Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-15 / 139. szám

A 7 MSZMP NÓGR4D MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEQYÉI T A NÁC St AP I A VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXIII. ÉVF. 139. SZÁM ÄRA: SO FILLÉR 1967. JÚNIUS 15. CSÜTÖRTÖK Jelentésünk Közel-Keletről Nyugati küldöttek időhúzó taktikája a Biztonsági Tanácsban Az araboknak hű barátaik vannak NEW YORK (MTI) A nyugati hatalmak időhú­zó és kétértelmű magatartá­sa következtében a szerdára virradó éjszaka ismét eredmény nélkül ülésezett a Biztonsági Ta­nács. BT ülését Anglia javasla­tára napolták el. Az ülés el­napolását tíz szavazattal há­rom ellenében fogadták el — ellene szavazott a Szovjet­unió, Bulgária, és Mali tar­tózkodott. A BT esti ülésén Baroody, Szaud-Arábia képviselője hangoztatta, hogy egyetlen arab vezető sem fog tárgyalásokat foly­tatni Izraellel, és aki ezt mégis megtenné, az szomorú sors elé néz. Izrael képviselője az ismert Tel Aviv-i álláspontot fejtet­te ki. A Közel-Keleten többé nem lehet visszatérni a 19 éve érvényben levő struktú­rákhoz, amelyek szerinte csu­pán Izrael lerombolásának álcázására szolgáltak — nem beszélt azonban arról, hogy miféle új rendezést képzel el és milyen álláspontot foglal el Izrael az elfoglalt terüle­tekkel kapcsolatban. Izrael elutasította a szovjet határo­zati javaslatot. Tunézia és Marokkó ENSZ-megbízottja az újabb arab menekültek ügyét tette szóvá. Tarabanov, Bulgária meg­bízottja hangoztatta, hogy az amerikai határozattervezet, az agresszor törekvéseinek ki­elégítésére irányul. El-Kuni, az EAK képviselője támogat­ta a Szovjetunió határozati javaslatát. Az amerikai hatá­rozati javaslat tisztára akar­ja mosni a bűnöst — muta­tott rá. Fedorenko szovjet ENSZ­küldött hangoztatta, ha a ta­nács nem rendeli el azonnal az izraeli csapatok visszavo­nását az összes elfoglalt te­rületekről, új cselekvési lehe­tőséget kell keresni az ENSZ számára. A Biztonsági Tanács ezután félbeszakította munkáját, majd a helyi idő szerint ké­ső este összeülő tanácskozá­son Szíria küldötte bejelen­tette, elutasít minden olyan határozati javas­latot, amely nem ítéli el Izraelt, (Folytatás a 2. oldalon.) Megyénk dolgozói hitet tettek a béke mellett Kibővített ülést tartott a Hazafias Népfront Nógrád megyei elnöksége A Hazafias Népfront Nóg- rád megyei elnöksége tegnap délelőtt Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelő­dési Házban tartotta meg ki­bővített ülését. Ellenbach Istvánná, a Hazafias Nép­front Nógrád megyei Bizott­ságának munkatársa a „Vi­etnamért, a Világbékéért \” jelszóval megrendezett tava­szi békekampány eredménye­iről számolt be. A szolidari­tási akció fő célkitűzése az volt, hogy megyénk dolgozói is kifejezzék tiltakozásukat az USA vietnami agressziója ellen, szolidaritást vállalja­nak a hős vietnami néppel; elmélyítsék a barátságot a népek között, s a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára való készü­lével barátsági találkozókat. Az elkészült számvetés sze­rint a 600 helyen szervezett béketalálkozákon több mint 45 ezer ember gyűlt össze és tájékozódott a nemzetközi helyzet aktuális kérdéseiről. A Hazafias Népfront Nóg­rád megyei elnöksége elfo­gadta azt a javaslatot, hogy a legeredményesebben dolgozó békeaktívák közül ötvennek az Országos Béketanács aranykoszorús jelvényét, har­mincnak pedig oklevelet és könyvjutalmat adományoz. Az elnökség ezután megvi­tatta és jóváhagyta a máso­dik félévi munkatervét. Eb­ben fő feladatnak a gazda­ságirányítás reformját szol­gáló különböző törvények, egyéb jogszabályok széles kö­rű ismertetésének megszer­vezését, aZ országgyűlési kép­viselők és tanácstagok vá­lasztókerületi és testületi munkájának, a választójogi törvényből adódó új felada­toknak mind tartalmában, mind módszerében megfele­lőbb és eredményesebb se­gítését; a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója méltó megünnep­lésének. az imperialista ag­ressziók által sújtott népek melletti kiállásának, a pro­letár internacionalizmus szellemében való szervezését határozták meg. Nyári gépszemle Karancslapujtőn Már a nyárra készülnek a szakemberek véleménye felkészítették a gépeket « karancslapujtői Karancs- szerint a karancslapujtői nyár legnagyobb munkájá- mente Termelőszövetkezet- termelőszövetkezetben jól ra, a gabonabetakarításra, ben. Végeztek a munkák­hoz szükséges erőgépek ja­vításával, és a hét elején el­sőként Nógrád megyében, megtartották a kijavított erőgépek szemléjét is. A kö­zös gazdaság javítóműhelye előtt több mint ötven erő­gép sorakozott fel, a bizott­ságra várva. Ugyanis a ka­rancslapujtői termelőszövet­kezet gépeivel együtt „vizs­gáztak” a karancskeszi, a kishartyáni, és a somoskő- újfalusi közös gazdaságok traktorai is. A karancslapujtői terme­lőszövetkezetben korszerű javítóműhellyel rendelkez­nek, így saját maguk készí­tik elő a nagy munkára az erő- és munkagépeket. S ez a mostani szemle is azt bi­zonyította, jól szervezik a javításokat, gyorsan, ered­ményesen dolgoznak a sze­relők Karancslapujtőn. Az aratógépek és kombájnok javítása is befejezéshez kö­zeledik lassan. A munkagé- „Vizsgázik” a karancslapujtői termelőszövetkezet trak- pek szemléjére a hónap má- tora. A bizottság tagjai, a szövetkezet vezetői gondos sodik felében kerül sor. A körültekintő vizsgálódás után vették át a gépeket Felsorakoztak a kishartyáni termelőszövetkezet erőgépei. A traktorosok, a szerelők, a szövetkezet vezetői izgatottan várják a szemíebizottság véleményét Furulyával köszöntötték... már az új falak között kezdi Nógrád megyei termelőszövetkezetek a bogvósgyümilcs-termesztők országos kiállításáé Előreláthatólag a hónap végen rendezi meg a Pest megyei tanács a termeiosa'.— vetkezetek országos bogyos- gyümölcs-termesztési anket- jat, tapasztalatcseréjét és ki­állítását Vácott, A kétnapos eseményen az ország szamó­ca, málna és feketeribizlit termesztő közös gazdaságai, a gyümölcsternlfesztéssel foglal­kozó szakemberek vesznek részt. Az előzetesen kiadott nek, tíz közös gazdaság j lentetté be részvételét, drégeiypalánki Szondy és honti Győzelem Termelés* vetkezet mellett jelentkező málnával és szamócával, herencsényi, a pataki, a es téri és a nógrádmarcali. ga daságok, amelyek egy-két é foglalkoznak gyümölcste mesztéssel. A rétsági járá ból négy termelőszövetkez készül a kiállításra, a ror lödés során ismertessék a Szovjetunió következetes bé­kepolitikáját: szolidaritást vállaljanak a függetlenségéért és békéért harcoló népekkel. Az egy hónapig tartó tavaszi békekampány során megyénk dolgozói hitet tettek a béke mellett. Az egy hónapig tartó beke- kampány során, május 9-én megyénkben mintegy 250 he­lyen tartottak röpgyűléseket. Több' mint 14 ezer ember emlékezett meg ezeken a fa­siszta Németország felett ara­tott győzelem 22. évforduló­járól. Az egy hónap alatt szinte folyamatossá váltak a röpgyűlések, s az 520 tiltako­zó gyűlésen csaknem 29 ezer ember vett részt. Ebben az időszakban úgynevezett réteg­találkozókat szerveztek, ér­telmiségiekkel, kisiparosokkal, nőkkel és fiatalokkal talál­koztak a békeaktívák. Ilyen rendezvényt negyvennyolc helyen tartottak a megyében 11 ezer ember részvételével. A megye hét községében szer­veztek ” békenagygyűlést, köz­tük olyan jelentősét mint Nemtiben, amelyen a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság nagykövete is részt vett. Hon­ion, a Vietnamban járt ma­gyar nődelegáció tagjai szá­moltak be az ottani tapasz­talataikról. Az egyhónapos kampány során 6 helyen ren­deztek szovjet. csehszlovák j es német vendégek részvéte-1 Na, végre, hogy az iskolát bezárták... Valahogy így énekli Zalatnay Sarolta. Ezzel ugyanis automatikusan kinyit­nak a strandok, az ismert ma­gyar sláger szerint. Csakhogy .. ■ Nos, ezzel idén még várjunk. A meteorológia jelentése szerint az évszázad leghidegebb júniusát „élvez­zük”, sok, sok esővel. Az élet azonban mint mondani szók- ták, megy tovább, megtartot­ták tehát az 1966—67-es tanév záróünnepségét tegnap délelőtt az Iskola úti általános iskolá­ban is. A régi, épületben nehéz kö­rülmények között végzett ok­tató-nevelő munkát az új épü­letben értékelték. Az Iskola úti iskola régi, avult, épületei a napokban csákány alá ke­rülnek. De masjasodik mellette már az új. Igen, végre elké­szült. Az 1967—68-as tanévet meg szeptemberben majdnem 650 diák. Szóljunk azonban a tanév­záró ünnepségről, amely után a nyári vakáció jön, s csak azután szeptember. Az ünnepség tegnap délelőtt tíz órakor kezdődött, a kör­nyezethez méltó fegyelemmel zajlott le. A kis Paulina And­rás furulya dallal köszöntötte az új iskolát, majd Buttyán Sándor igazgató mondott ün­nepi beszédet. Örömtől meghatott szavak­kal köszönte meg a megye és Salgótarján város párt-, álla­mi- és társadalmi szerveinek segítségét, az építők munká­ját, értékelte a tanulók, és a szülők által nyújtott támoga­tást is, hiszen ezzel meggyor- s itatták, zökkenőmentesebbé tették a. „beköltözést”. Aztán szólott a múlt tanév eredmé­nyeiről. gondjairól. Az iskola tanulóinak tanulmányi átla­ga e tanévben 3,32 volt. — Reméljük, a kedvezőbb feltételek a tanulmányi átlag szintjének emelkedését is ma­gukkal hozzák a jövőben _ m ondotta. Majd közölte: _ M ár „szerencse” is érte az is­kolát, bár még alig meleged­tünk itt meg. A gyerekek a múlt tanévben a Szerencse­sorsjegyek terjesztésében szép sikereket értek el, ezért ju­talmul kaptunk egy televíziós készüléket. Az ünnepség kedves szín­foltja volt a jutalomkönyvek átadása, a kulturális, a sport- és az úttörőmunka értékelése. Na végre, hogy bezárták ... mondja a sláger. Ebben az iskolában így módosult: Na, végre, hogy megnyitották, mert ez az iskola a tanévzáró ün­nepségen nyílott. (tóth) program szerint az első nap ankétot tartanak Vácott. Másnap Kismarosra es Ber- necebarátiba látogatnak a résztvevők. Kismaroson a málna, Bernece'oarátiban pe­dig a szamóca és a feketeri- bizü munkálataival, növény- védelmével és gépesítésével ismerkednek a szakemberei. A kiállításra 15 Nógrád megyei termelőszövetkezet küldte el jelailkezését. A ba­lassagyarmati jái ásból, ahol már régi hagyománya van a bogyósgyümölcs-térmésztés­hányi, a kétbodonyi, a kesze- gi és a nógrádsápi közössé­gek. A szécsényi járást egyet­len . gazdaság, a szécsényi II. Rákóczi Termelőszövetkezet .képviseli: szamócával készül­nek Vácra. A gyümölcstermelő terme­lőszövetkezetek a megyei ta­nács mezőgazdasági osztályá­ra juttatták el jelentkezésü­ket. Innen továbbították , az­tán a Pest megyei tanácshoz, a kétnapos tapasztalatcsere é l kiállítás rendf zőjéhez. ■ÓV5’'«' T y

Next

/
Oldalképek
Tartalom