Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-29 / 40. szám
Két állomás között munka gyakorlati oldalát. Különösen Pónya Béla bácsi, az előző pályamester. Nehéz munka ez. mert hát végül is a hozzánk tartozó 35 kilométeres szakasz állapotáért én vagyok a felelős. Azonkívül, hogy a pályabejárók naponta végigjárják az egész vonalat, hetente egyszer nekem is ellenőriznem kell. Persze nekem sokkal könynyebb, hisz ha nagyon rossz az idő, egy nappal elhalaszthatom ezt a „sétát", és nem is kell egyszerre bejárnom az egészet. Azért megtörtént mór párszor, hogy két állomás között elkapott az eső. A téli kalamitás idején három nap, három éjjel benn voltam. S bajnak nem volt elég a nagy hó és a mínusz 20 fok, ráadásul az ekecsi (Okoc) állomáson a fővágányon kisiklott egy vagon. Ha az ott marad, teljesen leállt volna az amúgy is akadozó forgalom. Erre bizony nem szívesen emlékszem viszsza... Én is tudom, hogy ez nem nőnek való munka. Egy évvel ezelőtt hívtak is a pályafönökségröl. hogy ha akarom, más beosztásba tesznek, de úgy döntöttem, még maradok. Bár nem akarok végleg itt maradni, de míg nem köt a család és a gyerekek, bírom ezt a munkát. Itt benne vagyok a problémákban, lassan ismergetem a vasút működését. Mert azért a főiskolán nem lehet mindent megtanulni... Azt hiszem, mindenkinek a javára válna, hogy mielőtt beül egy tervezőirodába, legalább egy évet eltöltene ilyen helyen. Mert itt ismeri meg az ember a munka és a vezetés csinját-bínját. Az itt szerzett tapasztalatokat már senki sem veszi el tőlem. Pónya Béla bácsit a műhelyben találom. Negyvenkét évig dolgozott a vasútnál, az utóbbi években mint pályamester. Három éve ugyan nyugdíjba ment, de a tavaszinyári hónapokra idénymunkásként visszajár. — Nem tudnék én otthon maradni. Megszoktam ezt a munkát, pedig nehéz, azt elhiheti. Igaz. most már csak itt benn dolgozgatok, de érzem, hasznos a munkám. Megjavítom az elhasználódott, vagy megrongálódott munkaeszközöket. Csak az a baj, hogy kevesen vagyunk. Régen még hatvanan is voltunk pályamunkások egy körzetben. Akkoriban még mindenhol nehéz munka folyt, nem volt ez a gépesítés. Azóta sok minden változott, de ez a munka nem nagyon. Közben — déli pihenőre — megérkeznek a többiek is. Az öltözőben a jól megérdemelt ebéd mellett beszélgetünk. — Bizony kell az öreg a háznál — tréfálkozik Virág Benedek. — A munkaeszközökkel való ellátás úgysem a legjobb. Az egyik legfontosabb munkaeszközünk a fejes csákány. Azzal verjük be a követ a talpfa alá, hogy stabilan feküdjön a sín. Legalább három éve nem kaptunk ilyen csákányt. Nemrég 8éla bácsi kitalálta, hogy ráhegeszti a hiányzó fejet a hegyes csákányra. Nekünk bizony ez eszünkbe sem jutott. — Sokan azt gondolják, hogy ehhez a munkához nem kell semmilyen szakértelem — mondja Méry József. — Pedig pontosan tudni kell, hogy mikor jó egy sínpár, vagy egy váltó. Ezt a munkát nem lehet elnagyolni, mert aztán ha egy vonat kisiklik, megvan a baj. Jöttek közénk többen is, akik csak a munkaidőt akarták itt eltölteni, de mi a lógósokat nem szeretjük. Nem is maradtak meg sokáig. Amit mi megcsinálunk, azt meg is tehet nézni. Mi építettük az oroszvári (Rusovce) és a ligetfalusi (Petrzalka) fölszáilókat is. Miért pont minket küldtek volna oda, ha nem dolgoznánk jól ? Jólesik ezt hallani, mert manapság bizony kevés munkás büszke a munkájára. Az ebédszünet letelt, a pályamunkások visszatérnek munkahelyükre. Horváth Erzsébet csak ekkor erősíti meg szavukat. — Tudja, ezek az emberek tényleg jól dolgoznak. A három év alatt, mióta itt dolgozom, még nem kellett igazolatlan mulasztást jelentenem. Van köztük három-négy nagyon dolgos ember. Az húzza a többieket is. Pedig tényleg nem könnyű a munkájuk. Csattognak a csákányok, röpködnek a kövek. A tűző napsütésben megfeszült izmokkal, izzadva dolgoznak a pályamunkások. Hogy minden vonat a menetrend szerint befusson a vasútállomásokra. CSÉFALVAY INGRID POSTALÁDÁNKBÓL Rádiós vetélkedő A teáedíkovói művelődési házban az sznf 43. és a falu alapításának 750. évfordulója alkalmából nyilvános történelmi vetélkedőt rendezett a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztősége. Három falu — Szilas {Brestovec), Naszvad (Nesvady) és a hazaiak — csapata versengett a rádió szerkesztőinek Zsigarcsik Katalinnak, Kamocsai Imrének és Polák Lászlónak a közreműködésével; a zsűri tagjai szintén szerkesztők voltak; Papp Sándor, Dénes György költő és Fülöp Imre, az Új Szó munkatársa. A verseny barkochbajátékkal ért véget, melynek vendége volt Ringel Roman bűvész, Paszterko László ökölvívó és Csukás László búvár-fényképész. Vidám dalokkal a Belasi együttes és Katona Klári szórakoztatta a zsúfoltságig megtelt nézőtéren ülőket. Varga Ágnes Törpe és óriás A törpe Rimaszombat (Rim. Sobota) legkisebb lakóháza a Béke utcában. Ebben a romantikus házikóban lakik Zsíros néni, de már nem sokáig, mert a házat lebontják, és Zsíros néni elköltözik. Az alig száz méterrel odább álló óriás ad otthont neki, tövében a városi óvodával. Zsíros néni Felsöbalogról (Hor. Balog) került Rimaszombatba, s a Béke utcában a gyerekek kedvelt mesemondója volt. Meglehet, éppen a törpékről és óriásokról tudta a legfurcsább történeteket... Kép és szöveg; Svajko József Hosszú hallgatás után újra munkához kezdett a nagycétényi (Vet. Cetin) éneklőcsoport. A sok új és örvendetes módon sok fiatal tagot számláló csoport első bemutatkozása helyben volt, a júliusban Nagycétényben megrendezett Csemadok-napokon. Az első szereplés sikerétől bátorítva most a galántai országos seregszemlére készülődnek szorgalmasan a cétényi lányok-asszonyok. Kép és szöveg: Száraz Péter
