Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-16 / 34. szám
KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELEI ■ /n Szinte hódító volt aznap a forróság. Látogatók százait csalta ki a Duna-partra, ahol még a szellőnek is nagyobb tér jut a mókázásra, és ahol már a víz látványa is felüdülést jelent. A fáradtságtól elcsigázott szülők végre fellélegezhettek, amikor gyermekeik figyelmét a közeledő hajó vonta magára, mert így legalább egy időre megfeledkeztek az örökös „miértekről"... Kora délután volt amikor a Duna vize egyre több hajót „sodort" a part felé. De nem akármilyen hajók voltak ám ezek! A sok-sok kenu, kajak és kísérő motorcsónak hatalmas raja közeledett Bratislava kikötőjéhez. Bennük a kimerült de ugyanakkor örömtől sugárzó vízi turisták, akik az ez évi Nemzetközi Barátsági Duna-hajózáson vettek részt. Ennek a tömegeket megmozgató nagyszerű rendezvénynek a szervezője a bratislavai Lokomotive Dunajőík sportegyesület csónakháza volt. Mindez július 13-án zajlott le, s a résztvevők ekkor már 593 km-t tettek meg az útvonal 2 082 kilométeres távjából. Természetesen nem mindnyájan álltak rajthoz június végén az NSZK-beli Ingolstadtban, hisz a Nemzetközi Barátsági Duna-hajózásnak, amely TID (Tour International Danubien) néven ismert, többek között éppen az az előnye, hogy az érdeklődők az egyes szakaszok állomásain csatlakozhatnak társaikhoz. Egyszóval sport-turisztikai eseményről van szó, amely jelenleg a legnagyobb és leghosszabb turisztikai csónaktúra a Duna folyón, 1956-tól. Kié volt az ötlet ? A bratislavai Lokomotiva Dunajőík sportegyesület sajátos klubhelyisége szinte árasztja magából a történelmet A berendezés, a „vízi tudományok doktorainak" képei, a mesterien vezetett krónikák és évkönyvek senkiben nem hagynak kétséget afelől, hogy éppen itt született meg a TID megrendezésének ötlete. Történetéről a legszakavatottabbaktól tudtunk meg egyet-mást. Ernest Őunder- Hk a TID csehszlovákiai szervező bizottságának az elnöke, Ladislav Tkác pedig a bizottság tagja. Mindketten ott voltak a ma már oly közkedvelt és elismert sport-turisztikai rendezvény létrejöttének bölcsőjénél. Cunderlík elvtárs elmondta, hogy az első évfolyamnak Bratislavától Budapestig tartott az útvonala, 150 résztvevővel. A következő érvfolyamban a táv Belgrádig hosszabbodott. Aztán bekapcsolódott Ausztria, majd a tizedik évfolyamtól — ekkor már a szervező országok között volt Bulgária és az NSZK is — az útvonal körülbelül megfelel a mainak. A „sátorvárosban" tett sétánk alkalmával szinte valamennyi korosztály képviselőjével találkoztunk, idősebbekkel is... — Talán ez a legvonzóbb ebben a dunai hajózásban — csatlakozik hozzánk Tkác e/vtárs, akiről bizony nemigen mondanánk, hogy már a hetven felé közeledik. — Az, hogy a fiatalokat vonzza a víz, természetes, de az. hogy az idősebbek is szeretik és visszatérnek hozzá, már sokat jelent. Bizonyára olyan „titka" van, amit máshol, másban nem találnak meg... A jugoszláv Vitomír Dizdarevic például már harminc éve visszajár a Dunára.. . pedig ötven évesen kezdte... — Tudják, én úgy gondolom, hogy nem a Duna, s nem is a sportteljesítmények, hanem a valódi összetartás, az igaz barátság itt a legfontosabb. Aki ebbe csak egyszer is .belekóstol", az visszajön... Újra eljött a szimpatikus amerikai Kathy Linskey tanítónő is, aki szabadidejében a hegymászásnak és a kajakozásnak hódol. Hogy honnan szerzett egyáltalán tudomást erről a dunai csónaktúráról, s miért éppen a Duna vonzotta, amikor hazájában festőibbnél festöibb folyók találhatók ? — A magyarázat egyszerű — mondta ~~, olyan meghitt barátságot, mint amilyen itt alakult ki, otthon nem tapasztalok. A Duna és az itteni atmoszféra egyszerűen elvarázsolt. A TID résztvevőinek érzései, benyomásai hajszálra megegyeznek. Mindegy, hogy abból a hat Duna menti országból jöttek-e a vízi turisták, amelyek közösen rendezik ezt a Nemzetközi Barátsági Duna-hajózást, vagy három világrész tizenhárom országának valamelyikéből, mint az idei, 33. évfolyamban is történt. A nemzetek közötti barátság elmélyítése, amely a TID állandó mottója, nem csak kívánság. A Duna vizén valódi barátságok szövődnek és szilárdulnak meg különböző nemzetiségű emberek között, tekintet nélkül politikai és vallási meggyőződésükre. Még valami egyéb miatt is értékes ez a vízi „vándorlás". A családokban — legalábbis a mi családjainkban — öröklődik a hagyománya. Éva Tkácová, férjével Jurajjat eddig már több mint 3 000 km-t kajakozott. — A legjobban annak örülök — árulja el —, hogy jövőre magunkkal visszük a lányainkat is: Dankát és Dását. Remélem, fizikailag olyan erősek lesznek, hogy legalább egy szakaszt együtt evezhetünk. A hajón ugyanis keményen kell dolgozni... De minden hajózással csak nyerhet az ember. Gazdagabb, erősebb lesz általa... És melyik édesanya ne adná meg felnövő gyermekének épp ezt az erős, szilárd alapot az élethez? \ 1} ; i ANNA ZIMÁNIOVÁ
