Szabad Nógrád, 1948. július (4. évfolyam, 27-31. szám)

1948-07-10 / 28. szám

1948. julius ÍQ. SZABAD NOQRÁQ s Kiengedik a naórdgszijjat Leányfalun a nógrádi bányászók, akiket jó munkájukért Üdülni vitt a MÁ %z. A véa Duna ezüstös »zafagji mintha ünnepélyes arcot öltene amikor eléri leányfalut, ab >1 a nógrádi széatnedeace ketnéay mun­kában megedzeít bányászok Ultik üdiiíéú szabadság« két Hogyan mondjuk el act a boldogságot, amely a gyönyörű park közepében levő nyaraló házban van. Mindenki arcán vidám mo­soly ül, megelégedettség és a beesett, sápadt bányász­arcok domborodnak és pí- -fasodnak. — Ne csodá!kózson már annyira élvtárs, — mondja Lengyel T. István, bányász, — hiszen Galam­bom elvtársik a telep -vezetője mindent elkövet logr mindenben a legjob bat kaptuk. — Erről azonban $t<tm is kell sokat beszélni »ért Í3 szétnéz az ember aiár talál olyan bányászt is aki a négy nap alatt két Miét hízott. Én jó magam És boldogan mosolyog. Még ma aem érhettük volna ezt meg, — szól kézbe Délek Ferenc és a kemény dudorodott hasán megengedi a nadrágszij t, -r.ba nem jön az, egyesü­lés. Ma már érezhetjük mindenben, még a nyaral- í^táson fe-, Hogy <n<-nnyire elősegítette a dolgozókat. No de menjünk eiv- társak, szólnak többen fe­lénk. Nemsokára kezdődik az avatási ünnepség. Tud niíllik arról van szó, hogy ä központi igazgatóágunk állandóan fejleszti a nya­raló telepet. Ma egy telje­sen ujennan átépített ház fogja hirdetni nyaraié tele­pünkön a demokrácia sike­rét. Érdemes dolgozni! , . — Ezt már útközben mond­ja és szeme a begöidülő autók felé néz, amelyiken Szakasits Antal iparügyi államtitkár és O&ztfovszki György Mász vezérigazgató, vitamint a Mász központi vezetők érkeznek az avató Ünnepségre és a bányászok baráti kézfogással üdvőlik őket, ami biztosi’ék árra, hogy igenis ők a bá­nyászokért vannak. A bensőséges ünnep után kiadós ttzjonna vára bányászainkat és Hamoeí desz István él munkás bá­nyász azt mondja, hogy bárcsak itt lehetne minden bányász. De ez a gondolat nemcsak az övé, hanem mindenki^ és reméljük, hogy a jövő évben sikerül­ni is fog.­A kiadós uzsonna után a telepen üdülő ifjú tnunká! ok sörözés mellett . házi zenekaruk zenéiének hangfii a táncolnak a ven- dégül-láfoít, Sz'T táborban lérő leányokkal. Vidám a hangulat, öröm az arcukon, de Ödön bácsi a s.:ép időt megért öreg bányász már csak a sör mellett marad és fogyasztgatjegyik pe- hár után a másikát amíg csak észre nem veszi, hogy a gombok majd le pattan­nak ruhájáról és megjegyzi: „Elég mér, mert szét puhának !H Ma már a demokrá­cia a minden időkben oly sókat szenvedett bányász munkásoknak bizto í ja pihenésüket, azonban a jö­vőben bi tositani fogja min­den egyes dolgozónak, aki becsülettel dolgozik a de­mokráciáért. — bobi — 112 DOLiLftR Az etesi bányászok részére Kanadából 112 dollár érkezett rádióra és könyvek beszerzésére, hegy kultú­rájukat fejleszthessék. A kedves levél, amelyben Tóth Mátyás és Pál József erről tudatnák minket, azt tartal­mazza, hogy : ,,. .. ezzel a túmogatátsal is úgy a kéke ágyét, mint a demokratikus haladást erősítettük..." ígv gondolkoznak az ameriku nngyár munkások, akik a régi rendszerben, *— hogy éhen ne haljanak, — Nógrádmegyébői is kivándoroltak Amerikába. Etes iözségben a? MDP szél. házában már üzenabe- helyezték ezen a pénzen vásárolt rádiójukat és a komely irodalmi és marxista* leninista könyveket is forgatják már az etesi bány ászok Ez a 1Í2 dollár valóba» a béke és a haladás ügyét stolgálja,. De azok a dellármiiliók, amelyet nem a kivándorolt magyar bányászok és nem az amerikai munkások bor nak vagy küldenek Európába, azokon nem rádiót és könyveket állítanak be a dolgozó nép kulturális fejlő­désére, hanem, (példa rá Görögország) fegyvereket, amelyek háborút, visszafejlődést és az amerikai kapi­talisták imperialista törekvéseit szolgálják. Két csomag pénz van a mérlegen. Az egyik olde- lon a Kanadában élő nógrídmegvei bányászok 112 dől- lárjr, a másik oldalon pedig Marshall rollármilliói £i a 112 dollár sokkal nagyobb értéket jelent, min? a másik oldalon lévő míllók, mert valóban a békét, a haladást és a dolgozó nép fejlődését szolgálják. ___ HoWó Gvtrfa. A z MDP programmja: baruházások az ipar fejlesztésére Beruházások-többíermelés! i | Tébbtermelés az élefsáinvoisal emelkedése ián aj i A aógrídmegyei falu járók június 29 é a, Péter Pálkor, az *j kenyér fin- cepén adták ál P o g o n y községnek a két vasárna­pon keresztül fávitptt Községi cséplőgépet. Falu- íáfóíak lelkes munkája le- VtŐvé (ette, hogy Pogony községben ne történjen fennakadás az új kényé*- betakarításánál. A cséplő­gépst, amelynek javításánál a helybeli MDP tagok is Kvgifkeztek. kipróbálás után üzembehelyevtÓfe. MéúaszSIlősön az MDP párezer vezetőnek he­ly ségét á nógrád tárgyéi falujárók a helyi szervezet tagságának segítsége mellett két vasárnapon keresztül fáradságos munkával hely­reállították. A fasiszta pusztítás nyomában a salgótarjáni acélgyár óriási károkat szén vedelt. A gépek nagyiészét Nyugatra hurcoltál,- a*uí pedig ittmaradt, tönkretet­ték Hallatlan erőfeszítése­ket kellett tenniük a dói - gazoknak azúr’, hogy a Felszabadult követő rövid néhány hét alatt ü embe helyezheíték n gyárat De az építéshez valóban hatal­mas lendületet a 3 íves te;v adóit Ennek kérőié­ben ezidő szerint beruházásokra mintegy ti rrfdlió félbjitásf kra peiíg 1.2 millió forin­tot fordítanak. Ebből az összegből a gazdásági szerszám gyártás fejlesztésére tardifariáík je­lentős men nyiséget A rob- b ntott óc ka és kiselejte­zett vasúti sínekből kapát, Salgótarjánba helyezik üt a Szakszerve­zetek Nógrádmegyei Titkárságát A szakszervezeti élet üejleszíé se és kiterjesztése érdekében a Szaktanács jgea jelentős Intézkedés fo­ganatosított. A Szakszerve­ssetek Nfógrádevsgyei Ti*kár- qága megkezdte működését. A határozat értelmében a Megyei Titkárságnak hét Üfcgetlenitett, a szaktanács Ütni fizetett funkcio-árius- iból, valamint három beosz foltból kell állania. A Tít­A GABONA LA­POK kiváltásának határide­jét az OKH. jelins 31-íg meghosszabbítottá kárság tagjai a megyi titkár, ennek helyettese, a raunka- ver-seny feléles. oktatási* propaganda- és káder fele­lői, munkaközvetítő felelős, ifjúsági felelős és egy nő felelős. Azonkívül, minthogy a megye ipari gócpontja Salgótarján, a 16 salgótar­jáni szakszervezet kérésére a Szaktanács hozzájárult, hogy a Megyei tikéraágot Sal­gótarjánba helyezzék át. Ez lényegesen megkéayíti a *tnká8iág exöiatKHifiá­bói a szakszervezeti titkár­sággal kapcsolatos ügyei­nek elintézését. Ezekkel a jelentős-in­tézkedésekkel egyidejűleg újjászervezi- k a mái régeb­be?, megifakitett Szakma­közi Bizottságot is. A Szak- szervezeti Megyei Titkár ság és a Mun'-»közvetítő HiVatal, amíg mégfél elő megoldást találni nes lehet a Katolikus Kő: épületébe-* működik. A Szakmaközi Bizotság pedig KasM-so* 19 e:áu alatt a Megánál kálmazottafc s/ókházában ®Ű cödí-k. ásót és hengereket készí­tenek a földmunkásoknak. Ennek érdekébe nagyobb 200 80C (on nás préseket, hőkezelő kemencéket, pörölyö­ket, meg munkáló gépe két és küiönmptí ros meghajtású szerszám­gépeket állítanak be. A különleges maga: szilárd ságu és nagy igénybevételű acélhuzalok gyártásának to­vábbfejlesztéséi e különleges hőkezei két és húzóberendezéseket valamint új és korszerű dróthúzó gépeket állítanak munkába, ezen kívül helyreállítják a gaiva- nikus horganyzót is. A villamos hegeaztőpálcák gyártásához égé zep eredeti, különleges kivá .ahnakat is kielégi ő és a gyakorlati tapasztalatok alapján elké- vSz.iteH éreörlő, és szí* áló be­rendezést gyártottak, amelyet most Csepelen tar* tanak űze« ben. Azonkívül az acéta-c-lag gyártás kan- szerüsitésére és az itt h?s«z- nált gépek pótlására vifia- moslágyitó kemencék, hee- gerlőgépek, hengerkeszórölő gépek felállítása van tervbe véve. Az erőközpont ré­szére transzformátor állomá­sokat, - apcsotótáb’ákat létesítenek. A főműhelyben a raunkimeneí meggyorsí­tására nagy hengereszterga padokat, különböző sxg- muokáló szerszámgépeit állítanak fel. Azonkivffi sor keiül e?, asztal»? - műhely felújítására Er k a újítások és beruházások hűen tükrüifk vissza a 3 éves terv hteitifcé- zásainak nagyságát és ez ­úttal bizonyítják azt, hogy az acélgyári dolgozók . a saját erejüket is a felemé- kedés, a jobb élet lataba állították 7T Ki lesz a legjobb gazda Nógráu-Hom verne- gyében a mezögazdisági munkavtrsenyben hivatalo san 154 község, 53 szö­vetkezet és 2.100 személy indult A verseny eredmé­nyednek kiértékelése, amint A július bavj 67IC, 701C 91 jS, 92|S, 209j2, 2íö[C, 215|F 2! 6JC kőz- erfátási éleímiszetjegy szelvényekre 9 forintos egységáron 1 kilo gram befőzést koc­kacukrot lehet vásárolöi. értesültünk, augusztus l-én kezdődik és akkór ef^K maid, hogy melyik kiínég, szőve tkezét, illetve gazda do gozot! legtöbbet a deftvb- kríciáért. Ä verseny Mér­tékei#: éréi figyelembe ve­szik az sratési és bei k r- rttási rcuálákát is. A legh íobb kőzslgck, szövetkeze­tek, ifiét,e gazdák értékes jútáttnakat kapnak. . JlSSr^--i.ULJaL5f. ÜÜLUflEigg Orgona, zongora, karmónkutt jav-Uésá*, hKngoléíát gaaksr.eréí* jótállássá! rálű'ont. Kemeaat! Äp zsüt o-gon«í pitfi int sti-r. Cfah WfS- gét^-íár» Ffttékí-e. 1. se. ___

Next

/
Oldalképek
Tartalom