Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-08-14 / 33. szám

Engedjétek meg, hogy bemutatkoz­zam, Longó-Bongó a nevem és tábori totem vagyok. Életem törtéhete na­gyon egyszerű. Az egész úgy kezdő­dött, hogy legalább nyolcvan gyerek kiszállt az autóbuszból és elfoglalták tábori állásaikat. Fele a szállóban, fele pedig a mellette épült faházakban. Addig-addig könyörögtek a „nagyfö­­nöknek", míg az megengedte, hogy tábortüzet rakjanak, de ehhez előbb fát kellett szerezni. Kivágott fatörzs voltam én is, de mégsem használtak fel a tűzhöz. Túl friss és túl nedves voltam, így rajtam vágták a tűzhöz szükséges hasábokat. Majd rájöttek, hogy faragható vagyok. Előbb jött a fűrész, majd a balta és a legvégén a véső. Igazán szép formám lett, de akkor még nem tudtam, hogy én le­szek a tábori totem. Ez akkor derült ki, amikor Péter kihozta az olajfestéket és talpazatomra írta a nevemet. Majd jött a tábortűz. A gyerekek körültán­coltak, énekeltek is hozzá és beállítot­tak egy gödörbe, kövekkel támasztot­tak körül, beszórták lábamat földdel és pázsitmaggal, majd leöntöttek egy üveg víneával és elénekelték az indi­ánok totemdalát. Óooli — óooli Balinba balui Aszkíkíri szvamba Asztavéra vimba ó-ó-ó... így születtem. Büszke voltam ma­gamra, de elsősorban azokra, akik megfaragtak. Így lettem életük figye­lője, őre, táboruk jelképe. Máig büsz­ke vagyok. Pedig ök közben elmentek s itt hagytak emlékül. Alig várom. hogy mások is eljöjjenek, körültáncol­janak énekeljenek, tüzet rakjanak és szeressenek, mint az előző tábor gyermekei. Kedves Anyuci! Szerencsésen megérkeztünk. Két au­tóbusszal jöttünk. Én és Marci egy szobába kerültünk, és Éva néni lett a vezetőnk. A kaja nagyon jó, pincér szolgálja fel, úgy hívják, hogy Maros. Kaptunk pudingot is, és a vezető nénik es bácsik nagyot nevettek, mert most volt az áremelés, és még nem tudják, milyen lesz a kaja jövő héten. Nagyon hideg van, állandóan esik az eső. De Marci azt mondja, hogy ha sokat já­runk az erdőbe, edzettek leszünk és nem lesz semmi bajunk. Marci már tapasztalt táboms és ismeri Éva nénit is Ö rakta Gyuszi bácsival és Péterrel — aki már nyolcadikba megy — a tüzet, ők faragták Longó-Bongót Lon­gó-Bongó a tábori totem és nappal vigyáz ránk, amikor játszunk. írjatok, de eljönni nem kell. Márk Ui. Küldjétek meleg pulóvert A címet a borítékra írtam. A kastélyt múzeumnak rendez­ték be. Naponta többszáz turista keresi fel, nyolc nyelven szólal meg a magnetofonszalag, amely közli: ilyen és olyan teremben vagyunk, a bútor és a mennyezet ilyen és ilyen stílusban készült, a falon látható festmények X.Y. alkotásai és a mittudoménhanyadik században kerültek az ügyeletes várúr tulajdo­nába. A kastély olyan hely, amely turistaforgalmának háromötödét gyermekcsoportok képezik. A kísé­­röszöveg viszont legalább humán gimnáziumi érettségit követel, és nem baj, ha az ember járatos az európai építészeti, festészeti, vala­mint bútorstílusokban. Pedig izgal­mas lehet egy-egy páncélöltözet, lovagi felszerelés bemutatása is, a törésekről és az udvaron található ágyúról nem is szóltam. Ennek elle­nére a felügyelő néni — aki termé­szetesen nagyon „fontos" — árgus szemekkel figyeli, ki nyúl a bútor­hoz, melyik elvetemült csirkefogó csúszkál a papucsban, és ki mer belépni a sérthetetlen határt jelen­tő zsinór mögé. Természetesen „Fontos-néni" minden meglátását tudatja a közelben álló pedagógus­sal is: — Mondja, uram, minek hozzák ide ezeket a gyerekeket, ha úgy­sem érdekli őket az egész? — Azért asszonyom, hogy a ko­szon kívül más is ragadjon rájuk a táborban. — De az istenért, ki vigyázzon itt mindig rájuk? — Az az én dolgom, asszonyom, de azért örülnék, ha 8—10 éves gyerekeknek nem az építészeti stí­lusokról tartanának előadásokat. — Maga is csak olyan bunkó, mint a gyerekek ... — ??? Ótátrafüred, a fogaskerekű (ma­gyarul: Zubacska) végállomása. Húsz gyerek sorbaáll, a vezető bá­csi pedig jegyet vesz. Csoportosat, stemplivel, mert a tábor fenntartó­jának el kell számolni. Közben be­jelenti, hány gyerek tiz év alatti, mennyi idősebb, hány felnőtt uta­zik velük. Az alkalmi Comenius itt is gyakori élőlény: — Hova, hova, fiatalember? — A gyerekekhez. — Miért nem volt itt eddig ? — Mert állítólag csak menet­jeggyel utazhatunk. — És most a gyerekek számlájá­ra nyomakodik, mi? — Tudja, ha már vigyáznom kell rájuk, legalább együtt legyünk. — Hm, most milyen fontos. Bez­zeg, amikor itt rohangáltak és kia­báltak, akkor hol volt? És láttuk, a túrán a patak köveire másztak és rohangáltak a mókus után. Mond­hatom, maga is egy jó tanító. — Uram, én nem vagyok a ket­tessor és a katonai vigyázzállás híve. — Akkor miért fizetik ? — ??? Kedves Anyuci! Ma a Tátrában voltunk. Képzeld, olyan völgyet láttunk, ahol ötpercen­ként más volt az idő, és Attila bácsi mutatott nekünk egy valódi élő vidrát, csak csendben kellett lenni, hogy ne szaladjon el. És láttunk mókust, meg a távolban (júlisban) havat!!! És képzeld, olyan vízesés volt, hogy húsz méterről zuhant a víz és nem hallottuk, amikoi Marianna néni össze akart szedni min­ket. És Gyuszi bácsi egy mogorva bácsi­val vitatkozott, amikor egy vonatra szálltunk fel, de mi győztünk, mert a vonatos néni, akin piros sapka volt, minket engedett előre. De a legjobb eg) Ferrari volt a Csorba-tónál egy szálloda előtt. Az egy olyan kocsi, amivel két százötvennel lehet menni. És forrásvize is ittunk, de fagylaltozni nem szabad Nem tudom, miért, de megtiltották, éi azt mondták, hogy inkább várjunk es tig, mert palacsinta lesz és az maja kárpótol mindenért. Most ettük meg Már jó idő van. Néha süt a nap, é. titokban a fűtést is bekapcsoltuk. Csókol Mán Tizenhat éve járok táborokba megéltem már sok mindent. Az ide tapasztalatok? Semmi új a na alatt. Nyolcadik napja voltunk nő 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom