Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-19 / 168. szám
WÖS«AB 1967. július T#. saeräa Hires földijeink A vasgyári raktáros fia A XX. század rohanó, fejlődó technikája néha hálátlan mesteredhez. Nagy, forradalmasító találmányok mennek feledésbe, korszerűbb lép a korszerű helyébe, és az alkotók, tervezők neve jobbára csak legszűkebb szakmai körökben él tovább. Cotal Ernőnek, Salgótarján kohász fiának nevét is ma elsősorban tanítványai óraik: a keze alól kikerült nemzedékek kohászati i parunk mai vezető gárdájának jelentős részét adják. Szobra ugyan ott áll a miskolci Nehézipari Egyetemen, de szeretnék, ha nemcsak a naponta előtte elsiető fiar- tál mérnökjelöltek tudnának olvasni a név mögött, de új arcot öltő szülővárosa is feléfordulna. Cotel Ernő életpályáján Budapesten élő fia, dr. Cotel Kornél és a diósgyőri Központi Kohászati Múzeumban található Cotel-hagyaték igazít el bennünket: — Apám 1879. áprüKs 23-án ítwletett SaJgótatjj áruban — mondja Cotel Kornél. — Hogy családi hagyomány-e nálunk a kohászati érdeklődés, a vas szeretete? Kis túlzással ezt is mondhatjuk. Hiszen nagyapám a tarjáni vasgyárban volt raktáros. Előttünk fekszik Cotel Ernő diplomájának hiteles másolata, amely arról tanúskodik, hogy a Losoncon színjelesen érettségizett diák a selmeci akadémián is megállta a helyét: „ ■.. a vaskohásza ti szakiskola főnöke okleveles kohómérnök- nék nyilvánítja, miután vaskohászat tanból, vaskohók tervezéséből, öntészetből, tüzeléstanból. vaskémlészetből, közép- építés zet bői és vasgyári géptanból jó eredménnyel szigorlatot tett.” A felsorolás nem pusztán oktatástörténeti dokumentum, Cotel Ernő ugyanis elméleti munkássága folyamán — hazánkban elsőként — a kohászat minden ágával foglalkozott. Az elmélet kiváló mestereit általában a gyakorlat ismerete és abból való kiindulás jellemzi. Kevés szebb példa akadhat erre az igazsága Cotel Ernő pályafutásánál. — Apám 1902-től volt mérnök, előbb Krassó-Szörényben. később Korompán, az ottani Vas- és Acélárugyárban, amelynek 1920-tól igazgatója is volt. Így, amikor 1923-ban a soproni bánya- és erdő- mérnöki főiskolára került tanárnak, nagy gyakorlat birtokában kezdhetett munkához. Ö szervezte meg a főiskola vaskohászati tanszékét, amelynek első professzora volt Ezzel kezdődött meg Salgótarján nagy utat megjárt kohász szülöttének professzori pályája. 1931-ben már a soproni főiskola rektora, majd 1934-től a József nádor nevét viselő Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem tanára. — A tanszéknek akkoriban kevés hallgatója volt — fűzi tovább a szót fia — ez lehetővé tette számára, hogy tanítványaival jó kapcsolatot építhessen ki. A családban egyébként csak veje folytatta a vasas hagyományokat, hallgatói azonban ma is vezető állásban dolgoznak. Az egyetem delegálta Cotel Emő nyilvános rendes tanárt a felsőházba is. A salgótarjáni raktáros fia megírnav, ^ ^ I ' Cotel Ernő radt azonban kohásznak, hivatása harcosának ott is. Saját soproni tapasztalatait foglalhatta össze, amikor 1940. október 16-án ezeket mondotta a parlamentben? „A vidéki egyetemek tanáraink helyzete általában és éppenséggel nem kedvező... A kar helyzete hovatovább egyenesen tűrhetetlen”. Beszédében szólott az épületkörülmények mostohaságáról, a segéd tanszemélyzet hiányáról, a kohászhallgatók nehéz tanulmányi helyzetéről, valamint arról, hogy a kar munkáját jobban ismerik és megbecsülik az országhatárokon kívül, mint Magyarországon. A rossz piíblSkéciós lehetőségek őt is sújtották. — Valóban, apámat külföldön ismerték jobban — emlékezik fia. — Tanulmányai az európai fejlett iparú országok szakköreiben közkézen forogtak. Műved között nem egy akadt, amely előbb jelent meg németül, vagy franciául, mint magyarul, öt könyve mellett egyébként hetvennél több cikkét sikerült egy- begyűjtená. Ezek közül korán megmutatkozó irodalmi tehetségére utal a „Tanulmányút porosz—sziléziai és orosz—lengyelországi vasmű vekben ”. c. cikke, amelyet a Bányászati és Kohászati Lapok 1904. évi Ifi. száma közölt. Késööba írásai közül hadd emeljük ki azokat, amelyeket a nagy elődökről, Gálocsy Árpádról, id. Kerpely Antalról és másokról írt Ezt az elméleti munkát méltányolta a Magyar Tudományos Akadémia, amikor 1945- ben Cotel Ernőt levelező tagjává választotta. Székfoglalóját 1947-ben olvasta fel „A nagyolvasztó profiljának fejlődése” címmel. Dr Cotel Kornélt befejezésül apja emberi tulajdonságairól kérdeztük. Visszaemlékezve rá, mi az. amivel őt legjobban jellemezhetné. — Aki olvasta, és ismeri „Egy kohász emlékezései” című művét tanúsíthatja átlagon felüli humorérzékét Családjára mindig jutott ideje, pedig otthon is sokat dolgozott. Érdekelte a történelem, adatokat gyűjtött a kohászat múltjáról. Foglalkozott a felsőfokú képzés fejlesztésével is. Tagja volt a Népköztársaság Felsőoktatási Tanácsának is. Az emberi-tudósi portré, a hivatásának élő Cotel Emő arcképe így válik lassan teljessé. Hosszú és eredményes életút ez, 1954. november 8-án bekövetkezett haláláig. Hagyatéka és munkásságának tárgyi emlékei méltó helyen vannak a diósgyőri Központi Kohászati Múzeumban: egy részüket kiállításon is láthattuk. Cotel Emő emlékének megörökítésében azonban szülővárosának. azon belül a Cotel családot útjára indító Salgótarjáni Acélárugyárnak is van mit tennie. Az Acélárugyár centenáriumának ünneplésére készül. Az évforduló méltó eseménye lenne, ha Salgótarján tudós fiát megillető terjedelemben és igényességgel bemutatnák Cotel Ernő életét és munkásságát a Központi Kohászati Múzeumban levő Cotel hagyaték felhasználásával. S ha emléktáblával jelölnék meg a neves kohász salgótarjáni szülőházát. K erényi Ferenc Kovács János Üj, korszerű, olasz gyártmányú vágóasztal működik s Salgótarjáni Síküveggyárban, A berendezést a gyár amerikai üzletfele szerezte, és hozta be az országba, kivitelre készülő foto-lemezek szabásához. A gép egyelőre az amerikai export-import cég tulajdona. Ha beválik, a FERRUNION kifizeti az árát, s az ellenértékét a Síküveggyár többlet-exporttal egyenlíti ki (Koppány György felvételei Bárom bűnön, egy ítélet A megyei bíróság letárgyalta a nagyoroszi emberölést Hétfőn délelőtt, a megyei bíróság tárgyalásán ősz ember, az ötvenhat éves Rakonczai József nagyoroszi kőműves ült a vádlottak padján. Balszerencsés körülmények és saját lebírattan felindulásának áldozata. Rakonczait két éven át mardosta a gondolat, hogy felesége, a falubeli Funk András kedvese. Bizonyosat nem tudott, de sejtése egyre gyötrőbbé vált. Férfiönérzetét félretéve borult térdre egy alkalommal a nála egy évvel idősebb Funk András előtt, s úgy kérte: ne járjon többé felesége után. A szép szál szövetkezeti gazda gőgösen elfordult tőle. Hasonlóképp viselkedett az asszony is, — leszámítva, hogy egy ízben komolyan szólott a válás lehetőségéről Rakonczai val. Miért, miért nem — a válásból nem lett semmi. Elkövetkezett május tizenötödike. A Rakonczai - csalá d már lepihent, amikor a férfi észrevette, hogy valaki cigarettázva jár az udvaron. Ra- konczai ban hirtelen feltört minden indulaj: kézbe kapta az asztalon heverő konyhakést, s az udvarra futva azzal ötször egymás után Funk András testébe szúrt. A szúrások egyike a hasüregbe hatolt, főverőeret talált. A halálosan megsebesített férfi ennek ellenére biztos léptekkel hagyta el az udvart. — de harminc méterrel odébb összeesett, és elvérzett. A vádhatóság képviselője emberölés bűntettével vádolta Rakonczai Józsefet. Beszédében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy erkölcsileg mélységesen elítéli Fűnk Andrást és Rakonczai Józsefnét azért, mivel hosszú időn át kínzó kétségben hagyták kettejük viszonya felől a vádlottat, Rakonczai védője röviden megismételte azokat a nyomatékos enyhítő körülményeket, amelyeket részletesen taglalt az ügyész. Bővebben elemezte viszont azokat az indulat! elemeket, amelyek végső soron Funk András halálát okozták. A megyei bíróság erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében marasztalta el Rakonczai Józsefet; s ezért négyévi börtönre, és a kóz- ügyektől háromévi eltiltásra ítélte. A bíróság számottevő enyhítő körülményként értékelte a koros vádlott feddhetetlen életvitelét; s legalább eny- nyire azt, hogy kertelés nélkül, őszintén tette meg beismerő vallomását. — jóllehet^ megpróbálkozhatott volna azzal is. hogy valótlan állításokkal kedvezőbb színben tüntesse fel magát, mentegesse súlyos bűnét ítélethirdetés után a vádhatóság képviselője a vádtól eltérő minősítés miatt, és a büntetés súlyosbítása iránt jelentett be fellebbezési óvást Az elítélt és védője három napi gondolkodási időt kért. — b. x. — Több mint 40 ezer forint gyűlt össze Az NDK-ban kap műkezet egy magyar munkásnő Két év óta a Beloiannisz Gyárban dolgozik Orsós Irén kézbesítőnö, akit még 9 hónapos korában súlyos baleset ért. s mindkét kezét amputálni kellett. A 19 éves lány testi fogyatékosságát hallatlan akaraterővel igyekszik leküzdeni. Karjainak csonkjával elvégzi napi munkáját, írni is megtanult, sőt, gyönyörűen kézimunkázik, legfőbb szórakozása a hímzés. A szinte emberfeletti szorgalom mély együttérzést keltett a gyár dolgozóiban, s széles körű akciót indítottak társnőjük megsegítésére. Amikor megtudták, hogy az NDK-beli Eisenbergben klinika működik. ahol hasonlóan bajbajutott embereken művégtagokkal segítem tudnak, gyűjtést szerveztek a gyárban, hogy társnőjüket elküldhessék a kórházba. 46 000 forintot gyűjtöttek össze, a pénzt azonban nem kellett kiadniok a kórházi kezelésre, mert a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ vállalta a gyógykezeltetést. Orsós Irént állami költségen a napokban kiküldték Eisenberg be, ahol néhány hónapot vesz igénybe, amíg a bioelektromos elv alapján működó műkezet a kislány megszokja és használni tudja. A Beloiannisz gyár egyik NDK- beli kereskedelmi partnerének, a Femmeldewerknek a vezetői vállalták, hogy a kórházi gondoskodáson túl, gondját viselik az eisenbergi klinikán feK- fő magyar munkásnőnek. A Beloiannisz gyár kollektívája az összegyűjtött 46 000 forintot letétbe helyezte, hogy hazaérkezése után a kislány anyagilag is rendezhesse életét. Újra lehet kezdeni Dobosy Imre regénye 38, Vagy húszán kísérnék bennünket. Zsibbad a kezem, de nem engedik lebocsátani, folyton lármáznak, harc rttki. Gézától elszedik a kulcsot, maguk nyitják ki az ajtót, beeresztenek egy sorozatot a házba, csak úgy vaktában, ledobálják az asztalról a poharakat, mintha fogadalmuk lenne. hogy semmit se hagynak épségben. A fegyverek ott vannak a heverőn, összekapkodják, de ezzel nincs vége, odakint meglelik a három hullát, rángatják őket befelé a házba, főleg a nyilast, az altiszt megint nekünk ugrik, ezek is köztetek voltak, hát persze, hogy disznó fasiszták vagytok, ne is tagadjátok. De- ső elunja a vitát, kifakad végül, Fésűs Járóra mutogatva, kommunista is van köztünk, legalább a saját elvbarátjukat ne mocskolják. Az altiszt megnézi Fésűs Járót, igen figyelmesen, ujja közé fogja az állát, s megrázza fejét, mint tököt az indián. — Mindjárt gondoltam — fordítja Deső, nem egészen csúfolódás nélkül —, miná- lunk csupa fasisztával volt dolgunk mire ideértünk, csupa kommunistával találkozunk: ezt majd a parancsnokságon meséljétek el, a ti bajotok, ha hazudtok. A parancsnokságon? Tehát odavisznek bennünket. Na, az mégis csak más... Lentről a pincéből lármásan követelnek valamit, de nincs türelmük a csappal vesződni, belőnek a hordóba, szaladnak aztán mindenféle edénnyel, felfogni a kiszökő bort. — Apámnak se olcsó mulatság ez a változás — mondja keserűen Géza. Isznak. Ráérnek. Valaki énekelni kezd odalent. Telt, orgonáié basszushang árad fel a pincéből öblösen, micsoda hang, de nincs kedvem gyönyörködni benne, majd leszakad a karom. — Hőre ruki! — Gyötrik az embert, tetszik nekik — mondja Gallai, foga közt káromkodva. — Még egyszer szemközt lehetnék velük, fegyveresen, azt se bánnám, ha ott döglenek. Sorki azonban, bár erősen izzad a kényelmetlen állásban, másként vélekedik. — Most már ne dögledez- zünk, hadnagy úr tisztelettel, ha eddig megmaradtunk. Hoznak egy kancsó bort az altisztnek. Beleszagol, beledugja a nyelvét. Iszik, aztán lekapja embereit, micsoda disz- nóság, a vendégekről nem gondoskodnak. Ráül az asztalra, lábát lógázza, a kgncsóból lötyög a bor kifelé, indulatosan iskoláz bennünket. — Nem érdeműtek a levegőt, ganék — fordítja Deső kelletlen fahangon, mintha unalmas üzleti tárgyaláson tolmácskodna. — Feldúltátok Oroszországot. Senkit se kíméltetek. Semmit Az én falumban például nincs kedve élni az embernek. Üszökszaga van a vidéknek. A fűnek is a folyóparton. Nem akartam hinni, de mikor utoljára otthon voltam, megszagoltam. Le kéne lőni mindnyájatokat. Meg is tenném, bizonyisten, de nem szabad. A parancsban benne van a humanista bánásmód. Bort adatok, igyatok! Én vagyok a gazda! Különben se bántanálak, átkozott szerencsétek van. Az orosz ember, rohadnátok meg egytől-egyig csupa lélek. Az orosz lélek... eh, mit értetek ti ebből, barmok. .. Mellét veri, elered a könnye. Innunk kell. Lavórban hozzák a bort, két kézzel fogjuk vigyázva. így is kicsurog: mintha eresz alatt álltunk volna, merő lucsok vagyunk. Az altiszt lacsapja kancsóját, dülöngélve nevet. — Igyatok! Aki ivott, fel a kezeket! Szürkül, mire kitámolygunk a présházból. Üres a gyomrunk, csak a bor kotyog benne. A katonák énekelnek, háromféle nótát egyszerre, kinek mi jut eszébe. Az altiszt rájuk kiált, de ezeknek már kiabálhat reggelig. Az ajtót tárva hagyják, Géza hasztalan szeretné bezárni. elpenderítik onnan, nyavalyás burzsuj, de nagyon félted a vackodat. Vagy kétszáz lépés után az altiszt megszámlálja csapatát, vissza kell fordulnunk, egy ember hiányzik. Az ászokfa alól ci- bálják ki, elázott mint a mosogatórongy, vinni kell. Szidják, hogy nehéz akár a só. Szerencsére nem bízzák ránk, maguk nyögnek alatta. A Cseresznyés szélén megint, megállunk, a katonák végigtapogatnak bennünket, nem maradt-e nálunk pisztoly vagy gránát. Jókor jut eszükbe. Nem találnak semmit, csak Sorki zsebében egy arasznyi hosszú, keskeny pengéjű sza- lonnázó bicskát. Az altiszt zsebre vágja, nem fogjátok hátba szurkálni az orosz katonát. Különben megdicsér. amiért egyéb fegyvert nem dugtunk el. Na igyatok, kínál megint, majd egy kicsit dolgoztok mi- nálunk, jobb a fogság, mint elpatkolni. legalább meglátjátok, hogy Oroszországban nincsenek ilyen kinyalt burzsujoK. akik a más verítékén parádéznak, ott mindenki polgártárs, rátok fér egy kis iskola, mire hazajöttök, rendes ember lehet belőletek. Nem kell a bor* kóvályog a fejünk, erre-arra nyaklik a lábunk, mint a paprikajancsié. Ilyen marhaság, ott volt a présházban a rengeteg kolbász, szalonna, felpakolhattunk volna, nekik is jut, de nem engedtek mozogni, ők meg csak az italt fedezték fel, az ennivalót nem. Igyatok! Az altiszt orrunk alá dugdossa a demizsont, kezd dühbe gurulni. Iszunk, egye meg a fene, de még a java hátra van, a kapatos altisztnek eszébe jut, hogy megdanoltasson minket, — Ne csak ti hallgassátok a mi nótánkat. Mi is hallani akarjuk a tiéteket. Na, rajtal (Folytat juké
