Szabad Nógrád, 1948. július (4. évfolyam, 27-31. szám)

1948-07-24 / 30. szám

szaBQP Ara 60(111, Irta: É Li JV1 É H Y ' Nyerges Jenő, acélgyári éimunkás. Amikor tavaly nyá­ron hazaérkeztem hadi­fogságból, kitűnő egészségi állapotban, megértve az idők szavát, azonnal hoz- zákezdtem az ország épí­téséhez a magam munka­helyén. De, hogy szakmai tudásommal jobban hozzá­járuljak országunk építésé­hez, beléptem az acélgyári SzIT szervezetbe. Hamarosan megismer­tem a célt, amit a SzIT maga elé tűzött és minden erőmmel, tudásommal azon voltam és vagyok, hogy mielőbb elérjük közős cé­lunkat. Bekapcsolódtam a nagy oentenáris munkaver­senybe és a termelés ál­landó tervszerű fokozásával kimagasló eredményeket értem el. Ezért élmunkás lettem. De becsületes mun­kámért nemcsak ez volt a jutalom. Mint ifjú ólmun­ké« július 6-án ""ár gyors­vonattal robogt m többi társaimmal egye, t Abbázia leié. Közben szívélyesen üdvözöltük egymást Bptst. Diósgyőr, Borsednádasd dolgozói és élmunkásai. Utunk gyönyörű búzatáblák és a Balaton partján veze­tett keresztül. A tengert Fiúménál pillantottuk meg először. Hatalmas élmény volt számunkra. Fiúméból további három órás hajózás után értünk el Selcébe, hol & napot töltöttünk. Itt al­kalmunk nyilt érdeklődni politikai és gazdasági vo­natkozású dolgokról. Bu- csüzáskor különösen meleg szeretettel éltették vendég látóink Rákosi Mátyás elvtársat és a kormány összes tagjait. Kifejezésre juttatták azt a nézetüket, hogy nemcsak egyes elv­társak érdemük meg az élmunkásjelvényt Magyar- országon, hanem az egész nemzet. A felejthetetlen nya­ralásért ezúton is küldöm a magam és munkatársaim nevében Jugoszlávia dol­gozó népének harcos üd vözletünket, jókivánságun kát és köszönetüqket. Ez volt életem leg­szebb élménye, amelyhez a magyar demokráciában | A nép segít helyreállítani az elhanyagolt és államosított egyházi iskolákat ^ A Magyar Dolgozók Pártja nógrádmegyei roham brigádja, a mindenkor áldo­zatkész falujárók, mos* újabb tanújelét adták segítő kész­ségüknek. Köztudomású do­log, hogy az áHamositott egy­házi iskolák rendbehozása most hirtelerí milyen óriási gazdasági nehézség elé állítja a demokratikus kormányza­tot. Csaknem minden isko­lát több-ezer forintos költ­séggel lehet megfelelő álla­potba helyezni, ezért a nóg­rádmegyei falujárók elvállal­ták a megye több államosított egyházi iskolájának rendbe­hozását. Az elmúlt vasárnap három községben voltak kinn a falujárók és mindhárom község Eles, Egyházasgerge és Mihálygerge dolgozó né­pének iskoláját fáradságos munkával helyrehozták, a la­kosság önkéntes segítségével. A jövőben további iskolák helyreállítását tűzte ki céljául á falujáró rohambrigád, hogy az uj iskolaidényre a dolgo­zók gyermekei a padló és ab­lak nélküli egyházi iskolák helyeit most már egészséges, csinos, melegen fűtött állami iskolákban tanulhasson. kifejtett jó tottam. munkáméit ju­Megkezdődött az aratás Orvosolják a parasztok panaszait Az ország északi ré­szében, igy Nógrád Hont megyében is, még csak most kezdődött meg az ara­tás és cséplés. Mivel ezi deig csak előcséplések tör­téntek, pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre a termés eredményét illetően. Azonban a megyei Gazda­sági Felügyelőség közlése szerint annyit már meg le­het állapítani, hogy az át­lagos termés megyénkben is kielégíti. Komoly károk se­A kormány, a SÁSz. és a 3 éves terv programrnja: \y Korszerű lakóházat a dolgozóknak Az elmúlt hét szombatján a MÁSz vezérigazgatóság, OsztrovszkyésZsida Vezérigazgatók vezetésével, továbbá Dorog és Tatabánya munkásvezefőinek, Sán dór Pál Starjáni MÁSzt igazgató, Hermann Ferenc képviselő jelenlétében meg­látogatta Pernye-(Petőfi) bányatelepet, ahol a munkás lakóházak építése folyik. A résztvevők valamennyien elragadtatással nyilatkoztak a pompás, mir den igényt kielé­gítő lakótelepről. Petőfi bányatelep után, megtekintették a Selyp melletti Vörésmajor ban lévő Salgó féle kastélyt, ahol a tervek szerint kórházat, szülőotthont, és üdülőt, vegy szanaiériumat létesítőnek a környék dolgozói számára. Innen a látogatók átüssetek a Mátrayidéki erőműhöz és megnézték a nagy Íremben folyó centrálé építkezését és a korszerű lakótelepet, ahol az erőműnél folalkoztatoit munkásság egészséges he­lyes, kényelmes lakóházakban van elhelvezve. A késő estig elhúzódó látogatás utáa- a vendégek a reggeli órákban indultak vissza Pestre. hol sem jelentkeztek a ve­tésben. Az üszők kár mind­össze 7-8 százalékra be­csülhető a megye területén. Számtalan panasz hangzott el ezzel kapcso­latosan a parasztság részé ről, és illetékes helyről kö­zölték, hogy úgy az üszők mint egy éb kárt szenve­dett gazdák törzslapjukra jegyeztessék be a károso­dás arányát, hogy a beszol­gáltatásnál pontosan eltud­janak számolni. Ugyancsak a nedves idő következtében nedvesen csépelt gabonát is jegyeztessék be a esép- lési ellenőrrel, hogy ,,ned- ves‘‘, vagy pedig ..nagyon nedves*'. így a beszáradás által keletkezett kár néma gazdákat sújtja Felhívjuk ugyanesak a gazdák 'figyel­mét, hogy a saját érdekük­ben ügyeljenek a eséplés- nél és az őrölteiésnél a mázsái ásókra, hogy ponto­san tudjanak elszámolni és káárosodás ne érhese őket-, mert szigoré büatetésben Műit liüiitil i stelltet Orvosolják a Luby-telep lakóinak sérelmét A városházén nyert értesülésünk szertnl a Luby- telep lakosainak régi sérel­me egy hónapon beiül or voslást nyer. Eltűnik az uj városrész lakosainak egész­ségét veszélyeztető 6Z« mét- telep: Az üveggyárral már folynak a tárgyalások az uj szemétgyűjtő hellyel kap­csolatban és az ürítő be­rendezés felállításához szük­séges 80 ezer forintot is megszerezte a város veze­tősége. Ezzel elűník Salgó­tarján szégyenfoltja, az uj ▼árosrészen lévő szemét­telep. Hangwirsenf, előadás, kiállítás fejlődik a balassagyarmati kultúráiét Balassagyarmaton jú­lius 17 én, 18 án városi kulturnapot rendeztek, me­lyet a „Nagy Ivén“ n uze umban rendezett képzőmű­vészeti kiállítás , nyitotta meg. Este hangversenyt rendeztek, ahol Rideg Aran­ka zenetanárnő tűnt ki. Szerdahelyi János vezény­letével az MDP énekkara aratott ragy sikert. 18 án, délelőtt MárVusz Lajos és dr. Baskay Tóth Bertalan tartottak politikai irányú előadást. Sajros a közön­ség nem nagy érdeklődést tanúsított eziránt. Délután a fa!u műsora következett. Különösen kitűnt á diés- jenői vándor bábszínház, amelynek Végh László a vezetője. Az MDP zene kara ©rész dalol at, a Sza­badművelődési kulturgírda ped g Nagy János vezeté­sével Darvas: „Szakadék" című müvének harmadik felvonását mu'atta be. A Bgyarmati Kultur napokon a kétségtelenül jó rendezést nagyon lerontotta az, hogy az előadásokon több széksort fenntartottak a „vezetőségnek". Ideje lenne már erről a rcssz szokásról Gyarmaton is le­mondani, amellyel a kö­zönség ellenszenvét és fel- fa á bor odását váltják ki. Hat nógrádmegyei község­ben in dúl meg a közeljövő­ben a parasztházak helyre- álli'ási munkája. A nagy­szabású újjáépítési akció keretében Szécsény, Szob, Szokolya, Letkés, ípolyvől- gyes és Ipolydamásd köz­ségben állítják helyre a tom- badőlt parasz4házakat. részesülnek azok, akik nem tudnak elszámolni termé­nyükkel. Kézi cséplés csak a hatóság írásbeli en­gedélyével eszközölhető ki­vételes esetekben, igy mind­azok, akik ilyen engedély nélkül kézi cséplést foly­tatnak, visszaélés és a ha­tóság kijá.Szása miatt szi­gorú büntetésben részesül­nek. Mindenki tehát saját érdekében tartsa be a ren­delkezéseket és nem ér egyetlen kisparasztot sem károsodás, mert minden gazda terméséből elsősorban saját fejadagját, másodsor­ban a vetőmagot kell bizto­sítsa és csak a fennmaradó termés esik beszolgáltatási kötelezettség alá, hogy az ország ipari munkássága és még nagyobb létszámú el­látatlan mezőgazdasági munkások fejadagját élesé áron tudja biztosítani a kor­mány. Az összefogás után megszűnik a tisztességte­len verseny A három éves terv ke- ré'ében Salgótarján és kör­nyékén is újjáépülnek és renoválás alá kerülnek a középületek. Most újabban a városháza és az OTI kap teljesen uj szint. Az OTI újjáépítési munkájának az a különlegessége, hogy a fest«iparb»n dolgoz«?kisipa­rosok, megértve a kollektiv munka hasznosságát, egyenlőre három mester Tuska, Porszász és Kovács fogtak össze és úgy végzik a munkát. Ez ajrárom mes­ter a festőipares szövetke­zet kiépítésének úttörője és reméljük rövidesen csatla­koznak a többiek is mellé- ük, a tisztességtelen ver­seny megszüntesse érde­kében. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom