Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)
1965-08-20 / 196. szám
12 nograd 1965. awguszttw 20, péntek. Csaknem 11 millióból Lakásfelújítások a szén nieden eében A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat munkájának hatósugara egyre bővül, mivel újabb és újabb állami lakóházak emelkednek a magasba. De a lakások számának növekedésével egyenes arány • ban szaporodtak a problémák, megnőttek a feladatok, elintézésre váró ügyek is. A vállalat nemcsak a salgótarjáni, hanem a járás összes bányatelepülésén lévő állami háznak gazdája. A megyeszékhelyen 200 épület 2692 lakása tartozik az Ingatlankezelőhöz, míg összesen a járásban lévő állami lakásokat is beleszámítva 1071 épület 6233 lakása tartozik hatáskörükbe. Ez évben 10 millió 850 ezer forint állt a vállalat rendelkezésére. Ebből az összegből tervszer 3 megelőző karbantartóra, te hát lakások felújítására 3 millió forintot terveztek be. A rossz idő miatt a megvalósításban elmaradás mutatkozik, mivel eddig a rendelkezésre álló összegből csak 634 ezer forintot használtak fel. A fennmaradó összeget a II. félévben kell felhasználAz első félév során több bányatelepi (Etes-Albert-akna, Amália-telep,' Mizserfa, János- akna) épület karbantartási munkálatait fejezték be. Salgótarjánban ilyen jellegű munkálatok folytak a Zagyvarakodón, a Vöröshadsereg, Hajek Rezső, a Damjanich ás a Salamon utcában. Még ez- évben befejezik 11 lakóépület felújítását a Csizmadia-telepen, 4 házét pedig Somi>ó- bányatelepen. Az Úttörők útján átfestik az épületek lépcsőházát, elvégzik a mázolási munkálatokat a homlokzatra eső ablakokon. Baglyasalján és Zagyvarónán szintén új külsőt kap néhány ház a Petőfi, illetve Mező Imre úton. Az új bérpaloták növekvő száma mellett örvendetes jelenség, hogy a már meglévőt sem hanyagoljuk el. Új otthonra lel a könyvesbolt Salgótarjánban, az épülő kultúrpalota előtt a Rákóczi út régi, alacsony épületeiből már csak néhány szomorkodik. Ezek közül az egyikben működik az Állami Könyvterjesztő Vállalat 354. sz. könyvesboltja, de már nem sokáig, mivel legkésőbb 1966 februárjáig a könyvesbolt is új. tágasabb otthonra lel a kultúrpalotában. A bolt ez évi terve 2 millió 150 ezer forint értékű könyvforgalom lebonyolítása. Az első félévben 886 ezer forintot forgalmaztak. Ez azért kevesebb, a második félévinél, mivel a tankönyvárusítás és főszezon a második félévre esik. MEGKEZDIK A NÉPI ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEK helyreállítását — Az Országos Műemléki Felügyelőség a napokban kezdi meg Hollókőben egy talpas és egy földszintes népi építészeti emlék helyreállítását. Mint ismeretes, a házakat a Nógrád megyei tanács vásárolta meg. s az idegenforgalom fejlesztése érdekében használja fel. A TRABANT ÉS A KACSA Nagy úr lett a kacsa. Szabadon, gátlástalanul hápog. Uralja az egész piacot. Az alkudozókra, mint egy kiskirály nyitja ki hatalmas csőrét. — Nem, annyiért nem megyek... Tessék csak egy húszassal még megtoldani... Istenbizony, jó falat vagyok... És mint aki jól végezte dolgát, eleget tett gazdája kívánságának, tolla alá helyezi csőrét, s csendes szúnyókálásba kezd. A mi kacsánk azonban hirtelen felkapja fejét. — Nini, hát ez meg ki... Nagyobb úr nálam is ? Ugyan mit keres itt? Talán konkurálni akar... No majd.„ és hatalmas hápogásba kezd. Érthető volt a mi kacsánk felháborodása. Bebizonyosodott, hogy mégsem olyan nagy úr. A szomszéd? Az igen. Trabant személygépkocsin tette meg az utat Tarról egészen o salgótarjáni piacig. — Nem kérem... mi már elkeltünk... rendelésre jöttünk — nyújtotta hatalmas nyakát az egyik, s büszkén tekintett szét az érdeklődök között. Sokáig nem vártak. Jöttek a vásárlók. Az ár senkit sem érdekelte. Fizettek. A kacsa gazdát cserélt. Kacsa? Dehogy, élő állat. Kacsa inkább az, hogy a kacsa drága a piacon. Hiszen a benzinköltséget is meg kell fizetni. Inkább a vevő, mint az eladó. Igaz?... hip ... háp ... — So c?r&dcdmi disznó fúvós a Tő&LlÁk&i Qtapon Mi az ifjúság titka? — ezt kérdezi tűlünk a Salgótarjáni Acélárugyár Petőfi színjátszó együttesének új műsora. S versekben, dalokban, irodalmi dramatizálásokban mindjárt a műsor igyekszik megadni a választ. Irodalmi disznótoros „műfaji” meghatározással vidám összeállítást tanult és mutat be ma a Hollókői Napon első ízben a kitűnő együttes. Műsorával nemcsak azt igazolja, hogy a színjátszás a versmondás feladatával is egyeztethető, de azt is, hogy megfelelő keretbe ágyazva az irodalmi színpad jellegű műsor, a versválogatás is érdekes, szórakoztató lehet. A szerencsés válogatás ügyes A rádió és a tr pénteki, szombati és vasárnapi műsora Péntek KOSSUTH-RÁDIÖ: 8.20: PimDimpáré királykisasszony. Mesejáték. 9.00: Üj felvételeinkből. 11.00: Háború és béke. Vers. 11.10: Ünnepeink. Zenei montázs. 12.15: Néoi zene. 13.00: Szép magyar novella. Mikszáth Kálmán: Hogy lettem én iró? 13.15: Művésziemének. 14.05: Opereftrészletek. 15.15: Versek. 15.30: Dalok Budapestről 15.58: Ajándékfelvételeinkből. >6.35: Móricz Zsigmond: Kerek Ferkó. Rádiójáték. 18.05: A nap eseményeiből. 18.54. Húsz év népszerű dalaiból. 20.10: Donizetti: A csengő. Egyfelvonásos vigopera. 21.15: A Rádiószínház bemutatója: Szerelemfoltozó. Szatíra rádióra, több megalkuvásban. 22.25: Tánc- zene. PETOFI-RADIÖ: 8.00: Az Állami Népi Együttes műsorából. 8.30: Zinka Mllanov énekel. 9.00: Tánc- zene. 10.45: Kőházak, kutak, iskolák. 11.00: Szimfonikus zene. >1 50: Édes hazám. Versek. 13.05: '"agyar tájak. 14.20: Csajkovszkij: Dlasz capriccio. 14.35: A nagy „endégség. Rádiójáték Karin Michaelis regényéből. 15.20: Magyar muzsika. 16.00: Ahol a pénz nem raten. Jókai Mőr regénye rádióra alkalmazva. 16.41: Néodalok. 16.55: 'Valter Gieseking zongorázik. 18.11: Hanglemezparádé. 19.05: Operák. -«.45: Közvetítés a Magya^ország- .1 uventus labdarúgó-mérkőzésről, »n ao: Virágénekek. 20.45: A n. fél- :hő! 21.30: Sibelius fesztivál. 1965. 2" 10: József Attila verseiből. TV-MÜSOR: 9.15: Hétmérföldes kamera.. Üttörő híradó. 9.30: Ma- mrarország ma. Magyar kisfilm. "•>5: Dobi István elvtársnak. az v’nőki Tanács elnökének ünneni köszöntője. 9.55: Karnevál a Dunán. Az MTTS vfzlparádéiának közvetítése. Kb. 12.30: A jfivő hét —űsora. 18.15: Térzene a Halász- kástván. Helyszíni közvetítés. ’».Hl: Kisftlmek. 18.50: Föld. víz. és ember. A tv kisfi'rnie az árvíz «•néni küzdelem hőseiről. 19.80: '»-híradó. 19.50: Concerto. Dokumentumfilm Stariánról. 20.tO: Kn- -sonva Mlhál" házassága. Ismereten szerző néoi komédiája. 20 50: Budapest, te csodás! Zenés táncos séta a fővárosban. 21.20: Költészet. Magyar táj — magvar ecsettel. 21.40: A muzsika barátainak. Schumman* A-mo>! zoneora- "erseny. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. HESZTERCEHÍlsj-yA : 19.15: m technika a széle« nyomtávú vasút építésén. 19.00: TV-híradó. 19.30: Gong (augusztusi beszélgetések és riportok). 20.30: Utazás a Föld körül: Románia. 21.30: TV-híradó. 21.45: Találkozás a prágai Dixieland-együttessel. Szombat KOSSUTH-RADIÓ: 8.10: Reggeli hangverseny. 8.50: Halló, Itt Rádió! 10.10: Vasárnapi koktél - szombaton. 12.10: Népi zene. 12.50; Jegyzet. - 1300: Kórusok. 13.20: Végig a Nílus mentén. II. Bőgős László útijegyzete. 13.39: Költők az operaszínpadon. 14.14: Érzelmes történet. Fekete' Gyula elbeszélésének rádióvá ltozata. 15.40: Szívderítő. 16.05: Universiade, 1965. 16.15: Üj lemezeinkből. 16.50: Forgószínpad, Illyés Gyula műveibőL 18.05: Népi zene. 18.32: Szép magyar novella. Tömörkény István: Vita. 18.47: Üj felvételeinkből. 20.05: Beolvasők klubja. II. - Férfiak a nőkről. 21.30: A béke első dala. 22.50: Az opera fellegvárai. 0.10: Zsolnai Hédi énekel. PETÖFI-RADIO: 8.00: Filmzene. 8.20: Miska bácsi lemezesládája. 8.50: Operakalauz. Bellim: Norma. Ismertetés. 9.50: Kiss Károly énekel. 10.10: Zenekari hangverseny. 11.00: Botond Edit jegyzete. 11.55: Fúvószene. 12.10: Vendégszerkesztő: Leon Mathieu — a Belga Rádió. munkatársa. 13.02: Könnyűzene. 13.30: Szeleburdiék nyaralnak. Rádiójáték gyermekeknek. Irta: Bálint Agnes. 14.20: Debussv-mű- vek. 14.55: A Szózat születése. Előadás. 15.15: Artur Rubinstein zongorázik. 16.00: Könnyűzene. 16.15: Százados szenzációk. 16.45: Tánczene. 18.00: Operarészletek. 18.40: NéDdalesokor. 19.20: Az Egyetemi Színpad műsorából. 19.55: Hangverseny a Fültörő megfeitőinek. 20.45: Ooerettrészletek. 21.10: Találja ki, hol járunk? 21.30: Ü1 lemezeinkből. 22.07: Könnyűzene. TV-MÜSOR: 9.58: Elefántkölvkök. A Leningrádi Bábszínház előadása képfelvételről. 10.55: A fáraók országában, ül. Egyiptom és a tengerek. 11.10: Ivana és a futball. Magyarul beszélő csehszlovák film. 12.15: A Magyar Hirdető műsora. 15.55: Universiade. Úszás, női műugrás, torna. Közvetítés. 18.30: Mazuri tavak. Lengyel kisfilm. 18.40: Üdvözlet Oedlin- hurgból. 18.55: Robison Crusoe kalandiai. Deofe regényéből készült fllmso-azat VITT. 19.20: F.stl mese. 10.30: T"-híradó. 19.50- Hőiről hétre. . , 20.00: A tv kabarészínháza. Hogy volt! 21.40: Barangolás. Akiknek szívesen tapsolunk. (Az elmúlt húsz év vendégművészei.) 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 15.55: Sportdélután közvetítése a budapesti Universiaderól és a római atlétikai viadalról. 19.00: TV-híradő. 19.30: Filmriport a jugoszláviai nemzetközi ejtő- ernyőversenyről. 20.05: Közvetítés a jablonicai hagyományos aratóünnepélyről. 21.30: Mejzlik rendőrbiztos esetei. A Voticzy nemzetség bukása (tv-játék). Vasárnap KOSSUTH-RADIO: 8.20: Zenekari muzsika. 9.05: Édes anyanyelvűnk. 9.10: Űttörőnyár a Balatonon. 10.10: Magyar nóták. 10.44: Mercedes. Gosztonyi János rádió- komédiája. 12.10: Operarészletek. 13.00: A Koltay-Papp együttes játszik. 13.15: Kórusok. 13.30: Operettrészletek. 14.05: Zenekari muzsika. 15.00: A mikrofon előtt Boros Anikó. 15.40: Legkedvesebb verseim. 16.10: Könnyűzene. 16.30: Családi körben. Unokatestvérek. Varga Domonkos dokumentumjátéka. 17.30: Magnósok figyelem! 18.05: Népdalfeldolgozások. 18.23: Szvjatoszlav Richter zongoraestje. 20.10: Universiade. 1965. 20.15: Zenés epizódok várbeli barangolók számára. 22.20: A kamarazene remekeiből. 23.01: Szórakoztató zene. 0.10: Verbunkosok. PETÖFI-RÁDIÖ: 14.20: Barankin. aki elfáradt embernek lenni. Rá- dióiáték gyermekeknek. 14.50: Gyermekkórusok. 15.05: A nemzeti hangmúzeum ügyében. 15.45: Fúvószene. 16.00: Zenekari muzsika. 16.50: Mit hallunk a iővő héten? 17.20: Régi magyar dalok. 17.85: Gabos Gábor zongorázik. 18 00: Bemutattuk Juvan Reszta- lov manvsi költőt. 18.20: Könnyűzene. 19.05: Tánczene. 20.10: De- bussv-művek. 20.50: Versek. 20.55: Kidálv: Székel vfonő. Egyfelvaná- sos daliáték. 22.18: Operettrészletek. BESZTERCEBÁNYA: 10.05: A tábornok (városi gyerekek film- története). 11.J5: Térzene. 15.55: Soortdélután közvetítése a budapesti Universiadéról és a római atlétikai viadalról. 19.00: TV-hiradó. 19.50: Helyszíni közvetítés a római atlétikai viadalról. 20.05: Augusztusi vasárnap ícseh film). 21.30: Dokumentumfilm Prochot partizánközségről. színpadi keretben megszólaltatja Csokonai: Szierelemdal a csikóbőrös kulacshoz című költeményét, Gárdonyi: A bor legendája, Berda József: A húsleves dicsérete, Petőfi: Csokonai című vidám verseit. Helyet kapott a műsorban Vörösmarty: Pétiké, Gárdonyi: Annuska lelkem, Divinyi Mehmed: Madzsar-türki, Ladányi Mihály: Julika, meg a bika, Kisfaludy: Bánkódó férj, Cárevics: Tyúk és kakas, Darvas Szilárd: Legenda a nő teremtéséről, Romhányi József: Marhalevél és Egy szil története című verses humoreszkje, továbbá dramatizált alakban A gyáva szerető című székely népköltési remek, Heltai: Néma leventéjének, Shakespeare: Ahogy tetszik- jének egy-egy részjelenete, s megszólalnak magyar népdalok. A műsor a zárórészben, Majakovszkij: Az ifjúság titka című költeményében vált komolyra és mélyül el, de ez az elkomolyodás nem zavarja meg a kompozíció alap- tónusát. Üj bemutatójával hasznos és egyben hálás feladatra vállalkozott az együttes, a rendező Vertich József s az előadógárda, amelyből meg kell említenünk elsők között az igen tehetséges Kiss Máriát, Heiser Kálmánt, Szórád Ilonát, Garami Lászlót, továbbá Gombos Ferencet, Szmolicza Gábort és Bérces Tibort. Az irodalmi disznótorost az acéláru gyári együttes „kóslo- 'ónak” szánja azok számára, akik még nem Ízleltek rá a költészet ízeire. Naptár 1965. augusztus 20. péntek. Alkotmány ünnepe. A Nap kél: 4 óra 46 perc kor, nyugszik 18 óra 48 perckor. A Hold kél: 22 óra 29 perckor, nyugszik 13 óra 25 perckor. A hőmérséklet nem változik Várható időjárás pénteken estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb egy-két helyen kevés eső, gyenge szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 24—29 fok között. — NAGYOBB ÜVEGÁRU szállítmányt indítottak útnak tegnap a salgótarjáni Síküveggyárból a belföldi megrendelőknek: a nyíregyházi ÜVÉRT-nek, a Veszprém megyei Építőipari Vállalatnak, s a Győr Sopron megyei Tanácsnak Győrbe. —A MEGYEI NÖTANÁCS javasolta a földmüvesszóvet- kezeteknek, hogy a következő iskolai évben az általános iskolai politechnikai oktatás keretein belül ismertessék meg a tanulókat a háztartási gépek kezelésével is. — HATALMAS tűz ütött ki az Algériától mintegy harminc kilométerre fekvő Club Des Lpins-ben, a november 5-ére kitűzött afio-ázsiai csúcsértekezlet színhelyén. A helyszínre kivonult tűzoltóság és katonaság négy és fél órán át tevékenykedett a tűz megfékezésén. — AZ ALKOTMÁNYUNK UN NÉPÉVEL fokozódó forgalomban 146 mentesítő vonatot indít a MÁV a szokásosnál mintegy 200-al több személyszállító kocsival. Az autóközlekedési vállalatok az ünnepnapokon 300 mentesítő járatot indítanak. A legtöbb közülük a Balatonra, a Velencei-tóhoz és a Duna-kanyarba szállítja a vikken- dezőket. — AZ IDÉN ŐSSZEL tartják a nyugatnémet szövetségi választásokat Ez alkalommal jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó a Világesemények Dióhéjban Kiskönyvtára legújabb füzetét Várkonyi Tibor: Versenyfutás Bonnban címmel. — TÖBB MINT nyolcvan- négy millió íorint értékű árut adtak eddig a népgazdaságnak a megye termelőszövetkezetei. A legtöbb áru- mennyiséget — csaknem 23 millió forint értékűt — a balassagyarmati járás közös gazdaságai értékesítették. — MEGSOKSZOROZÓDOTT hazánkban a gépjármű vezetői vizsgával rendelkezők száma. Mig 1949-ben még csük 18 ezer vizsgázott gépjárművezető járta az ország útjait, 1964-ben már 183 ezren jelentek meg a közlekedésrendészeti hatóságok előtt vizsgázni Az idei félévi statisztika szerint ez a szám tovább növek szik. — EZER DARAB „kuka” szemétgyűjtő-edényt kap szeptember 30-ig a Salgótarjáni Városi Tanács Köztisztasági Vállalata, illetve a várói lakossága. — EGYHETES JUTALOM- üdülésről a hét elején érkeztek haza a salgótarjáni Sín- üveggyár színjátszó együttese s a gyár KISZ fiataljainak egyik nagyobb csoportja. — MARTON FRIGYES, a Magyar Rádió rendezője, a Jugoszláv Rádió meghívására Noviszadra utazott, ahol ko- produkciós rádióműsort ten - dez három héten belül. — „ZSENIK KLUBJA”-t alakítottak Ausztriában. A felvételekhez a jelentkezőnek 50 igen nehéz kérdésből legalább 36-ra kell megfelelnie. Az első fevételi vizsgán 100 jelentkezőből 87 megbukott.- Egy VESZTEGELŐ szerelvénybe nagy sebességgel belerohant a Spanyolország déli részéből, A1- meriából Madrid felé haladó személyvonat. A szerencsétlenségnek 10 halottja és 25 sebesültje van. Menyecshe-tánccsoporl alakult Mátraverebélyben. A községben régi hagyományai vannak a népi játék- és tanc- kultúrának. Az együttest, amely a tegnap esti az alkotmány ünnepi műsorban mutatkozott be, Rády Györgyné tanárnő vezeti. APROHIRDETESEK BOROSHORDÖK tölgyfából újak előadók. 100 literes 520.- forint, 150 literes 710 forint, 200 literes 820 forint, 300 literes 1200 foi>.it, 60 literes akác és tölgyfa 350 forint. Szüretelő kád 350 literes 800 forint, 300 literes 700 forint. Felelősséggel szállítok. Bíró János, Békéscsaba, Szarvasi út 69. PÁL. Sándor üveges és képkeretező Salgótarján, műhelyét a Városi Tanács mellé Rákóczi út 38. szám alá helyezte át. Üvegezést a megye területén, háznál vállal. Telefon: 10—62. FAREDÖNYT, műanyagredőnyt korszerű fémzsaluziákat elsőrendű minőségben és bő méterválasztékban vásárolhat az Eger-Salgótarjáni Tüzép Vállalat telepein. T ermelőszö vetkezetek, Máktermelők, Figyelem! Népgazdaságunknak minden szem mákgubóra szüksége van, mert értékes gyógyszerek készülnek belőle. Ne tüzeljük el a mákgubót! Értékesítése többletjövedelmet jelent A helyi földművesszövetkezet a mákgubó kilójáért. 1.50 forintot fizet! TÁJÉKOZTATÁS: Felhívjuk t. fogyasztóinkat, hogy a 41/1965. (NIM. É. 27) NIM. —ÁH sz. rendelet a háztartási villamosenergia fogyasztással közösen mért ipari (feldolgozási) cs egyéb villamosenergia fogyasztások árait rendezte. Felszólítjuk t. fogyasztóinkat, hogy akinek e rendelet hatálya alá eső a háztartási berendezésével együtt hasznait külön nem mért, nem házta ta. - készülékei vannak, ezeket 191" október 31-ig az Áramszolgáltató Vállalat esztergomi üzletigazgatóságához jelentse be. A bejelentéshez szükséges ,,Vii- lamosenergla vételezési nyilatko- zat”-ot kérje a legközelebb: üzemvezetőségünkön, körzetsze relőségünkön. A bejelentés elmulasztása esetén a felelősség t. fogyasztóinkra hárul. ÉDASZ VALLALAT Esztergomi Üzletigazgatósága r Áramszünet 1965. VIII. 21-28-ig naponta 7 h-tól 18 h-ig Kotyházü, Krakkó puszta, Kisfaludi pta, Nagykeresztúr, Márkházu, Lucfalva teljes területén. NÓGRAD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97 Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán, mb. igazgató Salgótarján, Petőfi u. L Index-szám: 65.0655 \