, saját gépkocsinkkal. CSAK FEBRUÁRBAN! AMÍG A KÉSZLET TART! Lakberendezési Áruház, Eger, Széchenyi u, 25. Tel.: 14-26. BÚTORSZAKÜZLET Gyöngyös, Lenin u. ®. Tel.: 17-62. BÜTORSZAKCZLET, Hatvan, Horváth M. uu M. TeL: 18-85. Február 7—8. AZ ELLOPOTT LÉGHAJÓ Öt kisfiú csodálatos utazása és kalandja Néraó kapitány szigetén. Verne Gyula regényéből készült, színes csehszlovák kalandfilm. Az előadások kezdete délután fél 4-kor. Nem csak gyermekeknek! (Filmsorozat a November L Filmszínház műsorán) Február 9—10. Február 4—5—6. mesebeli Állatéért Színes rajz- és bábfilm-összeállítás, melynek főszereplői ezúttal az állatok: az elefánt, a kenguru, a macska, a krokodil, a mackó és egy kis bagoly. MAKSZIMKA Egy néger kisfiú kalandjai a kalózokkal és a tengerészekkel. Színes szovjet film. Főszereplők: Tolja Bobikin .és Borisz Andxejev.