Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)

1965-07-24 / 173. szám

6 VÖGRÍD 1965. július 24. szombat. Források, gyógyvizek Nógrádban Kellően hasznosítjuk-e a sóshartyáni jódakva-vizet? Naptár Nógrád megye forrásokban, illetve gyógyvizekben Ma­gyarország legszegényebb me­gyéi közé tartozik. Foirasaink száma és vízhozama jóval az országos átlag alatt \an. ezt a megye különleges geológiai alakulatával magyarázhatjuk. Éppen ezért keli nagy gon­dot fordítanunk a források feltárására és hasznosítására, a forrásfoglalásra. A helyte­lenül végrehajtott foglalás tönkreteheti a legbőségesebb vízhozamot is. A foglalás lé­nyege, hogy a forrás fő- és mellékágait felszabadítsa az éltömődésektől, s hogy a fel­törő vizeknek minél könnyebb utat biztosítson a felszín kö­zelében kiképzett gyűjtőbe. A szakszerűtlenül végrehajtott foglalásra sajnos a megyében is akad példa. A mátraszőllősi hévízfor­rás például a helytelen foglalás követkéz! ében ma már csak csekély há­nyadát adja az eredeti vízmennyiségnek, s az eredeti vízhozam nagy­része magának új utat ke­resve a föld felszíne alatt folyik cl. Meglévő feltárt forrásaink­ról, gyógyvizeinkről kértünk tájékoztatást Nagy Gyulától, a Nógrád megyei Tanács vb Építési, Közlekedési és Víz­ügyi osztályának munkatársá­tól, Nógrád vízügyeinek inté­zőjétől. A tájékoztatás szerint Diós- jenőn, Szurdokpüspökiben, Mátraszőllósön Horpácson, Somoskőn és Somoskőújfalu­ban, illetve Zagyvarónán bu­zognak jelentősebb feltárt források a megyében. Bár, mint már említettük, gyógyvizekben sem va­gyunk gazdagok, e téren mégis jelentős vizekkel is dicsekedhetünk. Érdekes kincsünk mindenek­előtt a sóshartyáni jodakva víz. Ez 14 fokos, jód és bróm- tartalmú víz, 259 meter mély­ségből tör a felszínre. Az el­ső forráshelyet itt még a XVIII. században építették, 1919-ben és 1946-ban ismét fejlesztették Jelenleg a vizet palackozzák. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a megye általános vízügyi helyzete kapcsán nemrég határozatot hozott a forrás esetleges jobb kihasználására. Különösen érdemes lenne kimutatni, hogy nincs-e a vízben olyan mennyiségű jód, amelyet esetleg érde­mes lenne kivonni is. Jódból ugyanis az ország tel­jes egészében oehozatalra szorul. Jelentősebb gyógyvíz még a pásztói hévíz, amely most a strandot táplálja. E lelőhely távlati fejlesztésére nem gon­dolhatunk, a forrás vízhoza­ma ugyanis feltárása után időközben csökken, s egyen­lőre máris gondot okoz a strand vízellátása. Az újabb fúrások eredményéi még nem ismeretesek. Értékes kincsünk volt a kisterenyei csevice forrás, amely azonban a háborús időkben tönkrement. A háború előtt a községben két savanyúvizes forrás is üzemelt, ahová a kornyék la­kói hosszú évtizedeken ke­resztül ellátogatta!;. Esetleg meg lehetne kísérelni e forrá­sok ismételt feltárását is. Vannak más savanyúvizes források ezen kívül is a me­gyében, azonban kis vízhoza- múak. Ilyen forrást találha­tunk Nógrádszakállban, szén­savas forrást Szécséryben. Hasznos vizsga-ötlet A balassagyarmati ipari ta­nuló intézet igazgatósága és tanárai újszerűén oldották meg a kőműves szakmát tanult nö­vendékek vizsgáztatását. A tanulók önnállóan, brigádokat alakítottak, s egy hét alatt az Ifjúság úti általános iskola politechnikai műhelye mellé raktárt is építettek. Elméleti és gyakorlati ismeretek széles skálája: az alapozástól a tető­zésig s ezeken belül a sokféle építési munkálat sikeres el­végzése, jól példázta az építő­ipari tanulók felkészültségét. A vizsga ötletessége a város érdekeit is szolgálta: a raktár felépítésével 25 ezer forint értékű társadalmi munkát vé­geztek a vizsgázó tanulók. G. K. Hely né vgyűj tés Nógrádban Jelentős helynévgyűjtő munka folyik jelenleg is me­gyénkben. Számos helynév­gyűjtőnk országos pályázato­kon is részt vesz, illetve eredményt ér el. Több év óta folytat hely­névgyűjtő munkát Nógrád­ban Tóth Katalin, a debre­ceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem magyartörté­nelem szakos hallgatója is. Nyaranként eddig már mint­egy tíz községben végzett helynévgyűjtést. A lelkes néprajzkutató az idei nyáron Ludányhalásziban kezdte meg a földrajzi nevek gyűjté­sét. 1965. július 24. szombat Névnap: Kinga. A Nap kél 4 óra 11 perc­kor, nyugszik 19 óra 23 perc­kor. A Hold kél 0 órakor, nyugszik 15 óra 38 perckor. A hőmérséklet nem változik Várható időjárás szombat es­tig: íőként nappali felhőképző­dés, szórványosan fellépő zápor- esövel, zivatarral. Mérsékeli nyu­gati szél. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges változás nem lesz. Várható legmigasabh nap­pali hőmérséklet Holnap 25—39 fok között. A LOTTÖ NYERŐSZÁMAI: 14 28 60 69 80 — A MUNKAVÉDELMI ve­télkedő sorozatban tegnap es­te Baglyasalján tartottak elő­adást a fővárosi vendégművé­szek. Ma este Rónán és Salgó- bányán, vasárnap pedig Kiste- renyén és Nemtiben kerül sor a vetélkedőre — ÜLÉST TARTOTT teg­nap a Károly-aknai népfront bizottság. Értékelték az első félévben végzett munkát, majd a 250 méteres járdasza­kasz építésének társadalmi munkában vállalt szervezését beszélték meg. — Ez évben tíz bódés fa- karuszt cserélnek le és helyet­tük korszerű, bőrüléses Ikarus kocsikat állítanak a forgalom­ba a bányászjáratok közé. Az cv végén tehát a tíz fakarusz Helyett két darab 60 szemé­lyes és hét darab 40 szemé­lyes autóbusz szállítja a bá­nyászokat. — A NAGY3ÁTONYI SZOLGÁLTATÓ ÜZEM szo­cialista brigádjainak második félévi értekezletét ma dél­előtt tartják meg Nagybá- tonyban. Megbeszélik az első félévi tapasztalatokat, a hát­ralévő feladatokat, majd kö­zös ebéden vesznek részt a szocialista brigádlagok. — ZAGYVAPÁLFALVAN a bányagépgyártól 1800 méter hosszú szennycsatornát épít az Ütfemntartó Vállalat, Az új hálózatba a község egy ré­szének és a bányatelep szennyvízcsatorna rendszerét is bekötik s ezzel megszűnik a járványveszély Zagyvapál- falván. — NAGYMENNYISÉGŰ málnát értékesít az idén a keszegi termelőszövetkezet. A tervezett 15 vagonból, több mint hát vagonnal már el­szállította a községből a MÉK. — El,FOGYOTT a magán­gépkocsik CL jelzésű rendszá­ma. A következő forgalomba kerülő tízezer autó az új CM sorozat számaival kap majd jogot a közlekedésre. — ZÖLD SZÍNŰ NAGY SASKÁT észleltek Szekszár- don a hét elején. Az ottani növényvédő állomás tájékoz­tatása szerint a marokkóihoz hasonló olasz sáskáról lehet szó. Ez a fajta sáska három évvel ezelőtt már feltűnt Bá- ta és Alsónána környékén, de nem jelent veszedelmet a me­zőgazdaságra. Lanovkás földalatti személyszállításra készülnek Ménkesen A Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat jövő évi terveiből A Mezőgazdasági Könyv- és mölcstermesztés a házi és ház- Foly óira tkiadó Vállalatnál el- táji kertekben című munká- készült a jövő évi könyvkiadá- ját is. APRÓHIRDETÉSEK A szénbányákban a műsza­ki fejlesztésnek nemcsak ter­melékenység, gazdaságosság növelő szerepe van, hanem a legtöbb esetben emberkímélő is. Ide tartozik az az automa­tizálási folyamat is, amelyet már megkezdték a nógrádi bányákban. Három főszellőz­tető már automatikusan mű­ködik és nem sokára újabo 13 készül el. Távolabbi cél még az igaz, de már foglalkoznak a bányá­szok be és kiszállításának gé­pesítésével. Ma még ugyanis egyes bányáknál, mint példá­ul Ménkes, nagyon elfáradnak a bányászok, mire a munka­helyre érnek. Tatabányán és már más bányákban is meg­valósult a függesztett kötél­pályán történő, úgynevezett lanovkás, földalatti munkás­szállítás. Ménkesen elkészült már a bánya rekonstrukciós fejlesztési terve, sőt a kivite­lezéshez is hozzáfognak még ebben az évben. Földalatti mozdonyszállítást akarnak megvalósítani és ezenkívül a lanovkás személyszállítás meg­tervezésére is felkérték a BÁTI-t. Mire a rekonstrukció­val elkészülnek, napi nyolcvan vagon szén lesz Ménkes akna kapacitása és megvalósul, a földalatti lanovkás személy- szállítás elsőnek itt a nógrádi szénmedencében. Hol AZ IBUSZ Külön vonatot indít Lipcsébe szeptem­ber hó 12—18-ig. Rész­vételi díj: 1000 forint plusz 80 márka költő­pénz. Jelentkezni az IBUSZ irodában és a szervezőknél lehet Látogassa meg az Európa hírű Szegedi Szabadtéri Játékokat. Jegy és elszállásolási ügyekben forduljon az IBUSZ Irodá­hoz Salgótarján, Rákóczi u. 30. si programterv. A tervezet szerint 1966-ban számos nagy­fontosságú szakkönyv jelenik meg. Többek között Tresser Pál: Mezőgazdasági munkanormák. Szőllősi Dezső: Növényvédel­mi útmutató, Sipos Károly: Földműveléstan, Horn Artur: Állattenyésztési enciklopédia, Mészáros János: Baromfi­egészségtan című munkája je­lenik meg a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában. Ugyancsak megjelenik a Nö­vényvédőszerek Nechay Oli­vér: a Szőlőtermesztés, Kozma Pál, a Gyömölcstermesztés, Rajmann János és Szabó Ár­pád szerkesztésében. Kiadja a vállalat Bacsó Nándor: Beve­zetés az agrometeorológiába, Prohánszka Ferenc: Szőlő és bor, Mohácsy Mátyás: Gyü­Az Acélárugyári Műve­lődési Házban ANNA-BÁL 1965. július 24-én szom­baton este 8 órától haj­nal 4 óráig az összes termekben. BALSZÉPE VÁLASZTÁS! NYITÓTÁNC! BÜFÉ! HANGULAT! Belépődíj: 10 forint. Belépés csak meghívó­val!' Eladó három szoba összkomfor­tos etázsíütéses lakás garázzsal, b00 négyszögöl telekkel főútvo­nal mentén. Erdeklőtim 17 órá- tól. Kisterenye, Madách-út 'i5. Eladó 175-ös Jáva motorkerék­pár. Érdeklődni: Salgótarján, Péeskő utca D/l II. 1 h. Kovács. Eladó Moszkvics 407. négyse- bességes újszerű állapotban 'úsó kézből. Megtekinthető: Szécsény. Rákóczi út 89. du. 6—8-ig. Kifogástalan állapotban le^ő 407-es Moszkvics eladó. Cím: Sal­gótarjáni Hirdetőben. A Kisterenyei Állami gazdaság I. sz. Üzemegysége részes ara­tókat alkalmaz. Jelentkezés az I. sz. üzemegység irodájában, Kisterenyén. Elcserélném első emeleti, két­szobás távfűtéses lakásomat ha­sonló három szobásra. Cím a Kiadóban. _______ T ájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy leltár miatt a megjelölt időpont­Jól szórakozhat Bujákon a Cserhátgyöngye kisvendéglőben. Minden szombaton, vasárnap TÁNC. ban telepeinket zárva tartjuk: 201. sz. telep Salgótarján aug. i, —aug. 4-ig. 202 sz. telep .Salgó­tarján júl. 30—júl. ái-ig. Megren­delő iroda Salgótarján július 2S— 29-ig. 215 sz. telep Rttság aug. 2—aug. 4-ig. Eger, Salgótarjáni Tüzép Vállalat. Elcserélem budapesti háztel- ügyelőségem, amely áll: szoba, konyha, kamra, WC. Keleti pu. mellett, salgótarjáni hasonló la­kásért bérházban, II. emeletig. Érdeklődni: Salgótarján (Rokksnt- telep), Zója körút 2. Gogó. Szoba, konyhás lakás kerttel eladó és azonnal beköltözhető. Zagyvapálfalván. Cím: a Kiadó­ban. Hálószoba bútor eladó Zagy­varóna, Posta u. 11. 1100-as Skoda eladó Salgótarján Apanv Jtínos u. 24. Rózsaszüklégletét őszi szállítás­ra rendelte már most meg. Száz- harmincféle: bokor, futó, baba rózsa, csodálatosan szép nemzet­közi újdonságaimból. Kérje díj­talan árjegyzékemet. Szálkái ró- zsakertészet. Pusztaszabolcs. Kovács vagy lakatos szakmun­kást felveszek. Salgótarján, Régi­posta u. 26. Áramszünet Kazár község teljes területén; 1965. VII. 26—31-ig naponta 7 h-sol 18h-ig. Vizslás és Vizslás Üjlak területén. 1965. VII. 27-én 7 li-tol 18 h-íg. Salgótarján Vöröshad^e- reg út, Polk Vendéglő és Mó­ricz Zs. u. közötti szakasza. 1965. VII. 27-én és 28-ín naponta I h-tól 18 h-ig. NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapra. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség- Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96. 22-97 Főszerkesztő- 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: :o-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­taloknál és a Kézbesítőknél. Fló* fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján, Petőfi u. L. Index-szám: 65.625 Szénutalvány a mosdóállványon Doma ij ászló kisecseti vasutas ez év februárjáb in kocsmai idogálás közben megkérte isme­rősét, a salgótarjáni (Üttőrők út­ja 7.) foglalkozás nélküli Boda Andrást, hogy a szenuialványát P.dja el. Boda nyélbe ütötte a vásárt, s ugyanakkor közöltté „remek tippjét”, •- szerezzen Doma több szénutal ványt. Az ötlet megvalósíthatónak lát­szott. Domának rokona dolgozik a zagyvái bányaüzemnél, ahová igy nem volt nehéz bejutnia. Az igazgatóság épületében, a mun­kaügyi osztályon a mosdóálivány alatt (!) Doma üres szénutalvá­nyokra bukkant. Mihamar meg­találta a bélyegzőt is az egyik szekrényben. Lebélyegzett, elvitt, s cimborája révén értékesített egy csomó szénutalványt. Nem sok­kal később megismételte a ki­rándulást. Az ellopott szénutal­ványok értéke kereken három­ezer forint. A rádió és a Iy mai műsora Kossuth-rádió: 8.20: Lányok, asszonyok . . . 8.40: Magyar szer­zők kórusai. 9.00: Tökéletes Tá­volbalátók Titkos Társasága. Hars László regénye folytatásokban IX. rész. 9.20: Orvosi tanácsok. 9.25: Kemény Klió és Madarász Gábor énekei. 10.10: Operarészle­tek. 11.08: Órák — Rádiókomé­dia. Irta: Karel Cop. 12.15: Tánc­zenei koktél. 13.00: Mai magyar elbeszélők: Mocsári Gábor: Tücs­kök párban. 13.15: Zenekari mu­zsika. 14.05: Hirdetöoszlop. 14.20: Könnyű dallamok. 35.05: Mi tör­tént a nagyvilágban? 15.22: Cho­pin: Néev scherzo. 16.15: Hétvé­ge. . . 18.10: Háború és béke. Folytatásos rádiójácék Lev Tolsz­toj regényéből. XI. rész. 18.55: Esti hangverseny. 20.22: Az 1002. éjszaka. Heltai Jenő inesejátéká- pak rádióváltozata. 22.30: Tánc­zene. Petőfi-rádió: 10.00—12.15: Zenés műsor üdülőknek. 14.20: Jelen­tés az ENSZ-ből. 14.30: Margaret Tvnes és Dimitr Uzunov énekel. 15.05: Tánczene. 15 20: Orvosi ta­nácsok. 15.25: Németh Marika és Sárdy János énekek 15.56: És még ' is mozog a föld. Rádiójá­ték. III. rész. Jókai Mór regé­nyéből. irta: Túri András. 17.05: A salgótarjáni járásbíróság a büntetlen előéletű, munkahelyén jól dolgozó Doma Lászlót csak hathónapi __ háromévi próbaidő­re feltételesen felfüggesztett __ s zabadságvesztés-büuletésre ítél­te. A büntetett előéletű Boda Andrást viszont, a társadalmi tu­lajdont károsító csalás értelmi szerzőjét közveszélyes munkake- rülés bűntettében is elmarasz­talta a bíróság. Ezért egyévi vég­rehajtható szabadságvesztésre s a közügyektői mésfél évi eltiltás­ra ítélte. Megállapította továbbá a bíróság, hogy a visszaeső bűnö­ző a feltételes szabadságra bo :sá- tás kedvezményében nem része­sülhet. Tekintettel arra hogy Bo­da András bűncselekményeinek elkövetése szoros összefüggésben áll italozó életmódjával, őt a járásbíróság kényszer-alkoholei- vonó kúrára is kötelezte. Domenico és Alessandro Scarlat­ti művek. 17.40: Vietnam nép- költészetéből. 17.57: Hernádi La­jos hanversenye a stúdióból. 18.22: Nótacsokor. 19.05: Dzsessz Lengyelországban. 19.29 • A filo­zófia nagy problémái. 19.44: Ope­rettrészletek. 20.15: Szimfonikus zene. TV-műsor: 18.08: Hírek. 18.15: Közvetítés a Gázművek bemuta­tóterméből. 18.45: Robinson Cru­soe kalandjai. Défoe regényéből készült filmsorozat IV. rész. 19.10: Nevessünk! Kétszer kettő. Stan és Pan kisfilmje. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Esti mese. 20.00: Hétről hét­re... 20.10: Alkotóműhely. Lom­bardiai mesterek. Olasz kisfiTm. 20.20: Brecht: Carrar asszony pus­kái. Tv-játék. 21.05: Magazin. A Tv-híradó melléklete. 21.25: Hal­ló, Lon'don! I. rész. Angol film­összeállítás. 22.00: Tv-híradó. Besztercebánya: 15.00: országos atlétikai viadal közvetítése. 13.45: pionírműsor. 19.00: TV Hírartíó. 19.40: Üj dalok. 13.50: Egy kis tv-vetélkedő. 20.25: A Hindukus meghódítása (lengyel dokumen- tumfilm). 21.05: Három plusz ket­tő (szovjet filmvígiaték). 2.9.00: T»r. Kildare. Az öreg orvos (ame­rikai filmsorozat). szórakozzunk ? Olcsó IBUSZ társasutazás a BRNÓI VÁSÁRRA Vonattal 190,— Ft. Autóbusszal S95,— Ft. Visszaérkezés az ötödik napon este A vásári belépőjegyek a rész vételi díjban bennfoglaltat­nak! A történelmi város megtekin tése. Ismerkedés a mozgalmas vásárral! Indulási időpontok: szeptember 13 és 19. között. Jelentke­zés az IBUSZ irodában Salgótarján, Rákóczi u. 30. Tele­fon 18—32, 21—66 és a helyi szervezőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom