Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-06-17 / 25. szám

4. Ez már egy kész kötőfék.

5. A lóistállók Somorján a régi kaszárnya udvarában vannak.

KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELEI

lunkban volt vagy harrrtincöt-negyven inas, és annak csaknem a fele a szüleinél tanult, a saját műhelyükben tanonckodott. Az Ipartársulat Somorjában volt, ez szabta meg, hogy melyik mesterség kitanulásához hány év kell. Aztán hozzájuk kellett vizsgára menni, hogy már tud-e dolgozni a szakmában vagy sem.

Négy évet dolgoztam még otthon mint segéd. A nyerges, a kárpitos, a kocsifényező szakmákhoz is értek. Apám azt akarta, hogy még a bőrösséget is tanuljam ki. Ezek mind rokon szakmák. Akkoriban faluhelyen egy mester több rokonszakmában is dolgozott, hogy meg tudjon élni. Ma éppen fordítva van. Még egy szakmát se tanulnak meg teljes egészében, egyhez sem értenek a fiatalok, mert szalagmunka van. Bekerül a hentesinas a nagy húskombinátba, aztán három évig csak csontoz. Ahhoz aztán ért is kiválóan, lefaragja a húst a csontról hiba nélkül, de hogy a béllel mit kezdjen például, arról már fogalma sincs.

Dolgoztam a Kozatexnél meg a gombai (Hubice) állami gazdaságban. Sikerült mindig a szakmámnál maradnom. Hatvanegytől vagyok itt a somorjai versenyistállónál.

Sok itt a javítanivaló. Nem sok idő jut másra, új szerszámok készítésére. Lényegében mi karbantartók vagyunk itt a telepen, a kovács is meg a bognár is.

Az istállóban kell a lóra kötőfék meg kikötöszár, azokat én csinálom. A munkában kell a lóra szerszám, szügyellő szerszám vagy komat szerszám. Attól függően, hogy milyen munkára. A szügyellöt könynyebe munkára, parádéra használták. Ezt mondták régen magyar szerszámnak. Talán az eredete miatt. Ugye a szíjgyártómesterség igen régi a magyaroknál, magas színvonalon művelték már az ősapák a vándorlások idejében is. A komat igavonásra való, nehéz munkára. A komatban az egész nyakával húz a ló. A szügyellővel csak elöl, a szügyivel. Ezzel nehéz munkát nem is tudna.

Szerszámot itt Somorjában én már nem csinálok, mert itt igavonó állatok már nincsenek, csak tenyész- és versenylovak. A versenylóra kell nyereg, lovaglókantár, lovaglógyeplö, ostor. Hát nyerget se csinálunk. Azt hiszem, nem is csinálnak már sehol az országban. Amennyi kell a lovaskluboknak, szövetkezeteknek, azt mind külföldről hozatják be. Én már csak javítom a nyerget.

#**

A szerszámot úgy kell elkészíteni, hogy konyelmes legyen az állatnak, hogy komótosan tudja viselni, mert csak akkor tud

benne húzni, akkor lesz teljesítménye. Ha itt is nyom meg ott is, mint a kis cipő az ember lábán, akkor csak azzal foglalkozik a ló, mit érdekli az őt, hogy első lesz-e a versenyben vagy sem.

A szép lószerszám készítéséhez meg idő kell. Meg sok tapasztalat és gyakorlat. Az inas csak annyit tanul meg, hogy tudja, hogyan kell majd tanulnia tovább. De ha nincs kitől tanulnia, nincs hol gyakorolnia, akkor hogyan? Sallangra, díszítésre ma már nincs ideje a régi mesternek se. Hogy mit hagyok ki, hogyan rövidítem le a munkát, mit lehetne szebben, gazdagabban, még tartósabbra csinálni, azt csak én tudom.

Pedig hát amit kihagyok, az adná még a munka szépségét! Erre ma már idő sincs meg igény se. Mert nem is értenek hozzá az emberek.

Egyszer, még az apám műhelyében két pár igen gazdagon díszített, igen míves szerszámot készítettem megrendelésre. Hát egy gazda a faluból naponta bejött a műhelybe, míg a szerszám ott lógott a falon, és csak ült és csak bámulta. Ha őneki ilyen lószerszáma lehetne! Ma már ilyen kuncsaftok nincsenek.

Lejegyezte: KOCSIS ARANKA