Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-28 / 27. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Táltosok Pest-Budán és környékén Dömötör Tekla neve a magyar néprajztudományban több mint ismerősen cseng. A néprajzkutatók számos generációja nevelkedett szakmai felkészítése, irányitása, bábáskodása alatt az ELTE Bölcsészettudományi Karának Folklór Tanszékén, ahol előbb tanári. majd tanszékvezető tanári beosztásban tevékenykedett. A neves folklórkutató több önálló kötettel irta be nevét a magyar néprajzkutatás történetébe. egyebek közt a magyar népszokásokat több szemszögből is lencse alá vevő müveivel. Nem egy kötete több kiadást megélt, így a Magyar népművészet sorozatban megjelent Magyar népszokások tudományos-ismeretterjesztő stílusban megírt könyve három, az ennél szakmai szempontból jóval kötöttebb, műfaji elemzésnek szánt A népszokások költészete című egy, a leiró stílusban megirt A magyar nép hiedelemvilága két, a Naptári ünnepek — népi színjátszás tudományos-összehasonlító kötet három kiadásban jelent meg. Dömötör Tekla hetvenedik születésnapjáról pedig úgy emlékeztek meg kortársai és a felnövő néprajzkutató nemzedék, hogy 1984-ben Folklór életrend, tudománytörténet címmel az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának gondozásában tanulmánykötetét kiadták. Legutóbbi, a múlt év végén megjelent Táltosok Pest-Budán és környékén című kötetének kézirata minden bizonnyal nem úgy került a nyomdába, hogy ez lesz az írónő utolsó vallomása. Bizonyára nem az „elszámolás" szándékával készült, sajnos az lett, részben tartalmában is. A néprajzkutató a bevezetőben felvázolja életútját, első találkozását a népművészettel. Ezenkívül néhány portrén keresztül bemutatja egy-egy beszélgetőpartnerét: versfaragókat, nótafákat, gyógyítókat, halottlátókat, naiv művészeket, révülőket, a népművészet szerelmeseit. A pest-budai táltosok pedig a tudós nő ifjúságának nagy varázslóit jelentik, akik nem „jégesővel" varázsoltak, mint a falusi táltosok. de az ő szemében, a maguk módján és helyzetében táltosok voltak, ha meg tudtak küzdeni „a két világháború közti szellemi viharokkal", „a fasizmus gyülekező fellegeivel". Tartalmi szempontból a kötet személyes vallomás a magyar történelem néhány évtizedéről. melyekhez a portrék szorosan kapcsolódnak. A Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent kötet figyelmébe ajánljuk a hazai folklórgyűjtőknek éppúgy, mint az egyetemes néprajzkutatás iránt érdeklődőknek. Dr. VARGA LÁSZLÓ SZÍNHÁZ Magán-összejövetel Peter KarvaS neve sem próza-, sem drámaíróként nem ismeretlen a magyar olvasó, ill. néző számára, hiszen régebben könyvei magyarul is megjelentek, darabjait mind a Matesz, mind a magyarországi színházak bemutatták A Magán-összejövetel (Súkromná oslava) című egyfelvonásos darabot sikerrel játssza a bratislavai Új Színpad Költészeti Társulata (Poeticky súbor). Már a darab feszes szerkezeti felépítése egyfajta drámaiságot és feszültséget teremt. Cselekménye két idősíkban, 1964. december elején és (mintegy reminiszcenciaként) 1944 késő őszén és 1945 januárja elején játszódik, és két (reális és fiktív) helyszínen: egy mai NSZK-beli városban és a felidézett közép-szlovákiai faluban, Kremnickán, ahol a felkelés idején a nácik 547 embert mészároltak le. Persze mindahhoz, hogy a darab katonatiszt hősei átéljék a jelent és a múltat, az író számára elég egyetlen szín, a születésnapját ünneplő Konrad von Kernpf-Severing ezredes pazar berendezésű luxus dolgozószobája. Az ezredes egykori bajtársai — Joachim von Schlieben (Jozef Simonovic), dr. Ulrich Frencken (Ján Venéni). Kurt Biesbeck (Lubo Gregor) és Erich Ullmann, mai komornyikja (Bronislav Krizán) — körében szándékszik megünnepelni a születésnapját, de az összejövetelt megzavarják egyrészt a hívatlan vendégek, az ezredes ragadozó húga. Valentina (Olga Salagová), széltoló unokaöccse. Herbert Kempf (Zoro Laurinc). akiket csak az ezredes végrendelete és hagyatéka érdekel és Honey, a kedvese, aki szeretne az ezredes törvényes felesége lenni, majd az a körülmény, hogy a tiszt urak rádöbbennek: aznap van a Kremnickában végrehajtott „Iliász" fedőnevű „hadművelet" 20. évfordulója. Mindezek a mozzanatok váratlan izgalmat és feszültséget teremtenek a színpadon, különösen azután, hogy megindul a „lelkiismeret-vizsgálat" (már amennyire van egyáltalán lelkiismeretük), annak a kardinális kérdésnek a tisztázása, hogy ki a felelős az Iliász „hadműveletért". Kiderül, valamennyien „hamiskártyások", és tökéletes képmutatók. Az ezredes a végén mégiscsak meghal, felmerül az alapos gyanú, hogy megmérgeztók. Mindenki egyformán gyanúsítható. Az ítéletet Heinz Kom (Ján Kroner), a Kereskedelmi Bank fiatal tisztviselője mondja ki az úri társaságról: „Ezek az emberek egyáltalán semmitől sem riadnak vissza." Peter Karvas mesterien szerkesztett, kultivált nyelvezetű, a drámai lehetőségeket nagyszerűen kiaknázó krimibe oltott, gondolatgazdag, pergő dialógusokból felépített darabja, műfaji sajátosságát, építkezési, megírási módját tekintve egyedülálló a mai szlovák drámairodalomban. Pavol Haspra kiváló rendezése és a színmüvészgárda egyenletesen jó színvonalú játéka megfelel az írói szándéknak. Igazi művészi élményben és erkölcsi elégtételben részesíti a nézőt. KÖVESD! JÁNOS KIÁLLÍTÁS Képek a szülőföldről Néhány régi, vagy huszonöt éves emlék jutott az eszembe, amikor végignéztem Barta Gyulának a komáromi (Komámo) Duna Menti Múzeumban megrendezett kiállítását. Színészek, népművelők kis csoportjával barangoltunk akkor Dél-Szlovákiában. Előbb a Csallóközben jártunk, majd Komáromtól Stúrovóíg, onnan Bajcsig (Bajc) szaladtunk. Gabőikovón lefutottunk a Dunánál egészen a vízig, Pozsonyeperjesen (Jahodná) kora reggel szikrázó napfényben belegázoltunk a Kis-Duna incselkedő hideg vizébe, miközben Dráfy Mátyás Bánk bán áriákat énekelt. Bajoson, a falu előtt tóvá duzzadt patak partján üldögéltünk, beszélgettünk. Szijjártó Jenő karnagy népdalokat dúdolgatott, a Galántai táncokat idézte. Számomra mindez csodálatos volt. Csallóközi vagyok, de a sziget belsejével, vadregényes zugaival csak ezekben az időkben ismerkedtem. Ugyanígy voltam a Duna mentével is. Komáromtól Stúrovóig egy kis előleget kap az ember a gyönyörűséges Dunakanyarból. Meg különben is, tavasz vége, nyár eleje volt, a természet színei harsogtak, a Duna méltóságteljesen hömpölygőit. Az a néhány nap egyfajta hangversennyé, szimfóniává vált bennem. Korábban, Prágában sokat jártam komoly nagy hangversenyekre, volt óv, hogy a Zenei Tavasz minden valamirevaló koncertjét végighallgattam. de ez egészen más volt. A háttérben ott volt Kodály, a hazaszeretet. Bartók és a tiszta forrás, körülöttünk pedig a szülőföld egy szép szeglete a patak csobogásával, a levelek halk susogásával, a madarak trillázásával, népdalok. Berzsenyi ódája, a szőlők, a hajladozó búzatáblák — akárcsak most, Barta Gyula képein. Ez hát a nagybetűs szülőföld. Másnak térkép e táj — mint ahogy Radnóti mondja —, neki, Barta Gyulának, aki a Duna körül kalandozva nőtt fel, most, túl a hatvanon, álmainak a része. Gyermekkorától nyilván sokat változott itt minden, ö is, de pontosan tudja, hogy hol van egy örök.és megváltoztathatatlan szeglet, milyen a táj ősszel, nyáron s különösen tavasszal, amikor virágba borulnak az alma- és barackfák, hogyan bújik meg a fák közt Dunamocs (Moca) és a többi falu temploma, milyen dúsak a földek, kegyetlenek a viharok. Tudja azt is, mit képes kifejezni a vonal, a szín. hogyan kell táncoltatni az ecsetet, hogy mindez a vásznon is életre keljen. Könnyedén, oldottan, átadva magát a hangulatoknak fest. így nem is csoda, hogy nemcsak bennem, másokban is hasonló hangulatokat ébreszt. Valaha sokat járt Árvába, Moravanybá, megfordult a Tátrában, de ez más. Tizenkettő előtt öt perccel a Gabcikovo-nagymarosi erőmű befejezése, a vizek felduzzasztása előtt vászonra kapja a még lomha, méltóságteljes Dunát fehér ragyogásával, a zimankós őszi hangulatait, a szalmakazlak melegét, az utak kibogozhatatlanságát, valamint amire csak ő képes, mert az, amit maga előtt lát, belül is létezik, magában hordja, és egyedül csak ő képes kivetíteni, vászonra vetni így, ebben a formában. NÉMETH ISTVÁN KÖZMŰVELŐDÉS Kiállítás és újság Az újság, a Múzejné noviny '88 nevet viseli, kiadóként a Rozsnyói (Rozóava) Bányászmúzeum jegyzi mint módszertani tájékoztató kiadványát, melyet a múzeumok nemzetközi napja alkalmából 1988. május 18-án adott ki. A kiállítás pedig az újságot megjelentető intézmény rendezvénye, s szintén az említett naphoz kapcsolódva nyílt meg május 15-én, a múzeum időszaki kiállításokra fenntartott termében. Címe: Gyógynövények, és július 30-áig várja az érdeklődőket. Előbb pár szóval az újságról. Nagyon jó, hogy a Rozsnyói Bányászmúzeum dolgozói arra az elhatározásra jutottak, hogy minden év májusában megtartott múzeumi nap alkalmából hat újságoldalnyi hírt adnak önmagukról. munkájukról. Annál inkább, mivel eléggé szegényes a publikációs tevékenységük. Évkönyvük — amit egy ilyen intézménynek illene legalább évenként összeállítani és kiadni — nagyon rendszertelenül lát napvilágot. Például a napokban tudják csak kézbe venni az 1985-öset. A rugalmasság, úgy tűnik, még távol áll ettől az intézménytől. Ezen a téren próbál valamiféle hiánypótló lenni ez a Múzejné noviny ’88. Változó színvonalon. Ami még csak érthető lenne, hiszen a közreműködő 20 belső és külső munkatárs nem biztos, hogy megközelítőleg hasonló szinten képes beszélni munkájáról, eredményeiről. Az azonban teljesen érthetetlen számomra, miért nem jelenhetett meg ez a kiadvány magyar nyelven is. s hogy a több magyar nemzetiségű belső alkalmazottal dolgozó intézmény következetlen a magyar nevek írásánál. Az újságban a bányászattal kapcsolatos cikkeket éreztem a legjobbnak. Ezeken kívül népművészekről, községi krónikások munkájáról, a vidék nevezetes alakjairól, természetvédelemről. egy-egy érdekesnek tartott muzeális tárgyról olvashatnak az érdeklődök, akik ingyen juthatnak az 1 200 példányban megjelent kiadványhoz Rozsnyón és környékén az újságárusoknál, a könyvesüzletekben és a múzeum épületében. A gyógynövényeket bemutató kiállítás igyekszik közel hozni a látogatókhoz — főleg az iskoláskorú fiatalokra számítanak — a gyógynövénytipusokat, feldolgozásuk módját. a belőlük készült termékeket, s könyveket is bemutat, amelyek segíthetnek a gyűjtésnél, tájékozódásnál. A tárlat azt próbálja sugallni, hogy érdemes megismerni használni a természet e kincseit. Csak sajnálni lehet, hogy a kiállítás létrehozói egy növényhez, eszközhöz sem írták ki annak magyar megfelelőjét. Izzadhat az idelátogató magyarországi turista, vagy a magyar nemzetiségű diákokat elkísérő tanító — magamra is gondolok — Rozsnyóról és környékéről, aki a kiállítás megtekintésével adni is szeretne valamit, nemcsak „letudni" egy múzeumlátogatási akciót. Ugyanis nem mindegyikünk botanikus, és köteles ismerni az oly fontos és érdekes gyógynövények pontos megnevezéseit. Újság és kiállítás — jó kezdeményezés, s csak remélni merem, hogy jövőre teljesebb lesz. AMBRUS FERENC nő 18
