Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-02-20 / 8. szám

v jük, akkor nem energiatermelő, te­­y hát nem energiaforrás, hanem ivó­­' vízforrás. És ha menézzük azt, hogy egyre kevesebb helyen van helyben egészséges ivóvíz, vagy egyáltalán elegendő ivóvíz, akár Dél-Szlováki­­ában, Kelet-Szlovákiában, vagy Ma­gyarországon és Észak-Dunántúlon, akkor nyilvánvaló, hogy az időben előre haladva ennek a vízkészletnek a fontossága növekszik. Míg viszont ha ugyanazt a pénzt, amit erre költe­nénk, vagy annak csak egy részét energiahatékonyság növelésére for­dítjuk, tehát a tüzelőanyagot jobban hasznosító erőműre, amely esetleg a környezetet is kevésbé szennyezi, vagy olyan fogyasztói berendezések­re, olyan háztartási gépekre, villany­­motorokra, amelyek a nálunk hasz­nálatos berendezések töredékét fo­gyasztják csak, akkor ennek a folyó­szakasznak az energetikai jelentősé­ge az időben csökkenne. Minden jel arra utal, hogy föl kell hagyni ennek a folyószakasznak az energetikai hasznosításával. Nincs értelme. Ez az ivóvízkérdés közvetlenül érin­ti az itt élő embereket. Vannak azon­ban még mélyebb, hosszan ható vál­tozások is, amelyek hozzájárulnak a bioszféra egészének ahhoz a folya­matához, ahogyan most az emberi­ség a bioszférát pusztítja. Ez a folyó­szakasz a maga szigeteivel, élővilágá­val az egyik leggazdagabb élő együt­testípus, ami a mérsékelt égövön ta­lálható. Jónéhány évvel ezelőtt szü­letett egy nemzetközi egyezmény, az úgynevezett ramsari egyezmény Pa­kisztánban, amelynek van egy kritéri­umrendszere, ennek alapján eldönt­hető, hogy egy ilyen nedves ártéri terület nemzetközileg jelentős-e. Ez egy megállapodás. Mi megvizsgáltat­tuk ezt a kérdést, és minden kritéri­um alapján ez a szakasz nemzetközi jelentőségű nedves terület, tehát élő­világa védelemre méltó. Az építkezés már eddig is nagyon sok kárt okozott ezen a területen, a tározó tervezett területén kiirtották az erdők nagy részét, lehordták a humuszt, de ha a hidrológiai viszonyok változatlanok maradnának, tehát nem helyeznénk üzembe ezt a vízkészletre is veszé­lyes beruházást, akkor a természet lassan begyógyítaná ezt a hatalmas sebet, amely egyébként repülőgépről is látható; mert ugyanazok a vízjárási viszonyok maradnának, amelyek a mai élővilágot táplálják. Visszatele­pülne az élővilág azokról a területek­ről, ahol még ma is megvan, tehát a dunakiliti szakaszról. Ezt a folyama­tot mesterségesen is lehetne segíte­ni. Nagyon jó volna ezt a munkát egy nemzetközi természetvédelmi egyez­mény keretében végezni, amely ezt a területet nemzetközi természetvé­delmi parkká nyilvánítaná —■ az ausztriai, magyarországi és szlovákiai részt —, ami azt jelentené, hogy ez nem sértené az országok szuvereni­tását, egységes tudományos koncep­ció alapján közösen összehozott pénzforrásból tartanák fenn és véde­nék ezeket a területeket. Nem lenne egybefüggő terület, hanem különbö­ző területek együttese. A tározó másik problémája, ha fel­töltenék, tehát elvonnák az energiát a folyótól, és ott a hordalék lerakod­na, sokkal több fény jutna a vízbe, és a tározó sekélyebb részein a víz je­lentősebben felmelegedne nyáron. Ma az algák számára fontos oldott tápanyag, a nitrogén és a foszfor nagyon nagy mennyiségben van jelen a Duna öbölben, a Balatonban. Ha ez az utolsó fékező hatás is megszűnik — a lebegő hordalékok árnyékoló hatása — akkor az algák robbanás­szerű elszaporodása várható. Nem le­becsülendő veszély, és azokon a he­lyeken, ahol a szabályozási beavat­kozások miatt áramlási holtterek képződtek, nyáron már nagyon erő­teljes algásodás indul meg. Ezek kis modellnek tekinthetők, hogy mi tör­ténik nagyon nagy mértékben, ha a tározót feltöltik. Mert mit csinálnak az algák? Az algák a levegő széndi­oxidjából a fényenergia segítségével szerves anyagot állítanak elő, saját testüket, utána elpusztulnak, és mint bomló szerves anyag terhelik a vizet. Ezért mondhatjuk azt, hogy bár a vízi erőmű közvetlenül nem szennyezi a vizet, mégis olyan módon változtatja meg a környezeti állapotot, ami tulaj­donképpen vízszennyezéshez, a víz szervesanyag-terhelésének nagyon jelentős növekedéséhez vezet. Ezál­tal a folyó öntisztuló képessége, le­bontó képessége teljesen kimerül­het, ami az élő együttes esetleges katasztrófaszerü összeomlásához ve­zethet. Ilyen majdnem-katasztrófa következett be a Balatonnál, és vár­ható, hogy a dunakiliti tározóban is ilyen jelenségek lesznek. Ezt is lehet­ne mérsékelni szennyvíztisztítással, ehhez, azonban már nem elég az, hogy pusztán biológiai szennyvíz­­tisztítókat építsenek, hanem el kel­lene látni foszfortalanító berendezé­sekkel is, tehát kémiai fokozattal, ami különösen a nagyvárosok esetében olyan rohamos költségnö­vekedést okozna, ami elképzelhetet­len ebben a gazdasági helyzetben. Ezért nincs értelme annak, amiről ma a vízügy beszél Magyarországon — nem tudom, hogyan esett szó erről Csehszlovákiában —, hogy ki kell dolgozni egy olyan ökológiai ga­ranciarendszert, amelynek a megva­lósítása esetén nem lesznek ökoló­giai problémák. Egyrészt elvileg sem lehet megakadályozni az ökológiai károk legnagyobb részének bekö­vetkezését — ilyen például az érté­kes, ritka és Magyarországon törvé­nyesen védett halfajták eltűnése er­ről a vidékről: ezen a területen ritka orchideafélék is nőnek, amelyeknek pénzben is kifejezik az értékét. Külön-külön is vannak nyomós ér­vek, ezek összessége pedig egyértel­műen bizonyítja, hogy a beruházás milyen értelmetlen. Sehol nem épült ilyen nagy méretű oldalcsator­na, amelyben a víz a terepszint fö­lött lenne ilyen nagy vízmennyiség­gel. Ez egy időzített bomba. Ha bár­milyen építési hiba, szándékos be­avatkozás, vagy véletlen baleset kö­vetkeztében ez a víz kiszabadul, nem lehet megállítani. Falvak tucat­jait söpri el. Ha a tározót és az oldalcsatornát föltöltik, Vajka, Do­­borgaz, Bodak és más falvak, vagy Somorja lakói soha nem fogják tud­ni, hogy a következő nap fölkelnek-e vagy sem. Olyan árvízi kockázatot állít elő, amely soha nem létezett ezen a folyószakaszon. Arról is be­szélnek, hogy meg kell akadályozni, hogy a 65-öshóz hasonló árvíz bekö­vetkezzék. Csakhogy ez az árvíz nem ezen a területen volt. Az ötvenes években a Szigetközben bekövetke­zett árvizet sem az okozta, hogy a víz meghágta a gátakat, hanem az, hogy kimosta az altalajt, az roppant össze, és ez a veszély akkor is fön­náll, ha bármilyen erős gátat építe­nek. Azt azonban látni kell, hogy ha ez lenne a világ legjobban megépí­tett vízi erőműve — amire egyálta­lán nincs garancia —, és úgy működ­ne, ahogy a tervezői megálmodták, az ökológiai problémák akkor is ugyanúgy bekövetkeznének. Tehát nemcsak a katasztrófaveszély prob­léma, hanem az is, hogy a vízi erőmű tervezett működése milyen kataszt­nő 4 rófákat okoz. Ezért mi azon az állás ponton vagyunk, hogy a Dunának e a szakasza nem alkalmas energiater melésre. Azt hiszem, hogy ez az ex1 rém beruházás — nemcsak oldalcsa torna extrém, ami a Szuezi-csatoi nánál is nagyobb méretű, és a vilá legnagyobb függő medrü csatornája amit két kicsi, szegény ország épí tett —, nincs arra sem példa, hog egy ekkora folyónak a vizét oldal csatornába vezessék, vagy hogy ek kora tározót építsenek egy ilyen sík vidéki folyószakaszon. Ahol valah; is hasonlót építettek, például Kijev mellett a Dnyeperen, nagyon súlyos gondok keletkeztek az ivóvízellátás sál. Az év elején Budapesten járt eg^ ukrán filmrendező, aki a Csernobil baleset óta filmet készít a Csernobil katasztrófa következményeiről (o kijevi), s amikor elmondtuk neki hogy mi egy síkvidéki vízi erömt problémájával küszködünk, azt mondta, hogy Csernobil borzasztó, de a síkvidéki erőmű sokkal rosz­­szabb annál. Azokat a tapasztalato­kat, amelyeket a szovjet ökológusok szereztek a síkvidéki tározókkal, és amely jelenségek hatványozottan jelennének meg itt, nem publikálták ezekben az országokban, elhallgat­ták, eltitkolták. Ugyanakkor maximá­lisan fölhasználták az ottani vízügyi lobby segítségét; ezt a tározós erő­müvet egy szovjet szakértő javasolta. A Szovjetunióban az 1985-ben megindult demokratizálódási folya­mat egyik első áldozata volt a szibé­riai folyók visszatérítésének óriási léptékű terve. Magyarországon a nagymarosi erőmű is a demokratizá­lódási folyamat áldozatául esett. Na­gyon bízom abban, hogy a bősi erő­mű a csehszlovák demokratizálódá­si folyamat áldozatává válik." Lejegyezte GRENDEL ÁGOTA Lőrincz János felvétele 1989. december 16-án készült a bősi tüntetésen

Next

/
Oldalképek
Tartalom