Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-26 / 5. szám
Ama bizonyos fa Korán reggel sűrűbben járnak a buszok, hozzák a munkásokat befelé, a fűvárosba. Aki messzebbről jön, annak még hely is jut a félhomályban jólesik egy kicsit megtoldani az éjszakát... Persze, olyan is van, hogy már az utazással kezdődik a munka. Vagy fejeződik be az előző nap. Sőt se kezdete, se vége egyiknek sem, hanem csak egy láncszem a folytonosságban, egy kapocs két gondolat között Azt hiszem, inkább ez jellemző rá is. Bauer Edit mérnök közgazdász, a tudományok kandidátusa — szociológus. Somorjáról (Samorin) ingázik naponta munkahelyére, az életszínvonal-kutató intézet fővárosi „elefántcsonttornyába"; egy szűk, régi épület az egyik legforgalmasabb utcán ... Minden fiatalsága ellenére olyan komolyan-komoran tud gondjaiba merülve jelen (nem) lenni, hogy szinte archimédesi paranccsal fegyelmezi az útitársat: Ne zavard a köreimet! — mondom neki és jót kacag rajta. — Hiszen tudod, hogy nem vagyok sem komoly, sem komor — védekezik. — De talán mások nem tudják ... Sokan ismerik munkádat, témaköreidet; ismerik a szociológus, a tudományos dolgozó mindenre kíváncsi, mindent gondosan rögzítő. rendszerező pillantásait, homlokráncait... — Mostanában pedig gyakran járok a „fellegekben" — próbál meggyőzni —, gondold el. egész életemben Somorja és Bratislava között ingázom, és most, néhány nap múlva Japánba repülök! Kerek tizenkilenc éve utazom minden nap. óramű pontossággal, és most ilyen mesébe illő út vár rám. Előbb még (utazási) lázcsillapítóként annak a „kerek" tizenkilenc évnek a történetét kérem tőle. — Akár a „kerek" harmincöt évét is, de meg fogsz lepődni, nincs benne semmi érdekes. Neked meg biztos olyan „jó" dolgok kellenek, mert különben „zöldeket" fogsz írni rólam... Mondtam már. hogy Somorján születtem, itt jártam mindvégig iskolába, onnan járok a munkahelyemre, ott telepedett le — azt hiszem végleg — családunk is —, jegyzetelem pergő szavait tömör racionális mondatait. — Ha érdekel, elmondhatom azt is. hogy eleinte orvos akartam lenni, tudod. úgy. abban a korban, amikor a gyerek-ember kezd halálosan komoly dolgokról gondolkodni. De H. M. tanárom (pontosan emlékszem rá), azt mondta nagy szakértelemmel: engem úgy képzel el, mint egy gyárigazgatót Talán csak azért mert az ifjúsági szervezet elnöke voltam, örökös „ügyködő." de persze „megfúrta" az agyamat. Mert én mindig kevesebbet képzeltem el magamról, mint amire képes voltam, nem tudtam felmérni az erőmet a képességeimet... Aztán odáig érlelődött bennem az elhatározás, hogy a jelentkezési lapra rá mertem írni: közgazdasági főiskola, Bratislava. Akkor meg K. E. tanárom lépett a „karrierem" történetébe. mert azt mondta; a mi iskolánkból (de még a szlovák tagozatról sem) ezt az iskolát eddig senki sem végezte el... És ezzel megkezdődött a küzdelem. — Rossz útravalóval indított az alma mater? — Ellenkezőleg. Az a jó tanár, aki a gyermekben megérzi a személyiségfejlődés mozgató erőit, és bánni tud vele. Ezek a „megjegyzések" számomra nem sértések voltak, hanem rugók, melyektől megmozdítva nagy ívben lehet pattanni... Szóval megkezdődött a küzdelem. Öt évig naponta bejárni előadásokra, gyakorlatokra, vizsgákra, zsúfolt munkásbuszokon, ahol olykor az „állóhely" is csak megcsúfolása az utazási kultúránknak. Pedig az utazással eltöltött időt milyen nagyszerű lenne olvasásra fordítani! Erről jut eszembe egy friss, (számomra) megdöbbentő statisztikai adat: Szlovákiában a munkások 60 százaléka bejáró! Hát nem érné meg fölmérni: mit jelentene ennyi embernek az utazási időt művelődéssel vagy legalább pihenéssel (gondolom kényelmesebb utazással) tölteni. — Ezek a gondolatkörök már a mába vezetnek. Hadd egészítsem ki még. mielőtt itt folytatnánk; szűkebb környezetedben tudják rólad, hogy nem voltál amolyan „kiválasztott" gyerek. Szorgoskezű, lelkiismeretes pékember lánya, akinek, úgymond, minden simán ment Érettségi, fölvételi, öt kemény év. vörös diploma... A prágai várban a köztársasági elnök minden év egy napján fogadja a végzős főiskolai hallgatókat ami sok pályakezdő fiatal életében volt már újabb „rugó." hajtóerő. — Tudom, mire gondolsz, ott voltam én is. jó néhány évvel ezelőtt és bennem nem egy kézfogás, hanem mondat ragadt meg: „Meg fogjuk oldani a Csallóköz foglalkoztatottságát..." Most persze nem arról akarok beszélni, hogy mennyire oldódott meg, csak visszaemlékszem a napra, a hazafelé utazásra, amikor új tervek, elképzelések vibráltak bennem; távlatok, annak a bizonyos fának a képzete, melybe érdemes belevágni fejszénket Még ha nagy is a fa ... , Igaz, egy kisipari szövetkezetbe kerültem a friss diplomámmal gazdasági elemzéseket végeztem, alig egy évig. De előtte már mostani munkahelyemen voltam gyakorlaton több alkalommal, mint főiskolai hallgató, közgazdász-gyakornok, és alkalom kínálkozott ide kerülni. Elvállaltam, tényleg belevágtam fejszém a nagy fába. mert kutatómunkát csak egyféleképpen lehet végezni: egyfolytában. — Nehezen tudnám leírni, jó tíz év alatt mennyi tudományos témával foglalkoztál, a közgazdászból végül is hogyan lett jó nevű, elismert szociológus, tudományos kutató. — A témakör néhány szóból is érthető: mindennapi filozofálásunkban is eljutunk odáig, hogy feltegyük önmagunknak a kérdést: mit, miért? Engem kezdettől az életmód változása érdekelt, ezen belül, szűkebb meghatározásban a fogyasztás és a szükséglet kölcsönhatásai, és még szűkebben a szükséglet problémaköre. MegáU, észreveszi, hogy nem jegyzetelek, kérdezni akarok. Homlokát ráncolja, kézmozdulattal segítené magyarázatát, de egy pillanatra keze is fennakad a levegőben. Aztán — heuréka! —, mint aki valamit feltalált, megvan az egyszerűbb példa: Emlékszel ? A történelemkönyvben is olvashattad, ha a rabszolga sokat és jól dolgozik, enni kap, inni kap. feleséget kap. És ő törekszik, hogy igényeit kielégítse. Mai életünkre vetítve arról van szó. hogy a gazdasági irányítási eszközök (pl. a fizetés, az adó, a nyugdijak stb.) milyen hatást gyakorolnak arra. hogy szükségleteinket kielégítsük, illetve még izgalmasabb témakör, milyen a kölcsönhatásuk egymásra. Ebben a témakörben kapta meg a kutatónő a tudományos fokozatot is, ami valószínűleg örök „jegyességet" jelent már ezzel a kutatási területtel. Már csak azért is gondolom, mert újabban is az foglalkoztatja, melyek azok a célok, amelyek az életmód alakításában követendők. Nehéz, de gyönyörű téma. Megígéri, (megígértetem) hogy erre még visszatérünk ... Most még arról faggatom, mit csinál szabad idejében? „Olvasok, olvasok, olvasok. Meg olykor-olykor hangversenyre járunk, bérletünk van ... Szerencsére, két kislányunk nevelésében sokat segítenek a már nyugdíjas szüleim. Édesanyám igen ésszerűen tud bánni az idejével, s főleg a türelmével. Egy hosszú életre be tudta osztani... Egyébként azt hogy a könyvet mindennél jobban tisztelem és szeretem, szintén édesanyámnak köszönhetem. Pontosan már nem is tudom miért csak arra emlékszem, hogy beíratott az első osztályba, s mikor kezembe kaptam az első ABC-könyvet átlapoztam, és makacsul csak azt hajtogattam: én nem tudok harminc betűt megtanulni, sem imi, sem olvasni. Aztán édesanyám — az ő nagyszerű pedagógiai érzékével kiverte a ... És (talán azóta) a könyv tényleg a legjobb barátom. És persze a férjem ... Orvosi diplomát szerzett de szintén kutatómunkára adta a fejét gyógyszerkutató. Szerencsés ember: japán meghívásra már a tizenegyedik hónapot tölti Fukuokában, Kjúsú szigetén. Hetente kétszer, sőt háromszor kapok tőle levelet És képzeld, néhány nap múlva utána indulok... A legjobb barátom. Hiányzik. Egymás munkáját — bár igen különböző — jót ismerjük. Sok már a megbeszélni valónk. És bennem a kíváncsiság... S ha megjövök, majd én írok..." Örülök neki, és számon tartom, mert bennem is nagy a kíváncsiság. MEGYERI ANDREA Nagy László felvétele (nű 4)
